Egy ápolt levele
Hosszabb ideig ápoltam a síkváradi ideggyógyászaton Balogh E. gondozottat. Nem mondhatom, hogy különösebben közeli kapcsolatba kerültem volna az ápolttal, erre talán orvosai voltak hivatottak, én csupán a napi szükségletei kielégítésében vagy éppen azok meggátolásában segítettem. Balogh E. egy hónappal ezelőtt tűnt el az osztályunkról, s távozása után senki se kereste, felesége szinte megkönnyebbülve mondta, hogy nem az első eset, hogy elkóborol, de amint megjön az esze, egy csokor virággal hazaállít és a családi ház ablaka alatt szerenádozva kér bebocsátást, hogy utána arra se emlékezzen, mennyi ideig, és főleg merre volt távol. Állítólag ilyenkor egyik-másik hajdani szerelménél időzik, de folyton visszatér hites nejéhez. Nem tudom. Ám, talán szakmai ártalomból, át szoktam böngészni az újságok bűnügyi jelentéseit, különösen az eltűntek és az identitás nélkül felbukkanók különös fajtájáról szóló cikkeket, így bukkantam az Önök felhívására is. Talán segíthetek.
Balogh E. nem volt középtermetű, inkább magasnak számított, de magábazárkózottsága és meghúzódása folytán nem is tűnt fel, hogy egy fejjel kimagaslik a többiek közül. Ügyefogyott, vagy találóbb kifejezés, hogy kétbalkezes volt. Ügyefogyottságát fegyelmezettségével kompenzálta, nem tett hirtelen mozdulatokat, nem járatta hebehurgyán a száját, jól megrágta mondandóját. (Bár ezt csak képletesen tehette, hiszen korai és előrehaladott cukorbaja folytán minden foga kihullott.) Ezt a megfontoltságot bizonyítja a kórházban a párnája alatt hagyott füzete, amelyben egy levélféle és néhány vers olvasható. Azt hittem, valami paraszti énekeskönyv, ki akartam hajítani, de amikor megláttam a gyöngybetűs írást - nem is tudom elképzelni, hogy lehet bal kézzel ilyen szépen írni -, úgy gondoltam, az íráshoz hasonlatosan csiszolt gondolatokat tartalmaz és megtartottam. Már látom, műkedvelő faragványokról van szó, mégsincs szívem a kukába hajítani. Most megküldöm Önöknek, hátha segítségükre lehet.
Embertársaim!
Isten nevében kezdem el, 2002. május 13-án a síkváradi ideggyógyászat c-osztályának kettes kórtermében a nyolcas ágyon.
Ha rajtam kívül álló okok folytán bárkiben is kétséget keltene a füzetbe írt versek szerzőjének kiléte, e pár soros levél álljon itt az irka első lapján annak igazolásául, hogy a költemények szerzője a pusztakúlai születésű Balogh (Balog) Endre, egészségügyi technikus, aki sajnálatos módon maga is kórházi ellátásra szorult. Elmém vélhetően tiszta, de néha gondok akadnak a memóriámmal, azért is hozattam be ezt a füzetet, hogy emlékeztetőt írjak magamnak arról, hogy ki is tulajdonképpen ez a felhőjáró Balogh Endre, de miként a felhő sem látja árnyékom, én se tudok magamba, befelé nyílni, tollam alól csak versek tolulnak elő. Hiába tépdesem fecnikre a lapokat, a verseket képtelen vagyok megsemmisíteni, egymás után jelennek meg újra és újra az oldalakon.
Akkor hát Bovaryné, Balogh Endre én vagyok! Egy felhő, kékben lebegő
(A nyilvánvalóan életrajzi összefoglalónak indult levél itt megszakad, a szöveg alatti részt kitépték. A versek nagy része is hiányzik, csupán a következőket sikerült rekonstruálnom az összehasogatott, hiányos oldalakról.)
- Nincs hiábavaló erőfeszítés:
- Sziszüphosz az izmait edzette.
- (Roger Caillois)
(Ennyi maradt Balogh. E. dilettáns verseiből a kórházi ágy párnája alatt. A többit talán magához szippantotta a nap vagy egy felhő, akárcsak bizonyára köddé vált szerzőjüket is.)