A paranoiával leszámoltam: szemléletnek az kevés.
Nem olyan fekete az ördög, mint a falu utcái éjszakánként.
Hazabotorkálok a sötétben, gyertyát gyújtok: kígyót találok az ágyamban.
Nem szólok semmit, odafekszek mellé.
Kígyó melengeti a keblem.
Csak egy szót szól, és elhagyom miatta a paradicsomot.
Presszókban kezdődik az ilyen történet, írja Eco. Nem azért leszel szerelmes, mert szerelmes leszel, hanem mert épp őrült szerethetnéked van. Ha rádjön, és megint érzed, hogy szerelmes akarsz lenni, jól vigyázz minden lépésedre, mert mintha varázsfőzetet ittál volna, a legelső élőlénybe, akivel összeakadsz, belé fogsz szeretni. Akár egy kacsacsőrű emlősbe is.
Asterixeket olvasok gyertyafénynél: "Az ádázul szabadságszerető kis falu, amelyben Asterix, a gall harcos lakik, békében él. Obelix, a szentkőfaragó és szállító vidáman dolgozik. Tamburix, a bárd, a gyerekeket okítja."
Akarsz még egy vaddisznót, Obelix?
Igen, Asterix.
Pár nap késéssel tudom meg, hogy meghalt a koporsós: ez csak azt jelentheti, hogy mi többiek kénytelenek leszünk örökké élni.
Minden zene szép, túlcsordul az életöröm.
A csönd is szép: de ezt, hogyan bizonyítsam?
Csak azt hidd el, amit a saját szemeddel látsz.
Nyitva a szemem, csukva a szám.
A bogarak is a légvédelemnek dolgoznak.
Ha megszólalok, megtelik a szám muslincákkal, kicsit keserűek, de mindenhez hozzászokik az ember.
A szememre jobban vigyázok: véd a napszemüveg.
Egy éjszakai biciklizés közben egy varjúszerű alak megdob kővel: visszadobom kaláccsal.
Újvidék egészen más világ, új emberekkel barátkozom, nem mondok semmit: ők mégiscsak többet tudnak, mint én.
Jobb, ha az ember nem beszél.
De amíg van kivel meginni egy pohár vizet, ne kételkedj a világ szépségében.
A faluban elszaporodnak az állatok: kóbor kutyák, macskák, skorpiók.
Kilószámra halásszák az emberek a keszeget; éjszakánként a tábortűz körül hunyorgunk: a békacombért máshol milliókat fizetnek.
Mózessel bolyongok: a kiutat keresi a sivatagból.
Van még az az átjáró a Vörös-tengeren?
A saját testünkkel védjük a falut keresztülszelő patak tizenkét hídját.
Grafittiket olvasok:
NATO BOMBARDERI, ZA NAS STE AMATERI.
Miközben a határban tekerek, látom, hogy igaz a hír: egy hatalmas vakond garázdálkodik éjszakánként: emberek tucatja próbálja betömni a gödröket, de reggelre mindig újabbat és újabbat lehet találni.
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, hogy letöltsem e csevegő időt - úgy döntöttem, hogy gazember leszek.
Shakespeare, III. Richárd.
A világ más részein már régóta lézert használnak áram helyett, mondom a barátom húgainak, nálunk most próbálják átállítani a rendszert.
Lehet még hinni nekem?
Néha magam is azt hiszem, hogy becsukják a boltot, és vége a világnak.
Nem először írják le ezt a mondatot az emberiség történetében, amint látom: nem is utoljára.
Szép álmokat, csendes éjszakát.
Mi mást kívánhat még az ember?