Boško Krstić
Szoba kilátással a...

(Vakszöveg, , amelyet ezzel a címmel Beszédes István kért a 2001-es Kanizsai Írótábor néhány résztvevőjétől, belépőként egy számunkra ismeretlen játékba)

Szoba kilátással a...

Semmiképpen nem az a kilátás, amely elsőként jut az eszembe. Semmiképpen. Hanem egy új, egy másik, még nem látott-nem hallott kilátás. Nem bocsátanátok meg nekem ezt a közönséges kilátást, amely elsőként jutott az eszembe, nem hallgatnátok tovább rám, rám se néznétek, talán soha többé nem kaphatnék hasonló lehetőséget. Ezért ennek egészen különleges kilátásnak kell lennie. Egyetlen pillantás, de hosszú, mint egy regény, és benne legyen minden elmúlt év, és minden eljövendő, és magyarázza meg az emberi történelem egészét, az én életemet és mindenki életét, minden gondolatot, minden érzelmet és érzetet, poétikát és esztétikát, a múlt és a jövő történéseit... Egyszerűen - mindent. Mást nem.
" ...te is felhagyhatnál már ezzel a te überspant-nézéseddel. Das alles ist wieder überspant!" (Castelli bárónő Leonnak, A Glembayok, Miroslav Krleža) Talán mégse lehetséges egy ilyen vagy hasonló tekintet/kilátás? Talán csak pretenciózus, hisztérikus keresése ez a távoli, nagy dolgoknak, az emberek nagy tévedése, akik mindent elveszítettek, maguk körül is és magukban is.
Ennek az überspant-tekintetnek a keresése a teljes zavarodottság, bizonytalanság, elveszettség jele.
Ezért aztán, minden különösebb ambíció és remény nélkül, mégis amellett a kilátás mellett döntök, amely elsőként jutott az eszembe: szoba kilátással a... tengerre. Természetesen, a tengerre. A tenger!

Astarea

Az alattunk lévő lakás új lakója, valószínűleg albérlője, a korábbiaktól (és mint kiderült későbbiektől is) eltérően, igen udvarias és jólnevelt volt. A kezdetek szűkszavú köszönései után már egy-egy mondatot is váltottunk vele: az időről, a padláskulcsról, a lábtörlőkről, a lépcsőház takarításáról, a "közös" villanyáramról. Időnként még meg is álltunk egymás mellett, egy alkalommal pedig, noha fiatalabb nálam, kezet nyújtott. Néhány nap múlva meghívott bennünket, engem és a feleségem, egy italra.
Megköszöntük a meghívást, azt mondtuk, ritkán szoktunk inni, akkor is csak száraz vörösbort. Napokig udvariasan köszöntünk egymásnak.
Nem vettük észre, hogy egy ideig nem tartózkodott a lakásban, erre csak akkor jöttünk rá, amikor egy napon ismét udvariasan köszönt, és minden ugyanott folytatódott, ahol abbamaradt. Egy délután, pontosan öt óra húsz perckor az udvarias fiatalember becsöngetett az ajtónkon. Száraz vörösborra invitált bennünket! Ezt a meghívást már nem lehetett elutasítani, hamarosan lementünk a lakásába. A bort - egy palack Postupot - előttünk nyitotta ki.
Megörültünk, régóta nem ittunk ilyen bort, és valami nyílt, óvatlan lelkesedéssel egy pillanat alatt elmerültünk a történeteinkben: a tenger, a napfény, a nyaraink, a tengerészcsíkos pólók, a kagylók, a kagylódobozok, kagylóhamutartók, kagylóképkeretek, kagyló-lámpaernyők...
- Néhány napja jöttem haza Dubrovnikból - magyarázta az ifjú nyugodtan a bor meglepő fölbukkanását.
Ez még furcsább volt, hiszen odalenn dúlt a háború és pusztultak az emberek.
Hirtelen visszakoztunk, riadtan kapkodtuk össze szétszórt óvatosságunk foszlányait.
- Önkéntes voltam, az Astarea szálló megtisztításán dolgoztam, Dubrovnik mellett, Mliniben. Ismerik a helyet?
Ismertük.

A tisztítás

Vannak szerencsétlen sorsú szavak. A jelentéseikhez csupa kellemetlen érzet társul. A tisztítás is ilyen szó. Ezt a főnevet a tisztít igéből képezzük, ezért a Matica szótárában a hozzá tartozó értelmezések is a TISZTÍT címszó alatt találhatóak meg. 1. tisztává tesz valamit a piszok, szemét, hulladék, por stb. eltávolításával. 2. valamilyen hashajtó szer használatával megszabadít a béltartalomtól, beöntést ad. 3. egy személy eltávolításával megszabadít. 4. lop. 5. gyorsan, sietve, habzsolva eszik. 6. eltávolítja a veszélyt 7. küretet végez. 8. kiherél, kimiskárol, kasztrál.
És vizsgálataink alapján egy újabb jelentése is van: megöl.

A tenger hangja

Az újbelgrádi Egyetemi utca egyik épületének pincéjében órákig gyakoroltunk harminc-egynéhány "számot", hogy fölléphessünk az első táncmulatságon. 1968 nyara szakította félbe próbálkozásainkat. De egy tapasztalt zenésztől fantasztikus dolgot tanultunk meg: újságpapírt gyűrögetve a mikrofon előtt a hullámverés olyan hű illúzióját gyártottuk, hogy a sikeren fölbuzdulva olyan számokban is használtuk ezt a hangeffektust, amelyek kifejezetten szárazföldi vonatkozásúak voltak. Hogy micsoda fantasztikus dologról van szó, azt az bizonyítja, hogy ha az ember csukott szemmel a hullámverést hallgatja a tengerparton, soha eszébe se jutna, hogy zörgő újságpapír hangjához hasonlít. Hacsak ki nem próbálta már ez utóbbit.

A tenger képe

Hogy lehetséges magánál a tengernél is hűségesebb képet festeni a tengerről, azt Federico Fellinitől tanultam meg. Ő állítólag az éjszakai tengerről készült fölvételeit soha nem a tengerparton készítette: fekete műanyag fóliát filmezett, amely alatt erős ventillátorok keltették a hullámokat. Leellenőrizhető, mondjuk, a Casanovában. Miközben a nagy csábító a kiválasztott hölgyekkel erotikus játékait játssza, ott hullámzik a közelben Fellini műanyag, súlyos, fekete tengere, és a partot csapkodja.
Még a hullámverés hangja is hallatszik (talán újságpapír-csörgés).

A tenger illata

Első látogatásom a tengerparton örökre az orrcimpáimba költöztette a levendula illatát. Ha a lakásunkban egy szekrényhez lépek, mindig megtorpanok: megérzem a (molyok elleni) levendulaillatot, és azt képzelem, ha kitárom az ajtót, a tengerparti sétányon találom majd magam. Egy üvegcse levendulaolajat egy tengertől távoli szent helyen kaptam: a magyarországi
Pannonhalma bencés apátságában. Búcsúzáskor adott mindegyikünknek egyet a házigazdánk, a jó Mátyás atya - hisz az apátság egyik termékéről van szó.
Amulettként tettem zsebre. És úgy éreztem magam, mint Aladdin a csodalámpával: ha kinyitom az üvegcsét - megjelenik a tenger.

A tenger érintése

Az esküvő vagy a lakodalom mindig traumát okoz. Talám emiatt oly gyakori témája az irodalomnak, a filmnek - és az életnek. A mi, negyed évszázaddal ezelőtti esküvőnkkel se volt másként: Mira is, meg én is arra vártunk, hogy legyen már vége, széledjen szét a násznép és a vendégsereg, és mi elutazhassunk valahová jó messzire, ahol végre magunkra maradhatunk. Egy gyönyörű tengerparti szállodában ébredtünk.
Az Astareában.

Szoba kilátással a...

Amikor újságpapír-gyűrögetéssel, műanyag fóliával ventillátorral, levendulaolajos-üvegcsével és némi fájdalmas emlékkel sikerül megalkotni a tenger tökéletes illúzióját, akkor lejárt a szorgalmi idő, és az ember készen áll beköltözni a szobába. Amely önmagunkba enged betekintést.

Fordította: Rajsli Emese