Milorad Stojaković - Dača
Dresch Mihály Combo

(Budapest, Magyarország)

 

Egyszer s mindenkorra le kell tisztázni, hogy a mi aktuális helyzetünkből nézve mi is a jazz. Emlékeztetőül a jazz, akár a filmművészet, 100 évnél idősebb, de a szem uralkodása miatt vizuális kortársa népszerűségének kis részét sem tudja felmutatni. Így a jazz, a kortárs zene áramlataihoz közeledve bizonyos értelemben annak sorsában is osztozik, azaz: egyre több körülötte az értetlenség. Ne feledjük, hogy az amerikai feketék zenéjéről van szó, amit a fehérek csupán üzleti okokból vulgarizáltak, helyi használatú fogyasztói és használati cikként kezeltek. (Lásd a rock, jazz-rock és egyéb "ifjúsági zenéket", szerelmi dalokat stb.) A gyökerektől eltávolodva (mindenekelőtt a népi kultúra gyökereitől) a jazz helyzete meghatározhatatlanná vált, úgy is mondhatnánk, hogy lebegő helyzetbe került, amíg a helyéből - ugyanebből az okból és hasonló helyzetben - a rock idióma ki nem túrta. A hazai helyzetről beszélek elsősorban, annyit még hozzátéve, hogy a rock így saját csapdájába esett. Ebben a helyzetben a hazai zenei élet, a jazz is elszegényedett. Köszönhető ez mentalitásunknak, részben az "igazságtalan szankcióknak" és hasonló hazug kifogásainknak. Így még az olyan elérhető örömöktől is megvonták a közönséget, mint pl. amit a Dresch Mihály kaliberű nagy művészek nyújtottak a világ hallgatósága számára. Ma is csak időről-időre, igen ritkán van alkalmunk olyan értékes előadásokat hallgatni, amelyeket a saját művészi sorsuk alakítása közben kaphatunk a mi kultúránk egén üstökösként átszáguldó vendégszereplő művészektől. Ez sajnos még a közvetlen közelünkben alkotó művészek esetében is így van. A majdnem megvalósult koncertek névsora jóval meghaladja a megvalósultakét. Ez a mostani jegyzet is egy ilyen lehetséges spektákulumról szól.

Dresch Mihály 1955-ben született Budapesten, ahol elvégezte a szakközépiskola után a jazz konzervatóriumot is. A Dresch kombo (1982-ben alakult) muzsikája a zenei anyanyelven alapul, de nem a mai dekoratív vagy kollázsos módon, hanem szervesen beépülve. Dresch a modern jazz áramlataiból indult, azokat fokozatosan elhagyva a népzenei formákat is kortárs jelleggel bővítette és egyike azoknak a ritka muzsikusoknak, akiknek tömör és összefoglaló zenei világuk van. Dreschnél a szabad részek mindig világos zenei célokat szolgálnak. Eredetisége miatt igen népszerű Nyugat-Európában is, különösen Németországban. Dresch Mihály nagytekintélynek örvend a fekete muzsikusok körében is. Fúvós stílusára a népzene mellett nagy hatással még Coltrane, Shepp, Webster, Braxton és mások muzsikája. A magyar népzene egyedi arcultát és a jazz kiemelkedő művészeinek stílusát ötvözve egy egyéni, személyes, felismerhető zenei világot dolgozott ki. A modern jazz ismert neveivel játszott és felvételezett: Braxtonnal, J. Bauerrel, V. Csekaszinnal, Steve Pottsszal, G. Sommerrel, John Tchicaival, P. Kowalddal, a ROVA kvartettal stb. Állandó tagja a MAKUZnak és a Szabados triónak. Négy önálló lemeze van, három közös Szabadossal és más zenekarok felvételein is együttműködött.

Részlet egy beszélgetésből: (ezt szerbből fordítom vissza, tehát nem eredeti) "Az emberek eltávolodtak a lényeges dolgoktól, attól az ősi archaikus világtól, amelyben egytemes értékek vannak. Elhanyagolták a szellemi, lelki életet, szokásokat, nem élnek szerves életet. Ezt nem volna szabad elhagyni. A zene világában a népzene az alapérték, a szerves élet lenyomata, amely hitelességét a mögötte álló élettől nyeri. Mi ezt tudva és erre tekintve megpróbálunk ezeknek a tapasztalatoknak a mélyére hatolni és megőrizni ezeket a feledéstől. A múlt értékeit megőrizni. Minden szerves forma a szellemiséget segíti, de mi mivel ma élünk a szellem mai arculatát szeretnénk megtalálni. A rögtönzés mindehhez elengedhetetlen eszköz. Ez a mai arc lényegében és ne külsőségeiben, ne modorban hasonlítson a régi világ maradandó értékeire. A népzene, a zenei anyanyelv egy olyan világ, amelyet nem lehet másolni, újra kell teremteni, újra kell szülni, hogy ismét létezzen."

A Dresch hangversenyt május 20 és 22 között tervezzük Belgrádban. Utólag közöljük pontos helyét és a dátumot.

Beorama