Verebes Ernő

AD NOTAM

 

Van, ahol a hősiesség a hősök neveinek mondogatása

 

(Sardaffas és Illangó, a Haza, meg egy keresett szó)

 

Földet öntöző, de nem eső,

Szabadságába belevesző

Erő, mi az(?),

 

kérdi Sardaffas

Leendő kedvesét Illangót,

Ki úgy érzi, fölös a válasz,

A kérdés csak az, ki adta fel

Ez okoska rejtvényt és minek,

Ki ez a Sardaffas és kinek

Titkos hívására érkezett;

Bolygó tűz?, egy tökös boszorkány?,

Szűz-sebeket gyógyító lidérc,

Vagy egy proli lesi-hős csupán,

Vicces pondró, óriásgörény,

Kénes tudást súgó szusszanás,

Lekszikon-lábjegyzet, holo-kép,

Júdás csókja, vagy maga Júdás,

Ki ő, ez a találóskérdést

Feltevő Langaléta Surda,

Vágyainkban mit keres, van-e

Multja, édesanyja, érdemes

Családfája, kék útlevele,

Kancsalszemű igazolványa,

S mosolygott-e a villámfénybe,

Mely képét orvul elrabolva,

Mint ördögi, nagy fotó ragadt

Égi dokumentációkba -

Hogy lett ő ajk-biggyesztő móka?

 

Igaz-e, hogy mióta itt él,

Ős örömbanyák tirádáznak,

A patakban Ágnesként mosva

Elaggott kuncsaftjaik sárga

Alsóját - bő szellentéseit,

Sőt, zengő pázsiton lebzselve,

Immár "épségben" emlékeznek

Viselt dolgaikra, nevetnek,

 

Nevetnek púderszín arcukkal,

Rúzsos csókot dobva a korán-

Botránkozóknak, hogy őket mind

Sardaffas, ő gyógyította meg,

A hártya hipp, hopp, csak visszanőtt,

Új szerető hiába liheg

Átütő mámorában keskeny

Hasadékokat ostromolva,

Nem buzog az odaadó kegy,

Ahogy fakad, úgy válik éppé,

S mint hazugság zárul mesévé

Minden szemérem-fotocella

 

És furdal ám e szűzi sértés(!),

Mikor természetessé lesz a

Hevület, mely megálmodva most

Felrobban egy ágyékhoz kapó

Ösztönmozdulat által, s lőhet

A világba, az erkölcseit

Kényszer-üvöltő férfitömeg

 

Megkergetettek haragjával -Választ keresve, akármilyet -, Venné fel a harcot a Hazá-val, e korhely, belendült báj-dal, E versem, lankás dunnafrontján, S veszne ott, zihálva, nagy kéjjel Elámulva a beépített, Folyam-sörétű csodapuskán -

 

S mi e dalnok össz titkával fel-

Ér, elárulnám - a fenti válaszér'...

...addig is, halk szobákban verdes,

Néha énekként elszáll a szív,

S valami finom fonálon csüng,

De immár nem fontos mennyit ér

Az a szó, mit egyként kerestünk