RETUS 2002

Nem említettem a múltkor, hogy a fotó egy reprodukciója a zentai Városi Múzeumban is látható¹, igaz, nem a nagyközönség járta ösvények mentén, hanem mélyen a rengetegben, ott, ahol a kusztosz pihen: Valkay Zoltán² asztala mellett. Így azt sem tehettem szóvá, hogy a képre a szomszédos íróasztaltól is - onnan, ahol Pejin Attila³ ül - jó rálátás nyílik. Ő említi meg Zenta keményfödelű monográfiájában a képeslapgyáros fotográfus, Renner József nevét is, aki, mint írja, "nemcsak portréfényképezéssel foglalkozott, hanem városfotózással, így feltehetőleg az első zentai képes levelezőlapokon megörökített motívumok is tőle származnak".⁴

Szeretem a város Bermuda-háromszögeit (félreérthető lenne, ha fekete lyukat írnék). Egyik a szerkesztőség, egy kerékpárüzlet és a könyvtár között feszült, s fizikailag tágabb, szellemileg szűkebb volt ennél. Olyan helyek ezek, amelyekben emberi koordinátái folytán relatívvá válik az idő. Ilyen ez a múzeumi kutatószoba is bizonyos pillanataiban. Lám, lehet egy közgyűjteményt eleven emberi értékei miatt is szeretni. S lehet kedvelni a kapuőröket is. Ehelyt (a már csak képeslapja által jelenlévő) Rennert Valkay és Pejin zárja háromszögbe (magamat mint megfigyelőt persze nem számolom, mert nem jönne ki a kívánt szám): valamennyi részese a szellemi várospanoráma kiszélesítésének. Ők hárman beszélgetnek (kicsit élőszóban is marad ez a történet, vagy történetgubanc - ezért vagyok kénytelen legalább én rögzíteni valamit az elhangzottakból). Először a keltezés... A képeslapot 1904-ben adja postára dr. Tóth. A városfényképész Renner már két éve halott. A nyomdász Fekete (Schwarz) nyomdagépe persze ettől még nem áll meg. De aztán sorjáznak tovább a kérdések. Hol van a képről a gőzfürdő⁵, milyen állapotban leledzik a kép perspektívájából egyébként kihagyott híd⁶, mely szakaszánál tart épp a rakpart építése⁷. Aztán kik lehetnek a kép előterében látható személyek. Bizonyára megkerülhetetlen figurák, a bajuszos arszlán vajon azonos lehet-e az üdvözletet küldő dr. Tóth-tal? És dr. Tóth nem a gimnáziumi tanár-e épp?⁸ A bajusz hasonlatossá teszi. Bizonyíték-e a Pancsovára címzett képeslap a házasságtörésre? Ki lehet a címzett?⁹ És a felvételen látható hölgyek? A szembe néző nem Madary¹⁰ rendőrkapitány szép felesége-e éppen (neve említésére úgy kacsint egymásra a két szakíró, ahogyan egy elsuhanó szoknya láttán baráti férfitársaságban szokás)? Már túl az eszmecserén fűzi még hozzá Valkay, no és minek támaszkodik az a létra? Miféle létra?¹¹

És dacára annak, hogy évek óta szemlélem a felvételt, csak e mostani közelebb hajolásra fedi fel magát, tényleg ott a létra a veszteglő uszályon, s valóban mintha az égnek, más szemszögből a távoli partnak, esetleg a még távolabbi templomtoronynak¹² támaszkodik. Úgy tűnik, valaki mászik is fel rajta, bár ez sokkal kevésbé kivehető, mint a létra körvonalai.

Abban, hogy a lajtorján kapaszkodó (esetleg ereszkedő) figura valós lehet, leginkább azért kételkedünk, mert a fotó nagyobb alakjai, elöl elhelyezkedő csoportjai körül "holdudvar" tapasztalható. E figurák megvilágítása is más, mint pl. a parton veszteglő csónak¹³ körül tébláboló halászoké (elképzelhető, hogy a vízi proletariátusnak is szerepe van a képen,¹⁴ lehet, hogy hiedelmeikben,¹⁵ ha nem egy korabeli újsághírben gyökerezik a kép titkos témája¹⁶). A kép két csoportját egyszerűen odamontázsolta a fotográfus, a bajuszos úr a két hölggyel akár műtermi felvétel is lehetne, a közvetlenül a parton sétáló négy úriembert pedig a város korzóján, ahogy Valkay nevezi, "napkaszinójában" kaphatta lencsevégre. Ettől még lehetnek a kor vállalkozói (gabonakereskedők), vagy pl. a tiszai bérleményt szemügyre vevő Horovitzék azok¹⁷. Mi keresnivalója is lenne a szemmel látható városi figuráknak a várossal szembeni parton, amely nemhogy száz éve, de még most sem lakott, ellenkezőleg, akkor jobbára iszap, ma surjás galériaerdő fedi. Nem beszélve arról, hogy az idő tájt már csak csónakon kelhettek volna át a vízen¹⁸, hogy a város látképében dacára a felázott partnak (a mély nyomok jól láthatóak a sárban¹⁹) a túlsó partról gyönyörködhessenek.

Valószínűnek tűnik, hogy a fényképész ilyen merész retushoz a jövendő képeslap sikere kedvéért folyamodott? Hogy nem csupán a várost, hanem annak lakóit is ábrázolni akarta? Hogy azonban az igazsághoz még közelebb jussunk, kérlek, magad is nyúlj az retusecsethez meg a szikéhez, s ahogyan a száz évvel ezelőtti képíró tette, javíts a kompozíción eltökélt szándékkal. Felhasználhatsz ehhez bármit a mellékelt adathalmazból, illetve a kevésbé tényszerű sugallatokból. Ezt a Te belátásodra bízom. Arra viszont határozottan kérlek, a létrának és a rajta kapaszkodó/ereszkedő figurának keríts helyet a képben, s hogy retusod során első felvételed jelentését módítsa a beépített, gondosan eldolgozott körvonalú elem.

Dumás

1 A képeslap is a Városi Múzeum képeslapgyűjteményét gazdagítja.

 

2 Valkay Zoltán a Zyntha Nova megálmodója, műépítész, szakíró. Utolsó könyvét Zenta építészetének szentelte. A Zyntha Nova egyébként a lakatlan bánáti partról nézett volna a régi városra.

 

3 Történész. Legutóbbi kézirata: A zentai zsidóság története.

 

4 Rennerről többet Urbán Gábortól tudhatunk meg:

A kutatásaink során talált számos írásos adat és a számtalan fénykép birtokában bátran állíthatjuk, hogy a millennium előtti évek legismertebb zentai fényképésze Renner József volt. Amint letelepedett Zentán, a helyi lapok azonnal felhívták a polgárok figyelmét a nagy szakmai tudású mesterre. "Egy fényképész telepedett meg városunkban. Neve Renner József. Bácskai születésű ember, ki már 20 év óta működik a szakmában Bécsben, de onnét hazahozta a honvágy. Az arczképeket meglepő ügyességgel álltja ki. Ajánljuk a közönség figyelmébe" - olvasható a Zenta és Vidéke c. helyi közlöny 1885. július 5-ei számában. Bécsi munkásságáról keveset tudunk, de az ott szerzett tudása zentai tevékenységében is megmutatkozik. Bécsben késztett képeiből is sikerült egy ún. vizitkártya méretűt találnunk. A kép Stolcz Edit zentai tanítónő családi albumából való, és a Stolcz rokonság egy tagját ábrázolja. A kép versója sötétlila, és arany nyomással a Renner Josiph Photograph Wien felirat található rajta.

1886. július elején ugyancsak a ZENTA ÉS VIDÉKE újság újabb közleményt hoz le Rennerről: "FÉNYKÉPÉSZET. Renner József városunkban letelepedett. E tevékeny fényképészt ajánljuk a közönség figyelmébe, ki is eltekintve a rossz időtől naponta reggeli 7 órától este 6 óráig eszközli a fényképezést." A felhívás alatt egy kézzel íródott mondat jelzi, hogy a mester Keresztúri Gyula házában nyitotta meg műtermét. A ZENTAI HÍRLAP-ban pedig 1886. augusztus 1-én maga Renner jelentet meg egy díszes hirdetést.

Renner első műtermét - mely még minden valószínűség szerint üvegtetővel volt ellátva, mert a mester a természetes fényeket használta ki felvételkészítésnél - az akkori Árpád utca (ma Belgrádi utca) 3-as számú végházának udvari részében rendezte be.

Renner kimagasló tehetséggel készítette műtermi arcképeit és egyéb műtermi felvételeit. Ezek a kor ízlésének, divatjának és elvárásainak szellemében készült sorozatgyártott produktumok voltak, eleinte a megszokott vizitkártya méretben, később nagyobb, ún. kabinet-méretben kerültek a megrendelőhöz. A mester azonban előszeretettel dokumentálta a várost és eseményeit is. Dudás Andor krónikájában találtuk azt a képet, mely Dudás feljegyzései szerint a zentai Török-sziget déli részét mutatja be a mészégetőktől nézve. Dudás a kép melletti kéziratában megjegyzi, hogy Renner fényképész készítette az 1880-as évek elején. Az évszámot illetően azonban valószínűleg tévedett. A másik városfotó szintén a Dudás krónikából való, és Zenta panoráma-felvételét ábrázolja az 1888-as évből. Valószínű, így ötlötte ki a mester, hogy Zenta utcáit, nevezetesebb épületeit, tereit és a Tisza-partot is megörökítse, és mint képeslapokat forgalmazza, mint ahogy azt hirdetésében közzé is tette.

Előtte senki nem készített ilyen céllal fotográfiákat a városról. Erről tanúskodik 1886. augusztus 8-án megjelent felhívás ZENTA ÉS VIDÉKE újságban: "Városunk nevezetesebb tereit, utczáit, házait, rakpartját stb. városunkba megtelepedett Renner József fényképész lefényképezte. Ajánljuk ezen jelesen sikerült képeket a tisztelt közönség becses figyelmébe, annál is inkább, mivel Zentán ily helyi dolgokat ábrázoló képek eddig sohasem voltak kaphatók." Kézzel írva Dudás megjegyzi, hogy 7 kép ára 2 forint volt. Ez az adat nagyon fontos, mert a fényképek árára vonatkozóan nincsen más Zentára vonatkozó adatunk ebből a korból (sem!). Hogy a 2 forintos ár mennyire lehetett borsos, összehasonlításképpen jelezzük, hogy ebben az időben Zentán a marhahús kilója 56 krajcár volt, a sertéshús 48 krajcár, a búza métermázsája 9,40 forint, a zabé pedig 5.90 forint...

A fényképészünkre vonatkozó talán legérdekesebb adat a Dudás-krónikában olvasható. Eszerint Renner József fényképész 1886. október 7-én eljegyzi Hagyó Emília tanítónőt (aki erkölcsi botrányai miatt 1885-ben felfüggesztettek, de 1886. június végén a tanfelügyelőség visszahelyezte állásába), és november 4-ére kitűzték az esküvő napját.

Renner József 1902. június 24-én halt meg.

(Részlet Urbán István és Urbán Gábor Zenta fényképészetének története című munkájának kéziratából.)

 

5 A gőz- és kádfürdőt 1879/1880-ban építették, 1894-ben javították, 1902-ben lebontották. (Valkay)

 

6 Aztán a bácskai és bánáti part közé hidat építettek. Az első zentai híd (ha a zentai csata török hídját nem számítjuk) 1875-ben épült fel. Valami francia tervezte, de ellenállt az idő viszontagságainak csaknem harminc esztendeig. Akkor, egész pontosan 1902-ben, belerogyott a folyóba. Szóval közlekedési akadály lett, s így el kellett távolítani. (Tripolsky Géza)

6a...baleset történt 1902. március 18-án, amikor is egy szegedi gabonaszállító hajó, a Kossuth Lajos, vontatási hiba miatt nekiment a zentai híd egyik part menti pillérének. A korhadt fapillér kidőlt, a híd pedig rászakadt a hajóra. Sajnos, erről az esetről nem találtam leírást a nagyon hiányos újsággyűjteményben. (Balassy Ildikó)

 

7 1882. október 12-én tárgyalt a városi közgyűlés az új védfal építéséről, amely "a már fennálló védfaltól mind díszre, mind hasznosságra nézve egészen különböző". Úgy tűnik, hogy a tervet elfogadták, de még 40 000 forintja hiányzott a városnak az építési költségekhez. A közgyűlés csak 1900. december 10-én szavazta meg az építést, tehát addig nem gyűlt össze a rávaló. Sőt a már megszavazott munka sem kezdődött meg, aminek a pontos okát nem tudjuk. A város vezetősége soha semmiben sem volt egységes, kegyetlen pártharcok dúltak itt mindig, tehát sejthetünk valamit. Az történt ugyanis, hogy 1902. március 23-án a képviselők ismét szavaztak a rakpart kiépítése mellett, illetve ellene. Az újság név szerint sorolja föl az ügy támogatóit és ellenzőit.

Az építés megindult, de igen lassan haladt. Nem volt fájdalommentes a telkek kisajátítása sem, sőt nagy fájdalmat is okozott olykor az eljárás. Egy 1903. augusztus 29-i újságcikk arról tudósít, hogy Bálint Tóbiás fölakasztotta magát, mert kisajátították a házát.

1906. május 7-én kezdték meg a rakpart vasbeton felsőrészének építését. A következő évben még mindig a kisajátításról írtak az újságok. "Köztudomású, hogy a város a rakpart egész hosszában ki fogja sajátítani a telkeket, hogy ott 20 méter széles út maradjon." Sok huzavonával, lassan épült a zentai rakpart, de úgy 1909-10 körül befejezték, és a mai napig ellenállt az árnak és az időjárásnak. (Tripolsky Géza)

A felsőrészhez kapcsolódik a következő idézet:

a Zentai Híradó 1907. június l6-án megjelent Séta a rakparton (Óda a vaskorlátokról) című cikkéből vettem:

Elvégre is mi történt? Mi is történhetett más, mint a minek Zentán okvetlenül meg kellett történnie t. i. annak, hogy - elcsúfították, agyonrácsozták a mi egyetlen milliós értékű gyönyörűségünket. Tessék kérem elképzelni egy elegánsan felöltözött, jó izlésű uri embert, aki az öltözékéhez illő kalap helyett bohóc sipkát illeszt a fejére! Nem tudjuk, hogy kinek a bűne ez a vasrácsozat, ámhogy az a korlát merénylet a jóizlés ellen és hogy zentai módon való botrányos betetőzése egy korszakos és hozzáfűzhetjük, hogy váratlanul elég jól sikerült méregdrága alkotásnak, - azt tudjuk és követeljük, hogy - ha másként meg nem történhetik, - hát csendőr segítséggel és pedig sürgősen távolítsák el onnan!

(Balassy Ildikó)

 

8 Tóth Lajos1878 és 1906 között a zentai gimnázium tanára. (Dobos János: A zentai gimnázium száz éve)

8a Az első okleveles rajztanár, aki Zentán virágoztatja ki tehetségét és munkakedvét: Tóth Lajos (Nagy-Tany, Komárom megye, 1844-Zenta, 1915). Ő 1878-tól 1907-ig az intézmény tanára, miközben a város egyik vezető és megbecsült kulturmisszionáriusa, de akárcsak elődeitől tőle sem bukkant fel mindeddig egyetlen kép sem. Tóth Lajos arcképét viszont két ízben is megfestik: 1901-ben a Gazdakör megbízásából, Wiesner Károly, 1902-ben pedig Löschinger Béla, a szabadkai főgimnázium rajztanára. Sajnos mind a mai napig egyik képnek sem sikerült a nyomára bukkanni - akárcsak Tóth Lajos egyetlen saját festményére sem. Pedig annak ellenére, hogy a tanítás, de még inkább a közéletben való aktív részvétele miatt kevés ideje juthatott a képzőművészeti alkotómunkára (amellett, mint tudjuk, a zenélést is nagyon kedvelte), bizonyára ő maga is alkotott. Kezdetben, pontosabban az 1880-as évek elején, helyi hírlapokban ajánlkozik arcképfestésre "az iskolai vakációban jutányos árak mellett" (mintha csak a későbbi fényképészek reklámszövegét olvasnánk!). Csaknem vele egyidejűleg (és bizonyára szintén anyagi meggondolásból) az 1895-ben itt vendégeskedő "ismert jeles arcképfestő, Moretti Rezső, aki az ezredéves kiállítás részére a városban vesz fel vázlatokat" arcképfestészetbeli munkákat is elvállalt. (Kovacsev Ninkov Olga)

8b Tóth Lajos az újverbászi algimnázium tanára 1878. november 1-jén foglalta el rajztanári állását a zentai gimnáziumban, ahol 1907-ig fog rajzot és éneket tanítani. A festés és a zene ugyanis egyformán vonzotta, az iskolában ő vezette be az énektanítást, amit utána a gimnáziumi bizottság állandósított. Tanári elfoglaltságai mellett a közélet aktív szereplője is volt, így városi képviselő, a községi iskolaszék központi választmányának tagja, a zentai Gazdakör újjászervezője és megalapításától 1906-ig, tehát 20 éven át elnöke. A Gazdakör könyvtárát is ő létesítette, akárcsak 1893-ban a zentai Iparos Ifjak Önképző Körét is, amelynek tiszteletbeli elnöke, a vármegyei gazdasági egyletnek választott tagja, a zentai evangélikus-református egyháznak pedig a gondnoka volt. Királyi és miniszteri elismerő okiratokkal tüntették ki. Rajzot az alsó fokú ipariskolában is tanított, s emellett arcképfestéssel foglalkozott. (Részletes életrajza halálának alkalmából jelent meg a zentai Főgimnázium Értesítőjében 1916-ban. Ebből egyebek között megtudhatjuk, hogy Tóth Lajos 1844-ben született Nagy-Tanyon, Komárom megyében. A gimnázium harmadik évét Pápán végzi, majd Kecskeméten folytatja tanulmányait. Itt teljes hévvel a rajztanulásra adja magát, de közben jogot tanul, és - újraszervezve a kecskeméti diákbandát - zenél. Egy zenekedvelő jogásztársának meghívására 1871 nyarát Újverbászon tölti, s itt is a társaság kedvence, majd a négyosztályos gimnázium tanára lesz. Később tanári oklevelet is szerez. Verbászon műkedvelő társaságot szervez, megalapítja a dalárdát, s egyszersmind bevezeti az énektanítást a gimnáziumban. Innen kerül 1878-ban Zentára, ahol életének sikerekben leggazdagabb korszaka következik. Betegség miatt 1907-ben nyugdíjba vonul, s családja körében még nyolc évet él. 1915-ben Zentán hunyt el.) Életnagyságú portréját Löschinger Béla, a Szabadkai Főgimnázium rajztanára készíti el 1902-ben. Sajnos, sem ezt, sem Tóth Lajos festményeit nem ismerjük, viszont a korabeli rajzterem fotóját itt közölni tudjuk. (Kovacsev Ninkov Olga)

8c És két Tóth Lajos a Google segítségével:

... Tóth Lajos egykori belügyi SZT tiszt, Medgyessy Péter kapcsolattartója azt

mondta Az RTL Klub Akták című műsorában, hogy lehallgatták az IMF ...

www.origo.hu/politika/20020630medgyessy1.html - 39k

... Pl. : 36301234567@sms.mobiline.hu = Tóth Lajos SMS Ekkor, az előző példa szerint,

a Tóth Lajos mobiljára menő e-mail megcímzése a "Tóth Lajos SMS ...

www.best-top.hu/click.php?reg=1485 - 15k

 

9 A címzettről, dr. Gyertyánffy Jenőnéről ugyan nem tudunk semmit. Férjéről viszont az alábbi újságkivágással szolgálhatunk.

A nagy nap 1902. szeptember 28-a (vasárnap) volt, amikor is a kettos felszentelési ünnepségre a korabeli laptudósítások szerint "nagy és elokelo közönség jött el úgy a környékrol, Pancsováról, mint Torontál vármegye más vidékérol". Az ünnepségen - hivatalból - megjelent a földmuvelésügyi miniszer tanácsosa, Nagy Gábor, valamint Dániel Erno báró, Pancsova város országgyulési képviseloje a családjával, dr. Dellimanics Lajos, Torontál megye alispánja, dr. Papp Géza országgyulési képviselo, Milan Zako pancsovai foispán, Kolozsváry László telepítási kormánybiztos, Poroszkay Béla megyei foügyész, Gyertyánffy Jeno pancsovai foszolgabíró, Mattanovics Adolf pancsovai polgármester és még sokan mások. Az egyházi méltóságok közül jelen volt Domby Lajos, a békésbánáti református egyházmegye esperese, Kernuch Adolf bánsági evangélikus alesperes, Szalay József nagybecskereki, Papp Imre hódmezovásárhelyi, Fa István pancsovai, Mészáros László ittebei és Gachal János torontálvásárhelyi református lelkész, továbbá Bohus Károly ferenchalmi, Schwalm pancsovai és lajosfalvi evangélikus lelkész. (Egy évszázaddal azelott, 1902 szeptemberében egy napon szentelték fel a hertelendyfalvi református és az evangélikus templomot - Németh Ferenc a Családi Körben.)

 

10 Madary Jánosról csak egyetlen adatot találtunk, ezt is a Valkay írta Zenta építészete c. kötetben. Eszerint "Bauer Albert budapesti közvágóhíd-felügyelő javaslatát figyelembe véve a Berzenczey Domokos városi mérnök, Puskás Ferenc állatorvos és Madary János rendőrkapitányból álló bizottság a temesvári és makói vágóhidak tanulmányozása után egy 15000 koronán felépülő vágóhíd felépítését javasolta. A zentai küldöttségnek különösen a temesvári közvágóhíd tetszett. (323. old.)

 

11 Beszélnek egy bizonyos 1904. augusztus 14-én Zentán keltezett képeslapról, melyen a "Kezeit csókolja Dr. Tóth" felirat kézzel hagyott grafikai nyoma, nyomvonala található. És miért teszik? Talán, hogy retust végezhessenek a montázst, válogatást, választgatást művészetként gyakorló korunkat száz évvel megelőző jelenségvilágon.

A képen a leonardói sfumatto előírásának megfelelően több rétegben képek sorakoznak. Az ábra a Tisza-part Bánátból nézve 1902 után, de még 1906 előtt (talán az aritmetikai közép betartásának megfelelően ezért volt lehetséges az 1904-es dátumozás). Középpontjában, mint enyészpontban, egy uszály latható s rajta (mögötte) egy (körvanaliban kivehető) magritte-i figura. A nem odaillő (kakukktojásnak is beillő) alak keménykalapban válltöméses kabátban létrára hág... Talán a templomtornyot vette célba, amikor lajtorjáját a legközelebbi alacsonyan szálló felhőnek támasztotta? Idegen, idegen és érthetetlen céllal.

A kép bal sarkában (félig meddig elöl) "napkaszinós" urak téblábolnak, s mintha arról tanakodnának jó dolgukban, hogy hiszi-e, vagy nem valaki, de a mi Tiszánknak csodaszép sellői vannak. Sellői, bájos lánykái, akik halkan duruzsoló kacajokkal (kis túlzással) lenge ruhákban táncolnak a folyó habjai felett, s hajladozva el- s előtűnve, csalogatják maguk után a mélységbe kiszemelt áldozataikat. Az élet mély vizébe. Walk away, via corso. Menjünk tovább. És ha már a kép absztrakt részét (a magritte-i figurát) megemlítettük öntsünk tiszta (Tisza-) vizet - mert a kép keletkezésének idejében ezt még meg lehetett tenni - a pohárba és tisztázzuk az absztrakció fogalmát. Hasonlóképpen (item) a tanárhoz, aki kérdésére, hogy mi az absztrakt dolog, a diáktól azt a választ kapja, hogy az absztrakt az, amit nem lehet megfogni. Példára adott válasza - minthogy az absztrakt az izzó parázs - mindent megmagyaráz. Nos, az abstractio jelentése elvont, csábító... Szinte rímel is a sellőkre (bár minden olyan visszhang nélküli). A teljességtől, a lényegtől való megfosztottságot is jelenti, így jórészt az, hogy a fotográfia nem arról a képről szól, ami rajta van, vagy látható, való igaz. No, de miről szól?

A Tisza vizéből kinövő világokat összekötő híd most mit mivel köt össze? Hogyan lehet világi lenni és megmaradni? (Kell hozzá pl. 4 liter levegő...) Mert vessük csak össze a homokba gázoló aszfaltbetyárokat, vagy a kép előterében dekkoló urat s hölgyeket a csónyik orrát egy pontban megtámasztó suhanccal. Ez két világ. Mi, több: két-három világ van a képen. Az imént megemlített hármasra egyébként ráillik az a szituáció, aminek kimenetele teszem azt a következő. Két régi barát hosszú idő után újfent találkozott és szerelmi kalandjaik részletezése során képeket kezdenek nézegetni. A kérdéses fotográfia felett sokáig elméláznak, mire az egyikük megjegyzi: "Sajnálom kedves barátom, az összes fénykép közül, amit nekem ma megmutattál, csak ezen az egyen, ennek is csak a jobb szélén találtam ízlésemnek megfelelő hölgyet. Helyes - hangzik a válasz, majd folytatódik - Vedd el akkor nőül... Hát igen, csakhogy az az elvált feleségem, sóhajt némi szomorúsággal hangjában Dr. Tóth. Vagy walk away lépjünk még tovább "Az már mégis csak hallatlan, hogy soha semmi másról nem tud beszélni, csak a ruháiról" - mondhatnánk kívülállóként (és mégis találóan) az említett hölgyről, és, hogy "semmi sem jár a fejében", holott csak nincs megengedve neki, hogy kimondja azt: "szüksége van még két modell kalapra és egy pár cipőre..." (Valkay Zoltán)

 

12 A századfordulóig a fotéri Szent István-templom szinte használhatatlan állapotba került. (Zenta monográfiája)

Valkaynál: Épült 1769/1770-ben...bővítve 1888-ban, javítva 1894-ben, 1911-ben leégett.

Mellette jobbra a görögkeleti templom: Épült 1762-ben. 1851/1856-ban rekonstruálták, 1902-ben és 1922-ben javították.

 

13 Pontosabban csónyik. Így hívják az egy törzsből faragott csónakot. A múzeumban egy példánya még látható.

 

14 Az ármentesítési-lecsapolási munkálatok (részben pedig a növekvő hajóforgalom) következtében megcsappant a Tisza halállománya; de csökkent a réti vizek, tavak száma is. A valamikori holtágak lassanként feltöltődtek, s az átvágott kanyarulatok eredményeként keletkező újak sem igen örvendtek nagy népszerűségnek a halászok körében. Ennek ellenére a 19. század végén még mintegy 500 halászt tartottak nyilván Zentán, s itt volt a vidék legnagyobb halpiaca is. Egyre kevesebben vannak viszont azok, akik kizárólag halászattal foglalkoznak; számuk a 20. század elején már csak ötvenre tehető. A bérlőknek sem fizetődik ki az üzletág, hiszen megtörténik, hogy időszakonként egyes holtágak teljesen kiszáradnak. A halkínálat megcsappanása, a halárak emelkedése itt is ösztönzőleg hatott egyes vállalkozókra, hogy iparszerű halászattal próbálkozzanak. Jó példa erre a Zentai Halastó Rt., mely a Fényes- és Zanoga-tavak kibérlésével, azok ipari lehalászásával kísérletezett, de úgy tűnik, nem sok sikerrel. A Zenta Vidéki Halászati Társulat viszont a tiszai halászatot szándékozta feltámasztani azáltal, hogy a folyó tervszerű halasításával próbálkozott. A hal azonban a város szegényebbjei számára továbbra is drága maradt, pedig a hátsó szándék az volt, hogy a többség számára is megfizethető árat érjenek el. (Pejin)

 

15 Kálmány Lajos, a modern folklorisztika egyik úttörője vidékünkön is gyűjtött a múlt század végén és századunk elején. Ő jegyezte le, hogy a leggonoszabb vízilény a "Hóttember". Holtnak színleli magát, és meredt testtel úszkál a víz tetején. A halászok holtnak vélik, és csónakjukba veszik, de a csónakot elsüllyeszti, s a benne levőket lakásába viszi. Máskor megakasztja a halászok vízen járó eszközét, megfogja a hálójukat. A vízben élő emberforma lény létezésébe vetett hit a közelmúltig élt. Szorongást, félelmet vált ki a vízen járóból, természetesen a halászból is az örvény, török eredetű szóval a limán. Ezt néhol a halászok patrónusának nevével akarják megszelídíteni, és Szent Péter vizének nevezik. (Tripolsky)

15a A népi megfigyelések között akadnak szép számban olyanok, amelyek a Tisza vizének változására, az áradásra, a visszahúzódására, az időjárás jelenségeire vonatkoznak.

Ha az apró csigák feljönnek a felszínre, és közvetlenül a vízszint alatti partoldalra tapadnak, az a Tisza áradását jelzi, ha pedig onnan eltűnnek, akkor nemsokára apadni kezd a víz. Ha a csigák felmásznak az ágakra, a fára, akkor nagyon árad a Tisza, árvízveszélyt jelent.

Sokan megfigyelték azt is, hogy a lentről jövő hideget, nedvességet más állatok is jelzik. Például ilyenkor a fürdőzők tele voltak vízibolhával. A víz felszínén összegyűlt sűrű hab is az áradásra utal. Amikor a Tiszán át csónakot húznak a halászok, és az mély hangot ad, ugyancsak rossz időt, esőt jelez. A Tiszán járó emberek megfigyelték, hogy vihar előtt mélyebbek a hangok, mint rendesen.

Amikor a ponty a víz tetején csapkod, rossz idő, eső, zivatar közeledtét jelzi.

Ha nem akad egyetlen hal sem a halász hálójába, az a Tisza stagnálását jelzi. A horgászok is megfigyelték, hogy ha nem eszik a hal, azt jelenti, hogy áll a víz. Az óbecsei gát elkészítése óta a Tisza tóként viselkedik, de régebben a vízen járók áradás előtt két nappal a víz állásából már tudták, hogy mire lehet számítani.

(Nagy Abonyi Ágnes)

 

16 Árvíz, mélyvíz, örvény. Tiszánkat barátságtalanabb oldaláról is bemutatják a régi zentai lapok. Gyakran találhatunk az alábbi felhíváshoz hasonló, rövid írásokat:

"A hatóság szigoruan tiltja a szabad Tiszában s a tóban való fürdést, de mindennek daczára csapatostól fürdenek apróbbnál apróbb gyermekek mind a Tiszában, mind a tóban, ugy látszik a szülők e tekintetben nem járnak el a kellő szigorral gyermekeikkel szemben, pedig számtalanszor majdnem mindennap fordulnak elő szerencsétlenségek."

(Zentai Híradó, 1884. augusztus 24.).

A fenti figyelmeztetés süket fülekre találhatott, mert az újság következő, 1885. évi július 25-én napvilágot látott száma már nagyobb teret szentel a témának, és szigorúbb hangon kéri számon a hatóság tehetetlenségét:

"A Tisza áldozatai. Zenta, július 25. Ez év elejétől alig van hirlapunknak egy száma, melyben a Tiszába veszett emberekről nem kellene szomorral emlékeznünk. A mult vasárnap is történt ily szerencsétlenség, oly helyen, hol köztudomásulag életveszélyes helyek vannak, hol ennek daczára szabad a fürdés, hol évről-évre, tavaly is, harmadéve is történt vizbe fulladás.

És a hatóság mégsem lép közbe. A Tisza áldozataival egyáltalán nem törődik senki. A Tisza veszélyes voltáról beszél az egész ország, a Tiszába fulladt emberekről, gyermekekről a tiszavidéki lapok után az összes magyar hirlapok és nem jut eszébe egyetlen hatóságnak sem, hogy e számos évről-évre százakra szaporodó tiszai szerencsétlenségek ellen valamit lehetne tenni.

Alig négy-öt éves gyermeket láthatunk naponként fürdeni a Tiszába, annélkül, hogy a rendőrség ezt megakadályozná. - Igaz az is, hogy ily esetekben nagyrésze van a szülői gondatlanságnak is, mert vétket követ el az a szülő, aki apró gyermekét a veszélybe hagyja rohanni, akár hanyagságból, akár gondatlanságból. Hiszen a Tisza köztudomásulag is oly veszélyes, hogy benne még a legjobb úszó is oda veszhet. Ha befelé uszik, a sebesen ringó ár magával ragadja s nincs az a karerő, mely néha megbirjon a háborgó Tisza hullámaival. Hány százan, ezren pusztultak igy már el a Tiszában? Hisz városunk is hány áldozatát siratja már a Tiszának? De hát lehet is és kell is ezen segíteni.

A mi városunk polgármestere bizvást kezdeményezheti ezt az ügyet s a város vidékén a partokat bejárván, megjelölheti táblákkal a fürdő és a tilos helyeket, ellenőriztetheti főleg a város rendőrközegeivel, hogy apró gyermekek ne menjenek fürödni a kész halálra, a Tisza rohanó habjai közé. Átiratilag megkereshetné ez érdemben a többi érdeklett szomszédos hatóságokat is s ezek bizvást megértenék az ő humánus szavát.

Nem magyarázzuk neki bővebben ez intézkedés szükséges emberies voltát.

Oly polgármesternek ismeri őt szülő városa, kinek fiatalkora daczára - szive helyén is van, rendén is dobog.

Hát gondolkozzék e sorokról. S aztán cselekedjék szive sugallata szerint!"

Nincs egyetlen olyan, a nyári hónapokban megjelent régi zentai lap sem, amely ne adna hírt a Tisza hullámaiban történt szörnyű tragédiákról. Gyengébb idegzetűek itt hagyják abba az olvasást, mert idézünk ezekből is néhányat.

"A Tisza áldozata. Krix Ilona, Krix János trombitás hét éves leánya vasárnap d.e. 10 óra tájban fürödni ment. Szülei azt gondolták a délben haza nem jött leányról, hogy az talán a szomszédban van és ezért nem is néztek utána. Délután azonban a kis leány bátyja szintén fürödni ment és testvérének ruháit a parton találta. Ez gyanut keltett benne, szüleihez szaladt és tudositotta öket aggodalmáról. Ezek siránkozva szaladtak a helyre hol a ruha feküdt. Azonnal nyomozásra indultak de nem találták. Másnap délután azonban Moholy alatt a szerencsétlen leány hulláját sikerült kihalászni. - Valamivel több elővigyázat a szülők részéről nem ártana." (Zentai Hiradó, 1885. július 26.)

Vagy:

"Tiszába fult fiu. Pénteken három óbecsei kis fiú, 6-9 évesek, a Tiszára mentek és ott játszadoztak a viz partján. Papp Lajos 6 éves fiucska belehajolt a vizbe, hogy megmossa arcát, mikor hátulról csintalan pajtása meglükte és a fiu a habok közé bukva csakhamar elmerült. Késő éjjel találtak a kis Lajos hullájára." (Összetartás, 1911. 95. sz. melléklet).

Az öngyilkosjelölteket is nagyon vonzotta a Tisza. A Zenta és Vidéke 1890. augusztus 24-én arról ad hírt, hogy "Velemity Vladimir borbély vásár hétfőjén, f. hó l8-án a vásárról berugott állapotában kocsin hozatta magát hazafelé, a Magyar király szálloda előtt azonban egyet gondolt, leugrott a kocsiról s egyenesen a Tiszának tartott. Anyósa roszat sejtve utána sietett, de mire utolérte volna, a hid karfájáról, óriási magasságból a Tiszába ugrott hol nyomtalanul eltünt."

Hasonló esetről számol be az Összetartás 1908. szeptember 4-i száma:

"A Tisza halottja. A Tiszából Magyarkanizsa mellett egy foszlásnak indult női holttestet fogtak ki a halászok. A nyomozás megállapítota, hogy a holttest azonos Hajós Etel szegedi leánnyal. A kétségbeesett apa, Hajós János szatócs kerestette a leányt mindenütt, de nem tudott felőle senki felvilágositást adni. Távozás előtt sokszor emlegette a leány, hogy nagyon szeretne meghalni. Barátnői közül is ketten öngyilkosok lettek, ami igen mély benyomást gyakorolt gyenge idegzetére. Akkoriban azt mondta anyjának, hogy szivesen öngyilkos lenne ha tudná, hogy oly sok nép jönne el a temetésére, mint a barátnői végtisztességére. A halál gondolata kínozta azután mindig, mig csak egy napon eltünt hazulról. Kiment a Tisza partjára és beleugrott a hullámokba. Nem látta meg senki. A mult héten megtalálták holttestét a Tiszában, ahol egész eddig pihent a boldogtalan leány."

Szerencsére nem minden öngyilkossági kísérlet végződött ilyen szomorúan. Olvashatunk olyan tudósításokat is, amelyek könnyed, már-már humoros hangot ütnek meg:

"Egy gondolat bántotta őt, ágyban, párnák közt halni meg. Ugyanis, Annus János csütörtökön éjjel szivettépő fájdalmai között be ment egy kocsmába s ott először tele itta magát, hogy nagyobb kurázsija legyen, azután pedig nekiszaladt a Tiszának. Amikor a szeliden folyó vizhez ért, valami eszébe juthatott neki, mert megállt. A vizről jövő hűs szellő lecsendesítette a belső viharban dúló embert, meggondolta a dolgot s lefeküdt a kompjárónál levő szalmakazal tövébe. Itt találta meg a rendőr őrjárat, mely aztán meg hűvösebb helyre kisérte." (Összetartás, 1905. augusztus 27.)

Hasonló, szerencsés kimenetelő öngyilkossági kísérletről tudósít a Zentai Hírlap 1895. június 9-i száma is:

"Reinhold Mária nagykikindai illetőségű, zentai cseléd-leány f. hó 5-én gazdájának, Rosenstok Fülöpnek tiszaparti lakásán kékkő oldatot ivott s aztán bele ugrott a Tiszába. A parton álló halászok kimentették a vízből és a városi kórházba szállították. A gyorsan alkalmazott orvosi segély megmentette az életnek s ma szívfájdalmán kivül, semmi baja. Hűtlenül elhagyta a szeretője s e miatt akart öngyilkossá lenni".

De ne ilyen borzalmakkal fejezzük be tallózásunkat, inkább ismerkedjünk meg a virgonc szabóinas tragikomikus történetével, amelyre a Zenta és Vidéke 1890. június 29-i számában bukkantam:

"Az elkeseredett szabóinas. Valahány iparos-inas van a világon, tudjuk, az mind gonosz csont, hanem hetedhét vármegyében olyan rossz, vásott kölyök mégis csak kevés találkozik, mint a milyen Gerzsán József szabó majszter uramnak akadt. Nem került nap, hogy a hunczut gyermeket, Almási Györgyöt egyért s másért büntetni ne kellett volna. Kedden is valami nagyon, de nagyon rossz fát tehetett a tüzre a Gyuri inas, mert a mester büntetésböl nemcsak jól elpáholta, hanem délben a tányérját is fölforditotta. E miatti keservében mi telhetett töle, - neki ment nagy el szántsággal a Tiszának délbe! Az ám, Gyurka inas elszántában erőnek erejével a Tiszába akarta magát fojtani, hanem, szerencséjére-e, vagy szerencsétlenségére (ezt a jövő mondhatja meg!) a vizparton időzött Kővágó György halászlegény s ez hirtelen utána ment a már-már fuldokló fiúnak és kihuzta a szárazra. A gyereket eleinte szinte holtnak gondolták a körülálló emberek, de lassanként magához jött s már - meglehet - valami ujabb gonosz csinyen töri kócos fejét. Hiába: Rossz pénz nem vész el."

(Balassy Ildikó)

 

17 A különböző bérletek, melyek a 19. század első felében néhány vállalkozó szellemű helybeli zsidó számára még szolid tőkebefektetési lehetőséget kínáltak, a kiegyezést követő időszakban már egyre kevésbé vonzóak. A bérleti lehetőségek, viszonyok megváltoztak, új törvények léptek életbe. Elsősorban a halászati jogok bérlése bizonyult még egy ideig kifizetődőnek, 1907 után azonban a tiszai halászatot már csak társulásoknak adták bérbe, egyéneknek nemigen.

Továbbra is megjelenik bérlőként a nagyobb vállalkozók közé sorolható Goldstein Zsigmond, aki 1879-ban a nagy-budzsáki Holt-Tiszát bérelte. Horovitz Lipót a tiszai halászati jogot szerezte meg 1891-ben. (A zentai partrész Beodra déli határától Ókeresztúr/Srpski Krstur északi határáig terjedt.)

A halászattal kapcsolatos Horovitz Bertalan takarékpénztári igazgató kezdeményezése. 1891-ben 200 holdnyi területet kért a várostól a Nagyrétben húsz évre mesterséges halastó létesítésére, folytatásról azonban nincs tudomásunk.

A bérleteknek még egy válfaja volt népszerű, melyet kisebb megszakításokkal egyetlen ember monopolizált: Horovitz Adolf, aki a 19. század hetvenes éveinek elején a zentai révvám-szedési jog haszonbérlője, miután pedig megépül a fahíd (1873), egy időre a hídvámszedési jogot szerzi meg. (Pejin Attila)

 

18 A vízparti séta mellett a folyón való hajókázás, csónakázás is maradandó élményt nyújtott elődeinknek. Nemcsak nálunk, országszerte értékelték a folyó szépségét. Egy Utazás a Tiszán tutajon című írás érdekes vállalkozásra hívja fel a zentai olvasók figyelmét 1904. július 31-én a Zentai Híradóban:

"Az Uránia tudományos színház a jövő évadban bemutatja a Tiszát, ezt a minden ízében magyar folyót és vidékét szebbnél szebb tájrészleteivel, a mellette lakó nemzetiségek és magyar nép szokásaival, viseletével, régi történeti emlékeivel, iparával, gazdaságával és kereskedelmével egyetemben."

(Balassy Ildikó)

 

19 A tutajozás mellett fokozatosan tért hódít a hajóközlekedés; először az áru-, majd a személyszállítás is (vontatott uszályokkal, illetőleg gőzhajókkal). A 18-19. század fordulójától kezdve egyre több teherhajó jelenik meg a Tiszán a napóleoni háborúk okozta gabonakonjunktúra folytán. Megnőtt a kereslet egyéb mezőgazdasági termékek iránt is. Míg az élőmarha szállítása továbbra is szárazföldi úton, addig a gabonafélék, majd pedig a liszt szállítása egyre inkább vízi úton bonyolódott le, s még a 19. század második felében, a vasúti hálózat fokozatos kiépülése után is - a vízi út olcsósága miatt - sokáig népszerű maradt. (Pejin)