Alice
Emlékezz Anna mondatára!

Balog! Hát megkerültél, te szemét!

Azt reméltem soha többé nem hallok felőled, hogy eltűnsz a semmiben, lelépsz örökre, mert nem mersz az emberek szemébe nézni. Egy csúszómászó többet ér, mint te. Pedig mennyire szerettelek! Ma már nem vagy te barátja a kutyának sem, nemhogy költőtársaidnak! Azért csak nem hagyott el az emlékezeted teljesen, te senki, mert arra csak emlékszel, hogy valami közöd volt a művészethez. Ez igaz. Elismert író voltál, mindenki szeretett, a példaképem voltál, te utolsó! Csalódtam benned, már csak sajnálni tudlak, ha tehetném az egész világ szánalmát beültetném abba a könyörtelen, átlátszó szívedbe, jó mélyen, hogy ne lehessen kitépni se! Mért kellet ezt tenned? Barátaidat tönkretetted, engem, kihasználtál! Azt hittem a tabletták és az alkohol teljesen elszürkítik majd elmédet, és hogy azt is elfelejted mit jelent az "írni"! Most azt akarom, szenvedj! A bűntudattól, vagy bánom is én mitől, csak szenvedj!

Emlékezni akarsz, te hazug? Hát én mindent elmondok! Könyörögni fogsz, hogy hallgassak, és hogy bocsássak meg, de tudd előre, nem teszem meg! Nincs miért!

Talán hallgatnom kellene, hagyni téged kételyek között vergődni, hogy vajon mit tehettél, amiért már nem vesz emberszámba senki sem. Tudod mit, te utolsó senki, könyörögj, hogy meséljem el, hogyan kerültél a süllyesztőbe, amitől mindig is úgy féltél, könyörögj! Bár könyöröghetsz, meggondoltam magam, ahogyan te is az utolsó előadásunkkor, emlékszel te, te... Az a másik játszhatott helyettem! Képtelen vagyok elviselni, hogy az a fiú felvette a selyemruhámat, még ki is sminkelted! Anna szerepében díszelgett! Hogy tehetted? Az utolsó nap kirúgtál miatta!

Az eredmény olyan nagy semmi, mint amilyen te vagy! Elvesztek a nagy álmaid, ő is eltűnt és én sem vagyok már a régi. A keserűség ráült a mindennapjaimra, már a bosszú sem érdekel. Az üresség tölti be a lelkem. A megjelenésed hírére hirtelen fellángolt dühöm gyorsan elszállt. Már nem érdekel a sorsod, hisz nincs is életed, azt sem tudod, ki vagy valójában. Azért ne kezdj el reménykedni, hátha egy bolond nő levelét kaptad meg, aki valótlanságokkal akar megijeszteni. Jó, ha megijedtél! Mert az igazság ijesztő! Életed egy egyszerű szappanopera, talán mert mindig is gyűlölted az ilyesmit. Hát most gyűlölheted magadat, úgysem segít rajtad már senki. Elveszett vagy, már nem is ember.

Emlékezz Anna híres mondatára, te írtad és a sorsod lett : "Nagyobb a felhőnél csak az árnyéka volt. Ez ment előtte, s a felhő nem látta, hova lép."

Szerelmünk rég oly nagy volt, hogy árnyékot vetett életünkre, ami könnyed volt, és túlságosan szabadon szárnyaló, valahogy úgy, mint a felhő. Életünk egy felhő, ami nem látja hová lép?...