Géczi János versei

 

Fúgavariáns

 

A hegyfalra ragasztott terasz elernyed

abbahagyja a kapaszkodást. A fény megikrásodik

a darázsraj beleragad. Esni fog. Esett.

Szétvegyül - levegőbe fúrja magát

s a tűztorony rézlángjába repül - a fecske

többé nem talál magának testet soha.

 

Bakonyi szél jön - kámforos:

letisztítja a nyárdélután ragacsát.

Vegytiszta értelmükbe visszaülnek

a bokrok. Szél megy. Lábnyomában kaffogás -

pulink nem pusztult mégsem el.

 

Fladnitzbergi hárs

 

A fladnitzbergi erdőben a fa suhogása!

- ezt hallom álmaimban. Egy regényből

érkezett - miként Goethe Wertheréből a poszáta -

hozzászokott a fekete nyomorult árnyalataihoz

a szűkkeblű hajnal hidegéhez. A jelentése

kétségtelen. Mindig ugyanaz.

 

Biztosan nyílik meg az őszi mondat

s fogadja magába - mély völgy a szelet -

az olvasóját: nem adja vissza.

Ha fecseg

az ásványok hunyorgó közönyéről

az elfutó lányról a szörnyű győztesről

- másról fecseg. Nincs felesleg.

 

Vagy: ezt hallom majd az álmaimban?

A hársfát melynek lombját madár lakja?

Mindazt - ami emberként - tapasztalható:

a pusztulást az idő egyértelműségét

a szűnhetetlen hangot

amelynek nincs szüksége senkire?

 

Lélek

 

E régi kertben a hegy terhét viselő pince

megtelt páncélvérttel láncos golyóval.

Kardpengét edz a fürgén mozgó idő

a márga forró katlanába

s karsztvízbe váltogatva mártja. Egybegyűlnek

a nyirok a férfias erő s a fegyelem

fölütött - úti - zsoltárban

a kis betűk közt az Úr és az angyalai.

 

Miként az álomban - a csillagképek latinul

forognak fölötte - az üreg téglahéján át

a középkor lép elő:

talpig fegyveres johannita lovag.

 

Hogy ne lássam az arcát lehunyom a szemem.

A nemes kor küldötte. A nevét is tudom

éveket gyakoroltam át hogy egyszer kimondjam.

Lélek.

 

A korok között - tű a marhabőrön

aranytallér az eszmén

tőr föltekert levelen - átjár

a formák vékony falán.

Nyomán - mesteri alkémia! - testet kap az illó emlék

szegény lesz magányos s ha rábukkan

az álmodójára - tarsolyban csörgés - vele marad.

Tégelyben a keverék megolvad: tele fém és

fémtükör és jajgatás arabeszkjével.

Közéjük hadd helyezzem - betűk kapszulájába zárva -

mint leheletnyi csókot a lábra:

az életet.

 

 

Nádi farkas

cccccccccc"... megzörren a nád hirtelen."

ccccccccccc(Arany János: Toldi. 1846)

 

A kő amely őrzi izzó tekintetét sárga

alakját azonban - rémlik: tömör csontú állat -

magába fogadta a türkizzöld izmú Balaton.

Amikor kimúlt vele pusztult a faj is

az anyag - bizonyítás a tételt - visszavonta

farkasformáját amint már törölt el hegyvölgyet

várat büszke kastélylakókat és földrészt is.

A kisvadat hajtó rőt ragadozót

- lenszövet a motívumot - részévé oldotta

az emlékezés

térképe: a vállkendő varrott mintázata.

 

Ha sercen a parázs a cigarettán

s papírosrostokat izzít a könyvlapban a mész

még föl-fölüvölt Arany Toldijában

de el nem hagyja a tizenkettős suhogó nádasát.