Felhívás

Mottó:
Én már többet szép Zentának lakója nem leszek!
A Kárpátok hegyaljában kertész-kislány leszek!
Megkapálom a sírokat sorjába, sorjába,
Meghalok, ha rátalálok a régi babámra!

(Első vilgáháborús katonadalszöveg, az Oroszország hegyaljában magyar fiúk járnak, meg a Kimentem a doberdói kiskertbe sétálni... kezdetű, közismertebb szövegekkel elterjedt dallamon.)

Hisszük, még mindig sok az olyan vajdasági család, akinek férfi hozzátartozója ismeretlen helyen nyugszik "valahol a Don-kanyarban", ahol a magyar királyi 2. honvéd hadsereg tagjaként esett el, vagy eltűnt, vagy valamelyik hadifogolytábor lakójaként lett golyó, alultápláltság, háborús kórok áldozatává, és eleddig lehetőség sem nagyon volt sírjának felkutatására.

Ez év áprilisában az oroszok 10 000 új "eltűnt", "elesett" honvéd adatait küldték meg a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum központi irattárának, s kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is folyamatosan érkeznek új és új adatok.

Mindazok, akik szeretteik sírjáról 60 év távlatából sem tudnak semmi érdemlegeset, és ennyi év után legalább pontosa(abb) adatokat szeretnének megtudni, forduljonak a Zentai Történelmi Levéltár (Istorijski arhiv, 24400 Senta), Molnár Tibor levéltáros úrhoz, hogy az újonnan befutott adatok között a felkutatást megindíthassuk.

Burány Béla