Kiss Gusztáv
A Milkó-hagyatékból - utazások

Készülő katalógusunkkal Milkó Izidor kéziratainak, levelezésének és személyével kapcsolatos dokumentumainak feltérképezésére teszünk kísérletet. A vajdasági magyar, ezen belül is a szabadkai magyar polgárság feltárására irányuló kutatások többször is felvetették az utóbbi években a Milkó-hagyaték feldolgozását, annak fontosságát és nélkülözhetetlenségét műveődéstörténeténetünkben. Katalógusunk munkálatai ez év tavaszán kezdődtek, s a köz- és a magángyűjteményekben fellelhető dokumentum összegyűjtését tűzték ki célul. Írói hagyatékának jelentős része - az újvidéki Magyar Tanszéken kívül - Szabadkán, Budapesten, Hágában és Bécsben található. Ezek közül az újvidéki Magyar Tanszék Milkó-hagyatékát sikerült maradéktalanul katalogizálnunk.

Az anyagot - annak elrendezéséből és kézzel írott utalásaiból jól kivehetően - eredetileg maga Milkó Izidor rendszerezte. Halála után a rendezett anyagot azonban több részre szakították, közben többször is átnézték és "átrendezték", megbontva ezzel sajátságos felépítését. Egyik célunk az eredeti állapot körvonalazása, a lehetőségekhez mérten annak rekonstruálása. Az újvidéki Tanszéken őrzött anyag még így töredékében is forrása, kiindulópontja lehet a további kutatásoknak, kiegészítője a nyomtatásban megjelentetett műveknek. Elég csak a dr. Szeli István válogatásában és gondozásában megjelentetett két kötet anyagára gondolni, milyen nagyban járult hozzá a Milkó-életmű megértéséhez. Valószínű, hogy az újvidéki anyag a ránkhagyott örökség legnagyobb, talán legátfogóbb, legteljesebb része.

A műveinek kéziratai, levelezései és jegyzetei gondolkodás- és alkotásmódjának azonban csupán egy aszpektusáról vallanak, ugyanis nem szabad megfeletkezni - az egy életen át hozzáértéssel gyűjtött - több mint tizenkétezer kötetet számláló könyvtáráról. Írói opusa csak ezzel együtt lehet teljes. Sajnos, az elmúlt hetven évben ritkaságokkal teli könyvtára szintén több részre szakadt.

Milkó Izidor utazásai és az azokról írott jegyzetek, beszámolók és levelek sokasága talán a legsikeresebb részét alkotják életének és életművének. Kosztolányi Dezső visszaemlékezésében egy lyceumi előadáson szerzett élményekkel emeli ki mindezt: "Hallgattam szép, rövid mondatait, de kellő tárgyismeret híján nem tudtam őt követni. Inkább mozdulataira figyeltem, hangsúlyára, tartózkodó úriságára, mely mögött tudás, szeretet, izlés lappangott. Ezen a téli délutánon egy szegényes díszterem sötét csillárja alatt bennem is vágy gerjedt, hogy lássam a világot, megismerjek mindent, kiszabaduljak abból a börtönből, melybe születésem véletlene dobott. Akkor kezdtem érteni, mi az értelme annak, hogy ilyen emberek vannak egy vidéki városban ."(Kalangya,1934., 3. évf., 9. sz. 609-611 p). Választásunk a készülő katalógusból ezért az itáliai utazásai során papírra vetett élménybeszámolóira esett.

(A dokumentumok, legyenek azok kéziratok vagy nyomtatványok, leírásánál az összes általunk ismert adatot közöljük. A hiány - például keltezés, újsácím stb. - pótlása folyamatban van.)

LELŐHELY TÉMA CÍM ÉS JELLEMZŐK OLDAL

  6 11b ÚTL. Itália [Töredékek]; kézirat 4  
  6 12b ÚTL. Itália [Olaszországba és Párizsba azelőtt hazamantünk...]; kézirat. 1-2 16x9,5
  8 A1 ÚTL. Itália Nem újság a feminizmus; újságkivágás. 1-4  
  8 A1 ÚTL. Itália [Cím nélkül]; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália Shopping; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália Egy híres kurtizán; újságkivágás. 1-9  
  8 A1 ÚTL. Itália [Cím nélkül]; újságkivágás. 1-6  
  8 A1 ÚTL. Itália A legnagyobb város; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália Újságkivágás; a 8. kézzel írott. 1-8  
  10 3b ÚTL. Itália [Olaszok]; kézirat. 1-2  
  10 3b ÚTL. Itália [Klíma]; kézirat. 1-4  
  10 3b ÚTL. Itália Jegyzetek Itáliáról; kézirat. 1-31  
  10 3b ÚTL. Itália Jegyzetek Itáliaról. 1-6  
  10 9b ÚTL. Itália Jegyzetek Itáliaról; vegyes; kézirat.    
  10 11b ÚTL. Itália Speckter; kézirat. 1-9  
  16 -- ÚTL. Itália A 16. borítékon kívül Itáliai jegyzetek vegyesen, rendszertelenül; kézirat.    
  10 4b ÚTL. Itália, Ancona Ancona; kézirat. 1-195  
  10 3b ÚTL. Itália, Byron Byron Olaszországban; kézirat. 1-2  
  8 A1 ÚTL. Itália, Capri Tengeri betegség; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália, Capri Intermezzo; újságkivágás. 1-6  
  8 A1 ÚTL. Itália, Capri A kék barlang; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália, Capri Capri; újságkivágás; a 6-7. kézzel írott. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Capri A kaprióták; újságkivágás; a 7-8. kézzel írott. 1-8  
  16 42b ÚTL. Itália, Capri [Capri szigetéről szóló jegyzetek]; kézirat.    
  6 14b ÚTL. Itália, Cicero villája [Cicero villája]; kézirat. 1-3 12,5x9,5
  16 43b ÉRT. Itália, Dorfmeister Dormeister, magyar festő olasz földön; kézirat. 1-14 17x10,5
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly Nápolyi vizió; újságkivágás; a 6. oldal kézzel írott. 1-6  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly [Séta Nápolyban...]; újságkivágás. 1-6  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly A Starace [kávéház Nápolyban]; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly Fagylalt; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly Légváltozás; újságkivágás;

a 7. kézzel írott.

1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly Coletta; újságkivágás;

a 6. kézzel írott.

1-6  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly Addio, Napoli!; újságkivágás. 1-5  
  8 A1 ÚTL. Itália, Nápoly A nápolyi vizió ; újságkivágás;

a 8. kézzel írott.

1-7  
  10 3b ÚTL. Itália, Nápoly Nápoly; kézirat. 1-3  
  1S P10b ÚTL. Itália, Róma Római templomok 1-71 17x10,5
  1S   ÚTL. Itália, Róma [Töredékek: Róma, Firenze]; kézirat. 7  
  6 12b ÚTL. Itália, Róma [Római templomok. Jegyzetek]; kézirat. 4  
  6 14b ÚTL. Itália, Róma [Római különlegességek. Jegyzetek]; kézirat. 2  
  8 A1 ÚTL. Itália, Róma [Cicerone. Római emlék]; újságkivágás. 1-4  
  10 3b ÚTL. Itália, Róma [Róma, Pompeji]; kézirat. 1-12  
  10 3b ÚTL. Itália, Róma Miscell; kézirat. 1-4  
  10 3b ÚTL. Itália, Róma Róma; kézirat. 1-5  
  10 3b ÚTL. Itália, Róma Róma; kézirat. 1-15  
  9 24 ÚTL. Itália, Róma RömiŞches Orpheum / [Milkó Izidor]; BudapeŞter Tagblatt. - 11. évf., 340. sz., 1894. dec. 7. 1-3  
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Velencze és a prostitúció. Német, francia, magyar szöveg]; kézirat. 1-4 22x13,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Miscell]; kézirat. 1 17x10
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Festészet]; kézirat. 1 17x10
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Galilei]; kézirat. 1 21x11
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Tiziano képek]; kézirat. 1 14x11
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Gion. Bellini]; kézirat. 1 20x12,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Töredékek]; kézirat. 16  
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Töredékek]; kézirat. 1 24x15
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [A Kelet Velenczében]; kézirat. 1 11x13,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Lovak]; kézirat. 1 11x14
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Klíma]; kézirat. 1 10x12,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Velencze a legelőkelőbb

városa volt a világnak...]; kézirat.

1-6 17x11
  1S P1b ÚTL Itália, Velence [Molmenti? - idézetek]; kézirat. 1 17x11
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [A Nagy Kanális. Foscari]; kézirat. 2-6 22x13,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence S. Marco; kézirat. 1-3 15x9,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence Sz. Márk - Velencze

díszpolgára; kézirat.

1-3 17,5x10,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence [Mme de Staël]; kézirat. 1-3 17,5x10,5
  1S P1b ÚTL. Itália, Velence Velencze és a zsidók; kézirat. 1-3 22x13,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Gondolák. "Bucintoro"]; kézirat. 1-3 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Foscari palota]; kézirat. 1-2 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Velenczében lakni]; kézirat. 1-5 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Rémtörténetek és rémhistóriák]; kézirat. 1-11 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Velencze - kővé lett rege]; kézirat. 1-2 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Szent Márk galambjai]; kézirat. 1 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [A Nagy Kanális]; kézirat. 1-3 20x12,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [S. Marco. A bazilika]; kézirat. 1 23x14,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Szuperlativusok. A Doge-palota]; kézirat. 1 23x14,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Marino Faliero]; kézirat. 1-4 22x15,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [A velenczei evangéliom] 1-4 23x14
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Töredékek. Német, francia, magyar nyelven]; kézirat. 32  
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Gondolások]; kézirat. 1-2 22,5x16
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [S. Rocco]; kézirat. 1-3 23x14,5
  1S P2b ÚTL. Itália, Velence [Tintoretto]; kézirat. 1-2 22x13
  1S P3b ÚTL. Itália, Velence [Byron és Velencze]; kézirat. 1-31 14x11
  1S P3b ÚTL. Itália, Velence [Byron Olaszországban]; kézirat. 1-3 20x12,5
  1S P3b ÚTL. Itália, Velence [Töredékek Bayronról]; kézirat. 9  
  1S P3b ÚTL. Itália, Velence [Bayron]; kézirat. 1-2 14x11
  1S P4b ÚTL. Itália, Velence [Nevelés-tanulás. Jegyzetek. Német, francia, magyar nyelven]; kézirat. 1-8  
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [Leopold Robert]; kézirat. 1-6 22x14
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [Idegenek Velenczében]; kézirat. 1-2 14,5x11,5
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [Idegenek Velenczében.

Otto v. Tirch (1829-1831)]; kézirat.

1-3 17x10,5
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [F. Hopkinson Smith]; kézirat. 1-4 12x10
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [Lady Morgan]; kézirat. 1-2 11x14
  1S P5b ÚTL. Itália, Velence [Töredékek az Idegenek Velenczében c. témára]; kézirat. 1-18  
  1S P6b ÚTL. Itália, Velence Dickens Velenczében; kézirat. 1-4 17x11,5
  1S P6b ÚTL. Itália, Velence [Velenczéről - jegyzetek]; kézirat. 1-6  
  1S P7b ÚTL. Itália, Velence [A Sóhajok hídja]; kézirat. 1-2 14x11
  1S P7b ÚTL. Itália, Velence [Idézetek, megállapítások, stb. Velenczéről]; kézirat. 1-14  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence [Velenczei eset...]; újságkivágás. 1-8  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Magyarok Velenczében; újságkivágás. 1-8  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Velenczei magyarok; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Holdvilág; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Az álomváros; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence A Velencze rajongók; újságkivágás. 1-5  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Velencze irodalma; kézirat. 1-3  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence A demokratikus Velencze; kézirat. 1-3  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Az arisztokratikus Velencze; kézirat. 1  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Milyen Velencze?; kézirat. 1-6  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Milyen Velencze?; kézirat 1-7  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence [Anekdoták]; kézirat. 1  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Nők; kézirat. 1-6  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Tragédia (Egy velenczei családról); kézirat. 1-2  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence [Családok]; kézirat. 1  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Marino Faliero; kézirat. 1  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Miscell (Jegyzetek); kézirat. 1  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Velencze [és Róma könyvtárai]; kézirat. 1-3  
  10 1b ÚTL. Itália, Velence Nicolai; kézirat. 1-4  
  10 2b ÚTL. Itália, Velence Velencze; kézirat. 1  
  10 2b ÚTL. Itália, Velence [Idézetek Velenczéről]; kézirat. 1-3  
  10 2b ÚTL. Itália, Velence Friderick Visher; kézirat. 1-4  
  10 2b ÚTL. Itália, Velence [Jegyzetek Velenczéről]; kézirat. 1-3  
  10 2b ÚTL. Itália, Velence Szt. Márk; kézirat. 1-2  
  10 4b ÚTL. Itália, Velence Bevezetés; kézirat. 1-6  
  10 6b ÚTL. Itália, Velence Aretino és Velencze; kézirat. 1-10  
  10 20b ÚTL. Itália, Velence [Jegyzetek Velenczéről]; kézirat 1-3  
  16 7b ÚTL. Itália, Velence A régi dicsőség; [és Velenczéhez kapcsolható egyéb jegyzetek]; kézirat. 1-5 15,5x12
  16 21b ÚTL. Itália, Velence Velencze holdvilágnál / Írta: Baedeker;

a Pesti Napló eredeti tárcája.

   
  16 38b ÚTL. Itália, Velence [Velenczéről szóló írások; Löw báró történetei]; kézirat. 1-16 16,5x11
  16 38b ÚTL. Itália, Velence [Velenczéről szóló írások; Löw báró történetei]; kézirat. 1-7 22x14
  16 41b ÚTL. Itália, Velence [Velenczéről szóló jegyzetek]; kézirat.    
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Idegenek Velenczében; újságkivágás. 1-7  
  8 A1 ÚTL. Itália, Velence Idegenek Velenczében; újságkivágás. 1-14