Móser Zoltán
Balogda

Balog urat személyesen ismertem. Én abban az intézményben laktam, amelynek igazgatója volt. Itt, Kanizsán tudtam meg, hogy állítólag költőként indult, de én ezt másként hallottam. Balog úr ugyanis ifjú harcosként indult: népi kollégistaként belépett a pártba, és az ezért komoly feladatot osztott rá. Egy egyházi kollégiumot kellet Ortutay minisztersége idején átalakítania, átszerveznie a Tolna megyei Bonyhádon. Én később, 1960-ban kerültem oda, egy közeli kis faluból. Eleinte nem zavart a vasfegyelem, de harmadikos koromban csöndben lázadni kezdtem. Ám ezt is "meghallotta", és behivatott: valami latin kifejezéssel jellemezte magatartásomat (retrográd, azt mondta) amit nem értettem, ám ennek ellenére csak mondta, csak cifrázta, egyre dühösebben, mert látta elhomályosuló tekintetemet. Miután jó félóra elteltével megkérdezte, hogy értem-e, s én azt válaszoltam, hogy nem, rámordított és kikergetett.

A kollégiumot róla neveztük el baloghdának.

Sokat szidtuk, sőt, szégyellem, de meg is átkoztuk. Ezt azért mondom, mert élete nem túlságosan szépen fejeződött be. Neje meghalt, ő ezután elköltözött Szekszárdra, egy fiatal feleséget vett maga mellé, és szépen élt volna, ha...ha... Ha nem őrült volna meg hirtelen és váratlanul: egy felhőn lépdel, úgy képzelte. Nyilván azt a sort, amely a véletlenül megtalált papírocskán olvasható, ekkor írta. Hogy ezt épp ésszel vagy már őrülten cselekedte, meg nem tudom mondani.