Üzenet 2005/2.: Nő a periférián
Tomaľ ©alamun
Erotikus versek
 
Amerika
 
A szörnyek elleni küzdelmemben csupán a bőröd a sisakom.
Abortuszokat és csapdákat fogannak a Szeforitok.
De ha szíved lüktetését hallom,
s tündöklésed ahogy megragad,
nyelvet öltök mindezekre az apokaliptikus
nyekergésekre. Ahogy a
Titanic csikorog, mert jéghegyre futott...
fontos az illatod.
Kegyetlenül megdolgozlak, mint valami
kis tyúkot, érted, ha nem, elbágyadok.
Ölellek.
Ó, Istenem, mért nem szakítod egyszerűen félbe e kéjem!
Amikor hörgök és veled játszom.
Amikor a szobában fel-alá járok, puff, puff!
a faltól elpattanok és megfordulok
és eszembe jut alakod, ahogy még teljesen
álmos szemekkel a kádba vizelsz (kifejezéseddel élve!)
és nem volt kedved a folyosóra,
mert ezt már eljátszottuk a Delambre
utcán.
 
Ember
 
Ma Karácsony van.
Lobog a farkacskám.
Már egész napja Veled szeretkezem
és szemlélem az esőcseppeket.
A hóra hullnak.
Sötétkék pulóvert viselek.
Kissé remegek.
Eléggé elcsigázta nyakam a maghatódottság.
De hálás vagyok, mint egy kutya, mint egy elefánt,
mint egy tehén.
Lábaid fenségesek.
Karjaid az illattól fájnak,
a csókoktól, a simogatástól.
Minden sejted felfalom.
Hályogod szétolvasztom.
Korgok.
Testem megkel.
A nagy szerelem a minden egyes
vízcsepp megérzése lenne, mely lecsúszik a föld bőrén,
mielőtt a tengerbe ömlik?
Óra vagyok és benne a homok.
Kesztyű és rózsa.
Édes szív, amely a táska minden egyes lüktetésére felpuffad.
Fáj a kardom.
Lapockáim sziszegnek.
A medence körbe vett és falaira keneget.
Ó, kenyér!
Mintha tenyereddel a hableányokat tapogatnád,
fekete lágy orrocskájuk, mely
kissé fáj és egy kicsit viszket nekik,
Isten ereje pedig hajigál téged, ahogy húsos derelyét a földbe.
 
Ígérem neked
 
Megtörtél, mint a kenyeret.
Falsz, mint a madarat.
Keresztre vagyok verve.
Érzem, ahogy a kereszten vagyok.
 
 
Az óra, mikor majd érted meghalok,
Halmozódni fog, mint a só cseppje.
 
A tenger vagyok, aki majd újra beléd hatol.
Elárasztalak, megláncollak és meghatározlak.
Te is hörögni fogsz majd a gyötrelemtől
és a kéjtől. Te is.
 
Ne félj.
minden seb a tied.
Nincs menekvés.
A nehézségbe és kéjbe együtt esünk.
 
 
Te is majd csak ötig bírsz elszámolni
s nem tovább.
Téged is felemészt majd a
rejtély s a boldogság.
 
Én és te
 
Engem ajkaid nem csókoltak, és sohasem ittad meg
a havat. Te, melankolikus műemlék, aki a lavina alatt
most fagyoskodhatsz. Egy kérdést szegezek neked,
kegyetlent: még tüzesíted a tűd? Megbűvöltelek
 
és tagjaid leszaggattam. És a ráncokat, melyek bele-
mélyednek egykori isteni homlokodba, talán már jogot
se formálhatsz rájuk. Nem, engem már nem sebzel
meg. Ó, kicsi múmia, abortált rózsa, hisz emlékeim
 
homályosak rólad. Óceánok vannak, és te fásultan, köztük.
Reménytelen kemény szikla, szilikáttal bevonva. Lesz még
köztünk szeretkezés, szétkenem én még a kaptárad.
 
Vágyam noha lohad, győztél, valóban üressé lettél. És bennem,
véghetetlen az emberek fasora, eleven piros szíved is meg-
dermedt. Élvezettel csupán csak benned hörögtem.
 
Miért remegsz, Alejandro Gallegos Duval!
 
Mindannyian kedvesek
voltatok hozzám.
Életem sokkal
egyenesebb volt, mint ahogy most
a péniszem. Nem tudom, ki határozta meg és
jegyezte fel. Köszönet neki.
Ha majd Mexikóba érkezek, mindhalálig szeretni foglak.
De te maradj.
Ne idd túl gyorsan a bort, fiú.
Nagy festővé kell lenned.
Kapcsold ki az utcai neszeket.
Ne panaszkodjál, hogy diétára
fogtalak, ne mutogasd
fekete karikás szemeid.
Én mindenkit
gazdaggá tettem, aki engem nézett.
Még a vak is észrevette a füvön a harmatot,
a tejet vasból levő utamon.
 
Vera
 
Vörösréz értékes ajkak.
Beléd rejtem, rejtem a fejem.
Csak egy fehér érzés van bennem.
Bordám, amelyhez Ádám kapott formát.
 
A sziklák, hogy spriccelnek rád.
A kékség, hogy megéget téged.
Tiéd, álmos és éhes.
Folytonos ölelés
 
Fényesen a névbe vésve
 
I.
©alamunt megdugni és magához láncolni. Fel-
nyársalni, megölni, és csak aztán eldobni. Hadd
szórakoztassa tücskeit. Húsom várat dönt, annak
a tömegét. Legyen hát a kutyám, az én őrülten
 
szerelmes Svábom. Csússzon-másszon. Pofáját
hadd nyaldossa só, amelynek majd én osztom
a parancsot. A gyűlölet nevében kihűljön. Előbb
az árnyéka satnyuljon el, mielőtt még maga fel-
 
morzsolódna. Hagyja el ezt a földet, anélkül, hogy
kapna egy vízcseppet. Minden kísérete kardom a
bendőjébe fogadja. Az összes szörnye végső
 
leheletét kihörögje és aztán csak, mint atyáim és
vázáim úgy szaporodjon. Minden körpályáját
megcsonkítom. A gyönyör az én Programom.
 
II.
 
Meghallom a hangod, vérem elreped.
Tövisekkel tisztelem, ösztönösen,
hódolattal és sebekkel. Térdem elporlad,
fáj, mindkettő el van vakarva, mint
 
ahogyan kiskölyök koromban. Szemeidben,
elmerülök mint egy szifonban. Hájadat vágom.
Lobbanj lángra! A hídnak nincsen lába,
se isteni nyugta. Hadd zúzza magát porrá,
 
porladjon el. Hadd robbanjon fel, mint
levegőben a test a spanyol polgár-
háborúban. Amikor a végtagok, mint a
 
vérköpet csöpögtek. Orgonaszó közben. Srapnelt
kapsz a salátára. És az olaj, amikor a fehérség
meghasad, elárasztja majd a csontjaidat.
 
Nimbusz
 
Megállj, megállj!
Tényleg felvennéd a sárga pólód,
ha azt szeretnéd, hogy rád ne támadjak?
Adnál a Bailysből?
A farkacskád a barna tréning ing alatt felállna?
A barna tréning inget feltennéd a semmire?
Zuhanyoznál?
És így illatoznál?
Durván bánnál velem?
Akarsz-e olyan foltokat az árnyékodra, mint a gyilkosok?
Tönkre teszel, mert magadnak akarod kiinni az életem.
 
És én simogatom és isteni ragyogásodba behatolok,
hogy megjegyezd, honnan vettem.
Egyedül nincs is magadhoz hozzáférésed.
Csak a testemen keresztül lehet belépni a fekete
terembe, eladni bámészkodást és ringatni gőzhajót.
Csakhogy testemnek szüksége van eledelre miattad a küzdelemben.
Undorodra, rettenetedre
és amikor engedékeny vagy, a századokra.
A reszketésben a lélekre.
Neked van szükséged az én ragyogásomra
hogy húsod körbevegye.
 
A farkacskám dugni kíván!
A farkacskám dugni kíván!
 
Ó, nedv, sárga szemellenzőkkel látlak téged.
Cirókáld kicsit a farkacskám, cirókálj meg engem!
Az, hogy nem illik kiejtenem a neved,
rettenetes bilincsek ezek. Fogaimmal szétharapom
majd őket. Nézd, ezt a kis borjút adom néked.
És a hegyet s az erdőket s a folyókat. Leszaggatom
a Holdról a hályogot és evezőt készítek belőle neked.
A rózsa szunnyad. Ó, karnevál, ahol a tölgyek
ledőlnek. Bor folyik az agyadban, csónakodba
lerogyok és elalszom: A csillagok alatt
elhelyezem a rőzséket és benzinnel leöntöm őket. És
aztán lelököm, lelököm a hídról azt az Olaszt,
hogy majd hallod a hörgést és látod, hogy
merül el az ember. (Ó, mamácska! Tugo!)
 
Métkának
 
Ha a ház fehér deszkáját meggyújtanám, lángja
fényesebb lesz-e annál a tehernél, mely testünkről legördül?
A szambánál is? S az én zaftos fejemnél is?
A fehér hóban vagyok. Te táncolsz. Óriási
 
zöld fák alatt lédús szomorú szemekkel.
A rímeket és az ecsetek papucsát hallgatjuk. A ligetet,
melyből kilátszódnak a mohák és ami a mohák alatt
van köztesen. Fehér vonal serceg a sötétzöld torokban.
 
Eldugul-e néha az ég s susogni szokott-e? Hol nyugszol?
A lavinában avagy a földön? Itt hízom, hízom,
zabálok, hogy a magasban szét ne szaggassanak a rózsaszín,
 
az ibolyaszínű és szürke felhők s a rózsák,
mint Tiepolot, aki után a levegő magát tisztítja,
mielőtt még elöntene kettőnket a fény s elpusztítna.
 
A gyönyörtől elalélok, tőled,
ez egyáltalán nem háborgat téged,
csak mogorva képeket vágsz és furcsán nézel
s egymagad vagy.
 
 
Szerelem
 
Ó, Istenem, kifacsaródik a szívem és kiömlik.
A gép zúg.
Pórusaim kinyílnak, mint a spórák,
mancsaim pislognak s édes dagállyal elöntenek.
Nemző szervem megnyílik és harap,
felfalja az eget.
 
Fej fejet fal,
a kékség siet és firkant,
a föld kupacocskákban folytatódik tovább
és minden csont egy bársonyos csont.
 
A madárka fejét a vérben széttöri.
A membrán megreped.
Spriccel, egybefolyik
az orrlyukak ereje és szívélyessége.
Az ily szent lény kikel,
a babocska,
a matrac,
a víz,
a halastó a szemekbe lett fogva.
 
A kutyának van farka.
A kabátnak kapucnija.
És a fenyőfa tűleveleivel
orrlyukait simogatja.
Keblemben megfordul a hagyma,
a felvágott hús,
a kártyák, melyek cserélődnek,
mint a város és az órák felirata
az állomásokon a vonatok iránya.
 
Kedves Métka!
 
Terítőmön minden reggel friss virág van.
A nagy vázákban most csak minden másnap
cserélik őket. A reggelinél a Csendes asztal
mögé ülök, úgy, hogy csak a kezem emelem fel és
lengetem az ujjaimat, amikor üdvözletemet átadom,
mert attól félek, nehogy elillanjon a metafizika,
ha azt mondanám good morning. Itt senki se szenved
miattad avagy Alejandro miatt.
Patriciának, Allannek és Kathynek mindig
azt mondom I am afraid you won't get very
much out of me, I am just married -
April 11 - and on the way to be with my
Mexican Iover. Itt mindenki szeret téged.
Kathyvel táncolok, Allannel pedig a szentjánosbogarak
közt sétálgatok - az erdőben mint egy szőnyegen járkálunk -
Patriciát pedig őrülten csodálom
a képei miatt. Amikor vele szeretkezek,
fává változok, amelyet aztán lerajzol. Ne légy
szomorú, ha megismételem, hogy nem
élhetek veled "hűségesen" ahogyan azt az
emberek szokták mondani. Iparkodtam
és megváltoztattam a terveket. Mexikóban
tizenkilencedikétől hatodikáig leszek.
Így hát egy héten át, mielőtt Ljubljanába
repülök, itt újra kipihenem magam és nem
úgy lesz, mint amikor az esküvőnkre
repültem és az időeltolódás azon
pillanat között, amikor kopogtattam a
Dalmatinován és azon pillanat között, amikor
Alejandrot kedvesen félrelöktem az ágyról a
Salina Crúzra, csak tizennégy órányi volt.
Félek, hogy ismét ugyanúgy halálra
rémülnél.
 
Mihez kezdtem tehát New Yorkban
 
Először is: már a hatodik napja nem jött
levelem!?
Mindenfélét. Könyveket vásároltam. A jobb
kisujjamra Alejandro
gyűrűjét felhúztam,
mindkettőt akarom hordani. Curtnak és
Hortensenek telefonáltam. Beszélgettem egy
családos asszonnyal, akinek a haja össze-
vissza volt kuszálva és késő éjjelig
az életsztoriját hallgattam.
Kétszer megnéztem Woodie Allen Manhattanjét,
kétszer felálltam és tapsoltam.
Őrülten diszkóztam a Christopher
Street legvégén a dokkoknál és popperst
lélegeztem be. Taxit
rendeltem és elmentem a Club 24-be, First
Avenue. Nincs már több szabadságom, akkor se
ha hazudnék,
mind látják, hogy megöregedtem.
Megkérdeztem az orvost, hogy nemde most lettem-e
szifiliszes, amikor összeházasodtam
veled. Együtt háltunk Larryvel, egy marhául kedves
23 éves fekete fiúval, aki jogot tanul.
Nem is volt büdös.
Együtt röhögtünk. És utána pedig befeküdtünk
a kádba, ketten, mint valami kipihent meztelen
tehenek és ájtatosan szemléltük
a többi embereket. Gondolhatnád: biztosan eszed
veszted, ha tudtál volna róla.
Kevéssel egy hónappal a házasságunk után!
By the way, Dávid Ray, do you think I will be
shot for tliis in Yugoslavia? Csodálkoztam
is kissé magamon, kissé
megrémültem, eléggé őrült lehetek. Először három
hétig nem is hiányoztál,
most azonban hiányollak, amikor neked ezeket
írom. Igen, Métka, én komolyan
gondolom, odaadóan s józanul élek és
dolgozom. Még valami? Állandóan azon morfondírozom,
hogy vegyek-e futócipőt, még
most se döntöttem el, a Vivien cipő
feltöri a lábam. Tegnap írt nekem
Junos. Ferdot a Salina Cruzra
átköltöztették, abba a szobába, melyben előtte
én laktam, mert eljött Majin
mamája, így "hát szépen ellenőrzés alatt
tarthatnak". He must have gone
crazy. Néha valamiféle őrült
szomorúság kerít hatalmába. Ti szlovének olyan
parasztok vagytok: Mi lesz majd a
képeitekkel, ha majd állandóan leordibáltok engem, spenótot igen, répát azt
nem. Te írtál neki, hogy ügyeljen arra,
nehogy Alejandroval
összejöjjünk? Néha mindenféle hülyeséggel
gyanúsítalak.
A Krisztus szerelmére! Írjál már végre!
 
Ajkak
 
Fagyott homlok. Fagyott homlok.
Ha felkel a nap, majd kiisznak.
A mennybolt fekete láncaiban belőlem
táplálkozol.
A darázs és a bárány kék.
A láng kristályos.
 
Fagyott homlok. Fagyott homlok.
Öntött vagy s fehérebb, mint a hajnalpír.
Szempilláidban
kötelékeim felégtek,
és a szívverésem is.
 
Beleheltelek, nehogy
felsebezzelek.
Hogy, amikor a szakadékokon
át cipeltelek,
a némaságba kiabálhassak.
 
Láng és hús,
látomás vagy, sötét rózsa.
Láttad magad, mielőtt az ívben
elhamvadtál volna.
Eged a kéreg.
 
 
Puhán és kitartóan fogsz elpárologni
 
Fekete csizmák a fehér porban. Fej a tuskóban,
éj pereme. A vér ered. A kulcsok gázasítva lettek.
Pihenj, taposd meg a húst. A part mentén és a tarlón
fuss. Tenyered helyezd a szádra, amikor ki-
 
gyullad, amikor porrá zúzod, acélozod a testem. Aki
téged hív, megfordít. Aki téged kábít, eltűnik.
Az örömben egész vagy. Az ívben kegyetlen. A vízben
puha és szívesen látott. Csámcsogsz, amikor hull a manna,
 
röfögsz. Szemeid kinyitod és becsukod, mintha
vitorlákat emelgetnél. A tenyeremen gördülsz, mint
egy teniszütő. Fehér habzol. És ha
 
az ollók fejét bevered, melyek körül két
kés forog, a levegő majd behatol oda. Kezedben
a ló nélküli pata majd megmarad. A plüss tigrisek.
 
 
Kedvelem, kedvelem
 
Ha! Biztosan eljön majd a nap, hogy az önkielégítést
abbahagyom majd, verseket már nem írok s
kiégnek és megfásulnak majd a szlovénok.
 
+
 
Amíg nyakad nem harapdálom, harapdálom,
kemény leszel és szerencsétlen.
 
+
 
Hallom a szelet, parketták repedeznek.
 
+
 
Ölellek.
Zokogok.
Unalmas vagy és ez kellemetlen neked.
 
+
 
Alig mozgatlak.
Alig viszlek.
Mindaz, mi téged érdekel, csak az,
hogy teljesen el ne veszíts.
 
Nem érted a hitem.
Ablak vagy. A fényességbe ugrok.
Súly, aki miatta égek.
 
+
 
Néha magadat nyaldosod és a szőr miatt
kevésbé vagy elégedetlen.
A zsákba gyömöszölsz és fogalmad sincs a zsákról.
Rálépsz.
Én pedig belé gyömöszölöm halálos voltom
és vagyonom.
 
+
 
Azzal, hogy valaki rám lépett
és megterhelt.
Életet ajándékoztál nekem.
 
+
 
Támaszkodj rám.
Kitanultál már.
 
 
Szőlőszem
 
A bőrből kiömlenek a vízesések. Ám
nézd, egy nappal előtte mielőtt még haldokoltál,
felhívtál. A csipke szájából, sima,
bársonyos szemű barbár. Nevetésed
 
váza, cigarettáztál. Eltörik a tuskó? Be-
csavarodik? Korčula ajtaja körül
botladoztam. A történet felvillant. A bálna
nyaka kitörik. Szigonyként élek. Mint
 
egy szigony. Nincs már kiút. Cukor
kockája a vállon, a zsákban. Mosolyod
elaludt, alszik. Szempilláidból
 
törpék suhannak ki és megfordulnak a
levegőben? Ujjaim közt manna van.
Illatod mint a Provance. Mint a Rue de France.
 
Lukács Zsolt fordítása