Verebes Ernő
Kardheggyel percre szelt...
Elbeszél...
Sárga füvek a homokon
Lábtörlőből gomba serken
Csontos öreg nő ez a szél
Matat nyáladzó nyomokon
Füstillatú függöny lebben
Nyitott szobákon úr a tél
A tócsa ideges barom
Lyukas bakancsban érkeztem
Sosincs sehol, ki útra kél
Száguld át felhőromokon
Cseppenként kéne véreznem:
A tenger nyugodt, elbeszél
Dúdol...
Dúdolom halk leltáromat
Süket csengő szól szüntelen
Hátam mögött áll aki nincs
Ruhámba bújva meztelen
Hazám az eladott kabát
Elfolyó melegség háza lett
Buckára omlott alkonyat
Olvad mély csúcsaim felett
Csontba fagy a csodálkozás
Remeg, feszül száz fürge láb
Kígyóhideg fojt férgeket
Nincs szívem folytatni tovább
Nyüzsögő...
Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje a holt világ
Kardheggyel percre szelt szilánk
Csillagszülöttnek gügyögő
Megszámlálhatatlan kiált
A nyírfa, a bérház, a nő
Aki magával szembejő
Jó napot helyett is halált
Békés barmok közt lüktető
Párás föld fürdeti magát
Az áramló kék égen át
Hol a nap, mely a feljövő
