Üzenet 2005/2.: Nő a periférián

 

Barbara Korun
Szarvas

 

lábam közt meleg szarvasnyelvvel ébredek

az esti vízszintes fény a nyitott ajtón át behatol

a szarvas gyengéden mellen szúr és nyalja. hagyom,

hogy érdes nyelvével kinyalja szemérmem helyét,

a keblem és az orcám, illata elkábít,

a föld, moha, rothadtság és félelem illata.

az ösztön illata.

aztán mellém fekszik, a hasamhoz, hogy dús szőrzetét

simogassam. feje hallgatódzva emelkedik fel és tekintete

félre mered, az erdőre.

a homályban ott piroslik mezítelen nemzőszerve.

 

amint az idő sűrűbbé válik és kezemmel a sötétbe nyúlok, egy férfi testet kitapintok.

a szeretkezés utáni vágy az enyém és forró.

egyszerűen szeret engem és a közelben.

kezeiben északi és déli szelek vannak.

testén át szaladnak a folyók és mozdulnak az óceánok.

ajkai melegek és teltek, mint a nyári esőcseppek.

a szoba telve van földi és mennyei hangokkal.

néha egy eltévedt holdsugár felfedi az arcát.

 

szemeimbe nem tekint bele, mintha maga elől védene

néha úgy szeret, hogy már a talajt se érzem.

néha gyönyör fakad köldökéből, mint valami kicsi áttetsző forrásvíz

néha láva tőr elő belőle.

de engem sohasem sebez meg.

mindig hassal végtelen óvatossággal a földre fektet

és amikor nyakamba harap s forró leheletét szagolom, tudom,

hogy kíméletes lesz.

 

kora hajnalban rózsácskákat tapogatok ki a hajában.

a tél fejéről a hátára terjed, le a farkcsontig.

hasán lágy állati fűszálak sarjadnak.

 

virradatkor egy szarvas feje mered rám alig emberi szemekkel.

határon túli szemekkel,

az egyre rózsásabb kezek szórakozottan simogatnak engem.

nő a koronája.

 

reggel illata árad a viskóba és a szarvas felkel.

amikor az ajtó elé lépek, rámtekint,

hogy egy pillanat alatt kettészel egészen a talajig és felperzsel.

és miközben a gyors állati léptek elsurranó visszhangjait hallgatom

érzem, amint vadul, felperzselt két felemből,

rózsa nő.

 

Lukács Zsolt fordítása