Üzenet 2005/2.: Nő a periférián
 
Barbara Korun
Szarvas
 
lábam közt meleg szarvasnyelvvel ébredek
az esti vízszintes fény a nyitott ajtón át behatol
a szarvas gyengéden mellen szúr és nyalja. hagyom,
hogy érdes nyelvével kinyalja szemérmem helyét,
a keblem és az orcám, illata elkábít,
a föld, moha, rothadtság és félelem illata.
az ösztön illata.
aztán mellém fekszik, a hasamhoz, hogy dús szőrzetét
simogassam. feje hallgatódzva emelkedik fel és tekintete
félre mered, az erdőre.
a homályban ott piroslik mezítelen nemzőszerve.
 
amint az idő sűrűbbé válik és kezemmel a sötétbe nyúlok, egy férfi testet kitapintok.
a szeretkezés utáni vágy az enyém és forró.
egyszerűen szeret engem és a közelben.
kezeiben északi és déli szelek vannak.
testén át szaladnak a folyók és mozdulnak az óceánok.
ajkai melegek és teltek, mint a nyári esőcseppek.
a szoba telve van földi és mennyei hangokkal.
néha egy eltévedt holdsugár felfedi az arcát.
 
szemeimbe nem tekint bele, mintha maga elől védene
néha úgy szeret, hogy már a talajt se érzem.
néha gyönyör fakad köldökéből, mint valami kicsi áttetsző forrásvíz
néha láva tőr elő belőle.
de engem sohasem sebez meg.
mindig hassal végtelen óvatossággal a földre fektet
és amikor nyakamba harap s forró leheletét szagolom, tudom,
hogy kíméletes lesz.
 
kora hajnalban rózsácskákat tapogatok ki a hajában.
a tél fejéről a hátára terjed, le a farkcsontig.
hasán lágy állati fűszálak sarjadnak.
 
virradatkor egy szarvas feje mered rám alig emberi szemekkel.
határon túli szemekkel,
az egyre rózsásabb kezek szórakozottan simogatnak engem.
nő a koronája.
 
reggel illata árad a viskóba és a szarvas felkel.
amikor az ajtó elé lépek, rámtekint,
hogy egy pillanat alatt kettészel egészen a talajig és felperzsel.
és miközben a gyors állati léptek elsurranó visszhangjait hallgatom
érzem, amint vadul, felperzselt két felemből,
rózsa nő.
 
Lukács Zsolt fordítása