Üzenet 2005/3. Kosztolányi Dezső

Bányai János
"Kettőshang"
(Tandori) Dezső (Kosztolányi) Dezsőt olvas

Tandori Dezső Kosztolányi-olvasatának két tartóoszlopa van, az egyik A zsalu sarokvasa, "irodalmi tanulmányok"-at tartalmazó könyv nyitó tanulmánya{1}, valamint a Költészetregény{2} két alfejezete, az ötödik és a hatodik, meg a további alfejezetek, közbevetések utalásai és hivatkozásai. A tartóoszlopok oszlopköze - a szó Nemes Nagy Ágnesé, aki József Attila Eszméletének szép elemzésében kérdezte: "ki tudná elmondani egy oszlopsornyi vers oszlopközeit?" - sok Kosztolányitól származó jelzett és jelöletlen idézetet, egész verset vagy versrészletet, a prózákban mondatokat és mondatrészeket, citátumokat, szövegek közötti dialógusokat rejt magában. Ezek közül külön figyelmet érdemel a Kosztolányi Csáth Gézának írt verse alapján készült, Mottók egymás elé című, passziánsznak mondott (kollázs)vers. Ezért tekinthető igazán tartósnak Tandori Dezső opuszában a Kosztolányi-élmény. Ami indokolja Tandori Kosztolányi olvasatának, olvasatainak ezúttal csak egy-egy részletre kitérő, a teljességnek még a látszatát is elkerülő értelmezését. Fogarassy Miklós kiválóan vezető Tandori-kalauzának{3} "Tandori műveinek fontosabb idézeteit" tartalmazó harmadik "(Szöveggyűjtemény)" alcímű függelékébe a Halotti beszéd című versből vett fel részleteket, pedig más ugyancsak "fontosabb" idézeteket találhatott volna Kosztolányi más műveiben is. Persze, Tandori munkáiban a referenciát jelentő idézetek nagyon sokáig gyűjhetők: szövegeiben "idézettengerek" hullámzanak, és ezen a tengeren igazán nehéz "hajózni".

A Kosztolányi-tanulmányról. Tandori Kosztolányi-interpretációjának kiindulópontja paradoxon: abból indul ki, hogy "Kosztolányi művei, mind valószínűbb, ott közelítik szerzőjük kivételes lehetőségeit a leginkább, ahol nem műfaji követelményeknek tennének eleget." Szerinte Kosztolányi "előbbre tartott" publicisztikai írásaiban, mint lírájában, vagy novelláiban, mert "ott nem kanonizálták saját eszközei". Majd így ír: "Ha Kosztolányi ezt... a tárcaanyagot írta volna meg költészetnek, líráját nem kellene védeni." A bekezdés utolsó mondatában ugyanez valamivel homályosabban: "Ha megszabadulunk előítéleteinktől, a Kosztolányi-publicisztikában avulatlan, élő költőt fogadjuk el a lírikus Kosztolányinak."{4} De a tanulmánynak nem ez a "fontosabbik kettőshangzat" a tárgya, hanem a "lényegtelenebbik", amelyről Tandori azért akar írni, mert az "részletezhetőbb". Arról a korai és a kései versekben egyformán felismerhető "kettőshangzatról" szól a tanulmány "mely a kifejezés avuló anyagát és a helyenként versileg ma is 'betű szerint' vállalható megfogalmazásban s avuló anyagban egyképp szóló nagy, fontos 'dallamot', szerény, egyszerű és természetes intenzitással foglalja - sajnos, kikezdhető - egységbe."{5} Zárójelben teszi hozzá, hogy huszadik századi nagy költőinknél ugyanez a helyzet, "József Attila művének zömét kivéve."{6} Vannak tehát Kosztolányival szemben kritikus észrevételei, főként az "avuló kifejezésmódot" illetően. Nyilván azért olvassa mégis óvatos szeretettel ezt a szerinte "zavarba ejtő lírát", mert "[A] kritikus szeretet mégsem hagyhatja figyelmen kívül a verstestek kórosodásait".{7} Versértelmezések sorával érvel a "kettőshang" egyszerre fenntartást és fenntartás nélküli elfogadást jelző paradoxona mellett. Nem csak Kosztolányi lírájában fedez fel azonban kettőshangot, hanem önmagában is: egyszerre vonzódik a Kosztolányi-hatáshoz és menekül, iszkol előle, mintha a Harold Bloomtól ismert "hatásiszony" kerítette volna hatalmába. Tanulmányának hangja akkor válik feltétel nélkülivé amikor a "kritikus szeretet" "tiszta" szeretetbe csap át. A Hajnali részegség elemzése nyomán mondja ki Tandori, a kritikus, nem a költő Tandori, hogy "[E]z egy nagy magyar vers, egy közép-európai vers; és teljesen mindegy, hogy a bál-kép túlságosan tündéri, híg stb. ... a gesztus számít, nem is gesztus ez, hanem távolságfelmérés, nem is felmérés, hanem megtétel - Kosztolányi minden eddiginél hatalmasabb ívet fog be verssel; ám ez nem a mennybolt íve, ez nem széles kézmozdulat - ez a magábaroskadás mozgásösszege."{8} Leginkább azonban abban látszik bizonyítottnak a "kettőshang", amikor az Őszi koncertről ezt mondja: "A szavak nagyon erőtlenek. Az egész mégis eléggé erős."{9} Tandori szerint Kosztolányi a "legőszintébben kifogásolható" költő és ő "őszintén" kifogásolja is mindazt, ami szerinte kifogásolható, az "avuló kifejezésmódot", azt, hogy Kosztolányi "igazán tudatos költő" lévén mintha helyenként "nem tudna a saját anyagáról", az "avittas kifejezéskészletet", a "rábeszélő hang szent linkségét"... E kifogások, részint a költő, részint a kritikus kifogásai az olvasó Tandorit nem mozdítják el Kosztolányi mellől: Kosztolányi-élménye tartós és alig változik. Legfeljebb abban, hogy a tanulmány szerint a Csáth-versben lelhető fel "irodalmunk egyik legszebb verssora", míg a Költészetregény ötödik alfejezete élén, idézőjelben "A magyar irodalom legszebb verssora" áll. Nem ugyanarról a versről és nem ugyanarról a verssorról van szó: fontos azonban megjegyezni, hogy Tandori szerint mind az "irodalmunk egyik legszebb verssora", mind pedig "a magyar irodalom legszebb verssora" Kosztolányi költészetében található. És Tandori Dezső szavának hinni lehet. Szavait saját költészetének "legszebb" verssorai hitelesítik.

A Költészetregényről. Doboss Gyula, Tandori Dezső egyik legkitartóbb olvasója, ugyanolyan terjedelmű, vagy valamenyivel terjedelmesebb könyvet írt a Költészetregényről{10} , mint maga a Tandori-"regény". Nem oszlatta el a könyv műfaja körüli zavart, nem is akarta eloszlatni, mert a műfaji bizonytalanság nem csak ennek a könyvnek, hanem Tandori Dezső más prózáinak is egyik, el nem hanyagolható formateremtő elve. Doboss Gyula "regényesszét" említ, a könyv "önéletrajziságáról" beszél és - nyilván a Tandori-könyv címéből következtetve - azt mondja, "hogy ezek az esszék legalább annyira szépirodalmi természetűek, fikcionálisok, mint amenyire művészetfilozófiaiak."{11} Maga Tandori a Költészetregényben egyhelyütt "esszézésről" beszél, a számmal nem jelölt első, (Hogyan élünk a költészettel/ben) című Közbevetésben azt mondja "a "Költészetregény" című mérőműszer (igen!)..."{12} A "mérőműszer" bizonyosan a kritikaírás gyakorlatának - mércének, objektivitásnak stb. - ironikus, önironikus megnevezése. De ennél fontosabb, hogy fizikára és N.N.Á-ra, aki "nagy "Élet-Tudomány"-os volt, hivatkozva mondja Tandori: "a mérőműszer hatása is érződik a mért eredményen"{13}, vagyis valamennyire összeér, egymásba ékelődik idegen és saját szöveg, a költészet és a költészetről való beszéd. Ahol is a kritika, az esszé átfordul fikcióba, mert ha a Költészetregény írása arra keres választ "hogyan is él az ember a költészettel?"{14}, akkor ez azt jelenti, hogy együtt él vele, dialógusban és konfliktusban, drámában és prózában. Innen csak karnyújtásnyira az önéletrajz és a fikcionális "tartalom", amelyről Doboss Gyula beszél. A Költészetregény a köztesség bizonytalanságában teremt önmaga számára egyedi műfajt.

A szóösszetételnek mégis a második fele, bár ellentmond a magyar beszéd lejtésszabályának, de jambusként hangzik, a regény a hangsúlyosabb része. A Költészetregény szövegében többször fordul elő a regény szó: kiemelve, idézőjelben, kurziválva: "De hát költészetregényt írunk, nem egyebet."{15} Két sorba törve: "Még jön a néma többi... ...regénye."{16} Ezeknél fontosabb a következő bekezdés: "Az olvasás is regény, mégiscsak regény - tükröt villogtat, benne a mi magunk töredék ábrázatai."{17} Néhány fontos szava a bekezdésnek. A töredék, hiszen Tandori egyetlen teljes verset sem idéz, se nem elemez, csak részeket, sorokat és szakaszokat: töredékeket. Annak jeléül, hogy az egész a töredéken át is megmutatja magát, mert az egészet csak sejteni lehet, a tükörben sem a teljes kép, csupán a "töredék ábrázat" jelenik meg. A másik szó, a tükör, idézet. De mi nem idézet? A Költészetregény idézetként is olvasható és értelmezhető. Idézhető anyagból épül, mások szövegére íródik, és ha a mérőműszer hatása érződik a mért eredményen és értéken, akkor az idézet hatása is érződik a saját szövegen, maga is "mért eredménnyé" alakul. A tükör - minthogy regény a Költészetregény - regényből és regényírótól származik. Kétszer is felcsillan Tandori regényesszéjében: "A regény utunkat tükrözi, idézte Stendhal."{18} Majd később "Az igazi "Költészetregény" (lelkünk stb.-je) bármely pontján, ha tényleg szükséges volt azt a verset, részt, költő-jelleget embertársaink számára valami tapogatózó támpontként 'ki-' és oda-emelnünk, bármely pontról tetszőleges, vagy nagyon is meghatározott (múltunkkal meghatározott) további 'regények' útja indulhat, l. Stendhal idézete egy Vörös és fekete fejezet élén: a regény tükör, írtam is itt alkalmasint, utunkat tükrözi."{19} A regényben valaki mindig útra kél, közben ezt-azt, részletet, tájat, emberarcot, valami mást be-és kiemel, ezáltal újabbnál újabb utakat nyit, a labirintus elágazó ösvényeit nyitja meg, azok meg további ösvényeket - talán így működik a regény. A "múltunkkal meghatározott" fikció, az önéletrajzi regényesszé is, amilyen a Költészetregény.

Akit, "múltunkkal meghatározott"-an, Tandori mások - Szép Ernő, Weöres, Jékely Zoltán, Kálnoky László - mellett be- és kiemel: a "regényhős" - Kosztolányi. A "kettőshangok" Kosztolányija kerül át A zsalu sarokvasa lapjairól a Költészetregénybe, bizonyos változások, némi mentegetőzés árán. A Költészetregény Kosztolányijában már nem a kettőshang az uralkodó aspektus, ezért mintha magasabban állna, mint amilyen magasan amott állott volt, de itt sem maradnak el a kifogások, Kosztolányi továbbra is a "legőszintébben kifogásolható" költő. Fenntartja még a régi kifogásokat is, bár legtöbbször más szavakkal. Üres sorokról beszél, kizökkent ritmusról, bár ezeknek a zökkenéseknek fontos poétikai szerepet biztosít, zavaró szóismétléseket említ, és eltérően a korábbi tanulmánytól itt nem a magyar irodalom "egyik" legszebb, hanem a magyar irodalom legszebb verssorát tulajdonítja Kosztolányinak. Az "egyik" legszebb verssor a Csáth-versben található: "Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom". A sor "környezete" teszi "egyik" legszebbé, ez: "...és a beléndeken s a vad farkasbogyókon / alszik a fény."{20} Lehetséges, azért csupán az "egyik" legszebb verssor a Csáth-vers sora, mert hogy azzá legyen, kell hozzá a "környezete", a beléndek, a farkasbogyó, az alvó fény. "A magyar irodalom legszebb verssora", így idézőjelben, mintha idézet lenne, de már a viszonylagosító "egyik" nélkül, nem ugyanez a sor, nem is a Csáth-versben található, hanem A bús férfi panaszaiban a New York, te kávéház címkezdetű részben:

E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak...

Tandori esszézés közben ritkán ad pontos információt az idézet, a versor lelőhelyéről, most - mert ez a legszebb versor - megadja. És a mért értéket nem köti feltételhez. Amikor dönt, nem beszél a sor környezetéről, majd csak később, a sor és a vers elemzése során. Most egyszerűen, de elég kihívóan közli: "Tessék, ez lenne szerintem akkor a magyar költészet legszebb verssora. Ez regényes elem, ide is írom. Még jó, hogy el nem felejtettem."{21} Valamenyire elbizonytalanít a kommentárral. "Regényes elem"-ről beszél, meg arról, jó, hogy nem felejtette el. Csakhogy nem a verset felejthette volna el, hanem a "lelőhelyet", ahol a verssor található, a két címet, a vers és a versrész címét. Mindkettő "regényes elem". A "bús férfi" is, a "New York kávéház" is az. Annak nyomán állítható ez, hogy A zsalu sarokvasa könyvben hosszan elemzi az Őszi koncertet, itt viszont magát a verset "egy kis impresszionista regénynek" mondja. Majd hozzáteszi: "Két évtizede lesz, hogy tervezem: végigelemzem ezt a kompozíciót. Akkor már el is kezdtem. Most másfelé kanyarodik a regény-út."{22}

Oszlopközök. Tandori Dezső Kosztolányi olvasatának két tartóoszlopa között, az oszlopközben (találomra) a nagy madaras-kötet, a Celsius Kosztolányi-verse, a Ha szeretsz, mondja Kosztolányi című. A vers első négy sora:

El vagy veszve, azt írja Kosztolányi,
ha szeretsz már akár egy madarat;
olyasmi ez, amit könnyű belátni,
s nehéz hinni, hogy a Te igazad.

A kettős hang hallatszik e sorokban, nem a régi Kosztolányi-tanulmányt indító paradoxon, hanem a másik kötet, A megnyerhető veszteség címének kettőssége, az "el vagy veszve" és a "ha szeretsz" szoros egymáshoz tartozása. Az egymáshoz tartozás itt talán nem is elég erős kifejezés. Azt kellene tán mondani, hogy az "el vagy veszve" azonos azzal, hogy "ha szeretsz", és a "ha szeretsz" is azonos azzal, hogy "el vagy veszve". Csak így nyerhető meg a veszteség. Így, ebből, az ellentétek ilyen összefonódásából alkotható meg és írható meg az az önéletrajzi regény, ami a Költészetregény. Abból az anyagból - nyelvből, szövegből, életből és halálból - amiről Kosztolányi szól a Halottak című versben, és idézi is Tandori:

Idézetek egy régi-régi műből,
Kilobbant sejtcsomók.{23}

Innen már egyenes út vezet, az egyik útelágazás, Tandori Dezső Mottók egymás elé című verséhez. A vers alcíme: passziánsz, ami itt - talán - annyit tesz, hogy két idegen szöveg borul és ékelődik egymásba: Kosztolányi Dezső Csáth Gézának írott nevezetes verse strófái, kihagyásokkal és a sorrend megváltoztatásával: a két befejező szakasz a mottó. A "passziánsz" ezzel az olvasónak szóló utasítással fejeződik be: "És most lásd a cím alatti két mottót", vagyis a Kosztolányi-vers két zárószakaszát. Így, körkörösen íródnak mottók egymás elé. De az utasításnak ezen túlmenően is van szerepe a Tandori-vers felépítésében. Részint azért, mert afféle rendezői utasítás, az olvasás és ezzel együtt a megértés irányítása, részint a rendezői kívülállás jelzése: van valaki, aki kívül áll és maga rendezi el, ékeli egybe az idegen szövegeket. A másik idegen szöveg útmutatás elsősegély nyújtásához. Kosztolányi versének két-két szakasza után egy-egy semleges elsősegély utasítás következik, mégpedig versszerűre tördelve. Az ilyen beavatkozás a szakszerűen hűvös idegen szövegbe a vendégszöveg semlegességét vonja vissza, szürkéjét teszi, ha mást nem legalább hullámossá. De miért éppen elsősegély-szöveg íródik a Csáth-versbe? Ránézésre akár azt is lehetne mondani, azért hogy a Kosztolányi-vers erős érzelmi anyagát hűtse és fokozza le. De ez könnyen cáfolható: nincs mit lehűteni és lefokozni a Kosztolányi-versen, hiszen - Tandori szerint - a magyar irodalom "egyik" legszebb verssora található a versben. És annak nem kevésbé szép nyelvi "környezete". Az sem magyarázza meg, hogy miért éppen ez a két szöveg fűződik egybe, mert Csáth orvos volt: "édes, fiatal orvos", vagy mert Csáth talán megmenthető lett volna valamely elsősegély-matériával.

Valószínüleg másfelől kell megközelíteni Tandori versét. Mert éppen ez a vers teremt kapcsolatot a korábbi Kosztolányi-tanulmány és a későbbi Költészetregény között, mintegy jelezvén Tandori válaszát saját kérdésére a regény A kifogyhatatlan című negyedik alfejezetéből: "Számít-e költészettörténetileg (a szubjektív történésben) az eltelt idő?"{24} Ez a kérdés erősíti meg Doboss Gyula szavát, hogy a Költészetregényben fikció és művészetfilozófia összeér. Tandori Dezső regénye arról is szól, hogy az "eltelt idő" nem választja el egymástól a régi és az új verset: a befogadás és megértés biográfiájában (történetében) ezek egyidejűek. Jelenvalóságuk időtlen. És ez a jelenidő főképpen rajzban, legfeljebb még írásjelekkel fejezhető ki. A Költészetregény befejező lapjain található a "számít-e..." kérdésre adható (rajzos) válasz. De megtalálható az említett negyedik alfejezet írásjeleiben is. A fejezet első bekezdése: "Jékely. (Vagy Szép Ernő. Kosztolányi; József Attila és Pilinszky körbehatároltabb felfoghatatlanság. Kosztolányit a pontosvesszővel szándékosan helyezem köztes-tartományba.){25} A "körbehatárolt felfoghatatlanság", az "el vagy veszve" "ha szeretsz", a "megnyerhető veszteség" egybeírt kettősége. Az a pontosvesszővel (rajzzal!) kifejezett "köztes-tartomány", ahol a Csáth-vers strófái találkoznak a verszerűre szerelt elsősegény-utasítás szövegével. Ebben rejlik talán a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen ez a két szöveg forr egybe kollázsformába.

Említettem már, a Mottók egymás elé kapcsolatot teremt a Kosztolányi-tanulmány és a Költészetregény között. Ami Tandori Dezső Kosztolányi-élményének szívósságát és tartósságát is bizonyítja. De részben a költői nézőpont nem időbeli, hanem térbeli változására is utal, a rálátás horizontja változott meg. A Kosztolányi-tanulmányban ez áll: "Az a kollázsforma (de nem kollázs!) vers azért keletkezett, csak azért, mert - még nem gondolatként, inkább szándék jelleggel - felötlött benem: 'menteni' kellene Kosztolányit! Ki kellene szótározni, hogy így mondjam. Menteni, mint a műemlékeket, a nagyon eleveneket - mint Velencét. Egyszerűen kiválogattam a Csáth-versből azokat a részleteket, amelyeket gyönyörűnek éreztem".{26} A Költészetregény más megvilágításba, eltérő távlatba helyezi a Csáth-verset. Már nem relativizálja a vers műfaját: amott "kollázsforma verset" mondott, ami "nem kollázs", itt viszont azt mondja, a Csáth-versből "egy kollázst 'követtem el'", majd a tanulmányban hirdetett "kettőshangokat" is csendesíti, mert azt mondja "hát igen, Kosztolányi a közhelyszerű elemeket ekkora bármikorisággá, maisággá, képviselhetőséggé tudja tenni. Semmi modorosság, semmi szecesszió."{26} Ezért jóval kevesebb a kifogása a verssel szemben, de az egész Kosztolányi-költészettel szemben is. Most nem itt, máshol talál rá a magyar irodalom legszebb verssorára, mégpedig nem is az "egyik" legszebb verssorára. Amott mint műemléket, "megmentené" a Kosztolányi-verset, mégpedig a modorosság, a szecesszió nyomait tüntetve el a vers szövegéből. Ezért csak a "gyönyörű" szakaszokat válogatta be a kollázsformába. A Költészetregény mondatai viszont azt is kimondják, hogy az akkori válogatás nem csak poétikai szempontokat követett. "-a 70-es évek legeslegelején készült (készítgetett) kollázsversemből (hosszú is lett volna mindent idézni Kosztolányitól) kihagytam a 'megszakad tán'-ra rímelő 'cirillbetűs Szabadkán'-t."{27} Aztán később visszatér a kihagyott szakaszhoz: "De milyen kínnal kihagytam Csáth-versdolgomból a cirillbetűs Szabadka és szíved tán megszakad ma (parafrazálom!) részleteket, ugyanígy nem lehet ma már tisztességgel szólni ezekről a dolgokról."{28} Most talán nem túl érdekes, hogy milyen dolgokról nem lehet ma már tisztességgel szólni. Mert nem csak a "megszakad tán" "Szabadkán" rím maradt ki a versből, más is kimaradt. Kimaradt az, hogy Kosztolányi "[C]öndesen beleéli magát abba, hogy a boldogtalan magyar történelmet mesélné. Hát igen, ezt nem vettem bele akkor a kollázsba. Érdekes, hogy a vers legvalódibb rohanatában csakugyan fontosabb elemek vannak, jönnek. (nem úgy értem, hogy a reálszférában fontosabbak. A költészeti, az egzisztenciálisan érett terepen. A lény-világban.)"{29} A kihagyások nem a költőt, a 70-es éveket minősítik. De nem is erről beszélek. Arról, hogy a Költészetregény Kosztolányi-olvasata komplexebb, összetettebb és rétegzettebb, mint amilyen az évtizedekkel korábbi Kosztolányi-olvasat volt vagy lehetett. Nem a "reálszférában" történt változások, a költészetben, a versértésben, a szövegformálásban, a nyelvi alapításban bekövetkezett átrendeződések láttatják Tandori Dezső Kosztolányi-értésének alakulását. Ezzel együtt tartós változatlanságát is.

"A regény: ahol jártunk. Ami velünk megesett"{30} - írja Tandori. Ezzel együtt jár a "regényhős" Kosztolányi-költészet kalandos útja a Tandori (ön)életrajzban: "[M]ost másfelé kanyarodik a regény-út." {31}

{1} A zsalu sarokvasa. Irodalmi tanulmányok, Magvető Kiadó, Budapest, 1979. Kosztolányi-kettőshangok
{2} Költészetregény, Liget Könyvek, Budapest, 2000. "A magyar irodalom legszebb verssora", A Csáth-vers, és ami "az életé" fejezetek, valamint az "1914. Siessünk-" (Kosztolányi) c. "közbevetés"
{3} Fogarassy Miklós: Tandori-kalauz, Balassi Kiadó, Budapest, 1966.
{4} A zsalu sarokvasa. 9.
{5} A zsalu sarokvasa. 9-10.
{6} A zsalu sarokvasa. 10.
{7} A zsalu sarokvasa. 13.
{8} A zsalu sarokvasa. 29.
{9} A zsalu sarokvasa. 18.
{10} Doboss Gyula: A "Költészetregény". Orpheusz kiadó, Budapest, 2003.
{11} Doboss Gyula: A "Költészetregény". 26-27.
{12} Költészetregény. 134.
{13} Költészetregény. 134-135.
{14} Költészetregény. 135.
{15} Költészetregény. 85.
{1}6 Költészetregény. 124.
{17} Költészetregény. 114.
{18} Költészetregény. 48.
{19} Költészetregény. 140.
{20} A zsalu sarokvasa. 26.
{21} Költészetregény. 52.
{22} Költészetregény. 49.
{23} Költészetregény. 58.
{24} Költészetregény. 42.
{25} Költészetregény. 42.
{26} A zsalu sarokvasa. 25.
{26} Költészetregény. 61.
{27} Költészetregény. 62.
{28} Költészetregény. 164.
{29} Költészetregény. 63.
{30} Költészetregény. 47.
{31} Költészetregény. 49.