Sarudi Ágnes
Kétszáz éve született Alexandre Dumas

Évforduló

Kétszáz éve, 1802. július 24-én született az Aisne megyei Villers-Cotterets-ben Alexandre Dumas (az idősebb), aki mindmáig az egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb francia író.

Apja, Thomas-Alexandre Davy de La Pailleterie (de La Pailleterie márki és egy Santo Domingó-i mulatt asszony törvénytelen fia) az ancien régime idején közkatonaként szolgált. 1786-ban felvette anyja nevét, s ekkortól már Dumas néven aratta katonai sikereit. Részt vett Napóleon olaszországi és egyiptomi hadjáratában, s egészen a tábornoki rangig vitte. 1806-ban bekövetkezett korai halála után nehéz időszak következett felesége és fia életében.

Az ifjú Alexandre gyermekkorát a Villers-Cotterets-i családi birtokon töltötte, majd egy ideig Crépyben írnokoskodott. Hogy anyagi helyzetükön javítani tudjon, Párizsba ment szerencsét próbálni. Sikerült is iratmásolói állást kapnia az orléans-i herceg (a későbbi Lajos Fülöp király) udvarában, s ezzel egy időben a színműírással is megpróbálkozott. Mozgalmas párizsi élete során kapcsolatba került a neves színésszel, Francois-Joseph Talmával és a romantikus mozgalom vezéralakjaival. A színházi és írói körök mellett leginkább a szép nők társasága vonzotta, legendásan sok kedvese volt, így Marie Lebay is, akitől 1824-ben fia született, az ifjabb Alexandre Dumas. 1840-ben megnősült, felesége Ida Ferrier színésznő lett, akitől azonban 1844-ben el is vált.

Viszontagságos ifjúkoráról és a korabeli társadalmi életről színes beszámolót adott a később 22 kötetben megjelent Emlékeim című művében, melynek egyes részei 1966-ban magyarul is megjelentek Örkény István fordításában.

Első írói sikereit a húszas évek közepén aratta, mai szemmel nézve igencsak kidolgozatlan és melodramatikus színműveivel. A Vadászat és szerelem, a III. Henrik és udvara (melyből Flotow Guise hercegnő címmel írt operát) és az Antony korának legtöbbet játszott és legzajosabb sikert aratott darabjai voltak.

Az 1830-as évektől kezdve érdeklődése fokozatosan a történelmi és kalandregények felé fordult, s egymás után jelentette meg rendkívül szórakoztató műveit. Hogy az iramot bírni tudja ún. író-műhelyt állított fel, ahol számos munkatárssal dolgozott és dolgoztatott. Közülük legismertebb Auguste Maquet volt, aki a Dumas-regények nagy részének "szállította" a témákat a különböző történeti művekből.

Irodalomtörténeti szempontból a legfigyelemreméltóbb időszak az 1840 és 1855 közötti volt, ekkor születtek ugyanis a mindmáig legolvasottabb Dumas-regények: A három testőr, a Húsz év múlva, a Bragelonne vicomte, a Monte Cristo grófja, A királyné lovagja, az Egy orvos naplója, A királyné nyakéke, A fekete tulipán és a Korzikai testvérek.

1848-ban Dumas - akit egyébként is lelkes republikanizmus jellemzett - tevékenyen is részt vett a forradalomban. 1851-ben önkéntes emigrációba ment, s hosszabb utazást tett Oroszországban és Angliában. Oroszországi élményeiről az 1859 és 1869 között írt Utazás a Kaukázusban című könyvében vallott. 1860-ban csatlakozott Garibaldihoz, A garibaldisták címmel megírta az olasz szabadsághős emlékiratait, s lapot is szerkesztettek együtt L'Indépendante címen.

Franciaországba visszatérve Dumas több vállalkozásba is belekezdett: színházat alapított, lapot szerkesztett, dolgozott egy Szakácsműveszeti lexikon összeállításán, mindezt azért, hogy hitelezőit - akik részben finanszírozták pazarló életmódját - ki tudja fizetni. Vállalkozásai azonban sorra tönkrementek, s a túlfeszített munka, a felfokozott életvitel egyre inkább aláásták Dumas egészségét. A közszeretetnek örvendő író 68 éves korában, 1870. december 5-én halt meg Puys-ben.

Dumas népszerűségének titka nagyon egyszerű, műveiben minden olyan elem benne van, mely lebilincseli az olvasót: érdekes, kalandos, szerelemmel, cselszövéssel, ármánnyal és bajvívással teli történetek, jól megrajzolt, színes és eleven történeti háttér, humor és könnyed hangvétel. Kritikusai fanyalognak, azt állítva, hogy a hatalmas mennyiség - mintegy 300 kötetnyi próza - a minőség rovására ment, ám az olvasóközönséget ez mindmáig nem érdekli, hisz napjainkban is Dumas az egyik legolvasottabb író a világon.

A művészeti ágak közül elsősorban a filmet ihlették meg regényei, felsorolni is nehéz lenne, hányszor és hányféle változatban vitték vászonra a három testőr és Monte Cristo grófjának történetét, a legtöbbször világsztárok főszereplésével.