Hovány Lajos
Szárnyalkodásaink

Október 3., kedd

Világosság támada igazaknak és vigasság szívbéli igazaknak ? olvasom reggel a zsoltárok 1539-es gyűjteményében, a Kulcsár-kódexben.

A Városháza Csáth Géza-szobor felöli bejáratánál két portás felügyel. Belépés csak az ott dolgozóknak. Sztrájk van, mondják.

A Grafoproduktban kiderül, hogy délután fejezik be a Palics és Környéke októberi számának a szerkesztését.

Monorról dr. Molnár Géza drótpostán a hónap végén esedékes érsekcsanádi tanácskozásról írt. Első alkalommal a fokrendszerek részbeni felújítása kapcsán rendezik meg a pécsi székhelyű Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának a szervezésében.

A Magyar Szó hírei: Nézeteltérések Vajdasággal kapcsolatosan; Đinđić: Nem lesz második forduló; Bácskapalánka. A rendőrök megtagadták az engedelmességet; Lekapcsolták az Újvidéki Televíziót; Koštunica üzenete az újvidékiekhez. Részt venni a tartományi választásokon; 1 DEM = 36?39 dinár.

Délután ? 2 táján az Építőmérnöki Karon áramszünet.

Elviszem a fényképészhez a filmet. A Zentai Természetjárókkal tett kirándulás felvételei is rajta vannak. Benézek a Könyvesházba, ahol van világítás.

5-kor az egyetemen ismét van áram. Hiába írtam Molnárnak választ, nem postázhatom, nincs kapcsolatunk a világhálóval.

Este 8 után megyek haza. A Köztársaság téren nem látok rendőröket, a Napóra irányából szólnak a sípok és a dobok.

Október 4., szerda

A Kulcsár-kódex szerint: távol vagyon nap támadat nap nyugattúl.

Reggel, kevéssel 8 után a Vízművekbe érkezem. Sánta Csaba vízépítő mérnök katalógusában a Ludasi-tó környékén készült öt fúrott kút talajtani adatait sikerül megtalálnom. Igen megörülök neki.

Ivanka Krvezić Teréz-templom felé levő fénymásolójában sötétség fogad. Ott hagyom a másolnivalót.

A Grafoproduktban sincs áram. A Palics és Környéke újabb száma pauszon van.

Az egyetem portása felhívja az áramszolgáltatót. Délbe lesz újra áram, közlik.

A Ludasi-tó környékére vonatkozó cikkem kéziratába beszerkesztem az új adatokat. Várom, hogy legyen áram, hogy a számítógépben levő változatban is megtehessem ezt.

A Magyar Szó egyik cikke szerint az áramkorlátozás tovább tart, négyóránkénti kikapcsolásokkal. 1 DEM = 39?43 dinár.

A világossággal megkezdődik a kapkodás is. A tanácskozás ügyében elküldöm Molnárnak a válaszomat, valamint ugyanezért értekezünk Böszörményi Krisztinával is, aki Pécsett a Duna-Dráva Nemzeti Parkban dolgozik. Levelet váltok a Winnipegben élő dr. Zrínyi Zsolt vízépítő mérnökkel és Berkes József régész-levéltárossal, aki Budán, az Országos Levéltárban dolgozik.

Délután 4-kor ismét áramszünet.

Hazafelé tartva, útközben kiváltom a fényképeket.

A Prozivkán nincs sötétség. Tévézhetek.

Október 5., csütörtök

Ivankánál felveszem a fénymásolatokat.

A levelezés mellett (Berkes, dr. Zrínyi) a Ludasi-tó környékén levő talajvizekről szóló kéziratomat javítgatom. Sietnem kell, mert minden pillanatban elvehetik az áramot. Ilyen izgalom közepette előkészítem a 12-én esedékes vizsgák feladatait.

Egy kolléga azzal a hírrel köszönt ránk, hogy leállították a Belgrádba tartó buszokat. Később a kordon áttöréséről hallunk. Utána a börtön környékéről kapunk hírt. Feszült a helyzet. Hírlik, hogy felállították a vízágyúkat is. Istenem, Istenem ? csomóba ugrik a gyomrom.

Délután ? 5 táján érek haza. A képernyőn a belgrádi események. Az M1 adása soha nem látott mértékben havas, és a hangot alig lehet érteni. Vibrál a levegő. Nyolckor a Prozivkára is sötétség borul. A Szabadkai Rádiót az erkélyen hallgatom. Egyik cigarettáról a másikra gyújtok. A magyar és a szerb szerkesztőség híreiből kiérződik: egy Szabadkánk van. A Rádióval együtt várjuk a belgrádi események híreit. Fél tíztől újra van áram. Az Aktuális egymást követő adásait nézem a tévében.

Október 6., péntek

A Szabadkai Rádió híreinek meghallgatásával kezdem a napot.

A Triglav cukrászdában ? 8 után találkozom Szabó Józseffel. Lektorálásra odaadom neki a Ludasi Jegyzetekbe szánt szöveget.

A Grafoproduktban a Palics és Környéke új számának a nyomtatását most fejezik be.

A drótpostán több barátomat értesítem, hogy pillanatnyilag fényárban úszunk. Talán a jövőnk is emberibb lesz.

A Magyar Szó a főtér forradalmi hangulatáról ír. 1 DEM = 40?43 dinár. A Subotičke novine cikkei: Savezna komisija uzurpirala nadležnosti opštinske; Za odbornike na 5, za pokrajinske poslanike na 6 mesta.

Levelet váltok Berkessel, dr. Zrínyivel és Böszörményivel. Az utóbbitól megtudom, hogy a tanácskozáson 27-én délután lesz a beszámolóm.

Délben a kar dolgozói üléseznek. Eldöntjük, hogy a közelgő hidegre való tekintettel (tavaly sem volt fűtésünk) hétfőn a "gólyáknak", egy héttel később pedig a többi évfolyamon is elkezdjük a tanítást.

Estefelé kezdődik a dékán körüli hercehurca. Lemond, majd mégsem.

Este 6 óra körül hazaindulok.

A postaládámban értesítő vár a vasárnapi szavazásra.

Október 7., szombat

A Magyar Szó cikkei: Demokratikus állam, belső feszültségek nélkül és rendezett nemzetközi kapcsolatokkal; Ivanov Koštunicánál. Az orosz külügyminiszter meglepetésre Miloševićtyel is találkozott; Leváltják a dékánokat is?; A hadsereg a laktanyákban marad; Községi irányítás alatt a helyi tévé. A Szabadkai Rádió visszakapta a rendőrségtől a csütörtökön leszedett leadót; Igyekeznek helyreállítani az áramellátást; 1 DEM = 40?43 dinár.

Dr. Zrínyivel és dr. Víkor Györggyel váltok néhány levelet. Az utóbbi falum-beli, és fizikusként Stockholmban dolgozik.

Elkezdtem javítani a topolyai vizekkel kapcsolatos munkám szerb nyelvű fordítását. Még a történelmi források földrajzi neveit is lefordították. Dél tájban, a jegyzetekhez érve, belefáradok a fordító túlbuzgóságába.

A lakásban délután 4-től nincs áram.

Október 8., vasárnap

Reggel 8 óra előtt, a Zöldikébe tartva, érek a szavazóhelyre. A bizottság tagjain kívül csak én vagyok a teremben. A tartományi képviselőjelöltek közül kell választanom.

A Magyar Szó hírei: Új vezetőség a kanizsai Potisje élén; Ma nem lesz áramkorlátozás; Tettrekészségre és felelősségtudatra van szükség; Ébresztő ? ez forradalom!; Milošević aranyat próbál kivinni külföldre; Csodára készen; 1 DEM = 33?35 dinár.

Október 9., hétfő

Reggel a Városházán találkozunk Szabó Józseffel. A lektorált szöveget hozta.

A Grafoproduktban átveszem Berkes részére a Palics és Környéke újabb számát.

Zentáról felhívott dr. Rózsa Péter, a Zentai Természetjárók vezetője. A Palicsi-tó 4. szektorának 22-e táján esedékes körüljárásáról beszélgettünk.

Délre a dékán ülésre hívatja a tanárokat. Avult szöveget hallgatok. Feszült a hangulat. Munkájának folytatásához nem kapja meg a kellő támogatást. A továbbiakig a helyén marad ? zárta le az ülésvezető.

Az akadozó drótpostakapcsolattal levelet váltunk Berkessel, dr. Zrínyivel és Kecskemétről Rezicsek Gyuláékkal, volt szabadkaiakkal.

Véglegesítettem a Ludasi Jegyzetekbe írt munkámat.

Október 10., kedd

A Kulcsár-kódex olvasása után a Városházán Lalia Gáborral kávézgatunk. Szeptember 29-e óta először.

Édesapámmal ? 10-kor beszéltem telefonon. Jól vannak. Csütörtökön meglátogat.

E félévben hétfőn és csütörtökön tanítok, értesülök az órarendből.

Berkessel és dr. Zrínyivel levelet váltunk.

A Ludasi Jegyzetekbe szánt cikkem ügyében Szabados Klárával beszélek. A drótpostán kétszer is visszajön tőle a levelem.

Befejeztem a topolyai vizekről készült munkám szerb nyelvű fordításának átnézését.

Ilić: Milošević Moszkvában van ? olvasom a Magyar Szóban.

A dékánnak a hallgatók sem szavaztak bizalmat.

Október 11., szerda

Reggel befejeztem a Kulcsár-kódex olvasását, majd elkezdem "szemezgetni" az 1512?1513-ban készült Nagyszombati kódex reprint kiadását. Az utolsó vacsorát végvacsorának nevezi.

A Városházán Szabóval és Laliával beszélgetünk, ahogy -- áprilisban múlt négy éve -- majdnem minden munkanapon tesszük.

A Grafoproduktban otthagyom Szabadosnak az elkészült munkám kinyomtatott példányát.

Dr. Zrínyivel és Berkessel levelet váltunk.

Délelőtt Adáról felhívott Pecze Rózsa, az Adai Természetjárók vezetője. 15-én a Péterréve felé levő Orlovačához tervez kirándulást. Az odautazás miatt egyeztetünk dr. Rózsával. Végül péntek estére odáztuk a véglegesítést.

A hallgatók kézbesítették a döntésüket a dékánnak. Dél körül fagyos a levegő.

Egyik végzős diákom az állandósult vízmozgásból szeretne diplomamunkát készíteni. A laboratóriumunkban azt fogja kivizsgálni, hogy az éles szélű bukó folyásirányban való megdöntése miként változtatja meg a vízhozamot?

Szabadostól újra visszajött a drótposta-levelem. A Grafoprodukt címére küldöm el. Estefelé innen is visszajött, annak jeleként, hogy nincs kapcsolatom a tippnet.co.yu-val.

A Magyar Szó hírei: Azonnal hozzanak új egyetemi törvényt; Október 23-án kezdődik az új tanév; 1 DEM = 30?35 dinár.

A Duna-völgy magyarországi szakaszán levő mellékágakról szóló könyvbemutató szövegét kezdem megfogalmazni.

A világhálón a Szabadkai Rádió egyik híre: Szám Attila-e a dékán?

Október 12., csütörtök

Reggel, a kódex olvasása után, találkoztunk édesapámmal. Dolgozgatnak.

Délután 2 óráig vizsgáztatok.

Befejezem a mellékágas könyv ismertetőjét.

Az irodában meglátogat dr. Czékus Géza biológus. Vele sohasem fogyunk ki a témából. Megnyugtató vele beszélgetni.

Levelet váltok dr. Zrínyivel és Berkessel.

A Magyar Szó hírei: Koštunica látogatása a vezérkarnál. Konszolidálni kell a belügyminisztérium erőit; Marjanović ellenőrzi a rendőrséget?; Az SZDE nem állít válságtörzseket a cégekbe; Az egyetemisták bizalmatlanok a dékánnal! Szám Attila munkatársaitól sem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget. Etela Jerinkić igazgató marad?; Lemondott dr. Pintér János, a zombori Tanítóképző Egyetem dékánja; Leváltották a Belgrádi Egyetem vezetőségét; 1 DEM = 30?35 dinár.

Kezd fájni a torkom.

Október 13., péntek

A kódex olvasása után a Városházára megyek. Laliával kávézgatunk.

Átnéztem a vizsgafeladatokat.

A Magyar Szó egyik híre: A szerb kormány közbeszólt. Ratko Marković felszólította a rektorokat és a dékánokat, hogy ne mondjanak le a tisztségükről; 1 DEM = 33?35 dinár.

A dr. Zrínyivel és dr. Víkorral váltott levelek után hazamegyek. A náthám erősödik.

Este 8 óra táján felkeresett Berkes József. Fél óráig maradt. Beteg vagyok, ezért dr. Rózsánál is lemondom az adai látogatást.

Október 14., szombat

Reggel megválaszoltam dr. Zrínyi előző esti levelét, illetve levelet írtam a budapesti Pagony Irodába, Herczeg Ágnes táj- és kertépítésznek.

A Magyar Szó hírei: Hivatalosan is harminc dinár a márka; Nem a szakszervezet és az SZDE szervezi az igazgatók leváltását; 1 DEM = 30?33 dinár.

Szám Attila új dékán-helyetteseket nevezett ki ? hallom a hírt.

Hazafelé a Sánc utca sarkán összetalálkozok Hulló István biológussal. A Ludasi-tó mellett augusztus elején szervezett tábor óta először beszélgetünk. A Városi Múzeum igazgatója lett.

A Grafoproduktba is betértem. Költözködnek, pakolnak, miután néhány helyiséggel bővítették a kiadóházat.

Október 15., vasárnap

A viseltpiacon cipőt és nadrágot vásárolok. A meglevőben nem mehetek Érsekcsanádra. Anyagilag a padlóra kerülök.

Délelőtt 11-től fél órán át ki-bekapcsolják az áramot.

A Magyar Szóban: "Kísérlet a visszarendezésre. Avagy, amikor a szerbiai kormány alelnöke közbeszól".

Október 16., hétfő

Szárnyalkodó madarak, olvasom a Nagyszombati kódexban.

A Városházára tartva a Grafoproduktba elviszek két könyvet, amiket Berkes hozott Pestről.

Szabóval és Laliával kávézgatunk. Szabónak átadom lektorálásra a Duna-völgy magyarországi mellékágairól szóló könyv ismertetőjét és a topolyai vizekről készült írásom szerb nyelvű változatát. Az utóbbiért elmegy hozzá Vojnits Tivadar, a Topolyáról szóló monográfia titkára.

Délig előadásaim voltak.

Negyed egyre ülést hív össze az egyik új dékán-helyettes. Idegesre sikeredett, és többségünkre nézve megalázó volt.

A nátha kínoz.

Délután 2 óra körül bejön az irodába a végzős hallgató. A szakirodalmat böngészi. Hazaküldöm, mert a vezetőség döntéseit illetően nagy a hangzavar.

Otthon kifizetem a közös költség reám eső részét.

Október 17., kedd

Nyugtalanul aludtam. A szokottól másfél órával korábban, ? 5-kor kezdtem el a kódex olvasását.

A Városházán Laliával kávézunk. A műemlékvédőktől Vass Géza is az asztalunkhoz ül.

Pécsről megérkezett az érsekcsanádi tanácskozás meghívója. Latolgatom az utazási lehetőségeket. Szabadkáról Bajára csak pénteken délután ? 4-kor indul autóbusz. Az átszállós változatainak a megismerése marad hátra.

Levelet váltok dr. Pogány Andrással (Temesvár), Molnárral, Böszörményivel, Berkessel, Lakatos Ritával (Budapest), dr. Zrínyivel és Nagy Abonyi Attilával (Szeged).

Délután segítettem a hallgatónak a szakirodalom áttekintésében.

Este 9-kor érek haza. Az Üzenet tervezett száma kapcsán felhívott Lovas Ildikó. Amikor letettem a telefonkagylót, lelkiismeret furdalásom támadt: be tudom-e tartani a megbeszélteket?

Október 18., szerda

Erdögnek nyakvágója ? olvasom reggel a kódexben.

Laliával és Szabóval kávézgatunk. Az utóbbi a könyvismertető lektorált szövegét hozta el, és jegyzeteimhez régi határidőnaplókkal ajándékozott meg.

A Grafoproduktba menet összetalálkoztunk dr. Pénovátz Antallal. A Topolyáról szóló monográfia kiadásáról ő sem hallott semmi újat. Pacsérról alkatrészért jött a gépkocsijához, mert Magyarországra, műtétre kell vinnie a feleségét.

A Grafoproduktban visszakapom a Ludasi Jegyzetekbe szánt szövegemet tartalmazó floppyt. Amint újra rákapcsolódnak a hálózatra, drótpostán továbbítják Szabadosnak.

Véglegesítettem a mellékágakról szóló írásomat. A Családi Kör főszerkesztője úton van, pénteken lesz elérhető ? tudom meg a titkárnőtől.

Lalia ajánlata alapján a Bajára utazás Zomboron keresztüli változatának nézek utána. Reggel 6 óra 20 perckor kell Szabadkáról elindulnom, hogy Zomborban felszállhassak a ? 9-es buszra.

Dél táján Vojnits Tivadarral beszélgetek. Intézi a monográfia ügyeit.

Kora délután vádakkal illetik egyik volt diáklányomat. Megpróbálom betapasztani a lepcses szájakat.

1 DEM = 30?33 dinár, olvasom a Magyar Szóban.

Nagy Abonyival, Berkessel, dr. Zrínyivel és Böszörményivel váltok levelet.

Estefelé készülök az érsekcsanádi tanácskozásra.

Kanizsáról felhívott dr. Papp György tanár úr felesége. Holnap Szabadkán lesz dolga.

Október 19., csütörtök

Révó oroszlán, olvasom reggel a kódexban az ordító oroszlánról.

A Városházán levő postán feladom a mellékágakról szóló írásomat a Családi Kör címére.

Laliával kávézgatunk, cigarettázgatunk.

Az egyetemen összetalálkozom Varga Attilával, volt diákommal. Odaadom neki az adai Budzsák-érről szóló munkám fénymásolatát, mivel az ér egyes szakaszainak a megtekintésében a segítségemre volt.

A dékánügy kapcsán parázs hangulat fogad az irodában.

Kevéssel 10 óra után a Trigláv cukrászdában egy órát beszélgetek dr. Pappnéval. Elhozta az Új Kanizsai Újságban nyáron megjelent két cikkem tiszteletdíját. A kevés pénz is jelentős összeg.

Visszaérve az egyetemre, Cservenák József, az Építőipari Középiskola tanára, volt diákom vár. A Duna-Tisza-Duna-csatorna kapcsán jött szakirodalomért.

Kevéssel dél után a dékánügyben ülés kezdődik. Feszült a hangulat. Az első pont után kiderül, hogy visszavonhatatlanul lemond. Megszavaztuk a Kar ideiglenes igazgatótestületét. A megkönnyebbülés szinte tapintható a levegőben.

Elkezdem fogalmazni írásomat az Üzenetnek.