Ahhoz, hogy az ércek hasznos fémtartalmát - például az aranyat - kivonják, régóta és világszerte alkalmazzák a cianidos lúgozást. Mivel olcsó, még a több száz éve felhagyott bányák meddőiből is érdemes kivonni vele az egyre fogyatkozó színesfémeket. A módszer, ha a technológiai fegyelmet betartják, biztonságos is. Ezért döbbentett meg mindenkit a hír a romániai Zazár zagytárolójából január 30-án nagy mennyiségű ciántartalmú anyag szabadult ki, s az a Szamos hullámain gyorsan elérte a Tiszát, majd a Dunát, évtizedekre tönkretéve azok ökológiai rendszerét.
Az aranynak ciánkálival vagy ciánnátronnal való kioldása, kilúgozása 1888-ban kezdett elterjedni, s azt nagy kádakban, őrölt ércből, a zagy állandó keverésével végezték. Az 1940-es és az 1950-es években az oldatból az aranyat cinkporral vagy cinkforgáccsal vonták ki, ejtették ki. A folyamat lehetővé tette, hogy mind a cinket, mind a nátrium-cianidot visszanyerjék. Ezt a változatot alkalmazta a zazári bánya 1941-ben. Hátránya volt, hogy az arany a kádakban kicsapódott, le kellett szűrni, s ebből veszteségek adódtak, Az eljárás másik "fogyatékossága" az, hogy így csak a szabad arany dolgozható fel.
A korszerű hidrometallurgiai eljárások közül az arannyal kapcsolatban kettő alkalmazható. Szabad arany esetében már 6,2 centiméteres darabokra aprított ércből is hozható létre olyan halom, amelyből e nemesfém 1-2 gramm/liter nátrium-cianidot tartalmazó oldattal kílúgozható.
A ciánlúgozás technológiáját az arany kitermelésében napjainkban mintegy 70 százalékban alkalmazzák. Korszerűbben halmokban végzik, de csak ha szabad aranyról van szó. Az aranyat tartalmazó lúgot a halom alján elhelyezett és lyuggatott műanyag csövekkel gyűjtik össze, és szivattyúval nyomják azokba a kádakban, amelyekben aktív szénnel vonják ki az aranyat, különítik el a ciánlúgtól. Innen a szén - s rajta az arany - egy toronyba kerül, ahol a szénről az aranyat oldószerrel lefosztják. A szenet - a már említett újrafelhasználás végett - még tovább tisztítják: hevítéssel regenerálják. Magát az aranyat az oldatból elektrolízissel vonják ki, majd kemencében olvasztják.
A mintegy 150 tonna/nap teljesítményű üzemből 1941-ben a visszamaradt meddő és a még cianidot is tartalmazó folyadék került a hányóra, részben pedig a Zazár vizébe. Ez a folyadékmennyiség percenként 100-200 liter lehetett, s a Zazárban és a Láposban nagyon felhígult. A Zazár amúgy sem volt Tisza vizű patak, mert a közeli fermezelyi kohókból sok szennyező anyag került bele. Az idei szennyezés nagyon rövid idő alatt az akkorinak a többszázezerszerese volt.
A hányókat a majdnem sík terepen körgáttal építették ki, s az nemegyszer saját meddőből épült fel. Völgyet lezáró gát Gyöngyösorosziban is létesült a flotáció meddő durva részéből. Ez utóbbi aztán egy nagy esőzés alkalmával (1964-ben) 5 méteres szakaszon átszakadt, több ezer köbméter zagyot és vizet szabadítva rá a völgyre (a bányát 1986-ban bezárták).
A meddőiszaphányó minden ércdúsítóban külön lezárt terület, s ott az esetleges lecsapolás végett lejtős fenekűre kialakított tárolóban helyezik el a ciánlúgozás tovább nem hasznosítható részét. A meddőiszapot és a felületén lévő cianidtartalmú folyadékot a tározó már mentett oldalától egy vizet át nem eresztő, agyagból készült gát választja el. A zagytározót gyakran - mint Zazárban is - igen nagy felületűre készítik, hogy a cianidos folyadékból minél több elpárologhasson (vagyis a ciántartalma oxidálódhasson), az alatta visszamaradó törmelékiszap pedig minél jobban koncentrálódhasson. Hogy a folyadék ne szivároghasson be a talajba, a nem nagyon veszélyes anyagok esetében agyagréteggel, radioaktív és ciánt tartalmazó anyagok esetében műanyag fóliával védekeznek a gátakon (mint például Zazáron is).
Gátszakadást okozhat a nem megfelelő építési anyag, mert azt a sok esőzés könnyen fellazítja. A tározó túltelítettsége ugyancsak hasonló módon végződhet: a gáttérben összegyűlt folyadék a folyamatosan emelt gáttest legalacsonyabb pontján átbukik, "túlcsordur, s eközben magával mossa a gát egy részét (ez történt annak idején Gyöngyösorosziban). Hasonló volt a gátszakadás Zazáron is, csakhogy 25 méter hosszan, s egy nagyobb felületű hányóról. A gyöngyösoroszi zagynál sokkal gyorsabban mozgó, mintegy 100 ezer köbméter mérgező víz ömlött ki. Az is kiderült, hogy a gát biztonsági magasságát eleve nem tartották be, s a zagy túlömlött. Más ércfeldolgozókban - ahol cianidos lúgzást alkalmaznak - arra is akad példa, hogy kettős gátrendszert építenek, egy biztonsági árkot iktatva a két fal közé (képzeljük magunk elé a középkori várak vizesárkát). Ebben állandóan figyelik a belső gát épségét, s egy esetleges szivárgás esetén az árokból szivattyúkkal visszaemelik a kiszabadult mérgező folyadékot és iszapot. Noha a híradások nem említették, de az olyan ércfeldolgozás során, ahol ciános lúgozást alkalmaznak, ott a zagyban mindig vannak nehézfémek is: ólom, cink, réz és kadmium. Ezek nem csak mérgezőek az élővilágra, hanem az élővizek iszapjában lerakódva fel is dúsulnak. Mindez igaz az egy héttel későbbi, február 6-ai - ugyancsak Nagybánya környéki - nagybozintai zagytározó gátszakadására is...
(Élet és Tudomány)