Tomán László
Avantgárd képzőművészet a Vajdaságban

Ha időrendi sorrendben néztük végig a Vajdasági Múzeumban A vajdasági avantgárd közép-európai jelenségei 1920-2000. című kiállítást, arról győződhettünk meg, hogy nálunk ez alatt a nyolcvan év alatt a művészek végigjárták a legtöbb képzőművészeti irányzatot az első és a második világháború után: a kubizmust, az expresszionizmust, a Dadát, az informel különféle fajtáit, a neoexpresszionizmust, a konceptualizmust. Mindegyiknek volt a Vajdaságban képviselője, s a művek, melyeket nyolc évtized alatt alkottak, megőrizték frissességüket, s ma is izgalmasak. Ez az idő az avantgárd ideje volt.

A kiállítás anyagát hozzáértéssel állították össze, de - mondjuk meg mindjárt az elején - némi hiánnyal is, mert például egy vajdasági avantgárd kiállításról nem hiányozhatnak B. Szabó György grafikái, Wanyek Tivadar, Benes József és Maurits Ferenc képei (noha az utóbbi kettő külföldre távozott), Andrej Tišma mail artja. Ők ugyan nem voltak tagjai semelyik csoportnak (igaz, Maurits az Új Symposionhoz tartozott), de épp magányosságuk biztosítja eredetiségüket. A tragikus véget ért Sava Šumanović képei élvezhetők, gyönyörködtetők, az avantgárd jelzője mégsem illik rájuk. De ha Šumanović, akkor miért nem például Pechán József is, akinek több képén felfedezhetők bizonyos modern elemek, s feltűnő néhány képének tematikai hasonlósága Šumanović képeiével.

Aki nem tud egyetérteni a képzőművészeti avantgárddal, aki nem tud azonosulni vele, annak is el kell ismernie, hogy figyelemre méltó művek születtek a vajdasági avantgárd neve alatt. A "történelmi modernizmus" - ahogy a kiállítás katalógusának az előszavában a szerzők a kezdeti szakaszt nevezik - nagy alkotókat adott a vajdasági képzőművészetnek. Szerintük ide tartozik Balázs G. Árpád, akivel a kiállítás valójában indul, s aki egyedülálló grafikákat teremtett az Ady-mappában; Petar Dobrović és Ivan Radović, akik a kubizmusban és a konstruktivizmusban jeleskedtek (egy kissé braque-osan hatnak képeik, de sikerültek); Konjović is festett kubista vásznakat, s ezek is láthatók ezen a tárlaton.

Megérkezett a Vajdaságba a Dada is, mégpedig a pécsi emigránsokkal, akik itt találtak otthonra, úgyhogy folyóiratot is alapítottak, Út címmel, Csuka Zoltán és Velislav Spasić szerkesztésében (az utóbbit, sajnos, nem is említi a katalógus). Tagadhatatlan Kassák hatása a vajdaságiakra, a kapcsolat közöttük termékenynek bizonyult. Ez mind a vajdasági modernizmus történetébe tartozik.

Az informel időszakából Branko Protić, Ács József, Petrik Pál és Bogdanka Poznanović képeit találtuk itt. Ács egy időben nagy lendülettel, széles ecsetvonásokkal és egy segédeszközzel festett, s ezeket a képeket valóban informelnek lehet tekinteni. Vásznain a sötét színek a leghatásosabbak. Meglepően finomak Petrik Pál festményei. Ő egészen új felfogású festészetet művelt. Képein a barna és a szürke szín uralkodik, festményei légi felvételek benyomását keltik. Bogdanka Poznanović új utat választott. Festményei alapjában véve sötétek, de színekben gazdagok. A felületek egymásra épülnek, s ezáltal különös textúra képződik. Egyfajta pesszimizmus árad képeiből, és az az érzésünk, hogy óortodox templomban járunk. Protić kollázstechnikával dolgozik, vonzó geometrikus formákat alkot.

A šidi hármas - ahogy a kiállítás rendezői elnevezték őket - igen heterogén csoport, semmi más nem köti össze őket, csak a hely. (Couleur locale mégis kevés van bennük.) Šumanović aktjai klasszikusan, finom színmegoldással festett képek, a szó legnemesebb értelmében. Jól érvényesülnek rajtuk a fények és az árnyak, a domborulatok, amelyek a nőiességet fejezik ki. Női figuráinak vagy nincs arca, vagy mind egyforma.

Mira Brtka képei megragadóak a maguk tiszta, egyenletesen festett színeivel, zárt formáival. Mileta Vitorović geometrikus képekkel szerepel; a kör halvány színei váltakoznak alkotásain, melyek gondolatébresztően hatnak.

Az avantgárd további változásai során több szöveget láttunk (Vujica Rešin Tucić, Vojislav Despotov, Judita Šalgo, Ladik Katalin, Várady Tibor), amelyek a képzőművészet határterületén helyezkednek el; a konceptuális művészet hívei - Slavko Matković (ismert hirdetése egy német lapban: "Ich bin Künstler"), Kerekes László, Szombathy Bálint, Szalma László, Csernik Attila, Ladik Katalin, Slobodan Tišma, Miroslav Mandić, a gyalogoló, Slavko Bogdanović, Janez Kocijančić, Peđa Vranešević, Mirko Radojičić (6 Nem: a koncepció mint művészet 7 A művészet mint koncepció), Mišo Živanović, Łedomir Drča stb. - a maguk módján keresik a kifejezési lehetőséget, a megnyilatkozás formáját, eszközeit, s inkább elképzeléseik érdekesek - elvégre konceptualisták! - s maradnak meg mint egy időszak kísérleteinek, útkeresésének bizonyítékai. Mindegyik tevékenységük befejeződött, a mozgalom megtorpant. Innen nem lehet továbbjutni.

A mail art nálunk egy időben igen divatos és elterjedt volt, mint az egész világon. Vannak érdekes megjelenési alakjai, sőt dokumentum erejű nyomai is (Slavko Matković, Bogdanka Poznanović, Szombathy Bálint, Jaroslav Supek). Mára ez az irányzat - mint annyi más - letűnt, valószínűleg ezt sem lehetett folytatni.

A képversek kategóriájában - ez a hatvanas-hetvenes években volt nálunk divatban - versszövegek és képek vagy rajzok kombinációjával találkoztunk.

A konceptuális művészet vidékünkön nagy teret hódított. Egy sor művész foglalkozott vele (Bosch+Bosch csoport, a KOD csoport). A művészet - megfogalmazásukban - a művészetet kutatja, s valójában bizonyos elképzelések, tervek rögzítése vagy megvalósítása a tevékenységük, "alkotás"-uk, tehát szögesen eltér minden klasszikus művészi eljárástól és formától.

A térművészetnek és a performance-nak is vannak - illetve voltak - a Vajdaságban igen aktív képviselői (például Szombathy Bálint, aki betűösszekötő grafikáival, de főleg akcióival - Lenin Budapesten, 1972 - tűnt ki). Csernik Attila testírással is foglalkozott egy ideig, ez azonban nem hozott, nem hozhatott létre maradandó nyomokat, csupán fényképek maradtak róla mint dokumentumok. Nagyon érdekes, és, szerintem, klasszikus alkotásnak számít Slavko Matković Leszögezett könyve (1971). Sokatmondó mű ez, különös tekintettel a keletkezés évére. Miroslav Mandić a land artot hozta el hozzánk, s több követője akadt. Mirko Radojčić és Slavko Bogdanović Jackson Pollock apoteózisa című művei számíthatnak figyelemre. Hozzájuk hasonló nincs is.

A Női performance-t Bogdanka Poznanović (A szív akció), Ladik Katalin (kevésbé sikerült tevékenység) és Milica Mrđa Kuzmanov képviselte.

Jelentős a neoexpresszionisták munkássága. Kerekes László képeit vad ecsetvonások jellemzik, erős színeket használ. Ő legalább fest, tehát képzőművész, bárhogy értékeljük is ezeket a képeket. Mindenesetre nem figuratív festő. Slavko Matković a naivság felé hajlik, képein a pasztell színek uralkodnak.

Urkom Gergely, aki most Londonban él, a geometrikus képírást műveli, új képzőművészeti felfogást képvisel, új anyagokat használ. Nem ábrázoló művészet ez, magát az alkotást mint olyant ábrázolja. A Verbumprogram csoport (Ratomir Kulić, Vladimir Mottiani) sem ábrázol, csak bizonyos formákat kedvel, s ezeket variálja. Dragomir Urgen, aki kívül áll ezeken a csoportokon, nagy felületeket vesz igénybe, a vonalak viszonyaival foglalkozik. Kiállított művein kísérletező kedv érződik.

A szocializmus utáni művészetet is megtaláltuk ezen a tárlaton. A kilencvenes évek tisztán politikai művészetet hoztak. Itt az a konceptuális művészet jelenik meg, melynek kritikai éle van (Szombathy Bálint). Živko Grozdanić és Zvonimir Santrač művei eklektikusak, de szimbólumaik felismerhetők (szögesdrót tekercsek). Santrač Balkáni vonata csak nagyon távoli asszociációkat kelt.

Terjedelmes, gazdag képanyagot és fontos szövegeket tartalmazó katalógust adott ki a Vajdasági Modern Művészeti Múzeum a kiállítás kísérőjeként. Nem is katalógus, hanem önálló mű. Sajnos, több pontatlanságot tartalmaz. Például Balázs G. Árpád nem "Višnjetejkeš"-en született, hanem Felsőtőkésen, Csuka János 1942-ben költözött Budapestre, nem a húszas években, ahogy a katalógus közli, Kassák A Tett című folyóiratának szerbül inkább Delo vagy Łin lehetne a címe. Tamás István 1972-ben meghalt. Uitz Béla a háború után visszatért Magyarországra, s 1972-ben meghalt.

Ennek a kiállításnak többszörös a jelentősége, s nagyon fontos, hogy létrejött. Első ízben láthattunk egy helyen történeti visszatekintésnek is beillő avantgárd tárlatot. Első ízben sorakozott fel közös kiállításon az avantgárd művészsereg, amelynek első jelentkezését 1913-ra tehetjük (Dobrović kubista aktjai), s amely az absztrakt művészettel, konceptualizmussal, mail arttal, performance-okkal, akciókkal jutott el a klasszikus kifejezésmódok elvetéséig, tagadásáig.

Jellemző a vajdasági avantgárdra a különféle hatások befogadása, átértékelése, alkalmazása a mi körülményeinkhez, adottságainkhoz, a lehetőségeinkhez való alakításuk. Mert ezen a területen hadseregek és menekültek vonultak, népek, nyelvek, vallások, hitek, világnézetek és erkölcsi felfogások találkoztak, küzdöttek, keveredtek. Az alkotók mégis sokszor találtak egyéni megoldásokat. Erre ezen a kiállításon is számos példát láttunk. Említsük csak meg Ács József és Mileta Vitorović absztrakt képeit, Kerekes László expresszionizmusát, Szombathy és Miroslav Mandić akcióit. S ha ennek az avantgárdnak van valami jellegzetessége, akkor ez az.

Néhány művész mellőzése abból eredhet, hogy a kiállítás szervezői az avantgárdon egy vagy több zárt csoport törekvéseit, elveit értik, s nem kezelik ezt a kérdést tágabban. Különben az említett néhány művész neve és alkotásaik is bekerülhettek volna a vajdasági avantgárdot bemutató tárlatra.

* E sorok írója nem ért egyet A magyar helyesírás szabályai és a Magyar helyesírási szótár által előírt alakkal (avantgárd), de kénytelen ezt használni.