Lénárd Róbert
A megmaradt érvényességről
Urbán Andrással irodalomról és színházról

Urbán András novelláival kötet formájában először A varázsszobor című antológiában találkozhatott az olvasó 1990-ben. Azóta szerzőjük elvégezte az újvidéki Művészeti Akadémia rendezői szakát, dolgozni kezdett. Most újra kiadták valamikori munkáit: Hajnali partizán című kötete 2002 decemberének végén jelent meg a zEtna internetes irodalmi folyóirat és a Képes Ifjúság hetilap gondozásában. Irodalmi jellegű műveiről és készülő előadásáról beszélgettem vele.

- Ezeket a novellákat elég régen írtad, a nyolcvanas évek legvégén. Hogyan jött mégis az ötlet, hogy most kiadják őket?

- Azzal kezdődött, hogy a zEtna és a Képes Ifjúság elkezdték kiadni a Vulkáni Helikon sorozat kis köteteit. Beszédes Istvánnal, a zEtna, és Szabó Palócz Attilával, a Képes Ifjúság főszerkesztőjével egyaránt beszélgettünk már arról, hogy támogatnák az írásaimat, és nyitottnak mutatkoztak arra, hogy kiadják őket. Egyébként az ötlet, hogy kötetbe rendezzem őket, régen felmerült már bennem.

- A novellák anélkül kerültek be a kötetbe, hogy bármit is változtattál volna rajtuk.

- Ezeket középiskolás koromban írtam, és a Képes Ifjúság is részt vállalt a kiadásban, amely főleg a középiskolások lapja, és ez nagyon kedves volt nekem. Ez a tény is közrejátszott abban, hogy nem változtattam. Másrészt nem tartottam fontosnak, hogy hozzájuk nyúljak. Úgy éreztem, nem lennék autentikus. Az érvényességük megmaradt. Biztosan lennének szavak, mondatok, amiket kihúznék, de ebbe a munkafolyamatba nem akartam belevetni magam. Akkor valószínűleg új novellákat írnék.

- Számodra megváltozott ezeknek a novelláknek a jelentése?

- Én azóta nem írok aktívan, így ez számomra is egy érdekes találkozás az egykori hanggal. De hogy a jelentés megváltozott-e? Nem, nem hiszem. A jelentőségük is csak annyiban, hogy már nem olyan fontosak nekem, mint akkor, amikor megírtam őket.

- Azt mondtad, nem írsz aktívan. Írsz/írtál valamit azóta egyáltalán?

- Szépirodalomhoz kötődőt nem, kivéve pár naplójegyzetet. De a munkám vagy a tanulmányaim kapcsán természetesen elég sokat írtam. Színházzal kapcsolatos dolgaimat időnként publikálom is.

- A novelláidat a fiatalkori bizonytalanság jellemzi.

- Most, hogy visszagondolok az akkori gondolkodásomra, ezt a bizonytalanságot inkább fiatalkoriasságnak nevezném, azonban nem feltétlenül fiatalkori. Bennem még mindig ott van a dolgok ilyen jellegű megkérdőjelezése. Persze ez a kétely az idő múlásával alakul, változik, de mégis jelen van, és úgy gondolom, meg is kell, hogy maradjon.

- A köteted bemutatóján Toldi Éva, a kötet szerkesztője Csáth Gézához hasonlította a témáidat. Hatott rád Csáth? Kik hatottak a munkáidra?

- Örömmel hallottam ezt az összehasonlítást, és most, hogy visszaemlékezem, én akkoriban sokat olvastam Csáthot. De akkoriban meg se fordult a fejemben, hogy én akármilyen módon hasonlítanék rá. Voltak akkoriban fontos írók, akiktől sokat olvastam, ő is közéjük tartozott, de én mindig arra törekedtem, hogy ne hasonlítsak senkire. Nem hiszem, hogy ennek érdekében bármit megváltoztattam volna az írásaimban, mert nem voltak olyan ambícióim, hogy valakihez igazodjak a nagyok közül.

- A kötetben helyet kapott egy dráma, a Gyíkok. Akkoriban, az 1990-es évek elején több plakáton is olvashattuk a neved, mint szerző, miért pont ezt választottad?

- Mert ez az egyetlen olyan színdarab, amely teljesen az enyém. Valóban, több darab futott az én nevem alatt, mint például a Juhász, amelyet Szögedi Szabó Béla barátommal írtunk közösen, valamint a Harmat, amelynek a szövegkönyve alig fél oldalas, így nem is számít igazán színdarabnak. Ilyen értelemben egyetlen drámám van: a Gyíkok. Persze nem tudom, mennyire tekinthető ez egyáltalán irodalmi alkotásnak, hisz én akkoriban erre nem úgy tekintettem, mint irodalomra, hanem mint egy aktivitás szerves részére. Már folytak a próbák, miközben készült a szöveg. Egyébként a darabot később a szabadkai Népszínház játszotta néhány alkalommal, Péter Ferenc rendezésében, 1996 körül.

- Gondolsz még a drámaírásra?

- Újabban igen. Gondolkodom olyan színpadi szövegeken, melyeknek irodalmi formája is volna. Nem feltétlenül dialógusokról beszélek. Mint rendező, évek óta színházban és filmben gondolkodom, és mostanság jelent meg bennem egy késztetés, hogy ennek talán irodalmi jellege is lehetne. De ez lassan érik be bennem, nem is tudom, mi lesz a vége. Talán nem is kellene róla beszélnem.

- Említetted, hogy színházban és filmben gondolkodsz. Vannak-e filmes ambícióid?

- Ambícióim vannak, de nem igazán törődöm velük. Az imént szóba került Csáth, vele foglalkoztam behatóbban, mint irodalommal, és vele kapcsolatban gondolkodtam egy kisebb forgatókönyv kapcsán. Persze, szeretnék filmet csinálni egyszer, de efféle ambíciói mindenkinek vannak, és én nem igazán tettem lépéseket ebbe az irányba.

- Most a zentai amatőr színjátszókkal dolgozol együtt.

- Igen, Pilinszky János Katonák és gyerekek című darabja alapján szeretnénk előadást készíteni. Ez tulajdonképpen professzionális munka nem professzionális emberekkel. Állandó munkaviszonyban a Kosztolányi Dezső Színháznál vagyok, de ott most nem rendezek. Kanizsán van egy Mandala-kör nevű, főleg egyetemistákból álló társaság, akiknek szintén tartok foglalkozásokat. Egyelőre nem csináltunk még saját előadást, de ez hamarosan esedékes lesz. A topolyai amatőrökkel is beszélgettünk egy darabról, ez minden bizonnyal valami klasszikus dráma lesz. Továbbá tervben van a szegedi MASZK egyesülettel, hogy csinálunk egy előadást Tolnai Ottó Könyökkanyar című drámája alapján. De ezek csak tervek.

- A közelmúltban rendeztél egy Hrabal-darabot a Kosztolányi Dezső Színházban, egy Moliére-t a topolyai amatőrökkel, sőt Bulgáriában is dolgoztál, most a Pilinszky-színművel foglalkozol. Melyik áll legközelebb hozzád?

- Nem tudnám megmondani. A Bulgáriában készült előadás, a Lazarica, melynek csak egy részét rendeztem én (négyen dolgoztunk rajta), elég közel áll hozzám, de nem állítanék fel hierarchiát a darabjaim között. Hrabal Tábori piknikje is nagyon fontos volt számomra, mert egy szabadabb színház tudott benne megnyilvánulni, és valami új indult meg vele.

- A Pilinszky-darab megrendezése új ötlet, vagy régebbi terv?

- Én mindig szerettem volna Pilinszkyvel foglalkozni, és ezután is szeretnék, de ő inkább csak inspirációs anyagként szolgál. Az ő darabja keret a készülő előadáshoz. A munka elég specifikus, hisz nem tudhattam, hányan lesznek a csoportban, hány szereplőre számíthatok. Ezért szükségem volt egyfajta szabad struktúrára, és megfelelően használva, Pilinszky ez a szabadság felé mozdíthat minket. Persze, figyelembe véve a költő sajátos mondanivalóját és hangulatát. Nem lesz könnyű, de azt hiszem, mivel főleg középiskolások szerepelnek, megvan bennük az a gyermekiség, amely közel áll Pilinszkyhez.

- Tudsz már valamit mondani a bemutató időpontjáról?

- Közeli időpontot még nem, február végére gondoltunk. Előbb nem hinném, hogy én meg tudnám csinálni, ennyi idő feltétlenül kell. Persze, ez az időpont még tolódhat.

- A társulat nagy részét, ahogy mondtad is, középiskolások alkotják. Logikus lépés lenne, ha részt vennétek vele a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén.

- Én régi KSZV-s vagyok, és mi mindig saját magunk csináltuk az előadásainkat. Ezt a fajta munkát szeretném támogatni továbbra is, hiszen van még a csoportnak annyi ideje, hogy önerőből csináljon valamit. Nem vágyom rá, hogy versenybe szálljunk ezzel a darabbal. Ennek a fesztiválnak ugyanis mindig az volt a legérdekesebb momentuma, hogy középiskolások készítették a darabokat. Helyesebbnek tartanám, ha ők is ezt az utat követnék. Én nagyon szívesen visszamegyek a KSZV-re zsűriként vagy támogatom bármilyen más formában a rendezvényt, mert tudom, milyen fontos, de nem tartozik az ambícióim közé versenyzőként részt vállalni benne.