A Tiszai hullámok Nemzetközi Ökológiai Műhelyen résztvevő civil szervezetek egyeztetett álláspontjai

A Kanizsán 2000. április 15-én Tiszai hullámok címmel megrendezett nemzetközi ökológiai műhely munkájában részt vevő civil szervezetek munkamegbeszélésén a következő egyeztetett álláspontot alakították ki:

1. A résztvevők egyetértenek és támogatják, hogy szerveződjenek hálózatba azok a civil szervezetek, amelyek programjuk megvalósításában a Tiszához kötődnek.

2. A hálózat működtetését egy éven át a kanizsai Tisza Klub regionális egyesület koordinálja.

3. A résztvevők a hálózat létrehozásával megteremtik a feltételeket a jobb kölcsönös kommunikációra, az információ- és tapasztalatcserére, valamint közös akciók szervezésére.

4. A résztvevők aláhúzzák annak szükségességét, hogy együttesen lépjenek föl az újvidéki székhelyű Vajdasági Ökológiai Mozgalom, ill. a Duna-medence jugoszláv környezetvédelmi fóruma, a belgrádi székhelyű DEFYU keretében.

5. A résztvevők egyetértenek, hogy együttesen fognak föllépni, különösen az alábbiak terén:

- szorosabbra fűzik az együttműködést, és párbeszédet teremtenek (a hatalom, a gazdaság és a civil szektor együttműködése, a közvélemény részvétele a környezetpolitika alakításában, hatáskörök egyesítése, államközi megállapodások elérése stb.),

- a környezet állapotáról és gondjairól való tájékozódáshoz való jog (egyértelmű, konkrét, időszerű és hiteles tájékoztatás biztosítása, független megfigyelés, nyilvános tiltakozás kifejezése stb.),

- a lakosság jogi védelme az ökológiai balesetek és katasztrófák következményeitől,

- együttmunkálkodás a lakosság ökológiai tudatosságának fokozásán, külön hangsúlyt helyezve a fiatalok képzésére,

- a Tisza vízszennyezőinek lajstromba vétele és konkrét akciók indítása az ártalmak kiküszöbölésére.

6. A találkozó résztvevői tiltakozásuknak adnak hangot, amiért a katasztrófális vízszennyezés első hulláma után két hónappal, még mindig nem láttak napvilágot, mérvadó adatok a szennyezés mértékéről és jellegéről. Egyúttal hangsúlyozottan követelik, hogy az illetékes állami szervek minél előbb nyújtsanak világos és érthető tájékoztatást a szennyeződés következményeiről és a Tisza állapotáról.

7. A résztvevők támogatják a szlovákiai, ukrajnai, romániai, magyarországi és jugoszláviai összes releváns tényező nemzetközi összefogásra tett erőfeszítéseket, amelyek működésükkel javíthatnak a Tisza körzetében uralkodó általános ökológiai állapotokon. Külön hangsúlyozzák az ezen országok civil szervezetei közötti összefogás szükségességét a Közép- ás Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC), illetve a REC jugoszláv irodája tevékeny szerepvállalásával.

8. A résztvevők kifejezik készségüket, hogy segítséget nyújtsanak és együttműködjenek a szolnoki TISZA KLUB és a kanizsai TISZA KLUB szervezésében, a Természetvédelmi Világalappal (WWF) együttműködve dolgozó nemzetközi csapat kutatómunkájának lebonyolításában.

Fordította:
Túri Gábor