Digitális folyóiratunk önálló, független internetes fórum.
A szellemi műhelyünkben (Pánsíp, UngBereg) készülő és hozzánk érkező anyagokból állítjuk össze - bevallottan saját szerkesztői ízlésünk alapján (ugyanakkor mérlegeljük a nyilvánosság részére szánt szövegek iránti várható érdeklődést, a közlés súlyát és a szerzői megszólalás jelentőségét).
Első digitális folyóiratszámunk összeállításához felhasználtuk a nyomtatásban megjelenő UngBereg 2001 című Pánsíp-almanach publikációit és a korábbi (1999. és 2000. évi) megjelenések néhány jellemző darabját. (Lényeges különbség, hogy míg nyomdai úton előállított periodikáinkban gyakran újraközöltük szerzőink más orgánumokban napvilágot látott írásait, addig a digitális verzióban kizárólag a kifejezetten számunkra írt, először nálunk publikált anyagokat helyeztük el.) A szerkesztést 2000. decemberében végeztük, az anyagot az évezred utolsó napjaiban zártuk le és tettük fel a világhálóra.
A továbbiakban a NetPánSíp úgy készül, hogy érintetlenül hagyva a már lezárt folyóiratszám konstrukcióját, a frissen születő és érkező anyagokat folyamatosan feldolgozzuk és elhelyezzük az Előzetes oldalon, ám új számmá mindaddig nem szerkesztjük, amíg minőségi és mennyiségi tekintetben erre nem találjuk alkalmasnak.
Az új összeállítás egybeszerkesztése során szükség esetén merítünk a korábbiból és a rendelkezésünkre álló még feldolgozatlan anyagokból is.
Az elkészült új folyóiratszám teljes tartalmának felhelyezésével egyszersmind a korábbi anyagot az Előző szám rovatba utaljuk, az Előzetes oldalt pedig a legfrissebb anyagok érkeztéig kiürítjük.
E munkamenetet folytatva: amint a soron következő legújabb szám is elkészül, a korábbi kerül az Előző szám rovatba, az azt megelőző pedig az Archívumba.
A Tartalomjegyzék mindig az aktuális szám anyagát mutatja, a Név- és címmutató és azonban az addig közzétett összes szerzőt és műcímet felsorolja, hasonlóan a teljes áttekintést nyújtó műfaji rovatokhoz.
A NetPánSíp szerves kiegészítésének tekintendők az UngBereg Alapítvány honlapjának Dokumentumok hivatkozása alatt elhelyezett anyagok.