Kezeit csókolja Dr. Tóth...

Balla D. Károly
[egyelőre: Kezeit csókolja dr. Tóth]

A káderosztály terebélyes és szigorú főnökasszonya mintha már várta volna Trohánt. Azzal fogadta, hozzá ugyan hiába küldték, egy nem sok, de annyi betöltetlen laboránsi állása sincsen - ellenben, húzta a szót jelentőségteljesen, mégis akadna két lehetőség. Az egyik az állandó éjjeli ügyelet az egyetemi garázsban, a másik a Szeizmológiai és Műholdkövető Kutatóintézet, pontosabban annak helyi állomása, amelyet jobb híján az ő adminisztrációjuk alá rendeltek. Trohán gondolkodás nélkül az utóbbit választotta, mire a drobális hivatalnokasszony hevesen rábólintott, és elmagyarázta, hová kell mennie.

A helyszín leírása már önmagában is felkeltette az érdeklődését. Kifejezetten kedvére szolgált, hogy el kell majd haladnia a temető mellett, fel kellett kapaszkodnia a kaptatón, és egy burjánzó élősövénytől benőtt vaskapun kell kitapogatnia a belülre szerelt csengőgombot.

A helyszín még a fantáziájában megjelent képnél is romantikusabb, vadregényesebb volt. Meglepetésére a rozsdás vaskapun csengetésére elektromos zár kattant, és ahogy a kilincset lenyomva nagy erővel betolta a mozdulni alig hajlandó súlyos szárnyat, mintha egészen enyhe, alig érezhető áramütés is érte volna.

Vadrózsabokrok szúrós ágai között hajlongva és oldalozva haladt az épületig, vigyáznia kellett, véresre ne maródjon az arca. Pulóverébe még így is beleakaszkodtak a tövisek, csúnyán kihúztak egy-egy pamutszálat. Ez már kicsit sok volt neki a romantikából. Nem örült a kutya acsargásának sem, de elhitette magával, a véreb nem szakadhat le drótpályán futó láncáról, és semmiképpen nem éri el a bejáratot.

Homályos lépcsőházban találta magát, a földszintről nem nyíltak ajtók, csak a sötét pincelejárat árasztotta az átható penészszagot. Felment az első emeletig, és itt komolyan elbizonytalanodott, vajon jó helyen jár-e. Hogy eddig egyetlen táblát, feliratot nem talált sem a kapun, sem a házon, az még nem tűnt fel, de hogy az itt sorjázó ajtók egyikén nincs kiírva, hogy "titkárság", vagy "adminisztráció" vagy "igazgató", egyáltalán: hogy semmi se legyen kiírva, az felettébb furcsának tűnt. Elsétált a folyosó végéig, aztán vissza, majd rászánta magát és bekopogott az elsőn. A túloldalon kulcs csörrent, kattant a zár, és megnyílt előtte egy lakást. Gyorsan bocsánatot akart kérni, úgy látszik, rossz helyen jár, ám megelőzték: jöjjön csak, már várták.

A rosszul világított előszobában sorakozó sáros cipők láttán maga is elkezdett lehuzakodni, de erélyesen rászóltak, hát abbahagyta.

Újabb ajtó mögött éles neonfény fogadta, szinte elvakította, így csak lassan bontakozott ki szeme előtt a félig iroda, félig labor benyomását keltő helyiség. Az egyik íróasztalnál feltehetőleg az intézmény vezetője ült. Fehér köpenye, aranykeretes szemüvege és kis kecskeszakálla igazi professzori megjelenést biztosított számára. Ugyanakkor ilyen figurákat Trohán eleddig nemigen látott ennek az egyetemnek a berkekben, inkább filmekből volt ismert számára: a világhírű atomtudós, akit elrabol az ellenség és kényszeríti titka átadására; a látszatra szelíd, valójában sátáni természetű génsebész, aki az emberiség pusztulásával fenyegető mutánsokat hoz létre; a szórakozott matematikus, aki elméleti úton megfejti az ufók titkát. Feltűnt, hogy az egykedvűen üldögélő prof előtt üres asztal terpeszkedett, se telefon, se fax, se bélyegzők, se iratok. Kezében kis ceruzacsonkot forgatott, időnként az asztal lapjához koppintotta.

Kísérője Trohánt azonban a másik asztalhoz vezette. E mögött roppant elegáns, öltönyös-nyakkendős kis kopasz férfi izgágáskodott, hol a fiókokat húzogatta, hol a telefonkagyló után kapdosott, pakolgatta az irattartókat, felgyújtotta és leoltotta az asztali lámpát, aztán, mintha életbevágóan fontos lenne, a kurblis ceruzahegyezővel kezdett foglalatoskodni. Úgy festett, mintha az ő asztalára zsúfolódott volna mindazt, aminek kettőn kellett volna megoszlania, és neki az lenne a feladata, hogy bizonyos, a kívülálló számára kifürkészhetetlen egymásutánban sorra megérintse, kezébe vegye, használja vagy odább tegye a tárgyakat. Ültében is feltűnően alacsony termete és választékos öltözete, valamint szünet nélküli kapkodása egyszerre tette komikussá és félelmetessé - messzire sugárzott róla a rosszindulat és gonoszság. Erre nem is kívánt semmivel rácáfolni.

Már várták, erősítette meg a kopasz is, anélkül, hogy abbahagyta volna szapora koreográfiáját, aztán megkérdezte Trohántól, tudja-e, mi a különbség a szeizmológiai és a szeizmográfia között. De mint aki nem vár választ, az asztalán heverő számos dosszié közül az egyiket előkapta, megoldotta zsinórját, felcsapta a fedelét, még ám olyan lendülettel, hogy a tartalmát képező iratok magasba röppentek, és a keletkező léghuzat szinte szétterítette őket az asztalon, mindegyiket hátlapjával felfelé. Akár a bűvész a jól sikerült kártyatrükk után, elégedetten és titokzatosan elmosolyodott, és most emelte először a szemét a jövevényre.

- Van külföldön rokona?

Trohánt nem lepte meg különösebben a kérdés, megkérdezték tőle ezt akkor is, amikor laboránsi állást vállalt, pedig előzőleg mindent rávezettek a káderlapján, a megfelelő rubrikában ott a tagadó kijelentés.

- Nincsen.

- Aha. Szóval nincsen. És akkor ez mit jelentsen? - kérdezte kajánul a kopasz, és egyesével, mintegy találomra kezdte színükre visszafordítani a szétrebbent lapokat.

Elsőre három kártyáját fedte fel, és hatásszünetet tartott. Szó se róla, Trohán alaposan meglepődött. A családi fényképalbum két féltett darabjának, továbbá egy számára ismeretlen képeslapnak a nem túl jó minőségű fénymásolata hevert előtte. Elérzékenyülve előbb a délvidéki dédmama fiatalkori, majd a felvidéki dédpapa öregkori arcmásán futtatta végig tekintetét. Az utóbbi felvételt különösen szerette. A jó öreg hatalmas ősz szakállába takarózva egy nyugszékben szendereg a ház udvar felőli bejárata előtt, fején kalap, éles árnyékok, tavaszi vagy inkább őszi napsütés, mellette két hordó, az egyik a tetőcsatorna lefolyója alá illesztve, benne feltehetően már kicsit poshadt esővíz, a másik hordón egy hangszóró, amely a benti rádióhoz kapcsolódik, fiai kifejezetten abból a célból tették ide, hogy a papa a vasárnapi istentiszteletet friss levegőn hallgathassa.

A felfedett harmadik darabot Trohán nem ismerte, fejét forgatva próbálta "lábra állítani" a képen látható alakokat, ám ebből a szögből sem az előtérben beszélgetőket, sem a háttérben sétálókat nem sikerült azonosítani. A feliratból csupán azt állapította meg, hogy a képeslap nagyjából a dédmama fiatalkori fotójával azonos időben és ugyanabban a városkában készült. Megkérdezte, megnézheti-e közelebbről, már nyújtotta is érte a kezét. Ám az izgága kopasz villámgyorsan visszafordította mind a három képet, elvigyorodott, és kiterjesztett két tenyerét a többi papír fölött kezdte járatni, mintha varázsolna.

- Nos, élnek külföldön rokonai? - kérdezte újra, és színére fordította a következő három dokumentumot.