Borbély Szilárd
Egy utazás helye

Sokban Bécs is hibás lehet, ámbár Maga megint szépeket mond

róla. El se tudnám képzelni, hogy Maga Berlinben ilyen szomorú

legyen, ott bizonyára nem is volt az. Ami engem illet, én ugyan

 

nem mennék Bécsbe, még májusban sem. Ocsmányul éreztem ott

magam, a világ kincséért sem járnám körül még egyszer a Parlamentet,

bámészkodnék a Kärtnerstrassén, a Stephansplatzon, vagy a Ringen,

 

üldögélnék a Beethoven, vagy a Museum kávéházban, vagy éppen

a Ratskellerben, sőt még a schönbrunni parkban se barangolnék

még egyszer magányosan egy hűvös, habár verőfényes délelőttön.

 

Mehetnék akár Berlinbe is, de eltekintve attól, hogy ott biztosan

nem volna olyan jó, mint Drezdában, én félek is Berlinbe menni.

Félek a felbukkanó külvárosok látványától, félek a perontól,

 

ahol annyit nyújtogattam a nyakam hiába, félek az Anhalter Bahnhof

bejáratától, ahol szembe néztem a behajtó automobilokkal, félek

a fényesre koptatott rézkilincsektől, amelyekre a kezem helyeztem.

 

 

Az utolsó posta

 

Hogy nem utazok Berlinbe, annak nem a hallgatásom

az oka. A hallgatásom igazi oka azonban az volt, hogy

pontosan négy hete, hajnali öt óra tájban tüdővérzést

 

kaptam. Tízpercig vagy még tovább is bugyborékolt

a torkomból, azt hittem, már sosem lesz vége. Másnap

elmentem az orvoshoz, megvizsgált, később is

 

vizsgálgattak, röntgeneztek, még egy professzornál

is jártam. A lényeg az, hogy a két tüdőcsúcs meg van

támadva. Hogy kitört rajtam a betegség, az nem

 

lepett meg, hogy vér jött, az sem, álmatlansággal

és fejfájással már évek óta csalogattam. De hogy

pont tüdőbaj, az természetesen meglep, hogy most

 

jelentkezik, harmincnégy éves koromban, váratlanul,

éjjel. Most legalább vidékre megyek, már a jövő

héten, és pedig Zürauba. Az utolsó posta Flöhau.