Makropolisz 6. sorozat 1. rész

Hogyan tettem szert a Heidegger-összesre
Danyi Zoltán

Ismertem én egy verseci pasast, egy román nemzetiségű fickót, aki havi rendszerességel járt föl Pestre. Kedvenc időtöltése az volt, hogy ellátogatott az Andrássy út meg a Múzeum körút naftalinszagú antikváriumaiba, és tüzetesen átböngészte a teljes idegennyelvű állományt. Ugyanis már vagy húsz éve eltökélte magában, hogy ha törik, ha szakad, ő kigyűjti magának a Max Niemeyer-féle Heidegger-összest, vagyis megszerzi a tizenkilenc vaskos kötetből álló sorozat minden darabját. Azóta szenvedélyesen dolgozott ezen a tervén. Minden másnál fontosabb volt számára ez a projektum, ezt tartotta élete magnum opusának.

A pasast Mircea Budmilnek hívták, és amikor megismerkedtem vele a Belgrád-Budapest expressz cigarettafüstös fülkéjében, a tizenkilencből már tizenhat kötete megvolt. Miután megtudta, hogy magam is könyvekkel foglalkozó ember vagyok, elősorolta, mely kötetek hiányoznak még neki, és hozzátette: hogyha bármelyikkel rendelkeznék, vagy ha tudomásom van egyik-másik kötet fellelhetőségéről, okvetlenül szóljak neki, hívjam fel bármely napszakban (és ekkor megadta a mobilszámát), mert ő vevő lesz rá, megegyezés szerinti áron. A sorozat egyik könyve, a Phenomenologie und Theologie csupa véletlenül megvolt nekem, ezt azonban, üzleti óvatosságból, ekkor még nem közöltem vele. Biztosítottam viszont afelől, hogy ha találkozok valamely kérdéses kötettel, feltétlenül szólni fogok neki. Erre megelégedetten vett elő belső zsebéből egy szivarkát, és hátradőlve a kupé telefirkált ülésén, méltóságteljesen rágyújtott. Aztán már nem is beszéltünk többet; illetve még pár lényegtelen szót (arról is többek közt, hogy miért van bekötve, akár egy kalózkapitányak, a jobb szemem).

A Nyugatiba befutván a vonat, elbúcsúztunk egymástól. Gondolom, ő az antikváriumokat vette célba, én pedig villamossal megindultam a Margit-szigetre, ahol a megbeszélt helyen, a sziget Pestre néző oldalán, a harmadik és a negyedik pad között várt rám a fekete ballonkabátos vevőm, egy szentendrei könyvgyűjtő, akinek néhány ritkaságot hoztam (egy kötetet például a Na Drini ćuprija első kiadásából, meg más ilyesmit; itt jegyzem meg, hogy a könyvritkaságokból viszonylag jól meg lehetett élni azokban az embargós időkben, a gyűjtők, mint tudjuk, mindig is bőkezűen díjazzák az értük tett fáradozásokat). Éjszaka aztán Budán aludtam, egy régi bácskai cimboránál. Azazhogy dehogy aludtam, hajnalig jártuk a kocsmákat a girbe-gurba, macskaköves budai utcákon, és egy-két sört mindegyikben legörgettünk a torkunkon, közben pedig mindenütt jól elbeszélgettünk a széthullott hazánk északra települt fiaival, az ex-jugó csávókkal, akik a budai kocsmáknak igen kedvelt törzsvendégei voltak (gondolom elsősorban a felfokozott életkedvüknek köszönhetően, amivel sikerült kicsit felpörgetniük a löttyedt agyú magyarországi társaság egyhangú életét, melyet már a legyek is meguntak a vasfüggönyözött évtizedekben).

Na, de mit is akarok elmesélni valójában. Hát úgy másfél évvel a Mircea Budmillel való találkozásomat követően egy egészen kiváló megrendelővel hozott össze a jó szerencse. Az egyik leggazdagabb újgazdag szerb volt az illető, egy kragujeváci pénzváltó, aki a pályafutását iskolaszolgaként kezdte. A fekete pénzváltás korszakában az iskola remek bázisnak bizonyult: a tanárok, alighogy megkapták a fizetést, már mentek is le hozzá a portára, hogy a dinárt az aktuális világpiaci árfolyamon átváltsa nekik dollárra, márkára, miegymásra. Két-három év alatt úgy megszedte magát az alak, hogy először egy autómosó üzemet, kicsivel később meg egy nyugati cikkeket árusító vegyeskereskedést nyitott Kragujevácon (akkoriban ez volt az egyedüli hely a környéken, ahol eredeti svájci tejcsokoládét és német szappant lehetett vásárolni), később meg sorra létesítette a biliárdszalonokat Közép-Szerbia nagyobb városaiban. A történet szempontjából persze nem ez a lényeg most, hanem az, hogy amúgy mellékesen, megszállott Heidegger-rajongó volt az illető; na de annyira megszállott, hogy nem kevés utánajárás és sokkal több eredeti német bankjegy árán még a nagy filozófus kezeírását is sikerült megszereznie egy tübingeni Heidegger-leszármazottól (ez a kézirat egyébként egy háromsoros levélke volt, amely vastag, aranyozott keretben, kitüntetett helyen függött a pénzváltó tágas nappalijának boltíves falán, és gondolom, ott függ még ma is, ha el nem loptam).

Egy szó mint száz: komoly megrendelőm akadt. Eddigi karrierem legfontosabb üzletét szimatoltam a dologban.

Mircea Budmilt azzal az indokkal hívtam fel, hogy szeretném felkeresni, lenne ugyanis a részére egy megfontolandó ajánlatom, egy ritkaságszámba menő Heidegger, a verseskönyvének egy dedikált példánya, kiváló, szinte sértetlen állapotban. Ez persze nem volt igaz, de reméltem, hogy a találkozásra való apropóként azért beválik. Mircea Budmil először azt válaszolta, hogy nagyon megköszöni az ajánlatot, és igazán kedves tőlem, hogy szóltam neki, de sajnos ilyesmivel nem foglakozik, neki egyedül a Max Niemeyer-féle sorozat a szívügye, azt meg immár, egyetlen kötet híján, majdnem ki is gyűjtötte. Kérdeztem, melyik volna a hiányzó kötet. Egy kései tanulmánykötet, a Phenomenologie und Theologie, válaszolta. Remek, mondtam neki, hiszen azt be tudom szerezni potom pénzért, hisz a minap láttam a nagynéném konyhakredencében. Erre már kisé izgatottabb lett a hangja, és azt kérdezte, védőborítóval-e vagy anélkül. Nem emlékszem már pontosan, de úgy rémlik, borítóval, válaszoltam. Megveszem, mondta, és a hangja enyhén megremegett. Holnap eljön érte hozzám, mikor és hol tudnánk találkozni. Á, az nem lesz jó, válaszoltam, csak a hétvégén tudok elmenni a nagynénémhez, szombatig ugyanis Temesváron van az ángyiéknál. "Azonnal hívjam, ha megvan a kötet!" - rikkantott. Ezt készséggel megígértem neki, és a biztonság kedvéért elkértem a verseci lakáscímét, hogy el tudjam érni postai úton, meg esetleg személyesen is, ha úgy adódik.

A telefonbeszélgetés után töltöttem magamnak egy pohár whiskyt, majd levettem a polcról a Phenomenologie und Theologie-t. Kicsit letörölgettem róla a port.

| Aleksandar Šaranac: Inkább Wittgenstein és Russel >