Üzenet 2005/3. Kosztolányi Dezső
Gulyás József
Éjszakai feljegyzések
1959
Április 18.
Tetszik nekem sajnos, hogy nem tetszik
ezeknek a költészetem, így tudom, nem vagyok hozzájuk
hasonló, nem vagyunk egyek, egyformák. Az volna ma az egyik
nagy, tán a legnagyobb bajom, ha kellenék, ha elismernének,
elfogadnának, ha szeretnék amit írok, mert akkor egy kévében
lennénk, amitől isten ments! Az egyetlen és biztos út az,
amelyiken szembejövőkkel találkozom, mind többel. Ez
végzetes helyzet, viszont szellemi létszükséglet számomra.
1967
Március 19.
Sokszor szégyenlem bevallani, hogy írok,
hogy költő vagyok. Írni szégyen, pirulni kell miatta. Mert mi
az hogy vers? Mi az?
1970
Augusztus 8.
Furcsa, meglepő, bántó, visszás,
megalázó, szégyent és szomorúság-érzést kiváltó kép a
kisváros utcáin: papírba csomagolt kapa, illetve annak a vasa.
1991
Május 5.
"Maga olyan disszonánsan fejezi ki
magát" - mondta Ildikó, a 7 Nap lektornője. A vallás új
térhódítását, a volt szoc. államok (köztük Magyarország)
gyors vallásiasodását gúnyoltam ki. VMDK: Imádkozzatok!
Abcd-személyek: Miatyánk Isten stb. stb.
1992
Október 10.
Istennel szembeni előnyöm, hogy én
élek, vagyok, ő pedig nincs. De én meghalok, ő meg,
úgylehet, örökké fog élni.
December 14.
A Magyar TV új elnöke A II. Magyar
hadsereg a Donnál című dokumentumfilmet máris
elintézte, elvette az élét, kicsorbította. Amit külön
szerettem és nagyon fontos volt benne és nagyszerű: levágta
az elejét, meg a végét is. A korabeli, 45 előtti mottót,
amely prólógus és epilógus. Tahát néhány nappal a TV
puccsszerű elfoglalása után máris drasztikusan intézkedett a
magyar jobboldal. Ezeket a dolgokat nem bírták elviselni,
lenyelni. Én ezt régóta tudom. Tudtam mi bántja a kormány
csőrét, külön az Antallét. Ezek és az ilyen dolgok
zsenírozták. Tehát a TV új elnöke kicsorbította Sára
Sándor filmjét, amit még akkor Sára becsületesen
megcsinált. Na, Csoóri Sándor, ehhez mit szólsz? A te filmed,
a te párod, a te elnököd.
1993
Január 15.
Az Isten is kommunista - mondta a
szegényház egyik lakója -, azért van annyi piros csillagja.
Mennyi piros csillagja van!
Május 21.
Ami igaz, akkor is szép, ha csúnya. Így
vagyok a széppel is: akkor is igaz, ha mese.
A szépség (esztétika) mondanivaló. De a legfőbb és
legnagyobb szépség az Igaz.
Az év nyara.
Czine Mihály Leányfalun így hozzám:
"Maga is Szatmár környékéről való református?"
"Nem. Én délről jöttem.
Reformátusnak ugyan református, de azt én inkább
szocialistának mondanám. Így hát szocialista református
lennék, továbbgondolva: a szocializmus reformátora."
A nő hogyan könyveli el
a halált? Hogy számol el róla magával? A férfi dolga tán
könnyebb? A férfi öl, alkot, iszik, háborút csinál,
bosszút áll, megpróbál bosszút állni...
Az ember ne gyónja meg, hanem szolgálja le a vétkeit, mondta Vera, a sógornőm. Igen, szolgálja, dolgozza le, ha tudja, ha lehet, azt mondom én is.
1994
Május 10.
A nő ha meglát valami csillogóbbat vagy
hasznosabb dolgot, rögtön faképnél hagy érte, mondjam talán
emígy: könnyen elhagy, otthagy, hátat fordít.
November 11.
Még az idén szükségünk lenne a
jövőre, amit ígérnek!
1995
Március 6.
Sörre lehet dinnyét?
Hogyne. A skót férfiaknál megszokott
dolog.
Azért is járnak szoknyában.
Június 7.
Hogy van Isten, könnyű azt mondani, mert
három ember közül most három és féltől ezt hallani. De ha
ezek azt mondják, én miért nem mondhatok mást? Hol van az ő
nagy demójuk, az a híres, világra szóló?
1996
Április 10.
Vali néni: Itt vagy te is... nyugdíj
nincs, az újságok meg nem vagy alig fizetnek. Mi lesz veled?
Valahogy majdcsak lesz vagy nem lesz
sehogy...
1997
Ferbruár 10.
Csépe originális költői tehetség
volt. Fehér Ferencről ez sajnos nem mondható el így, ilyen
egyértelműen. Szerintem igen szürke költő és írogató
volt. De van egy szép, igazán szép verse, a legszebb
Fehér-vers, amely a Hét évszázad legszebb magyar versei köteteibe
való, sok egy-versű magyar költő versével együtt; ez az Éjjel
a Vágóhíd soron.
Egyébként sok egy-versű
(egy-két-versű) költő található a költészetben, a
miénkben is. Kövezzenek meg: Szilágy Domokos is az,
egy-versű, nekem már annak látszik, a Kérvény című
remekével.
Néhány ilyen költőnk: Tompa (A
madár, fiaihoz, A gólyához), Lévay József (Mikes),
Vajda (Húsz év múlva, Harminc év után), Gyóni
Géza (Csak egy éjszakára...), Mécs László (A
királyfi három bánata, Adys csengésével), Dsida Jenő
(talán A sötétség verse), Juhász Gyula (Milyen
volt...) stb.
De ha már ilyen szépen belemelegedtem,
íme egy pár nagyon ismert, elismert és emlegetett, de
alig-alig olvasható, illetve olvashatatlan, divatból kiment
poétánk: Reviczky, Szép Ernő, Sík Sándor, Reményik
Sándor, Erdélyi József, Balázs Béla (egy csomó
Sztálin-verssel), Vázi Mihály, Károlyi Amy (aki nemrégen
még fönt magasan állt, de az un. szavatossági időn belül),
Zelk Zoltán (Kossuth-díjas).
Szavatossági idő. Azt nevezem én
így, azt az intervallumot, amikor még tart, nem cserél a
költőre jellemző divat és ízlés. A csere nagy próbatétele
a költészetnek, költői műveknek.
Február 15.
"Gulyás, a konok szabadverselő és
autodidakta..." és "a Csoóri Sándoréval rokon hitvallás
sugárzik az ő nagyverseiből".
Én Csoóri Sándorral semmilyen rokonságban nem vagyok, nem
vagyok... Juhász Ferenccel igen, akit Bognár Anti szintén
említ velem kapcsolatban.
Köszönöm a rólam 60. születésnapomra
a Magyar Szóban közölt írását, nagyon jólesett
ebben a velem mostohán bánó és csúnyán elbánó, a sajtó
által uralt kicsi, de nagy világban, de el kell oszlatnom egy
tévhitet, akkor is ha ez fájdalmat okoz nekem mások miatt,
leginkább ha a barátaimról van szó, a barátaimnak: Sem
őstehetség, sem autodidakta nem vagyok. (Mindkét szó
elhangzott rólam a köszöntőben.)
Május 6.
Bori Imre a vajdasági irodalom, a
vajdaságiasság hirdetője. Ha európai, az Vajdaság szerint
európai, sugallja. Ennyi és ilyen lokalitás, kis
megszorítással, számomra is elfogadható.
Május (?)
Borinak: "Utolsó előtti levelében azt
írta: Akiket pedig név szerint említ versében, azok majd
szidni fogják. Igen, sajnos fognak. De a szidásnál rosszabb,
kedves szerkesztőm, csak az lenne számomra, ha nem szidnának.
Ám ha szidnak, jobb lenne, ha hangosan, a fülem hallatára
tennék vagy olvashatóan, mert aligha van rondább és
pusztítóbb az ember háta mögött ejtett szavaknál, a sanda
alattomnál".
Szeptember (?)
Én hülyéket (a hülye szó ebben az
esetben is nem csak tehetségtelent jelent), én hülyéket
láttam már, de ekkorákat még nem, mert ekkorák nincsenek,
nem lehetnek, mondom a Magyar Napló verseit olvasva.
1998
Május 11.
Nagy Lajos író, mint oly kevesen, amikor
ír, minden megelevenedik, mert elhatol az élőig... míg
mások, a legtöbb, mint például Szabó Palócz Attila, most
olvastam szegényt, elakad a felszínen, rögtön az első
centinél, nem jut tovább, lejjebb, üres, ötletezik.
November 2.
Így nem játszunk! Engem a Híd negál,
kizár. Igen, tudom, megsokallták a kritikusok, kritikusaim,
amit mostanában róluk, velük kapcsolatban írtam és
mondtam...
1999
Május 15.
Zákány és a Szeli István-féle
"fejlődéslíra".
Zákány igazi költő. Erről, efelöl
legyen megnyugodva (és aludjon békén, helyettem is) Szeli
István. Ugyanakkor szeretném megnyugtatni azokat is, akik
hivatkoznak rá, helyeslik, helyesnek tartják irodalomra
vonatkozó szentenciáit. Én állításai zömének pont az
ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. Szeli István nem ért a
vershez. Zákány költészete "nem fejlődéslíra", mondja,
Thurzó Lajos meg kapott egy nagy előszót a Szeli által
válogatott verses kötetéhez. Nem akarom én Thurzó Lajost
bántani (én "lenézni" helyett használom a "bántani"
szót), Szeli István kedves földijét, az itt-ott s néhanap
nekem is olvasható költőt a nem régen kezembe került
Szeli-féle Thurzó-antológia ürügyén, dehogy is akarom,
isten ments, nincs rá semmi okom. Mert hát nem őt akarom
bántani, erről van szó, ez az igazság, ő ugyanis ártatlan
ebben a dologban (általában pedig nem oszt, nem szoroz), hanem
azokat akik körülötte és az irodalmi életben nyüzsögnek
azt képzelve, hogy ilyesmiből (Thurzóból) meg lehet
élni-lenni az irodalomban.x
- - - - - - - -
x - Pedig Thurzó Lajossal
- meg kit mondjak még hirtelen? D. Magdolnával - nem jut
messzire, még itthon sem, talán Zentáig sem Szeli és rokoni
köre. Thurzó Lajossal nem lehet messzire érni. És megsúgom:
Szeli Istvánnal sem.
- - - - - - - -
Továbbá azokat (ugyanazok, más
orcával), akik idegesítenek vele: eltúlozzák jelentőségét,
emlegetik, tanítják (még tanítják
is!), válogatják, "melegen tartják", citálják (nem a
verseit, csak a nevét, mert hallják egyik a másiktól, és nem
csupán az alacsonyabb olvasó, a kibic, a sznob, a mindennapi
értelmiségi, hanem a nem kellően hozzáértő, kisebb
tehetségű, gyarlóbb szellemi képességgel megáldott vagy
téjékozatlan íróféle is). Zákány költészetének meg
nincs fejlődésrajza, mondja Szeli és mondják, visszhangozzák
szellemének idézői. Így előz Thurzó, noha - újra és
kiáltva: nem akarom őt bántani és senki költőt sem a maga
helyén, az őt megillető helyen... nem könnyű kérdés, de
és plusz: mindennek van helye és a maga helyén minden megfér
és elviselhetőbb -, így előz Thurzó, mondom, noha
Zákánynak féllábszárig sem ér. Szeli István nem ért a
vershez. És más se nagyon. Zákányról alkotott
véleményéből -, kicsit is ismerve a költőt - pusztán,
elemzés nélkül is nyugodtan levonható ez. Thurzó Lajos még
Urbán Jánosnál is alacsonyabban repült a költészet egén
vagy sekélyebben szántott földjében. Neki, Urbánnak még
vannak, mindennek ellenére, de Thurzó Lajosnak egyáltalán...
vagy alig akadnak, nem versei, hanem csak verssorai is. "Nem
fejlődéslíra"! Hát majd az lesz, ha kell és ha más szem
nézi. De kell-e hogy az legyen? S ha nem az, akkor nem
költészet? Mert úgy látom. És fordítva: ha az, akkor már
költészet? Úristen, hogy lehet ekkora butaságot mondani!
Micsoda elvárás! Ilyet nem szabad mondani kritikusnak vagyis
költészettől általános elítélő érvénnyel, hogy nem
"fejlődéslíra". Csakugyan nem szabad, mert rögtön
hitelét veszti, sőt nevetséges lesz a mondó, ennek a
mondója. Mire jó ez? Nekünk arra, hogy levonjuk: Szeli István
nem ért a vershez.
Hallod-e Zákány Antal? Költészeted
"nem fejlődéslíra" és ez megbocsáthatatlan, úgy nézd.
És levon, sokat... s így jön ki az, ami ellen én mennyit és
mióta, de hiába beszélek: a nulla.
A nulla, Zákány Antal, a nagy,
végtelen, kerek nulla.
(Déryrőlx és Maurics
Ferencről, mint költőkről - Bori és a Symposion -
pozitívabb képet alakítottak ki a köztudatban, mint
Zákányról.)
- - - - - - - -
x - Bori nagyobb
költőnek tartotta Déry Tibort, mint Zákányt; a Felhőállatokról,
az írónak erről a korai szürös, avantis, izmusos, ha jól
tudom általa alig becsült, tán meg is tagadott micsodájáról
Bori többször és elismerőbben írt, mint Zákány egész
költészetéről.
- - - - - - - -
Én meg evvel a makacs, rossz, bolond
fejemmel azt gondolom, merem gondolni - jaj nekem, mit nem
merek! -, hogy a XX. század második felében élt és
alkotott rozsdamentes magyar költők legjobb öt-hatja közt van
a helye.
Az első, az 56-os leszögezések csúf
bélyegeként, öröknek látszó érvénnyel pecsételik meg és
gátolják költészetének valódi értelmezését,
értékelését.
A szakma s ennélfogva a köztudat
megmaradt, ottragadt és ma is ott vesztegel (lásd Juhász
Gézának a költő összegyűjtött verseihez írt utószavát,
jó példa rá) ennél az első, hibás, téves, de sajnos egy
szilárd alapot teremtő, politikai eredetű (kényszerű, de nem
kénytelen) hangleütésnél. Zákány pesszimista, Zákány
saját bajainak a költője. A többi, a legújabb bottal, már
az első leütések variációja. Tehát egész napjainkig
nyúlnak a szálak. Hogy ezentúl meddig? Válaszom: az
irodalomkritika újjászületéséig.
Tovább is érvényben van, érvényes,
újra, sokadszor íme prolongálva a pályázat: Kritikusok
kerestetnek, közel és távol.
A "nem fejlődéslíra" és az
"embergyűlölő volt" (Bori), rém összecseng, két fejből
ugyanaz az ítélet.
Május 18.
Zákányról, tovább... a Szeli-féle
megvilágításban.
Újra csak: Szeli István nem ért a
vershez. De mások se nagyon, közel és távol. De kérem, hogy
ez őt nem vagy legalább ne nagyon vigasztalja esetleg, az
tehát, az a nyilvánvaló tény, hogy mások se értenek a
költészethez, a magyar vershez és költészethez, itt és
máshol, sehol sem. Ahhoz Pista bácsinak jobb, másabb,
például tágabb fül kellene. Zákány lírája "nem
fejlődéslíra", mondja (a fejemben újra és újra, legalább
századszor). Most szidalom ez vagy dicséret, Szeli úr, Szeli
urak? Mindegy, Szeli István nem ért a vershez. Cifrázva egy
kicsit - de mintha már említettem volna ezt valahol -, erre
lehetne azt mondani, hogy magas színvonalú butaság, hozzá nem
értés. Ha Végel László szerint Koncz István nagy költő,
akkor én meg azt mondom: a kitűnő költő Zákány Szénlopó
Ábel emlékezete című verse például, jól fogózkodjon
meg a karszékében és az Akadémiában, a legszebb magyar
versek közé sorolható. És ezt nem hogy ő, Szeli, de mások
sem tudják -, Szeli István azért nem, mert mások sem,
mások meg azért nem, mer Szeli semx - érdekes
állás - és micsoda ördögi kör! -, de majd megrudják,
ugyanúgy közel és távol. Igaz, tudom, ettől, vagyis hogy nem
tudják, még forog, sajnos. Mások sem... de mondom, emiatt
Szeli István bá feje ne fájjon és ne zavarja nagyon (aludjon
békén, rossz alvó, helyettem is), ne röstelje, de ne is
vigasztalja magát, hogy mások, más "értők" sem értenek
hozzá és nem tudják, mi a vers. Tehát - van vagy nincs,
kell vagy nem kell a hiányolt "fejlődéslíra" - az
említett Szénlopó Ábel emlékezete az egyik legszebb
újkori magyar vers! Akinek ez nem tetszik, tegyen róla, vagyis
no, gondolkozzon el jobban és főleg másként. Majdnem azt
mondtam: aki nem hiszi, járjon utána, de nem, inkább:
foglalkozzon klasszikus irodalmi kérdésekel, nyelvi
problémákkal, fejtegessen, hasonlítson össze,
hasonlítgasson, akademizáljon, járjon a jól ismert csapáson
- Petőfi, Arany, József Attila - ott nem tévedhet el, ha
nem, mert vigyázat, még az se biztos.
- - - - - - - -
x - T. O. egyszer, nem olyan
régen többek közt azt mondta, hogy ő hívta fel a figyelmet
ránk, Vajdaságiakra, mégpedig külföldön, talán Párizst
mondott, és azóta jönnek, járnak hozzánk, keresnek
bennünket az anyaországi kritikusok, irodalmi szakemberek,
illetve -, hogy ne hazudjunk, azelőtt is jártak errefelé
(és nemcsak drótos tótok) -, tehát onnantól élénkült
meg a felfedező célú közlededés, jövés-menés,
gyöszmékelés a Vajdaságban. Ebben lehet valami. Csakhogy a
valóság azért másképpen fest. Csakugyan jönnek, járnak
hozzánk odaátról, de nem felfedezni és megismerni minket,
nehogy már azt higgyük és hitessük és elhitessük
egymással. Egyrészt a mieink által sajátosan,
"szimpátia" szerint válogatva és irodalmi estekre,
felolvasni, beszélgetni, okítani, "téríteni" jönnek,
másrészt saját maguktól, nem hozzuk, hívjuk őket, de
előregyártott, kész koncepcióval és keresik az abba
beleillő személyeket, dolgokat, és harmadszor azért, hogy itt
legyenek s közben, ha már itt vannak, megkérdezik például
éppen Szelitől, az irodalom szakértőjétől, tanártól,
kritikustól, akadémikustól, hogy ugyan legyen szíves, mondja
már meg, kedves tanár úr, ki a költő, az író itt a
Vajdaságban. És ő megmondja. A tálalt módon.
- - - - - - - - -
Június 29.
Nem tudom milyen vagyok, sem kívül, sem
belül. És azt se tudom, nincs hozzávetőleges, távoli
elképzelésem se, milyen vagyok, milyen lehetek mások
szemében, szemével - konkrétan és elvontan. Szeretném
látni magam néhány méterről, kísérni, figyelni -
kíváncsi vagyok nagyon. Szeretnék saját nyomamba szegődni
és követni, figyelni magamat, mint egy idegent. Vagy maszkba
bújva ismerőseimet faggatni, kérdezni G. J-ről, mi a
véleményük róla, milyennek látják. Furcsa dolgokat
hallanék biztos, gondolom olyanokat is melyeket el se tudok,
merek képzelni vagy eszembe se jutna. Így hát nem ismerhetem
meg magamat, pedig, mondom, mennyire szeretném, egy ilyen
tükörben. Az alakom éppúgy, mint a gondolkozásom. Egyszer
nagyon jó lenne valakivel, sok emberrel - írókkal,
barátokkal (bár a Szabadkára nősült Mészáros Sanyi szerint
nekem nincsenek, nem lehetnek barátaim, mert abban a
kérdésében, hogy "Vannak-e barátaid?", az ott van) -
úgy beszélgetni magamról, mint harmadik személyről. Sokért
nem adnám. Olyan kicsit ismerjük magunkat, nincs erre módunk.
Így kell meghalni?
Július 26.
Magyar Jancsi festő barátomnál voltam
egyszer. Estefelé jött hozzá egy még javakorabeli nő,
asszony, vevő, inkább rendelő a férjével, de úgy láttam,
ő csak kísérője a nőnek.
Olyan szép naplemente kellene neki,
mondta bent az un. műhelyben, mint amilyenek ott lent voltak
régen, a Magyariné-tanya körül és ecsetelte, hogy milyenek.
Harmincöt év körüli nagysága-forma asszony volt. Erről az
esetről, inkább ennek alapján és így írtam később egy
helyen:
Tudjuk, bizony tudjuk: karszékben alszanak, ülve,
a hajuk miatt, a hajukért élnek, ülnek s élnek és
amikor megveszik őket vagy hozzámennek egy autóhoz,
szép naplementét szeretnének festetni maguknak
festőikkel vadonatúj házukba, olyant, amilyen
majorok körül vala régen.
Július 30.
Én sokáig nem hittem magamban. Nem
hittem, hogy meg tudok tanulni valamit. Úgy gondoltam, hogy
hitetlennek születtem. Később azonban, amikor elhatároztam
magam valamire, minden erőmre szükség volt ehhez, látta, hogy
az akarat, az akarás hiányzik belőlem. Könnyen, játszva
megtanultam például nyakkendőt kötni - és ez nem is
annyira magától értetődő, ha tudjuk, hogy ahonnan jöttem,
az a világ nem ismeri a nyakkendőt -, sakkozni, előbb azt
hittem, ezekre sem vagyok képes és csodálkoztam, amikor
sikerült. Azt gondoltam, semmire sem vagyok képes, nem
emberekkel kommunikálni, hanem egészen egyszerű dolgokat sem,
melyeket említettem és mindig nagyon csodálkoztam, ha valami
sikerült... S így lassan-lassan visszanyertem, sikerült
visszaszereznem valahol, valaki által, talán még elődeimben
elvesztett hitemet, önbizalmam.
Augusztus 8.
Elejében, megmondom, én semmi se akartam
lenni. Aztán sokáig úgy állt, hogy nem is leszek, semmi se
lesz belőlem. De később összeszedtem magam, ahogy tudtam,
mérgesen belerúgtam az ajba és kinyílt... Föl kellett
mérgesíteni magamat vagy föl kellett, hogy mérgesítsenek.
Indulatba kellett jönni akaratlan, álmos, fáradt, tán
ősfáradt valómnak... Elég ehhez annyi, hogy ludaspusztai
vagyok, Ludaspusztán, nagy homokban születtem. Igaz, a fekete
föld se kíméletes. Azt is megjártam...
Január (?)
Dobó Tihamér (Tolnaitól kapott nagy
méretű) fotójára: Hozzáképest Castro csak egy Dobó
Tihamér.
Január 21.
Azt a jogot, törvényt és szokást, buta
szokást, melyet a mai és mindenkori különbek is mély
meghajlással tiszteltek: én tagadtam, semmibe vettem...
A jogot, amely dolga és helyzete
szerint különbséget tesz ember és ember közt; törvényt
és szokást, hogy aki okosabb, többet és s érdemel...
hogy a szellemi-értelmi ember a valaki, neki több jár, azt
több illeti, mint az egyszerű (mondjuk, halász) embert s
halandót.
Február 8.
No, ennek a Márai-naplót (Föld, föld)
a rádióban folytatásokban felolvasó Kertész Imrének sem
jósolok sikeres, hosszú irodalmi jövőt. Nem szívesen lennék
a bőrében holnap, holnapután...
(Hát nem Nobel-díjat kapott!)
Február 28.
A Kossuth Rádióban elhangzott hír -
Kína: Figyelmeztetjük Amerikát, ne próbáljon beleavatkozni
Tajvan és Kína ügyeibe. Tajvan nem Irak és Jugoszlávia.
Kínának megvannak az eszközei.
Itt a kiállításon nagy
karimájú kalap, otthon meg lehet, hogy nyakig érő
szegénység...
Március 14. (Hajnali 2,35 perc.)
"Írok rólad, a verseidről", mondta
Kiss Ferenc. A korzó sarkán találkoztunk újra, az önki
ajtajában futottunk össze, onnan lépett ki épp felpakolva,
1972 lehetett, a Pirossal, feketével kötetem volt
akkor ilyesmire aktuális. Sokáig vártam az írást, aztán
lemondtam róla, elfelejtettem az ígéretet. A közelmúltban
kirobbant irodalmi botrány Kiss és Dévavári Zoltán közt
aztán eszembe juttatta. Mégiscsak írt rólam, gondoltam, csak
Dér Zoltán neve alatt jelent meg a kritikája. Akkoriban azt a
csalást én nem is sejtettem, senki sem sejtette, talán senki
itt a Vajdaságban. Ki gondolt volna ilyesmire? Azért,
emlékszem, volt valami furcsa, megmagyarázhatatlan, homályos
érzésem erről, motoszkált bennem; Dér Zoltán azelőtt soha
sem írt ilyen irodalomkritikákat és milyen bátor, alaposan
szövegelemző, ítéletalkotó írás, írások, mert Kiss
Ferenc kettőt is megeresztett a verseimről, sőt a
költészetemről, vele kapcsolatban messzemenő, merész
következtetéseket is levonva, de másokat is elővett, szinte
mindenkit közülünk itt, költőt, írót a Szembesülések
kötet tanúsága szerint...
Április 3.
A rossz újságíró (de van-e jó?) minden
szarból aranyat csinál. Pedig tudjuk, mindenki tudja, a
szarból nem lehet aranyat csinálni. Fordítva igen, az
aranyból... De ehhez is nagyon értenek.
Április (?)
Nem, nem és nem, az Istennek sem tud
megszületni a régen elavult, de számomra sosem volt érvényes
Symposionnal ellentétes, vele szemben való vagy másféle,
elütő látás- és gondolkozásmód! Mindent elöntött s
mélyen eláztatott ez az árvíz. Meddig nyúlik még, mint a
pokla, a Symposion-féle gondolkodás? Ezt is én csináljam?
Mindent én csináljak? Mindent nekem kell csinálnom?!
Április 8.
Sértő Kálmán... Egy új Ady, mondták
fellépte idején. Nana. Olyan mingyán nem keletkezik ám egy
új Ady Endre. Sok Sértő Kálmán-félének kell jönni-menni,
mire...
Június 6.
Feri, hát nekem kell a védelmembe venni
a szocialista eszmét és gondolatot, a szocializmust, nekem,
akinek semmit sem adott, szemben azokkal, akik szívták,
fejték, apasztották, más képpel, más szóval, akik kiették,
kirágták, mint a dinnyét és odadobták a disznóknak?
Június vége.
Drága kis nációm ezzel a szappannal
akar bejutni az EU-ba! Ezzel akarnak ők az EU-ba kerülni? Ezzel
nem oda, hanem legfeljebb Ugandába lehet menni, de csak
Bulgáriáig lehet vele eljutni.
Nem vagyok olyan és ebben az értelemben
Kádár, a Kádár-korszak híve, ahogy sokan képzelődve, mint
rossz puska, félrehordó eszükkel gondolják, de azt mondom:
Kádár legrosszabb szappana is jobb volt - talán azt a
különbséget, a nagyképű csomagolást kivéve; a csomagolás
új, ez változott általában -, mint a legjobb mai magyar
szappan, mellyel az ország az EU-ba igyekszik, feléje menetel,
mert a szappan is benne van, azt képzelem én, az EU-ba jutás
feltételeit képező egészben...
Azért oda fog kerülni, hamar, nem
Ugandába, de Bulgáriáig, hanem az EU-ba, csak annak más oka
lesz, politikai.
Június 31.
A szabadkai KODDE Kosztolányi
diáksegélyzőről:
Ejh, KODDE, KODDE
(sok magyar, egy hit)
szép az alakod, de
nekem még se tetszik.
Augusztus 6.
Mi vén tűzoltók és más senkifélék,
az ünnepség ruskaja, az iskolaudvaron, régi iskolám udvarán
- ahol a jóelőbb az összegyűlt nép megszólítása a
dobogóra lépett N. J. szájából "Uraim és hölgyeim"
volt - a fal tövében eszegettük a "jegyre" sűrűbabot
kolbásszal, katonamódra, míg nem messze tőlünk, a
Kanizsai-úti Otthonban, melyet a legszegényebb itteniek
építettek, svédasztallal folyt a dáridó a ludasi falunap és
vásári vasárnap délutánján...
Folytatva a "sűrűbabot kolbásszal,
katona módra" kis pofázást: Minket amoda nem hívtak. Jobb
is, persze a részemről, a részemre, szerencse. Inkább a babot
az önkéntes öreg tűzoltókkal és akár magam, más
"senkifélékkel" az iskolaudvaron, mint a közeli (hajdan
én is építettem) Kulturházban a svédasztalt hízott városi
urakkal, a falu "jóakaróival" és más helybeli, rohamosan
gyarapodó és őket kiszolgáló alakjaival...
"Nézze meg azt a két sapkát ott
fönt" - mondta az öreg önkéntes tűzoltó babozás
közben. Nagyi Miskával ültek egy asztalnál.
És ezt én elértettem. Repetáért menve a kondérhoz s
elhaladva az asztaluk mellett, egy szégyenletes nagy hibát
követtem el. A megszólításra ezt mondtam:
"Maga meg nézze meg - mutattam föl
az égre -, hogy otthon van-e az Isten!"
Miska (akit valamikor, nem tudom miért,
Piros Tízes gúnynéven emlegettek): "No, azért azt már
ne..."
Szóval a saját pénzén szépen, svéd
módra (ahogy azt felénk szokták) vendégül látták,
megetették, megitatták a falu szegény népét, úgy hogy el ne
felejtse, emlékezzen rá, emlegesse száz év múlva is, hogy
megemlegesse.
Csak nehogy majd az új vezetés is megemlegesse.
Szeptember 5.
Örkény Istvánt hallgatom naponta. Őt
szerepelteti a Kossuth Rádió 15-20 perces délelőtti irodalmi
műsorában.
Kitaláltam róla egy kis szójátékot
Örkény,
nem Tömörkény.
Szeptember 6. (A Kanizsai Írótábor
megnyitó napján.)
Amit B. János ajánl, abból szerintem
semmit sem viszünk magunkkal a XXI. századba, sőt a szerzőt,
a könyv íróját sem visszük.
2001
Január 5.
Remélem, hogy Kína nem adja be a
derekát, nem bírják rákényszeríteni, hogy kapitalizáljon.
A Nyugattal szemben - Amerika, Anglia, Németország -
Oroszország, a volt Szovjetunió, ha kell, mindig kész lesz az
egységre Kínával.
Január 6.
"Tollászkodnak", mondja a nőkről
gyönyörűen Domonkos Pista egyik, a Mese c.
versében... Paraszt szó, kifejezés, a falu, a puszták népe
jól ismeri, használja, eredeti értelmében és máshogy.
Például, ha valaki húzza az időt, lopja a napot, lassan
dolgozik, azt mondják neki: Ne tollászkodj, vagy Sinka-korabeli
intézők, béresgazdák és újkori munkavezető, brigadérosok
fölényeskedő módján: Ne tollászkodjunk! Ilyen, eféle,
idevágó rokonértelmű szavak: bolhászkodik, vakaródzik,
alszik, szunyókál, genyózik, gatyázik.
Most még csak azt Domonkosról, hogy
Tolnaitól ragadt, ragadhatott rá az a forszírozott irodalmi
szexualitás. Én, megmondom, nem szeretem, rontja az irodalmat,
a művészi élményt, az igazit lehetetlenné teszi.
Január 18.
"Azám,
a Csordás! Mikor láttad?"
"Éppen tőle jövök."
"Hogy vannak?"
"Jól, éldegélnek... Nem akarják megváltani a világot."
"Mért, ki akarja?"
"A Dudás például. Havonta többször is meg akarja
váltani."
"Az az ő baja."
"Meg az enyém."
Január 29. hétfő
Néha magam is meglepődök, sőt
megijedek attól amit mondok, a szavaimtól, merész, túlmerész
gondolataimtól.
Április 2.
Fokhagymaszag ellen rágjunk
petrezselymet, lepkeszegmagot (?) vagy édesköményt.
Június 2.
Nem azért születtem, hogy vigaszt
keressek az életre... Én tudni akartam a rettenetes igazságot,
mindent tudni akartam, vigasztaló hazugságok nélkül...
titkokat föltárni, vérezni és elvérezni, ahogy kell...
jegyet harapni belé s itthagyni...
December 4.
Én, Gulyás József, ma 2001. december
4-én elhatároztam és kijelentem: Földet, vagyont pedig vissza
nem adok. Úgyszintén mától kiméletlen (szellemi) harcot
kezdek - már folytatva -, harcot hirdetek, meghirdetem ma
és mindig, örökké tartó harcomat a tőkés társadalmi
rendszer ellen - a dolgozó ember szent nevében.
(Én még Castronál is jobban gyűlölöm
a kapitalizmust.)
Szívemben Petőfi, Ady, József Attila.
Zászlómon vagy ingemen Szabadság,
Egyenlőség, Testvériség.
Akinek nevethetnékje van, nyugodtan
nevessen. Még lehet. És addig nevessen, amíg lehet. (Azt az
emberkáromlást már nem mondom, hogy aki nevet, az nevesen
akkor is, amikor nem akar.)
Egyébként ez a három fenséges szó
mindegyik járó francia fémpénzen ott látható. Hát ne
legyen ott hiába.
2002
Január 31.
Eliot Hamvazószerda című
hosszabb versét olvasva jut az eszembe:
A költő őse Rilke.
Arc poeticaja a lét abszurditása.
Pilinszky ezen a vonalon haladt. Mintha
egy későn visszatért Eliot lett volna.
Egyfajta zamatos, keserű, savanyú
édesség. Szopogatni való. Tessék hát!
Kevert; sok benne az automatikus vonás.
Pilinszky, a magyar Eliot vagyis: mintha
Eliot a nem hitt, nem remélt visszatérés után mégiscsak
visszatért volna, de csak homályosan emlékezne mindenre, pl.
hogyan írt és most így folytatná tovább. Ez, ilyen kb.
Pilinszky.
Eliot a Rilkei vonalon, egy ugrással és
nagy erővel folytatta. Pilinszky, ha Rilke és Eliot mellé
helyezem, valósággal elenyész.
Február (?)
Ilyen párnát, mint itt a kórházban
adnak, én még nem láttam! Volt már a fejem alatt kiskabát,
mezsgyekaró, kő, hancsik, sőt sziklás hegy, de ehhez a
párnához képest hengerelt, sima lágy búzaföld...
Március 19.
Tudod-e, hol halt meg Napóleon?
Szent Ilonán.
Jó. És Munk Artur, orvos és író?
Azt nem hallottam.
Ferenci Ibolyán.
No. Ezt meg honnan veszed?
Így tudja valaki a városban.
Május 23.
Ünnepi könyvhét, 2000. Füst Milán
összes levelei, Kossuth Rádió. (Felolvasás).
Hát ezért nézett ő olyan hosszan és
szomorúan, rezzenéstelen arccal, pillantás nélkül a
felvevőgépbe...
Július 10-20.
"Hogy élsz? Családi állapotod? Nős
vagy?" - kérdezte tőlem Mária.
"Sajnos legény vagyok, legényember, az
maradtam, öreglegény, az vagyok, az lett belőlem." -
mondta a tanító néninek, Rozs Máriának, aki Ludason kezdő
tanítóként, nagyon fiatalon tanított a negyedikben. Amilyen
mindig volt, nem hiába Mária a neve, szelíden, sajnálkozó
szeretettel nézett rám, picit hosszabban...
Szeptember 14.
A nő is csak ember, nem angyal, csupán a
férfi számára tetszik annak... A férfinál egyébként
mindenki jobb: az állat, a nő, természetesen, és különösen
a gyermek...
Október 11.
A tejgyárban nagyok a fizetések. Hogyne,
mikor a paraszttól ingyen veszik a tejet. Nem egészen. Na, úgy
hogy jól mondom: ingyen. Nem egészen, de félig... ami alig
több a semminél. Ez pedig akkor csak ingyen van, nem?
2003
Január 8.
"A magyar kultúra magva a keresztény
hit", mondja Erdő Péter és Kovács Nándor újságíró a
Hét Naptól, a Hét Napban. Ezt nem kell, ezt sem kell
kommentálni. Ekkora számárságot már nem kell.
Ekkora butaságot ritkán hall az ember.
De mostanában egyre sűrűbben.
Január 18.
Voltak otthon nyulaim, sok-sok nyulam
volt. Erről most csak annyit, hogy megállapítottam, meg tudtam
állapítani, melyik bak (baksi) és nőstény, megnéztem és
megállapítottam.
Milyen különös most ez is számomra.
Ja! Valamit még ide muszáj írnom.
"Szapora, mint a nyúl", mondta apám,
leszögezve egyet a nyulakkal, nyulaimmal kapcsolatos
tapasztalataiból. Egyébként jellemző volt rá, hogy egykettő
vagy ahogy nagy csodálkozásomra sokan mondták itt, áncvánc
képes volt valamit definiálni, szólást alkotni stb. - Ilyen
volt, csoda leleményes az egész Oldal-család, a testvérei,
mindegyik, de legelöl járt ebben Illés bácsi, a legöregebb
Oldal - ezt a magállapírást is a gyorsan elszaporodott, a
nyúlházból kitört és rövid idő alatt az egész ház
környékét elözönlő nyulaim láttán fogalmazta meg.
Január 19.
Rosszini-nyitányt hallgatok; nem tudom
melyik művéhez írta, lemaradtam az elejéről... Ez a nyitány
felér Mozart legszebb műveivel. És Beethoven is mélyen benne
van. Reggel megnézem a zenei lexikont, hogy is állunk.
Tévedtem. Rosszini később élt a két óriásnál. A nagy
német zenének akkor is az olasz volt a bölcsője.
Január 24.
Kontra Ferinek: Az hozzá kell hogy
tartozzon az emberhez, hogy ne csak olyan dolgokat közöljön,
amilyeneket lehet, hanem (ezt Déry biztos aláírná és nekem
az ő szava szent lenne), hanem olyanokat is, amilyeneket nem
lehet, nem szabad.
Minden, mindenféle elképzelés bír pártot alapítani, alakítani, ha néhány tagból állót is, de bír, ezt már illik tudni mindenkinek. Azért mondom ezt, mert Kertész Imre Nobel-díjas írónk abból is, hogy könyvének néhány példányát a minap szétszaggatták és elszórták széjjel az utcán, arra következtet, hogy Magyarországon dühöng az antiszemitizmus. Németországban szerintem erősebb a zsidógyűlölet, de Kertész ott jobban érzi magát, boldogabb. Ami pedig az esze okosságát illeti, az egy valódi nagy "famászás". Lehet hogy tud írni (amit én nem hiszek), de a filozófiája, a társadalmi gondolkozása egyrészt arisztokratikus, másrészt pedig ókori és primitív. Kedvenc írói például Krúdy, Színi, a másod- és harmadsoriak. (Rejtőt nem tudom kedveli-e. Remélem.) Magyar zsidógyűlölet van, létezik és biztos óriási probléma. De Németországban nincs antiszemitizmus? Hát legyen, tisztelt Kertész, Márai rajongó, mert bizony van! Egy Nobel-díjas író azért ne legyen már ennyire okos.
Azért attól, hogy Vajda Gábor (újabban megint) dicsér, én
még költő vagyok, annak hiszem magam, kívánságom ellenére
teszi, amit tesz, nem tehetek róla.
Január 25.
A Csontvári-filmről. Méltóképpen
megfogni Csontvárit? Ezek? Az izéjüket tudják ők
méltóképpen megfogni, ha és az az egyetlen, nem Csontvárit!
Január 26.
Tomán Lászlónak egy B. Fokit bíráló,
bírálgató kis írását is elolvastam ma a Kilátóban. A
"kritikusnak" a szerző könyvecskéjére vonatkozó
véleménye tetszik, jónak ítélem, gondolom: objektív,
reális, hangvétele nyugodt, mértéket tart, ami Tománnál
ritka, elvétve fordul elő, tán ritkábban, mint kertásás
közben az aranypénz. Ezt illetően akár békét is
köthetnénk. Csakhogy ő Giont is belevonja az ügybe és igen
furcsa módon. Ugyanis nem Gion találta fel a spanyolviaszt,
ahogy Tomán gondolja, hanem ő is csak használta, nyomta. Mert
az hogy Gion a szereplői nevét, keresztnevét a kezdőbetűvel
jelzi - és ezt az írásmódot szerinte sajnálatos módon B.
Foki átveszi tőle -, nem Gion-találmány. A minta
Kafkánál, az egyik legismertebb és legközelebb eső helyen
keresendő és található - a többi nyom, előtti-utáni,
számomra elvész -, és Joseph K. ugye a szerzőnek a Per
c. regényében. No, meg még valami, ami nevetséges okoskodás,
az, hogy miért B. a Foki, amikor a Fokiak, ő utána nézett,
nem bezdáni eredetűek.
Ejnye, Tomán László! Nem sok ez egy
picikét?
Február 10.
"Lenin, az a marha!" Tudtam, hogy a
Gyurkovics Tiborok olyan rettenetesen okosak, még a hülyénél
is okosabbak, de hogy ennyire, azt azért nem hittem volna.
Gyere át, mondom a telefonba a szomszéd Bözsikének.
Minek?
Ha átjössz, megmondom, de gondolhatod...
Nem érek rá.
Mit csinálsz?
Semmit.
Hűha, akkor csakugyan... De azért
átjöhetsz... majd később, ha befejezted.
De én hű vagyok.
Ugyan kihez?
Magamhoz.
Hát akkor... mire vársz még?
Március 26.
Senkinek semmi biztos nincs a kezében az
életén kívül... Hát az meg a legbizonytalanabb.
Április 2.
Henin, egyik kedvenc, talán a leges-leg
teniszezőnőm... De ebben a szoknyában nem megy neki:
túlszűk, folyton huzgálja, mert felcsúszik. Szóval így nem
megy neki úgy a játék.
Április 29.
Füst Milán nagy költő (lehet), de nem
abban az értelemben, mint Petőfi, Ady... nem is, visszafelé
haladva, mint Bori Imre, tehát ahogy József Attila, Ady,
Petőfi nagy költő. Nagy, de kint a szélen van, a pálya jobb
szélén, mint ma sok nagynak tartott.
Május (?)
A kenyeret ha elejtettük,
"megsóztuk", így mondtuk, meg kellett csókolni.
Fölvettük, a kezünkkel leporoltuk, aztán meg lefújtuk és
megcsókoltuk... Egymást soha, minket sem senki, de a
kenyeret... És így volt jó számunkra. Én apámat sose -
esetleg csak kezet fogtam vele -, anyámat is egyszer
csókoltam meg. Egyszer? Kétszer, merül föl most bennem, két
alkalommal: amikor bevonultam, véletlenül, ügyetlenül és
amikor hét hónap után leszereltem, leszereltek, 59 január
elején. Emlékszem, leszálltam Palicson a Kmecc-sarkon a
villamosról; a jármű elhaladt, sivalkodva lassan elkanyarodott
előttem, az orrom előtt és elhaladt, ott álltam a kofferral
és láttam, hogy anyám jön át az úttesten a cukrászda
felöl, karjával evezve, fürgén lépked, de alig-alig halad,
mintha erős szélben, nehezen leküzdhető közegben mozogna
(pedig még csak 55 éves volt, igaz, nagyon kidolgozott); biztos
az akkor még kis fűszeres boltba igyekezett, ahol valamikor én
dolgoztam. Kis alakja jött felém és mosolyogni kezdett, amikor
meglátott. Én is elindultam és az út közepe táján, ahol
találkoztunk, tán le sem téve a koffert -, Úristen, milyen
süket voltam! - valahogy megöleltem, fél kézzel,
ügyetlenül és lehajolva hozzá oldalról arcon csókoltam.
Utoljára? Nem. De jóval később, 1978-ban, a halálos ágyán.
Párszor vittem is a karomban, úgy akarta a sors. Akkoriban
sokat hajoltam közel hozzá, az arcához, hogy halljam, mit mond
kérdésemre, hogy "Fáj valamije?" Mindig azt súgta, nagyon
halkan, alig hallhatóan: "Nem fáj semmi". A lehetőséget
kihasználva, igyekeztem, hogy arcomat mennél többször az
arcához érintsem, odategyem, hozzá értessem. Idegen volt az
arca, különös, furcsa, pontosabban az az érzés, idegen,
mégis oly közeli... Ötvenöt éves koromig közel volt hozzám
ez az arc, ismertem, mindent tudtam róla (semmit se tudtam),
mindent láttam rajta (semmit se láttam), de ilyen közel még
sosem volt, ilyen közel még sosem voltunk egymáshoz...
Május 21.
Valami Verebes Ernő: "Servood...
elesett"... De - a költészetnek egy széles, talán világi
körben való (a magyar 19. század végi vagy annál is
mélyebb) mélypontján - a költő is elesett, de nézetem
szerint nem is állt soha kétlábon, négyről beszélt
hozzánk, négylábról...
Hát ezért meg más ilyen színvonalú
írásokért én nem fogom tovább venni a hétvégi dupla Magyar
Szót.
Május (?)
És voltak ott vasárnapok, micsoda szép
boldogtalan nyári vasárnapok voltak! Igen, azok a vasárnapok,
vasárnap délelőttök, melyekhez hasonlókról egy dalt is
beszél, a világon a legszomorúbb hangon...
Június 5.
Az a Híd, amelyik nem bírja el ezt a súlyt és terhelést (az Éjszakai
feljegyzések 1999 c. naplóm közlését), az rosszul van
szerkesztve, nincs esélye a fentmaradáshoz, össze fog törni.
De az ilyen Híd törjön is össze!
Június (?)
Az irodalomból egészen jól meg lehet
élni! Csak nem az írónak, hanem a szerkesztőnek, kiadónak,
könyvkiadónak.
Azt hiszem, én is istállóban születtem. De ez nem jelent
semmit. Mért mondom, hogy azt hiszem? Ház volt az, de olyan,
hogy más büszkébb ember talán a lovát se kötötte volna be
oda.
Június 12.
Én is magyar vagyok, csak nem olyan
kicsi, mint amilyen nagy magyarok ezek.
Június 15. (Reggel korán, 7,35-kor.)
Tománnal és sok mással szemben meg
kell, okvetlenül meg kell védeni Bori Imrét. De az igazsággal
- meg kell mondani, amit én annak hiszek, azzal - szemben
sokszor már nem tudom...
Június 16.
Azt mondják, az ember Istennel messzebbre
lát. Hát csak mondják és higgyék. Tévedni emberi. Meg
hazudni is.
Június 25.
A lét titokzatos nagy sötétségében
kis elemlámpa csak az emberi ész. Rövid, gyenge és szűk
sugár, mit mutathat meg? Szinte semmit. Tehát az orrunkig se
látunk.
Július 9. (Hajnali 2,20.)
Meg van nekik egy időre a "gitt",
a rágnivaló, a mai magyar okosoknak, az elmúlt 45 év,
csámcsoghatnak vele, rajta. Hogy meddig? Nem tudom, de sok időt
nem adunk nekik, mert (én is segítem) eljön új alakban, új
utakon, megújulva a szocializmus, mert még - akit, mint
beszéd közben a "praktikusan" és más töltelékszavakat,
úgy ismételnek, a legnagyobb, akit a legnagyobb elismeréssel
emlegetnek, Marquez kolumbiai Nobel-díjas író szerint is a
világ lassan - Lovas Ildikó Kilátós
elmélkedéséből tudom, mert az írót magát nem olvastam,
azaz csak egy írását ismerem, úgy emlékszem A
pátriárka halála a címe és valami esszé-novella -
mert még őszerinte is a világ lassan, de biztosan, a
szocialista rendszer, a szocializmus felé halad és, a
szocializmus, újra mondom, hogy ne felejtsük el, előbb-utóbb
megvalósul, hiába túr fel Kárpátokat ezer vakond, meg fog
valósulni.
Július 15.
A magyar "selypítésről": Tudom,
akiket ez illet, azok fülébe sosem jut el a szó, a szavam,
mint mondjuk Kodályé 30-40 évvel ezelőtt a
sport-tudósítókéba a "null" helyett a "nulla".
Selypítés - olyan fogalmak, szavak és
kifejezési formák tára nálam, itt és most, mint nyarvogás,
édelgés, szépelgés, enyelgés, émelygős, nyálas beszéd
(Deák Feri szerint taknyos) és nemcsak a reklámokban
(különösebben a hölgyek). A hangyaként nyüzsgő magyar
nyelvészek közül eddig tudtommal senki egy árva szót sem
ejtett erről a kérdésről.
Július vége.
A Szigetek könyve c. Sinka
műről: Szép nagy magyar könyv, nem a költészet csúcsa, a
magyaré, az nem, de szép nagy verseskönyv, mondom újra
olvasgatva.
Nagy verse Sinkának, igazán nagy, Adyhoz
érő, egy van, egy kicsi, benne ars poetica, emberi és szellemi
önmeghatározás.
A vers cím nélkül, mint mottó áll a költő VÁD kötete
élén:
Nagyanyáim s a szépanyáim
lelket dalolt nekem a pusztán,
hogy keljek fel a virágok közül
s induljak a dalok jussán,
hagyjam magára a nyájat,
mert felőlem az rendeltetett,
hogy vihar fújja meg a számat.
Az év nyara.
Harminc éve, több mint harminc éve
keresek egy fényképet, magamról, itt Ludason. Mondjam azt,
hogy keresem magamat és ezúttal egy képen?
Valaki nemrég jelezte, hogy özv.
Lajkóné, Torma Ilonka a Halomi sorról, őriz egy iskolás
képet, amelyiken szerinte én is rajta vagyok. A telefonba
Ilonka azt mondja, úgy emlékszik, hogy velem járt, csak ő
másodikos volt, amikor én negyedikes. Kutatok az elmémben, de
semmi. Nincs ott Torma Ilonka. Véletlenül nem valamelyik
öcsémről van szó? kérdeztem tőle, Karcsi, Laci... ő
Jóskára emlékszik, vele járt. Hja én vagyok a Jóska,
akkor... Hol laktatok? Merről jöttél az iskolába? faggatom.
Lent a Száricsok felé, onnan. Töröm a fejem. Hiába, sehogy
se nem emlékszem Torma Ilonka nevű lányra. Ingadozik egy
kicsit. Azért úgy gondolja, hogy mégis én vagyok, én lehetek
vele azon a képen...
Hát nem tudom. Nem hiszem. Nem merem
hinni.
Megyek, sietek le, megnézem. De
örülnék. Ez volna az első fénykép rólam. Egész majdnem 18
éves koromig.
Augusztus 18.
Aki úgy gondolja, hogy rossz vagyok,
bűnös, mert szocialista voltam ebben a könyvben, ezeken a
lapokon, sőt annál is több és rosszabb, az mondjon értem egy
imát a ludasi templomban, ahol kereszteltek s ahol mezitlábas
első áldozó voltam... s ha ő nem is, az Isten majd
megbocsát, mert "az a dolga", mondom Heine XIX. századi
német költővel...
Szeptember 6.
Ne foglalkozzon ő irodalompolitikával
és társadalmi rendezgetéssel, ilyen szándékkal, elég őneki
a szépírói lecke, feladat, tán még sok is és nekünk tőle,
ködösködjön, ködözgessen csak szépen ott ahol van, kisebb
világában, az ég alján s az űr lábainál, Pista...
Szeptember 20.
K. I. "nagydíjas" író, tudja
használni beszédben is a szót, sőt jól forgartja és ezt a
készséget, művészien kidolgozott képességét sokat arra
használja fel, hogy hazudjon, sőt tévedjen.
Hogy van neki, miből, nem értem, a mobil telefon mellett még
kenyérre is pénze? Vagy nem eszik? Azt hogy lop, gondolni se
merem.
Október 24.
56 polgári forradalom... forradalma...
Addig érdekel engem 56, amíg nem csap át polgáriba a
szocialista. A polgári, tudjuk, nem az egész és nem is az
igazi magyar nép.
Október 25.
Amit a kapitalizmus egyik kezével percek
alatt szétrombol, tönkretesz, azt a másik kezével, a
másikkal megpróbálja felépíteni, rendbehozni. Ennek a
kezének az egyik ujja, a kisujja pl. Kalkuttai Teréz néni,
Nobel-díjas öregasszony és mától szent.
Október 26.
Orvosi strájkjog? Hát legyen. De azt
mondom én, egy joguk van az orvosoknak: a kötelesség. A munka
joga. Az orvos ne sztrájkoljon, az orvos és az író ne. Ha én
orvos volnék, soha nem strájkolnék, amíg egy beteg van, addig
nem, sose strájkolnék. A orvos és az író vagy az író és
az orvos dolgozzon, ha kell, ha nincs más, kenyéren és vízen.
Az öregasszony, Teréz néni nem strájkolt! Hát nincs itt egy
Nobel-díjra való, arra érdemes orvos se?! És hiszem, nemcsak
itt nincs. Én az öreglányt nem szerettem, mert naív,
gyermeteg volt, de most leveszem emléke előtt a kalapomat.
Megölhetnek ezért az orvosok, de akkor se nem tudok mást mondani. Nem szeretem a politizáló és strájkoló orvosokat, illetve az orvos vagy politizáljon vagy gyógyítson. Teréz anyát nem szerettem valamiért, de most felmagasztosul előttem.
Nem jó, de jobb híján - ahogy Churcill mondta - nem is a legjobb a kapitalizmus, mint társadami rendszer.
A vallás hamis vigasztalás és vigasztalódás.
Lajkó Félix mindenkit bolonddá tesz (kenyeret és cirkuszt), még egy rendező Film Jancsikát is. Mert annyi hülye mindig van, hogy egy legyen... hogy mindenkinek jusson, egy legalább.
Néha magammal teljesen ellentétes, ellenkező dolgokat csinálok, pl. felhajtok a biciklivel a járdára...
T: Segíts neki, hiszen te örökölsz mindent.
É: Ha meghal. És ha nem hal meg?
Ezek a rossz művek (a tévében pl.) könnyeket csalnak ki
szemünkből. Igazibb művészeten mennyi jót lehetne
könnyezni! Mennyi elfolyó sírást meg tudnánk spórolni
méltóbb alkalomra, művekre.
December 10.
Az önkiben... van aki nem nézi és nem
kérdezi az árakat, csak rakja, pakolja a kosarat. Boldog ember!
December 25.
Amikor Sofia Loren de Sicanak dolgozik,
megbocsájtom neki, hogy nem tetszik. Mert nem. Mert se szép, se
jó. Az utazás c. de Sica filmet nézve írom ezt.
Van aki válogatottan rossz árut visz ki a piacra és eladja,
utolsó szálig. (Krumplinál is lehetséges ez: rossz fajta,
szétfőlős vagy nem fől meg, kristályos marad, csomós a
béle, üveges.) Aztán van aki válogatottan rossz verseket ír
és ad ki. Az első eset, hogy ír, még nem volna baj, írjon
amilyet akar, az ő dolga, de kiadja, kiadják neki és ez a
legrosszabb, kiadják és könyvkiadók adják ki nem ő
saját-pénzen vagy hülye mecénás robotoló szegény munkások
vérén gyűlt pénzén...
December (?)
Ellenzéki: Mi tett a kormány, hogy... ?
Kormánypárti: Azt, hogy maga
önkritikát gyakorolhat.
Barbarikum és bestiárium, rokon fogalmak; egy elszabadult kor jellemzői. Nem tudom, az anyaóban születtek-e 90 után hasonló fogalmú művek?
A ludasi Halász... tőle tudok Kariról, Pocok Kariról legtöbbet. "Hogy is volt az a Karival...?" És újra elmondja, amit már sokszor, ugyanúgy vagy másképp, esetleg új részletekkel bővítve ki történeteit. Nagyon szeretem hallgatni. Szeretek hallani Kariról. Izgalomba jövök tetteitől, bátorságától. (Talán szellemi rokona vagy örököse vagyok.) "Ha ivott", kezdi a öreg, a "a második pohár után, a második pohárnál feszelegni kezdett. "Az anyját... Az anyjába a jót", morgott és ez már rossz jel volt, tudták a cimborái", mondta volt komája, az öreg Halász...
2004
Január 28.
Aki két, egymással szöges ellentétben
álló, homlokegyenest különböző társadalmi rendszerben
feltalálja magát, jól feltalálja, sőt menő ember, az, ha
víz volna, a ló kiköpné, mert a ló csak a tiszta vizet issza
meg.
Február 13.
Rövid párbeszéd a Nelly Sachs Hetedik
kereszt c. regényéből készült filmből:
Nő: Most hová fogsz menni?
Férfi: Hollandiába.
Nő: Mit csinálsz majd Hollandiában?
Férfi: Dolgozni fogok.
Nő: Igen, kell a pénz.
Férfi: Nem, nem...
Nő: Megfizetsz majd azoknak, akik
bántottak.
Férfi: Nem... Dolgozni fogok azokért,
akik segítettek...
Április 22.
A kapitalista, a kapitalizmus a holtig
tanulj helyett a holtig dolgozz elvét vallja és szeretné
megvalósítani.
Május 10.
"Én még őszinte ember voltam..."
Ebben benne van, ebben a versben a költő összes verse,
fölsejlik, ha olvassuk ha ismerjük azt jól, fölmerül József
Attila egész költészete. Ez az egyik, lehet hogy a legnagyobb
nagy vers a világon - nem tudom, mit szól ehhez Ady és
Rimbaud -, még Füst Milán igaza, bizonyos fenntartása
mellett is; az utolsó versszakot birálta, hamis, üres, mondta
- és amelyet sírva lehet olvasni, lehet másképp is, de úgy
nem érdemes... De a kritikusok, a patikus utódok és unokáik
ne, a patikusok és kritikusok, csak némelyik, egy Bori Imre
például, mert nem nekik írták, nem nekik írtuk ezt a verset
sem...
Május 19.
Jó napot. Hoztam egy Hét Napot. Nem
emlékszem, hogy rendeltünk volna. De én szóltam bent, hogy
Sinkovics Ferinek és Terinek adjanak egyet. Kik azok?
kérdezték. Tudom én és ez legyen elég. Megérdemlik? Meg
hát. Igaz, egy jobbat jobban megérdemelnének, de ha nincs.
Különösen a Terike. Ha ott járok, mindig megkínál
valamivel, tea, kompót, finom kis ebédmaradék. Majd megeszitek
ti estére, a Feri, mondom én pro form, szabadkozok, ahogy
valamikor otthon megszoktuk. Nem, mondja Terike és beszél és
mindig rábeszél. Ezért kértem ma nekik bent a szerkben egy
Hét Napot.
(Nincs mindig kedvem vagy erőm,
bátorságom kérni. Ilyenkor, ha nem néznek oda, elveszek még
egyet.)
Május 20.
Kiadó a középút. A bezdáni ember
jegyzete. (Hét Nap)
Kiadó a középszer is, de annak már van
egynéhány gazdája, Tari, Foki...
Május 21.
"Egy házban..." két ellenség: a
vallás és a kapitalizmus.
Június 4.
Reklám: Én sokat nyerek az
EU-csatlakozással.
G. J.: De nem annyit, amennyit én vesztek
vagyis mindent, hogy veletek kell élnem.
Augusztus 1.
Irodalmi tévéműsor: Vers az
utcazajban. Hát méltó ahhoz a lármához.
Augusztus 7.
Lehetetlen tőlük különbözni, nem
tudsz, nem engedik meg, egyszerűen nem közölnek... És lassan,
előbb-utóbb mindenki beadja, az a kevés is beadja a derekát,
ha nem akar kiszorulni, megdögleni. Így uniformizálnak, így
uniformizálódik az ember, a másként gondolkodó, hogy az ő
lovukat nyergeljem én is. Nem engedik meg hogy más legyél, de
ők valamitől, nem amitől ők különböznek, hanem ami tőlük
különbözik, követelően mások akarnak lenni. Te meg dögölj
meg, ha mást akarsz és másként akarod.
Ludas jelene... De a jelene is félig már az emlékek közé tartozik.
Irodalom és film... A film? De némelyik jól udaver az
irodalomhoz. Mondjuk, a Taviani testvérek Tolsztoj Feltámadás
c. regénye alapján készített alkotása. Alkotás? Igen, ez
már az.
Augusztus 9.
Öt éve várok egy levelet Kanizsáról,
amelyik körülbelül így hangzik: Tisztelt Gulyás József...
(a meghívás ismert szavai).
Utóirat: És Papp Gyulát, titkos kívánsága szerint
száműztük a városból, mert Magát, ahogy írja, 4 évig nem
hívta meg az írótáborba. A bosszú oka: Maga, ahogy mi
tudjuk, nem akart, nem volt hajlandó egy szociológiai
körkérdésben megszólalni. Most már tiszta a levegő, jöhet.
Szeretettel várjuk. Az írótábor új kommandirja.
Augusztus 29.
Chaplinért meg kell állni, mindig meg
kell állnunk, abba kell hagyni amit csinálunk, írást, evést,
alvást, ha ő jön (mondjuk a tévében), meg kell állni...
Amit ő csinál, az már nem művészet,
több annál, sokkal több és a művészetben a művészetnél
többet, sokkal többet kell adni, mert "mit érdekelne engem a
költészet maga?"
Szeptember (?)
Demokrácia, demokrácia, gügyög egy
vén agyalágyult európai, a szocialista-kommunista József
Attila egykor "útmutatónak" nevező kritikus vagy micsoka.
Demokrácia, demokrácia, nyalogatja a szót és átveszi a
legnagyobb mai magyar kitüntetést.
Szeptember 18.
A kapitalistától ne várd, mert semmit
sem kapsz ingyen! Mert amit ajándékul, gratis ad, azt
háromszor veri le, bocs. fizetteti meg veled, amikor
félrenézel vagy lebámulsz egy pillanatra.
Szeptember 19.
Mandula Petrát nem a Williams-lány veri
meg, hanem ő, Mandula veri meg saját magát. Williams (az
egyik) és Mandula játszanak. US open. (De mi az hogy Petra? A
Mandulát értem). A magyar lány nagyon rosszul játszik,
pontosabban nem tud játszani, kettős hibákat vét vagy
második ütésre is ászt akar ütni, szegény, ami a
dilettantizmus jele, de Willi sem forog úgy ahogy tud, ahogy
szokott, szóval ő is rosszul, gyengén játszik, úgyhogy, még
egyszer, azt lehet mondani, hogy Mandula önmagát veri meg...
Szeptember 20.
"Megvilágosodás", mondják a
vallási szférában. Szerintem elborulás (az elméé).
Október 10.
Gyurkovics Tibor: "Lenin, az a marha!"
Azért vigyázzunk ám, kerülhetünk még
a kezükbe, a munkás, a dolgozó ember kezébe... nem kívánom
ezt, mert rosszat semmit se kívánok senkinek, de sajnos, a
degradált, érték nélküli, mert azzá tett embereknek
dühükben nincs szemük és a kezüket összeszorítva néha
véletlenül a gazemberek nyaka is az ujjai közé kerül...
Október 13.
Kézcsókot csak olyan kéz érdemel meg,
amilyen anyám keze volt - melyet soha senki se csókolt meg,
még szóval se - és amilyen Jean-Marie keze, a bronz színű,
a fegyverek füst fogta bronzához hasonló, Rimbaud versében.
Október 14.
Ördög bon az életbe, meg abba is, aki
kitalálta, de leginkább abba, aki a szegényt kigondolta és
örök időkre (?) konzerválja a szegénységet, mert csak úgy
lehet valaki...
Október 15.
Kérdésemre, hogy hogy van, így
válaszolt: Eddig még valahogy megvagyok aztán meg lesz, ahogy
lesz. Vajda László, 72 éves ember, régen valahonnan faluról
idekeveredett, most kisnyugdíjas, az öt köbméter fát,
tüzelőfámat ma behordta... A holnapra én se akarok, merek
gondolni. De ő már 72 éves és nyugdíja mellett dolgoznia
kell. Most jött ki a kórházból, szürkehályog miatt
operálták a szemét (voltam is bent nála). Mikor indult haza
gumikerekű talicskájával - jó messziről túrta a
kertvároson keresztül -, a derekát fájlalta. Egy kicsit én
is panaszkodtam neki, aztán elköszöntünk, Isten, Isten,
mondtuk. Majd találkozunk.
Október 18.
Akárhova nyitok, tévé, rádió: mindig
s mindenhol Bach, Beethoven, Mozart, mindig ők. De akkor mi lesz
velünk, Ravel, Csajkovszkij... és velem?!
Október (?)
Csépét nagyon kell válogatni - és
óriási mértékben függ attól, milyen Csépét kapunk, hogy
ki végzi ezt a munkát -, Gált, Ácsot, Fehért nem, ők
egyenletesebb alkotók. De Gál: könnyű, Ács: okos, Fehér:
szürke.
Vége a nagy Rodič-önkinek a város központjában! Nem tudom
mi lesz a helyén, dolgoznak. Más boltokba járok. Nincsenek
kedvemre való boltok. Annál a kurva Rodičnál minden olcsóbb
volt és ott voltak kiszolgálók is!
(Nagyon lassan, de kezd elterjedni a
kiszolgáló-kedvesség.)
Aki szocialista volt, az vagy nem volt az vagy most is az.
November 8.
Forradalom-ellenes időkben a seprű a
forradalmi. Magyar honi reklámszövegben hallottam: Forradalmi
seprő.
November 13.
Térey Jánost nézve és hallgatva
Mészáros Sanyi műsorában, azt gondolom: Vannak idők, amikor
az írók, költők és mások, nem lobbannak lángra, nem tudnak
fellobbanni, lángrakapni, hanem csak elfüstölögnek, mint
rossz gyufaszál... Biztos mással is előfordult, aki ismeri és
használja még a gyufát, látott már olyat, hogy a meghúzott
gyufaszál nem lobban föl, nem kap lángra, hanem csak úgy
füstölögve elég, elsertyog, mint a Térey...
November 29.
Egész Magyarország beszédhibás - no,
mondjuk több, mint a háromnegyed része -, azonkívül
összevissza beszél: politikus, történész, író, kritikus,
szociológus, filozófus - kivéve Tamás Gáspár Miklóst.
December 16.
Nem mondhatok mást, nem tudok mást
mondani: a sors így akarta, mindent ő akart; egy cél felé
mozgatott... A célt elértem és most itt vagyok romokban a
Mária Vojnics utca 3-mas számú házában, fönt az emeleten...
Előbb, e szavak előtt a Ludasi sori házra gondoltam, ahol
sokáig éltünk, laktunk és onnan egy nap mennünk kellett, ki
a pusztára, onnan pedig tovább, Palics felé vezetett az utunk.
Hogyha a Soron maradunk valahogy, tán még most is ott laknánk;
de a sors mást akart, terelt bennünket és engem a már elért
célom felé és most itt fekszem.. Az előbb a mentőket
hívtam, leráztak. Feküdjek le és nyugodjak meg, a magas,
220-as vérnyomásom le fog szállani, ha megfogadom a
tanácsukat, de ha mégsem, hívjam őket újra. Jó, ha élek
még, gondoltam... Idáig hozott a sors a ludasi háztól,
előbbről meg a szülőháztól, a Milkovics-sorról, ott lettem
én...
December 19.
A piacon sétálgatok; almát vettem már,
répát, sárgarépát kell még vennem, nem a nyulaknak,
naponta, mondta Erika (milyen jó rímecske: mondta (naponta)
egyek répát, ő a fiának, a keresztfiam, ha látja, hogy
megfogta valami, húzódozik, citrommal, mézzel kevert reszelt
sárgarépát ad és az segít, mindig. Keresgélek, nézem hol
sárgul. És az eszemben tartom, vigyázzak, nehogy megfázottat
vegyek, ízetlen és nincs hatása. Megállok egy asztalnál;
nagy, magas, kövér lány van előttem. 15 dinár kilója - a
gyönyörű jonatán, a jánosalma is ennyi vagyis ingyen
kínálják. Szegény paraszt! gondolom. Ingyen dolgozik, mint az
író. Hiszen mi az író munkája a parasztéhoz! Kiválasztok
kettőt, két szálat, napi fejadagom, s akkor látom, hogy a
nagydarab "kisasszony" rágózik. "Ezt itt nem szabad",
mondom neki álmérgesen, igaz nagyon zavar a csámcsogás. A
rágózás primitív és idegtépő. Aki kapál, az ne rágózzon
vagy csak otthon, saját portáján, a maga részére és az
övéinek. Vállat von és pukkant egyet és fogja a pihekönnyű
najlont, hogy majd abba tegyem. Az anyjába a jót, mondom
halkan. "A piacon nincs rágógumizás, tilos, mint betolni a
kerékpárt". A najlont visszateszi, de látva, hogy nem
mozdulok, kicsit szétpislant: "Nincs sehol kiírva, hogy nem
szabad", mondja szinte bájosan, lányosan, kövér
paraszt-lányosan és, mondom, körül is tekint. Megállok. Mert
indultam volna. "Csak veszek magától, noha nem tetszik, hogy
olyan csúnyán bánik az emberiséggel". Újra pukkant. Én
kifizetem a 3 dinárt a két szál répáért. Szegény paraszt!
Ingyen adja. De rágózni azt azért tud, a fiatalja, megtanulta,
megtanították rá ezek az állatok.
Január 12.
Egy ember van, egy olyan ember él ma
Magyarországon, akivel szeretnék találkozni: Tamás Gáspár
Miklós! És köre. Vagy olyan nincs? Ha nincs, majd lesz. És
legyen! Szerintem messzebbre, széjjelébb tekintve, őköré
kellene gyűlni, rakódni az igazi, haladó, új baloldali magyar
értelmiségnek és az ország nagyobb felének, a jobbiknak...
Január 15.
Maga is köhög, én is köhögök, de
szép, beteg pár lennénk. Tán együtt is tudnánk meghalni.
Január 16.
Szó se lehet róla, hogy én a parasztot
jóra biztassam! Soha! A paraszt akkor jó, ha rossz, nekem
akkor. Hogyne, majd lenézik (ez se kevés ám, de a
legkevesebb), kifosztják, félrelökik, le is köpik, torz,
piszkos, túr a ganéban és még jó is legyen hozzánk, ehhez a
világhoz, amelyik állati sorba taszítja és ott tartja. Azt
már nem. Bolond volna tisztességes, becsületes lenni, mink meg
majd, ahogy tanuljuk, tanultuk, ahogy tanították velünk, ahogy
örököltük: ölj, nyomorgass, rabolj és henyélj. Hát nem!
Szó se lehet róla, hogy jóra biztassam.
Február 17.
Az öreg Bush, az öbölháborút szépen
befejezve, alig néhány, talán a két (mocskos) kezén
megolvasható amerikai áldozattal (?), kicsit leverve a port, a
sivatag porát., tenyerét összecsapkodva, indulóban hazafelé,
elgondolkozott. Hogy is állunk? Mit kellene még csinálni?
Magához intve tábornokát, megkérdezi: Mit gondol, uram,
intézzük el egyúttal Irákot is, hogy ne kelljen még egyszer
jönni?
És mi vártunk, mit döntenek.
Irak az ifjabb Busra maradt.
Február 19.
Rádióhír: A Duna tévé Világóra
c. hírközlő műsora komoly díjban részesült. Az
indoklásban az állt, hogy ezt a díjat azért kapta, mert
sokoldalúan és elfogulatlanul tájékoztatja Magyarországot.
Sokoldalúan és elfogulatlanul?! Azt még megérteném, hogy a
magy. hírműsorok közül esetleg a Világóra az
amelyik legsokoldalúbban és legelfogulatlanabb módon
tájékoztat, de hogy elfogulatlanul... Azt mondják annak, aki
bottal törli az ablakot.
Május 20.
Amit ezek annyian József Attiláról
mondanak, ha azt a kutya megenné, megdöglene tőle.