Kopeczky László: Natália a tehén IV.

 

A   L E T A R G I A   P A R T J Á N

 

NATÁLIA.

FARKAS.

 

(Natália a fűben fekszik, úgy tünik élettelenül.Farkas jön, megböki kissé mellső lábaival. Natália csap egyet a farkával. A Farkas odébb ugrik)

FARKAS: Azt hittem,meghaltál...

NATÁLIA: (ki sem nyitja a szemét) S miből gondolod, hogy nem?

FARKAS: A halott nem izeg a farkával.

NATÁLIA: Magamra hagynál kérlek?

FARKAS: Aggódom érted.

NATÁLIA: ( szárazon felnevet)

FARKAS: (sértődötten) Egy farkas nem aggódhat?

NATÁLIA: De. A gyomráért.

FARKAS: Való igaz,most is éhes vagyok...A dolgok nem úgy mennek,ahogy kellene.

NATÁLIA: A pásztorok is serétes puskával járnak.

FARKAS: Több lyuk van rajtam,mint a paradicsom-paszirozón...Mutassam?

NATÁLIA: Kösz, nem.

FARKAS: A gyerekek is éheznek.

NATÁLIA: (szárazon) Mindjárt sírva fakadok.

FARKAS: Ismerem a háziasítottak mentalitását : ,,Nekünk jó legyen, a farkas meg dögöljön éhen."

NATÁLIA: Igazad van kedves. A világ undorítóan érzéketlen. De megnyugtatlak: nemsokára vége.

FARKAS: Az érzéketlenségnek?

NATÁLIA: A világnak.

FARKAS: Ne őrjíts meg...Máris?

NATÁLIA: Még tíz nap.

FARKAS: Tíz nap - és?

NATÁLIA: És kéneső, lángtenger, szökőár, és úgy hullanak a csillagok.mint a levelek ősszel.

FARKAS: A szentségit! Te aztán jókat mondol!

NATÁLIA: S ez még semmi!

FARKAS: (döbbenten) Se...se...se...

NATÁLIA: Meghasad a föld.

FARKAS: Jaj!...(megrázza a lábát)

NATÁLIA: Mért vagy úgy oda te szegény pára, hisz most is kopognak a szemeid. Látnád csak magad.

FARKAS: A szemein mindig is kopognak, de most csakugyan beszarasztottál.

NATÁLIA: Igazán?

FARKAS: Útálom a kénesőt... és...és, ha a föld ketté hasad, biztos az lesz, hogy egyik oldalon leszek én, a másikon a kaja.

NATÁLIA: Most id zabáláson jár az eszed, mikor világos, hogy hamu és korom leszünk mindnyájan.

FARKAS: Ja?...Mindenki meghal?... Az más!

NATÁLIA: (feljajdul) Itt van még egy önző, magánakvaló... Azért nem tudok semmit tenni a világért.

FARKAS: (csodálattal) Te tenni akartál

NATÁLIA: Igen...Meghagyódott:ha egy igaz lelket - egyetlen egyet! - fel tudok mutatni, odafönt eltekintenek a bosszútól.

FARKAS: Még találhatsz. Tíz nap az nagy idő.

NATÁLIA: Meg sem próbálom.Tegnap a szemem ekőtt veszett a tóba utolsó reménységem a Hattyú...

(megrázkódnak a vállai, könnyei peregnek)

FARKAS: Segíthetnék valamiben?

NATÁLIA: Nem!...(befurja fejét a fűbe)

FARKAS: (gyengéden) Nem akarnál egyet üvöltözni velem... Azt mondják jót tesz.

NATÁLIA: (szipog) Nagyon kedves vagy...Köszönöm, de...

FARKAS: De?

NATÁLIA: Nem mozdulok többet.Itt akarok megdögleni mindenkitől távol.

FARKAS: (idegesen) Itt?... Tudod mennyi itt a dögkeselyű?!

NATÁLIA: Na és!... Írigyelsz tőlök egy-két falatot?... Marad neked is elég.

FARKAS: (megbántva) Csak nem képzeled, hogy megeszem a barátomat!

NATÁLIA: Hát akkor mondjál egy jó megoldást kérlek.

FARKAS: (megvakarja a füle tövét) Jó...(észbekap) De én...én csak bárányban tudok gondolkodni... (felkiált boldogan) Topp!... Megvan!

NATÁLIA: ( az érdeklődés teljes hiányával) Ugyan mi?

FARKAS: A bárány!

NATÁLIA: Öpf!

FARKAS Mi az, hogy " öpf"?

NATÁLIA: Eszembe jutott a Jolika.

FARKAS: Jolika ki?

NATÁLIA: Jolika a barika.

FARKAS: Pompás!

NATÁLIA: Node...node...

FARKAS: Csitt!... Valamit tudok, amit te nem...A multkor a templomkertben koleszoltam, hátha ráfutok egy elbitangolt tyúkra...

NATÁLIA: Ezt nem is akarom hallani!

FARKAS: (zavartalanul) Akkor fölcsendül odabe a pap éneke: ,,Isten báránya ki elveszi a világ büneit..."

NATÁLIA: És?

FARKAS: (jelentőségteljesen) És - J o l i k a!

NATÁLIA: (talpra szökik) Na nem!... Észnél legyünk!... A Jolika egy beképzelt hülye kis dög.

FARKAS: Na mond már...Felülről az nem látszik annyira.

NATÁLIA: Nagyon tévedsz...(felnéz) Ezek mindent tudnak.

FARKAS: Ahogy a barika néz azzal az ártatlan kék szemével...Plusz, ha befogja a pofikáját.

NATÁLIA: (elgondolkozik) Hát...

FARKAS: Ne mondjon se "á"-t, se "béééé"-t...

NATÁLIA: Gondolod,hogy sikerülhet?

FARKAS: Hétszentség!

NATÁLIA: (felpezsdül)Akkor most...üvölthetnők egy picit...

(rázendítenek)

 

K I S É R L E T

 

NATÁLIA,

JOLIKA,

HANG,

GÁBRIEL

 

(Natália és Jolika a felhőt bámulják)

HANG: (odafentről) Ki vagy?

NATÁLIA: Ez nem látszik felülről?

HANG: Nem szemtelenkedünk!

NATÁLIA: Bocsánat!

GÁBRIEL: Nix bocsánat!

HANG: És nem szólunk bele.

GÁBRIEL: Bocsánat!

NATÁLIA: Neki is nix bocsánat?

(égzendülés, villámcikázik)

JOLIKA: Júj!

NATLIA: Csitt!

JOLIKA: De én félek...

NATÁLIA: (fogai közt): Befognád?

HANG: Mit pusmogtok? ... Ki ez a perszóna?

GÁBRIEL: ...ingráta.

HANG: Hő!

GÁBRIEL: Kicsuszott...

HANG: Hogy valaki milyen,azt én mondom meg...(Jolikához) Milyen vagy lányom?

JOLIKA: Én...

NATÁLIA: (súgva) Ssssst! (hangosan) Ő lesz uram...vagy asszonyom...akit keresel.

HANG: (megróvón) Hát azt sem tudod mi vagyok?

NATÁLIA: Hát láttalak?

GÁBRIEL: Ezt a pofátlanságot!

HANG: Shut up!...Az én szí: (kiölti a nyelvét)vemnek így is kedves.

GÁBRIEL: Kedves? (gúnyosan) Üdv tehenissima!

NATÁLIA: (kiölti a níelvét) Meeee!

HANG: (élesen) Szóltál?

NATÁLIA: Meee....meeegvan az igaz lélek.

HANG: Ez a kis gyapjas itt?

JOLIKA: (bájhang) Kezicsókolom!

HANG: (meghatva) Szervusz kicsikém!

GÁBRIEL: (megköszörüli a torkát) Khm ...Khm.!

HANG: Az ördögbe is! Mit pöszörülöd itt a torkolatod....Hát nem bájos gyermek?

GÁBRIEL: De ...nagyon is...Sőt...csakhogy...

HANG: (szigorúan ) Csakhogy?!

GÁBRIEL: Ez nem veszi el a világ bűneit,de még jócskán hozzá is tesz .

HANG: Micsodaaa?

GÁBRIEL: Kérdezd meg tőle: mit csináltak a pásztorral a bokorban?

NATÁLIA: (felhördül) Micsodát?

HANG: (rendreutasítóan) Én kérdeztem előbb... (Gábrielhez) Micsodát?

GÁBRIEL: Papást-mamást...he-he...

HANG: (felhördül) Az én csipkebokromba?!

GÁBRIEL: Nem. Közönséges galagonyában.

NATÁLIA: Te vagy közönséges!...Ilyent állítani egy...egy...

GÁBRIEL: Kérdezd meg tőle.

NATÁLIA: Én ilyen tapintatlanságra képtelen lennék, sanda kukkoló!

GÁRBIEL: (felsikít) Danda kukkoló?!...Uram, supp oda egy bazi ménkűt!

HANG: Nah!...Nah!...Elég ebből a gágározásból...Elébb tán meg kellene hallgatni a legilletékesebbet is... Beszélj lányom.

JOLIKA: Nekem azt mondták hallgassak.

HANG: A hallgatás: beismerés... Beismered?

JOLIKA: Beee...

HANG: Ördög és pokol!

NATÁLIA: Már elnézést, de nekem ez olyan káromkodás-féle.

GÁBRIEL: Két villám, plusz jégeső!

NATÁLIA: (rá se hederít) Külömben sem azt mondta:"be" hanem: "beee",

HANG: És hol itt a külömbség?

NATÁLIA: A bárányoknál a ,,beee" azt is jelenti: ,,nahát", azt is jelenti: ,,ugyan-ugyan", de ,,nem"-et is jelenthet akár...Épp olyan, mint a kétlábúaknál az ,,izé"...

GÁBRIEL: Hogy csűr-csavar!...Meg fogjuk kérdezni a pásztort is.

JOLIKA: Ne!

(kínos csend)

HANG: Na ebből elég... Szégyeld magad Natália!

NATÁLIA: Én? Miért?... Ezt a bokrot most hallom először a kukkolótol.

HANG: Ide állitasz egy feslettéletű kis...k...khm...khm...Úr vagyok, nem egy bunkó, akit az orránál fogva lehet vezetni.

NATÁLIA: Engem vezettek orromnál fogva.

HANG: Elég!

NATÁLIA: Nem is sejtettem...

HANG: Azt mondtam : elég!...És többet ne kerülj a szemem elé...Kilenc nap múlva lángba borítom a világot!

GÁBRIEL: Tíz...Tetszik tudni... az Ön napja ...

HANG: Thá! Agyamra megy már ez az okostóni!... Hát akkor tíz.

NATÁLIA: És ha közben...

HANG: Végled eljátszottad a bizalmam tejesasszony!

NATÁLIA: Igazságtalanság!

HANG: (döbbenten a pimaszságtól) Míí?...Hogy?!

NATÁLIA: Nem bánom, csapjon agyon, de a szabály az szabály!

GÁBRIEL: Ez speciel igaz.

HANG: Rendben van, de ha még egyszer idemerészkedel mindenféle gyanús elemekkel...

NATÁLIA: Időközben lehetne nehány keresetlen szavad a pásztorokhoz is.

HANG: Nem érdekes...A pásztorok nem az én asztalom.

NATÁLIA: Fölötted is vannak?

HANG: Ahogy vesszük ...

NATÁLIA: Kétlábú istenek?

HANG: Ahogy vesszük ...(türelmét veszti) Eh, mit társalgok én it egy balga tehénnel!

NATÁLIA: A balga tehén tehet önnek egy szivességet ...

HANG: Micsodaaa?

NATÁLIA: Megmentheti ezt a rosszúl tákolt kócerájt, amelyet világnak neveznek...Vagy nem ez a tét?...Világ nélkül ön nem egy nagy Hang.

GÁBRIEL: Orcátlan!

NATÁLIA: (gögösen) Egy komornyik ne dumáljon...Gyere Joli!

JOLIKA: (kényeskedve) ...kám!

NATÁLIA: (elvigyorodik) Ká - m!

 

S Z I N K R O N   N É L K Ü L

 

VICSORI,

LÓRI, a papagáj,

PATKÓCZY,

FUX,

COCINÉ,

FILÓ,

KACSIREK.

 

VICSORI: ( a pajta félmagas lengőajtajához megy, benéz, panaszosan) Áúúúú!

LÓRI: Lórika éhes!

PATKÓCZY: ( felnéz , dühösen dobbant) Hrrr!

FILÓ: (odaröpül ő is az ajtóra, bekukkant, lehangoltan) Huhú!

LÓRI: (elrebben, ijedten hallgat)

FUX: (besétál egy köteg szénával.Odaviszi a pajta ajtajához, körüljáratja tekintetélt a többieken)

COCINÉ: ( bólogat) Ui!...Ui!

PATKÓCZY: ( odajön ő is, és Fuxxal dobálják át a szénát az ajtó felett)

FILÓ: (boldogan) Huhú!

LÓRI: Kitekerrem a nyakad! ...Edd márr!

COCINÉ: Ui! Ui!!

FUX: (abbahagyja a bedobálástr,rábeszélőn) Mek...Meek!

PATKÓCZY: (szintén leáll, elkedvetlenedve csóválja busa fejét)

LÓRI: Lorri,Lorri mi bajod?...

RIGÓ: (nem látszik, valahonnan a magasból) Tyaf...Tyaf...Prcs...Prlics... cscsicsi...

VICSORI: (feljajdul) Áúúúúú! (mind ránéznek, lábával mutat a pajta felé.Bentről repül a széna kifelé)

VARJÚ I.: (lassan, méltóságteljesen átuszik a szinen) ...Kár!

VARJÚ II.: ( ugyanúgy) Kár!...Kár!

LÓRI: Sütőtökön,szombaton, a farkamat lógatom...

RIGÓ: (fent) Tyurutyú!

PATKÓCZY: (dühösen) Hrrr!

FUX: (nem tágít az ajtótól.Felágaskodik,fejét is bedugja a pajtába) Mek...Meek...

(amikor visszahúzza a fejét,azt látjuk,hogy egy nagy rakás széna van ,,hozzávágva".)

FILÓ: Huhú!

FUK: (Vicsorihoz ballag,kérdőn megáll előtte.)

VICSORI: (megvakarja a fejét)

RIGÓ: Prcs...Prlics!

COCINÉ: (meggyőződéssel) Ui!...Ui!

(lehorgasztott fővel tűnődnek)

FUX: ( a fához megy, belefejel a kalitkába)

LÓRI: (gondtalan) Sárgarépa sárga,az anyád...

LÓRI: ( pánikban) Segitsééég! Gyíílkos!

FILÓ: (derül Lóri ijedt kapálodzásán ) Hu - hu!

LÓRI: (lecsillapodik) Lorrrika szomjas!...Lorrrrikának vizet!

(a konyhaablakon át egy kancsó vizet zúdítanak a nyakába)

LÓRI: (megrázza a tollát) Vín kurrrrva!

(újabb hidegvíz-adag , de ezuttal Filót találja el)

FILÓ: (pislog) Hú!

FUX: (ismét a pajtához megy, benéz. Visszafordul, szomorúan csóválja a fejét)

LÓRI: Véni,vidi ...

KACSIREK: (be) Tás!...(csőrében Natália törött margarétája, mindenki áhitatosan bámulja, amint odatotyog a pajtához és behajítja a virágot.Meg sem fordul jól, máris utána dobódik a margaréta)

VICSORI: (felnyög) Áúúúú!

LÓRI: (lelombozódott) Most van a nap elmenőben...

(csüggedten néznek rá, a bokrot és a fát szél rázza meg)

KUVIK: ( a pajtatetőn) K u v i k ! ... K u v i k !

FUX: ( kábultan Filó elé áll) Mek?

FILÓ: (szomorúan bólint) Uhu...

"H I R N Ö K J Ő''

KELEPINÉ, a gólya

BODÓ,

TEHÉNKE.

(karám. Bodó a földet kapálja patáival, a szemközti korlátnál egy bájos tehén riszál)

KELEPINÉ: (a korlátra száll) Zavarhatom egy picit Bodó úr?

BODÓ: Ez nem a legalkalmasabb pillanat hölgyem.

KELEPINÉ: Tudom, ön nagyon elfoglalt fajfentartó Bodó úr...

BODÓ: És,ha megkérhetném: ne szólitson Bodónak,Tisztes polgári nevem : Bódóg, de bódog-bódogtalan Bodónak nevez,

KELEPINÉ: Értettem Bodó... khm...g úr.Nem pazarolnám a drága idejét, de a helyzet...

TEHÉNKE: Helló bébi, meddig várjak még?

BODÓ: Just a minut! ...(Kelepinéhez) Natáliáról van szó?

KELEPINÉ: Igen. Most már negyednapja nem eszik.

BODÓ: Hát igen...Nagyon szégyelli azt a felsülést Jolikával...Majd átmegy rajta.

KELEPINÉ: Sajnos, ezúttal nem...És...

BODÓ: És?

KELEPINÉ: A Gumilábú üzent a böllérnek.

BODÓ: A szentségit... (indul a tehénke felé)

KELEPINÉ: ,,Szentségit?"...C s a k e n n y i?

BODÓ: (visszafordul) Mit vár tőlem, drága?

KELEPINÉ: (elhomályosul a szeme) Együtt lehettek volna bódogok.

BODÓ: Én rajtam nem múlott...C' est la vie!

KELEPINÉ: Azt hittem,jobban lesújtja.

BODÓ: Lesújt...de hogy is mondjam? ...

TEHÉNKE: (durcásan) Mondja megnyiltan,ha nem tetszem.

BODÓ: Jaj dehogy nem,kis buti...Érkezem! ...(indul)

KELEPINÉ: Natáliának nem üzen semmit?

BODÓ: (megtorpan) Uff!... Azt üzenem : éljen boldogan.

KELEPINÉ: Thá!...Nagggyon kedves!

BODÓ: És igen, mert azt kívánom: mentse meg az állatiságot,s az égiek léptessék elő boldoggá... Trombitáljon tizenkét ark,örvendezzék, míg meg nem hslt.

KELEPINÉ: Ez nagyon hamar be fog következni.

TEHÉNKE: (türelmetlenül) Bodó!

BODÓ: Itt vagyok amore mio!

KELEPINÉ: (gúnyosan) Őneki lehet " bodózni"?

BODÓ: Ne duzzogjon mán néném... Majd maga hoz nekünk kicsikét, hat hónap múlva.

KELEPINÉ: A bocik nem az én asztalom.

BODÓ: Ja igen... A csecsemekek.

KELEPINÉ: Az hülye kitaláció... Az embergyerek káposztában jön a világra.

BODÓ: A gazdagabbak tojásból kelnek.

KELEPINÉ: Ezt honnan veszi?

BODÓ: Nem vagyok én ám olyan bal fa, amilyennek látszom.

KELEPINÉ: Nem. Inkább csalfa.

BODÓ: Az élet megy tovább...(pukkedli) Örülök,hogy találkoztunk asszonyom.!

KELEPINÉ: Meg sem fordul abban az okos fejében,hogy érettünk - közte magáért is - áldozza fel magát?

BODÓ: Értem?...Nem értem.

TEHÉNKE: Megőrülök!

BODÓ: Tedd azt picinyem...Tudod, milyen őrjítő vagyok.

KELEPINÉ: Én ezt már nem tudom tovább hallgatni!

BODÓ: (sajnálkozva) Csalódott?

KELEPINÉ: Is...Elzsibbadt a lábam.

BODÓ: Mért nem áll mind a kettőn,mint a többi négylábú.

KELEPINÉ: Ezt jól megaszondta...Tud még ilyet?

BODÓ: Igen...De most engedelmével...

KELEPINÉ: (mintegy utolsó érvként) Gondoljon a kénesőre.

BODÓ: Most?...Tudja kedves,mire gondolok én most?

KELEPINÉ: Tudom!...Menjen,és törjön bele a...

TEHÉNKE: Küldd a francba a vín csámpicseket!

KELEPINÉ: Nem kell engem sehová küldeni,megyek magamtól...De jól jegyezzétek meg: ilyen csodálatos teremtményt,mint ő volt, többé nem találtok. Emlékezz Bodó... Remember Bodag!

BODÓ: Tulajdonképpen kinek a nevében kelepel kegyed?

KELEPINÉ: (büszkén) Az Udvart képviselem!

TEHÉNKE: Csókoltatom Natalissimát. Úgy hallottam őrült jól smárol

KELEPINÉ: (felháborodva) Ronda rágalmazók!... A füstöt fúta ki belőlem.

TEHÉNKE: Így is lehet mondani... Bodókám - s t a r t!

BODÓ: Várj egy kicsit, ...Az öreglány egészen lelombozott...Hát igazán azért jött, hogy megtorpedózza Bódogságomat?

KELEPINÉ: Ez nem áll!

BODÓ: (maga alá tekint) Sajnos, ez sem ...

KELEPINÉ: Utoljára kérdem: hazajön és megpróbálja kirántani Natáliát a gúzsból?

TEHÉNKE: Eredjen a gúzsba!

BODÓ: Jöjjön vissza az utószóval holnap.

KELEPINÉ: (motyogva eltotyog ) Holnap... holnap... holnap ...

TEHÉNKE: (felsóhajt) Végre egyedül ketten!...Szeretsz édes?

BODÓ: (szánalmas vigyor) Még nem tudom drágám ...

 

B Ú C S Ú

 

NATÁLIA,

JOLIKA,

PULULU,

LUX,

VICSORI,

FILÓ,

PATKÓCZY,

KELEPINÉ,

BODÓ.

 

(Az udvar szélén teherautó. A kabin nincs a képben.A platón Natália áll szállításra készen. Lefogyott, megtört, mereven bámul maga elé. A kocsi körül sorakozókat szinte nem is látja)

JOLIKA: (elbőgi magát) Jaj istenem!... Jaj!

PULULU: (ráförmed ) Te csak hallgass!... Jobban tennéd, ha elbujdosnál...

FUX: Ne bántsa nagysám...Nem látja, mennyire bántja a dolog?

VICSORI: (nyüszít) Megharapjak valakit?

FUX: Ne lovald bele magad öregem... nincs is mivel.

VICSORI: Kuss!

PULULU: Ezt se nekem mondták.

FILÓ: Gyerekek, gyerekek!... Ne cívódjatok... Vicsorinak igaza van...Azt tanácsolom: tegyünk valamit.

PULULU: Maga meg a jótanácsai!...Kelepinét is elküldtük Bodóhoz.

FILÓ: Ez neked nem jó tanács?

PULULU: De, őrülten!...Egy szuper-ixlábút...Bele fog keveredni saját tappancsaiba, mire odaér.

KACSIREK: A fecskét kellett volna...

VICSORI: Igen, a kecskét... Annak mekkora bakugrásai vannak!

FUX: Süket vagy öregem. A költő úr fecskét mondott.

FILÓ: Már megint cívódtok.

FUX: Hát akkor mondja meg: hogy kell elrontani egy kamiont?

FILÓ : Vizet kell önteni a kipufogójába.

FUX: Mivel? A seggemmel?...Tökjó!...Tud még ilyet?

(nevetnek)

FILÓ: Egy társadalom akkor rohad meg, mikor kiröhögik az öregeket.

PULULU: De odalett magába!

FILÓ: Nem csak engem a csahicseket is. Pedig belőle a legőszintébb kutyaösztön tör fel,midőn meg akar harapni valakit.

KACSIREK: (szaval )

A végzet dübörg,

Lábad-szárnyad hiába tördd...

FUX: Azért meg kéne próbálni...Nincs sok időnk.A böllér és a Bocskor

veszedelmesen közelít az üveg aljához.

KACSIREK: (m.f.)

Meg kell próbálni...Meg kell próbálni,

Ahogy a tollatlan fióka elkezd szállni...

PULULU: Elég a klapanciából. Ettől csak a pumpa megy föl.

FILÓ: Az lehetetlen,hogy ennyien ne tudnánk tenni valamit!

FUX: Mondja: mit - követem.

KACSIREK: Fux úr, ön a poézisomba gázol!

FUX: Bocsánat!... kicsuszott.

VICSORI: Nekem volna egy ötletem.

PULULU: Már megint?!

VICSORI: (sértődötten mancsára hajtja állát)

FUX: Ugassa csak el...Azért vagyunk itt.

VICSORI: (durcásan) Elfeledtem...

PATKÓCZY: (hátul felhorkanik) Na!

FUX: Megjöttt a hangja a lónak is.... Lóból is megárt a kevés. Hol volt eddig?

PATKÓCZY: Búsúltam...

JOLIKA: (felzokog)

FILÓ : Könnyekkel itt semmire sem megyünk.

FUX: Semmivel sem megyünk semmire.

KACSIREK: Defektista!...Bezzeg Natália harcolt értünk,holott majdnem semmilyen esélye sem volt...(bólogatnak, - szaval)

Szívembe áll a balta,

Még a szégyent is elvállalta...

PULULU: Én már alig várom a kénesőt,hogy ne kelljen többé hallgatnom ezeket a kínrímekes fűzfa strófákat.

JOLIKA: (kesereg) Mért nem jönnek!...Mért nincsenek már itt?

FUX: Mert egyiknek a lába rövid, a másiknak hosszú.

PULULU: Én tudtam,hogy nem sikerülhet.

FILÓ: (skandál) " Ha te tudtad,mért nem mondtad!"

KACSIREK: (búsan) Te is fiam Filó?

FILÓ: Excuse me!

PATKÓCZY: (elszántan) Odaállok a saroglyához,és Natália nyeregbe pattanhat.

KACSIREK: Nagy ló vagy Pat,de ez a lovagiasság hiábavaló

PATKÓCZY: Miért?

KACSIREK: Először is: nincs rajtad nyereg...Aztán meg,ki látott lovon tehenet?

PATKÓCZY: Azért meg kéne próbálni.

KACSIREK: Igazad van...(szaval)

Történjék bármi,

Meg kell próbálni

PULULU: (felszisszen)

KACSIREK: (ügyet sem vet rá,a teherautóhoz megy) Szólalj meg drága Natália!

NATÁLIA: (kinyitja a szemét, könnyei leperegnek) Drága ló, te olyan jó vagy... Tán még az égiek szívét is meg tudnád lágyítani.

FUX: Csak ne volna ekkora pofája.

FILÓ : (szipog) Beszélj lányom...

NATÁLIA: Nem félek a böllértől..A tagló nem fáj,csak...

PULULU: (könnyeivel küzködik) Csak?

NATÁLIA: Az fáj,hogy nem tehettem értetek semmit.

VICSORI: (felvonyít) Áúúúúúú! (egy kő fejbetalálja,lerogy)

(csattan a kabin ajtaja,felbőg a motor a teherautó lassan kigördül. Áll mindenki dermedten.Csend. hirtelen paták dübörgése)

BODÓ: (bevágtat fujtatva, lecövekel a gyászoló gyülekezet előtt)

KELEPINÉ: (betámolyog) S i k e r ü l t ! (összerogy )

 

J ' A C C U S E!

 

JOLIKA,

PLULU,,

FUX,

VICSORI,

FILÓ,

PATKÓCZY,

BODÓ,

KELEPINÉ,

KACSIREK,

NATÁLIA.

 

(az előző jelenet teljes döbbenetben némán)

KELEPINÉ: (megrázza magát,feltápászkodik) Mi van itt? (végignéz rajtuk megsuhintja a balsejtelem) N e m! Mondjátok,hogy nem! (a távolban motorzúgás, a kerítéshez megy,hallgatódzik) A Taglós,ugye?

(Fuxhoz megy) U g y e?

FUX: ( hallgat )

KELEPINÉ: (Vicsori előtt áll meg.) Hagytátok elvinni?!

VICSORI: (behúnyja a szemét, nyöszörög)

KELEPINÉ: (csőrivel megböki Patkóczyt) Nincs bennetek egy szemernyi tartás? Hát állat az ilyen?!

PATKÓCZY: (elfordítja a fejét)

KELEPINÉ: (keserűn) Hát persze...Azért nem találta bennetek,mert nincs is... Nem is volt ...Nem is lesz.

KACSIREK: (bólogat)

KELEPINÉ: Mit bólogatsz! Mit bólogatsz te sanda ködevő! ...A szép szavak mit sem érnek,ha nincs mögöttük semmi...A szíved tedd ki, ne a faragott rímeidet.

KACSIREK: (némán a fenekire tottyan)

KELEPINÉ: (felnéz Filóra) És most azt mondd meg te bölcs - mi lesz velünk?

FILÓ: (hátat fordít,vállai remegnek)

KELEPINÉ: (Jolikánál) A bárány,aki elveszi a világ bűneit!

JOLIKA: (szipog)

KELEPINÉ: Én máris csomagolok, nem várom meg az őszt...És többé vissza se jövök...(elakad a feltörő könnyei miatt)

(gyászos csend)

(Varnyú I.és Varnyú II. az ágason landol,csőrüket tátják károgásra)

PATKÓCZY: (belerúg az ágasba, a varjak csőre ijedtükban bekattan )

KELEPINÉ: Mért nem voltam itten!... Mért nem! (megakad a szeme Bodón) És te bódogtalan Bódog, mért nem?... Neked fontosabb volt a ...

BODÓ: (kinjában nagyot üvölt) Mööööööhh!

PULULU: Mit hapacsol az, aki itt sem volt!

KACSIREK: Az egyik kő le se esett, már itt a másik.

FUX: Az a bolond, aki nem őrül bele.

JOLIKA: Ő kért bocsánatot tőlünk...(bőg)

PULULU: Azt hiszed csak neked van szived karólábú?

VICSORI: Én megmartam volna valakit!

KELEPINÉ: Héj!...Héj!...Egy szót sem értek, mindenki egyszerre gágároz.

(elhallgatnak)

( A varjak ismét tátják a csőrüket,Patkóczy rúg.Lepotyognak)

(még idegfeszítőbb csend)

PULULU: (Kelepinéhez megy, farkasszemet néznek )

KELEPINÉ: (kihivóan) Mondani akartál valamit?

PULULU: Csak azt, hogy elmehetsz a francba...Vissza se gyere.

KELEPINÉ: Ide soha...Ne lássak több kéményt.

FUX: (gúnyosan) Én majd kiköltöm a kisgólyákat.

KELEPINÉ: (gőgösen)A kisgólyák már ki vannak költve...(hirtelen ijedtében pislogni kezd) Jézusom!...Megfeledkeztem róluk!

(a varjak közben visszakászálódtak az ágasra)

VARJÚ I.: Szabad nekem?

TÖBBEN: N e m!

VARJÚ II.: Mért nem?

PATKÓCZY: Mert azt a szót,hogy "kár" nem akarjuk hallani....Károgással torkig vagyunk...Elég nekünk a kelepicsálás.

VARJÚ I.: Csak annyit akartam mondani,hogy mi vittünk a hugommal gilisztát a fiókáknak,hogy éhen ne vesszenek.

KELEPINÉ: Megőrültél?...Gilisztát?!

VARJÚ I.: (bután) Hát mit?

KELEPINÉ: Kukacot te gaga! ... (elszégyelli magát)...Bocsáss meg kedves... Teljesen eszement vagyok...Ahelyett,hogy hálát adnék még sértegetlek.

VARJÚ I.: Mért, mi az a "gaga"?

VARJÚ II.: (megsúgja)

VARJÚ I.: (nyel egyet) Merde!

PULULU: (rendreutasítón) Viselkedjünk!

VARJÚ I.: Nekem tetszett mondani?

PULULU: (éllel) Is!

KACSIREK: (szaval)

Pofa sulyba!

Haragszik a pulyka.

PULULU: Kuss!

KACSIREK: Köszönöm, viszont!

FILÓ: Gyerekek

PULULU: A vén Rozogynak is.

FUX: Szordinó mamus!

PULULU: (nyelvét ölti) Meeeeee!

JOLIKA: Szebb a páva...

PULULU: Kis condra!

JOLIKA: Condra ,aki mondja!

VICSORI: Nem szégyellitek magunkat?!

PULULU: Te se ugass bele mindenbe!

VICSORI: (megbántva) Mrrrr!

FUX: (makog a dühtől) Mek...mek...mek!

FILÓ : Huhú!

JOLIKA: (ugyancsak a nyelvét ölti) Beeee!

(éktelen lárma, a konyhaablakból bili röpül közéjük szétrebbennek

KACSIREK: (kiváncsian mustrálgatja) Mi lehet ez?

FILÓ: Régen a harcosok viseltek ilyent.

KELEPINÉ: Én a multkor a kis Bocskoron láttam.Kardal hadonászott.Később elvitték a kovácshoz.Beleszorult a feje.

(nevetnek)

NATÁLIA: ( sárosan, vérfoltosan betámolyog) Tudtam,hogy meg fogtok siratni...

 

H O G Y A N   S Z Ü L E T I K   A P O É T A

 

KACSIREK,

VICSORI,

FILÓ

 

KACSIREK: (betotyog, odasétál a csukottszemű Vicsorihoz) Alszol?

FILÓ: (az ágon) Igen.

KACSIREK: Már megbocsáss,de nem tőled kérdeztem.

FILÓ : Nem is magamra értettem.A Vicsori alszik.

VICSORI: (felnéz) De én nem alszom.

KACSIREK: Akkor mért nem válazoltál?

VICSORI: Mert,ha csukva van a szemem, nem hallom mit mondasz.

KACSIREK: Hogy értsem ezt.

FILÓ : Úgy,hogy süket.

KACSIREK: De a jó fenébe is!

VICSORI: A csőrödről olvasom le mit mondasz.( becsukja a szemét) Most példul nem hallok semmit.

KACSIREK: (közelebb lép,belehallgat a fülébe) Tényleg...

FILÓ: (rezignáltan) Sose öregedjél meg.

KACSIREK: A költők fiatalon halnak meg.

FILÓ : Én a ...(elhallgat)

KACSIREK: Tessék?

FILÓ : Semmi...

KACSIREK: A pecsenye kacsára gondoltál.

FILÓ : Alszom...

VICSORI: (kinyitja a szemét) Itt vagy még?

KACSIREK: Mert mért?

VICSORI: Meg kartam kérdezni tőled: nem tudod véletlenül,hogy szabadult meg Natália a vesztőhelyről?

KACSIREK: (büszkén)Tudom, de nem véletlenül...Minden ujdonság rajtam keresztül jut el a közhöz.

VICSORI: Ne azt mondd, hanem azt mondd ...

KACSIREK: (bosszankodva) Ha hagynád!...Nos, úgy szabadult meg,hogy o t t s e v o l t !... A pilóta úgy betankolt a pálinkából, hogy az első kanyarban belefordult az árokba. A csotrogány szétesett, őtt elvitték a mentők... Natália hazasántikált.

VICSORI: Tagló, mondod, beszeszelt? ..(felnéz) Áldja meg a kutyaúristen ... Többé nem akarom megharapni.

KACSIREK: (sandán) Neki adhatod az elásott csontjaidat is.

VICSORI: (gőgösen) Úgy teszek,mintha nem is hallottam volna.

FILÓ: Nem is hallottad,csak láttad.

VICSORI: (odanéz) Mondtál valamit?

FILÓ: Á!

VICSORI: Itt mindenki rajtam pöszörüli a csőrét.

KACSIREK: Jaj dehogy...Úgyjöttem hozzád,mint a legmegfellebezhetetlenebb ítészhez.

VICSORÍ: (felnnyüszít) Há?!

KACSIREK: Nem láttad,amit mondtam?

VICSORI: De igen...csak nem hiszek a fülemnek.

KACSIREK: (szólni akar)

VICSORI: (elvágja) Jó, jó...Ez csak amolyan szólás forma...Nem megy a fejembe hogy hozzáértőnek tartasz. Mindenki azt mondja:csak ugatom a művészeteket.

KACSIREK: És a holdat...És ebből következtetek transzkredenciális alap-beállítottságodra.

VICSORI: Áhá...Transzdecens...És mit kell nekem megműítélni?

KACSIREK: Írtam egy poémát Natália árultatásáról...Tudod mi az a poéma?

VICSORI: Hogyne!...A poéma az egy...

KACSIREK: (kedvetlenül) Na jó, hagyjuk...

FILÓ : A polémia az, amikor ketten nem értenek egyet.

KACSIREK: (m.f.) Telitalálat!

VICSORI: Az árultatást azonban tényleg nem értem: Gumilábú eladta - Tagló megvette.

KACSIREK: Egen...Így is lehet mondani...Régen az igricek ledvenc címvirága volt.

VICSORI: Régen a tigrisek írtak verseket?

KACSIREK: (kijön a sodrából) Miféle tigrisek?!

VICSORI: Mit tudom én...Papírtigrisek.

KACSIREK: Te nem csak süket vagy,de süket is.

VICSORI: Nem egészen értem.

KACSIREK: Ebben maradunk.

VICSORI: (feltápászkodik, megvakarja a fületövét,megrázza magát,hogy a bolhák szétugorjanak ijedtükben) Közelebb is megyek hozzád,hogy jobban lásssam,mit mondasz. (odamegy és rövidlátó módjára mereven bámulja a kacsacsőrt)

KACSIREK: A-ka-rod-a-poémát?

VICSORI: Igen...(leül háttal)

KACSIREK: (tehetetlenül tárja szét szárnyait,búsan néz az égre aztán megfordul elslattyog)

VICSORI: (mereven néz a semmibe,majd időnként fel-felvakkan elragadtatással) ...Emmá poémmá!...Naon szép...Ez oszt csakugyan!... Nahát! Hú!...Huhú!...

KACSIREK: (megtorpan, majd sóhajt, búsan ballag elfelé)

 

M É G   E G Y   S Z Ó R A

 

FUX,

FILÓ,

BODÓ,

KELEPINÉ,

PATRKÓCZY.

 

(az udvar küldöttsége, a derült eget bámulja)

FUX: (lehangoltan) Ez nem volt nagy ötlet ó Bölcsek Bölcse...

FILÓ : (Patkóczy hátán kuporog) Valamit mindenképpen tenni kellett... Natália mint egy megszállott tappog le-föl az udvaron.hogy meglelje a megmentés nyitját.

BODÓ: Alig tudtam beleerőltetni fél villa szénát.

KELEPINÉ: Natália olyan okos...Ki fog találni valamit.

FUX: Na jó, akkor mit keresünk mi itt?

FILÓ: Megpróbáljuk magunkra vonni a felhők figyelmét.

FUX: Egykurva gomoly nincs az égen.

KELEPINÉ: (megböki csőrével diszkréten, felmutat az égre)

FUX: Jóóó...egy pics...szkjúzmi!...pihényi sincs az égen

PATKÓCZY: Tegye magát takaréklángra szőr...Még csak alig mult...

FUX: Micsoda?

PATKÓCZY: A hajnali izé...

FUX: Hajnali?...Mindtjárt déli.

PATKOCCZY : Déli mizé?

FUX: Izé.

PATKÓCZY: (felhorkan) Hrrrr!

FILÓ: Ne fenekedjetek gyerekek! Az nem létezik,hogy nem jön. Egész héten tele volt az ég bárányfelhőkkel.

FUX: Legalább Jolikát hoztuk volna magunkkal.

BODÓ: Minek?

FUX: Hát ő is egy bárány.Nem? (vihog)

FILÓ: Nah!

FUX: És ha megjelenik,mit akarunk mondani?

FILÓ: Nehogy kinyissátok!...Majd én beszélek. Ide totál tapintat kell... Értettem Bodó?

BODÓ: (megvetően) Möh!

PATKÓCZY: És gondolod kérlek,hogy meghallgatnak?

FILÓ: Aki kinyitja a száját, vagy kap rá, vagy belé.

BODÓ: Én az előbbire tippelek.

FUX: Inkább a bökődre húztál volna gumit.

BODÓ: Minek?

PATKÓCZY: Hát az szigetel, ha elkezdenek csapkodni a villámok.

(nevetnek)

FILÓ: Röhicskélün,mifene?!...Ez így nem fog menni!

FUX: Máris fogom be, de...

FILÓ: De?

FUX: Bodónak igaza van..Az égiek nem tűrnek halasztást.

FILÓ: Csak pár napról van szó. Addigra Natália kimódolja a menekülést.

BODÓ: Tudjátok mi dühít a legjobban?

PATKÓCZY: Mi?

BODÓ: Nem ti, hanem ez a kotyondi bakkecske.Engem cukkol,holott neki is van szarva,amibe belecsaphat.

FUX: De nem az égnek.Alulról pedig nem üt a ménkű.

(nevetnek)

FILÓ: (elkeseredve) Feladom!

FUX: Tudod mit kedves doktor Huhu? Kezdem azt hinni, hogy ez az egész Natália - akit én imádok! - lázas agyának szüleménye.

BODÓ: Csak mert most nincs felhő az égen.

FUX: Nem csak...De képtelenségnek tartom,hogy olyan fontos dolgot, mint a világ pusztulása, pont egy tehénre bíznak.

KELEPINÉ: (gúnyosan) Akiért te tűzbe mennél.

FUX: Ajjaj, még vízbe is...Gondolom: esőbe. Mégha kénes is egy kissé.

BODÓ: Áhá, nem hiszel benne!

FUX: Kérlek ne forgassd ki szavaimat. A ként csak úgy lárt-párt mondtam.

BODÓ: Lárt-párt!...Te is be vagy ganézva,mint a többiek.

KELEPINÉ: (megköszörüli a torkát) Khm!...Khm!...

BODÓ: Mit smirglizik itt!...Egy baszott felhő sincs az égen...Majd befogom a pofámat,ha beborult.

KELEPINÉ: Maga is olyan taplóhitű, mint a Fux úr.

PATKÓCZY: Minek tagadnám,bennem is felmerült a kétely. Évezredek óta rohad a világ.Most hirtelen: bumm!

KELEPINÉ: Ezért nem tudott találni szegény teremtés egyetlen igaz lelket sem. Mind kutyahitű.

FUX: Süsse meg a hasonlatát, a kutya az vakon hisz.

FILÓ: És süketen is....Nos meg kell állapítanom,hogy Fux úr nagy szkeptikus, mindazonáltal...

BODÓ: Annyira vagyok én is hektikus,mint...

KELEPINÉ: Mintaképünk Fux perpetua.

FILÓ: Csituljék kedves.

KELEPINÉ: Maga csak hallgasson hipo-atya.Nagyon is jól megértettem, mit akar mondani az által, hogy ,,mindazonáltal".

FUX: Maga néném azért oly dühös, mert kezd meginogni.

KELEPINÉ: Én?... Én olyan szilárdan állok ...!

FUX: Fél lábán...

KELEPINÉ: (gyorsan leteszi a másikat) Ellenágálok mindazonáltal,de ... sok flúg disznót győz.

(hirtelen ragyogás támad az égen.Lángbetűk ragyognak)

,,M E N E T E K E L ! "

(Mindenki jéggé dermed. A lángbetűk kihamvadnak)

BODÓ: (leszegi a fejét, dühödten kapálja a földet,vadul kilőni készül)

FILÓ: Hová - hová Bodó úr?

BODÓ: Nem olvastátok? Ki volt írva: " MENNYETEK EL!"...fujtatva elrobog.

 

E L   S A L V A D O R

 

NATÁLIA,

FUX,

FILÓ,

BÓDI,

PATKÓCZY,

KELEPINÉ.

 

NATÁLIA: (idegesen jár fel-s-alá,töpreng,majd folytatja sétáját)

(a mezőnjártak betódulnak)

NATÁLIA: Hol voltatok?

FUX: Jártuk a felhőket.

NATÁLIA: (ijedten) Hol?!

FILÓ: Egy kis halasztásért akartunk könyörögni.

NATÁLIA: Kinek jutott eszébe ez a hülyeség?

FILÓ: Nekem.És ne mondd,hogy bocsánatot kérsz.

NATÁLIA: Bocsánat... Eszembe se jutott.

FILÓ: Na azért...Mert egyébbként...

NATÁLIA: (felcsillan a szeme) Sikerrel jártatok?

FILÓ: Majdnem...

NATÁLIA: Mit mondtak?

FUX: Hogy ne jőjjünk többet.

NATÁLIA: (felzúdul) Mi ebben a siker.

FILÓ: Fél...

NATÁLIA: Félsiker?

BODÓ: A fejünkre is eshetett volna valami. Bazi nagy lángoló betűk voltak az égen.

FILÓ: ,,N E N E T E K E L!

NATÁLIA: Az mit jelent?

FILÓ: Szardanapal asszír király palotájának falára írták fenyegető kezek.

FUX: Állítólag a felesége.

FILÓ: Mindig szellemeskedsz...Egyer már a Gumilábú szarvadnál fogva áthajított a kerítésen.

FUX: Felágaskodtam, és a vállára raktam két tapicskámat. Mikor hátranézett,azt mondta: ,,Kezicsókolom!" Azt hitte megboldogult öregapja vagyok.

(nevetnek)

NATÁLIA: (dobbant) A:"MENETEKELT" Filó!

FILÓ: (füstölög) Hát tudok én asszírül?!

PATKÓCZY: Bodó úr úgy értette: ,,Menjetek a francba!", s elvágtatott vadul a pusztába... Tagada!...Tagada!

FILÓ: Valami ilyesmi lehet: ,,Meggyámbáztattál, és büdösnek találtattál!"

NATÁLIA: Büdösnek?... Nem bűnösnek?

FILÓ: Hát,ha neked az jobban tetszik...

NATÁLIA: Nekem már semmi sem tetszik... Vége a komédiának... H o l n a p...

(elcsuklik a hangja)

PATKÓCZY: Semmi sem jut eszedbe?

NATÁLIA: Semmi! De még az se...Megdermedt az agyam...A lelkem fagyott...A szivem jég...(hirtelen felkapja a fejét,felüvölt) J É G ! (mind hátrálni kezdenek az ijedelemtől)

NATÁLIA: (valóságos áhitattal) J É G! (szinte suttogva) J é g!...Nem értitek?

MIND: NEM!

NATÁLIA: És, ha azt mondom: j é g v e r e m ?

FUX: Összeszorul a seggem.

KELEPINÉ: Egyszer egy őrült zegernyében, a másik lábam is magam alá húztam, hát úgy vágodtam el, hogy a pofám vertem bele a csatornába.

PATKÓCZY: A hidegtől minden szőröm égnek áll,és felfúvódom.

FILÓ: (csodálkozik) felfúvódol?

PATKÓCZY: Hajszárítóval fuvolázzák a farkamat, hát a forró levegő betódul a lukamon.

NATÁLIA: Pedig legutolsó esélyünk a jégverem. Jó mély, s még a ménkű is beletörik a jégbe.

PATKÓCZY: Hallod ez nem is hülyeség!

FUX: Nekem nem tetszik...

PATKÓCZY: Mert nem te találtad ki...(hirtelen fellelkesedve)Annyira egyszerű és kézenfekvő.Csak hülye nem jön rá.

NATÁLIA: Én hülye vagyok, mégis rájöttem.

KELEPINÉ: (meghatódva) Mert annyira meg akartál bennünket menteni.

NATÁLIA: Hát megengeditek, hogy megmentselek benneteket?

MIND: IGEN!...Megmentőnk! Őrangyalunk!

NATÁLIA: Lementek a jégverembe?

FUX: Nem!

NATÁLIA: (megdöbbenve, fájdalmasan) Nem?

FUX: Nem, mert bukórepülésben szállunk alá...Rohanok a Jolikáért.

NATÁLIA: (dühös) F u x !

FUX: Igen, futok, de nem azért, amire gondolni tetszik...Két lépést se teszek lefele a lépcsőn, máris hibernálódik a totál-Fux, de legalább is a ...

(kintről már nem hallatszik a mondat vége)

(mindenki szétszéled)

(a szín lassan elsötétül.Feljön a hold, ezüst fényében ragyog a táj. Csakhamar setét árnyak suhannak végig az udvaron, s eltűnnek a jégverem ajtajában.Halvány fény világítja alulról a lesurranókat)

VICSORI: ( a sor végén lecövekel. Meg akarja ugatni a Holdat,vonyít) Áúúúú!

(Fux fenéken billenti, feljajdul) Áu!

FUX: (suttogva) Pszt... Meghallja a Bocskor, és szétzavar bennünket!

(lassan eltünedeznek.LeghátulKacsirek húzza spárgán a bilit)

NATÁLIA: (feljön a jégveremből, és kívüről becsukja az ajtót.Letelepedig az udvar közepén, sóhajt) Befejeztetett... Én itt várom meg az ítéletet.Rám már többé senkinek se lesz szüksége. Se égnek, se földnek... Semmi sem érdekel már...Maradj világ!... Én búcsúzom...

(Tizenkettőt üt méltóságteljesen a távoli torony órája.Harangszó kondul)

 

A   V I L Á G V É G E   U T Á N

 

NATÁLIA ,

AZ UDVAR NÉPE.

 

(Pirkad..Bíbor fényben a táj.A magasban rigó szól)

NATÁLIA: (az udvaron fekszik, felnyög álmában) Érdemes volt meghalni...

(kinyitja a szemét,felpattan ijedten) De hisz ez szakasztott olyan, mint amaz! (kiált) Rigócska!...Ugye olyan?

RIGÓ: (rászáll a kerítésre) Mihez képest?

NATÁLIA: Önmagunkhoz képest.

RIGÓ: Ja? ...Ott vagyunk, ahol voltunk.

NATÁLIA: Most viccelsz?!

RIGÓ: Bocsáss meg,de ahhoz sem időm, sem kedvem. Intézem a hajnalt. (tsátsog)

NATÁLIA: Csak még egy szót: az ottanit,vagy az ittenit?

RIGÓ: Az ,,ittenit" neki!...Te csak cukkolsz engem.

NATÁLIA: Jaj dehogy!...Csak még egy utolsó kérdés: é l e k é n?

RIGÓ: (fuvolázni akart,de tátva marad a csőre)

NATÁLIA: (szorongva) Meghaltam?

RIGÓ: (felnyög) Eh!

NATÁLIA: M e g?

RIGÓ: (nagyot nyel)Mondd,te teljesen begolyóztál? ...Itt fekszel egyvégtében egy napja,még a koloncosat sem mozdítottad.

NATÁLIA: És a kéneső?

RIGÓ: Kén túrú!...Semmilyen eső...Akorka sem amiben egy pintyő lábat moshatna.

NATÁLIA: Tüzes ménkű?...Földhasadás...Vulkán?

RIGÓ: Vulkán az volt...Bocskor lekevert egyet a Putyúsnak,mert eldugta a pálinkáját.

NATÁLIA: Nem értem...

RIGÓ: Én értem. Nagyon zabos, ha a targyiját bizgerélik.

NATÁLIA: Azt nem értem,hogy az égiek mért nem küldték ránk a kénesőt?

RIGÓ: Kén?...Mit tudom én! ...De odavagy érte.

NATÁLIA: Dehogy vagyok...de a feltétel..Az a helyzet,hogy nem lettünk jobbak, mégis itt vagyunk.

RIGÓ: Ki tud elmenni az égieken...(elszáll dalolva)

NATÁLIA: Itt vagyunk? (ijedten) Dehogy vagyunk it!...Szegény népem dermed a jégmezőn. ( a jégverem ajtajához megy,kitárja,lekiált) G y e r t e k f e l!

FUX: (kisvártatva megjelenik,deres szakállal) Süllyedünk?

NATÁLIA: Te jó ég, még van kedved viccelni ilyen fagyottan?

FUX: (tüsszent) Elfogadna egy jó tanácsot a fagyos úriembertől?... I n k á b b a k é n e s ő !

(a többiek is elővánszorognak szánalmas állapotban

Mindenik didereg,Kelepinének össze-összeverődik a csőre)

BODÓ: (felháborodva) Ez a kasztanyett idegesít a legjobban!

KELEPINÉ: Szeretném látni...krt-rtt..mit csinálna az én helyemben...krt-rtt...

BODÓ: Máskor harisnyát vegyen fel.

PULULU: Nincs elég nagy szám ekkora lábra.

FUX: Lóg a taknya öreganyám.

PULULU: Az deb,takony...az a lebbendtyűm, csak beződült...Hapcííí!

PATKÓCZY: (köhög) Öhö-köhö!... Düdővész!

FILÓ: (reszket) ho...ho...ho...

KELEPINÉ: Hó az deb volt.

FILÓ: Ho...hol a ké...ké...?

KACSIREK: (kiönti a jeget a biliből) Itt van.

FILÓ: (körbeforog dühösen) H O L A K É N E S Ő ?

NATÁLIA: Kéneső?... (szégyenkezve lehajtja a fejét) Kéneső az nincs...

MIND: M I C S O D A A A ?!

NATÁLIA: Az égiek meggondolták magukat.

(mindnyájan felnéznek az égre )

NATÁLIA: (gyorsan) Nana!

FUX: Na dehát, hogy tetszik ezt képzelni?!- kénkű-ménkű helyett hapci?

PULULU: Gözönséges csalás ...duttam én!... (szörtyen) Szhlötty!

PATKÓCZY: Hogy engem lóvátett, hagyján, de a szamár még mindig lenn van... (köhög) Khö...khö... Tiszta tubi!

FUX: (gúnyosan) Őrangyalunk!... Megmentőnk!

KACSIREK: (Natália fejére teszi ünnepélyesen a bilit) Állatoknak királynéja, tiszta szív...

(kacagnak)

NATÁLIA: ( áll megalázottan, könnyei leperegnek) Én csak jót akartam.

VICSORI: Jót?... (a fa derekához megy, felemeli a lábát.Búsan) Befagyott...

NATÁLIA: (szánalmas képpel) Lemegyek és felküldöm Rettenetes Ihánt.

PULULU: Nagyon helyes... És ne is gyere többet vissza.

NATÁLIA: (megvonaglik, bánatosan hátranéz)

(mindenki elfordul)

VICSORI: (miután Natália elballagot) Tényleg... Most van világvég,vagy nincs világvég?

FUX: Mehet tatám lefeküdni... Majd legközelebb.

VICSORI: Majd legközelebb!...Már hanyadszor ígérik holmi prédikámforok.

FILÓ: Tán annyira kéne neked egy kis lángtenger?

PULULU: Szurok a fejére?

VICSORI: (sértődötten) Kikérem magamnak!

PULULU: Mire gondol a vín süketje?

VICSORI: Azért szerettem volna látni egy kis kénzuhatagot...Pörkölt bőrt... Széttépett tagokat ...C s o n t o k a t!

KELEPINÉ: (összeverődik a csőre a kettős borzadástól, a hidegtől és az undortól) Szaldista!

BODÓ: Akárhogy is van, rohadtul viselkedtünk.

PULULU: Beszéljen a saját nevében.

BODÓ: Csakis.

PULULU: Egy bika nem csinál sarat.

BODÓ: Türülje meg inkább a fityegőjét nyanya.

FUX: Nédd' a,hogy arénázik!

BODÓ: Tünés kecske!

RIGÓ: (éneke harsan )

BODÓ: Kuss!... (nagy toccsanás a fején )

PATKÓCZY: (odameg, megszagolja,farka hegyével meglegyinti Bodó bökőjét) Uram,most már nem csak fel van szarva...(nyihog, majd köhögőbe csap át) Khö...Khö...(drámaian) Oda a hörgőim!

FUX: Na és!...Gáz nincs.

JOLIKA: Azért utánamennék Natáliának,és visszahínám szegénykét...Olyan boldogtalan volt

FUX: És mit mondanál neki kedves?..."Bocsánatot kérünk,hogy toszdmegot csinált belölünk...?"

(a háttérben villámlás hasít át az égen, megdördül az ég)

PATKÓCZY: Na nem! Ezt nem csinálhatják velünk...Nekem egy nap egy világvége elég! A dátum is lejárt.

FUX: Nincsenek azsúrban.

(bámulják a takaros májusvégi zivatart)

FILÓ: (ásít) Egymásután két világvége?Nonszensz!...Megyek aludni...

(felrepül a lombok közé)

IHÁN: (előódalog a jégveremből, tüsszent) Hapcciii!...Van egy ötletem!

MIND: K I N E M O N D!

 

T Á M A D J   F E L !

 

NATÁLIA

AZ UDVAR NÉPE

 

(Natália felhátrál a jégveremből,behajtja az ajtó két szárnyát)

NATÁLIA: Nem bírom tovább...Egy vín tehén is mit gőgösködik...Megkövetem állattársaimat. Annyinak könnyebb megbocsájtani egynek,mint egynek annyinak...(mély lélegzetet vesz) ...Barátaim!...(megfordul, egy pillanat alatt kővé dermed, összerogy) J ó s á g o s   é g!...(az összes állat teteme ott hever szerte az udvaron. Felnéz az égre) H Á T   M É G I S? (feje lehorgad,vállai rázkódnak...Keservesen feltápászkodik odamegy Jolikához,föléje hajol,gyengéden arcához érinti arcát.Aztán Bodónak koccintja meg lágyan szarvát,majd Kacsirek szárnyát emelinti meg, de az ernyedten visszahull. Végigvánszorog köztük.Patkóczy sörényét megsímítja lágyan. Lerogy,majd felszökken, és hosszan , fájdalmasan üvölt.Valahonnan messziről az üvöltés halkan vissszhangzik. Fejét jobbra-balra kapkodja)

Dehát hogyan? ...Mitől?...(beletoppan a tócsába) Esett egy kis eső..Csak nem mérgezett? (az esőhordóhoz megy)

Csak nem kénes? (belemeríti a fejét)

(a "halottak" fergeteges jókedvvel talpraszökkennek.Ugrálnak hahotáznak)

,,Egy kis ménkű,egy kis kénkű hopszssza...bég a gége itt a világvége!"

NATÁLIA: (kikapja a fejét a hordóból, kétoldalt csurog le a víz,döbbenten) H Á T   T I?

IHÁN: Áprillili!

FUX: (felhorkan) Májusban? - Hülye!

IHÁN: Én hülye?...És kié volt az ötlet?

NATÁLIA: (boldogan) Akkor hát nem haltatok meg nekem?

PATKÓCZY: (röstelkedve) Amint tetszik látni ... nem.

JOLIKA: Szamár úr ötlete volt,hogy tréfáljuk meg Nati nénit, mert belénk fagyasztotta az igaz lelket, méghozzá tökhiába.

NATÁLIA: (még mindig hitetlenkedve) Megvagytok mind?

FUX: Sajnos...

NATÁLIA: Nem látom Filót.

FILÓ: Itt vagyok a lombok közt. Röstelem kidugni a pofámat.

NATÁLIA: Jaj de örülök!

JOLIKA: Nem tetszik haragudni ránk?

NATÁLIA: Ne beszélj szamárságokat.

IHÁN: Pardon!...Szamárságokat én szoktam.

FUX: Ez már fix.

BODÓ: És ezeknek akarsz te boldog lenni?

NATÁLIA: Én máris az vagyok.

JOLIKA: Meg tud nekünk bocsájtani?

NATÁLIA: Gyere had puszilom meg azt az édes kis pofikádat!...(nagyot cuppant a feje búbjára)...És téged is Bodó...(megcsókolja) ... és önt is Ló úr ...És a gólya nagysámnak is egyet..

PULULU: Ő már kapottt a multkor.

(nevetnek)

NATÁLIA: (Kacsirekhez) Poétám...Lantosom!

KACSIREK: Most kéne a szent fát félretennem,hogy így elripacskodtam az őserőt.

NATÁLIA: Eh, nevessünk nagyot! (megpróbál kacagni,de senki sem követi a példáját.)

FILÓ: Így van ez. A köz mindig a szamárra hallgat...Nem így nézne ki a világ,ha nem úgy lenne....Én is hibás vagyok.Arisztokratikusan félrevonultam,ahelyett,hogy határozottan tiltakoztam volna.

FUX: Ég a bőr a pofámon...

JOLIKA: Érzem a szagát.

PULULU: Az nem bőr. Nem mosakszik.

FUX: Igaza van nagysám...Ha kedve van, belecsíphat a finakomba..

PULULU: (szédeleg) Bosd deb,bajd báskor....

(nevetnek)

PATKÓCZY: Kiver a veríték a kínos helyzet miatt...(ijedten) Vagy ez már hektika... Lázam van?

FUX: Utolsókat rúgja a kerítésbe.

VICSORI: Én is kutyául érzem magam.

FUX: Ez a minimum,amit egy kutyától elvárhatunk.

PULULU: Ez a pernahajder gúnyt űz mindenkiből.

NATÁLIA: Pedig a rideg külső meleg szivet takar.

PULULU: Mi az,hogy meleg, - lángol!. Ha kinyitja a száját füst jön fel a torkán.

JOLIKA: Ne legyen már olyan paprikás nénémasszony.

KACSIREK: Az ám...Egy jó ideje már nem látom a kedves nővérét. Hol van?

PULULU: (tompán) Puddingban.

KACSIREK: (felnyög) Jaj!

FILÓ: (rezignáltan) Tudtam!

IHÁN: Az egy pályaudvar Londonban?

FUX: (gúnyosan) Az...Hiába no,meglátszik,hogy posztdiplomált Agagából.

NATÁLIA: Elég!...Hagyjátok abba!...Ne bántsuk egymást...L e g a l á b b m a n e!...Elég, ha az égiek vernek minket.

IHÁN: He-he!...Csak szerettek volna!

FUX: Csit géniusz!...Nehogy a fejünkre rántsd a plafont.

FILÓ: Igaza van Fux úrnak: "Ne piszkáld az eget,úgyis dühös."

NATÁLIA: Neked is igazad van okoskám...Vigadjunk inkább.!

FUX: Maestro - m u s i c a!

NATÁLIA: (széles mozdulattal) L A S G O J A S!

KELEPINÉ: (csőre csörög,mint a kasztanyett,szabályos fandangó kerekedik. Julika és Fux téncra perdül,szenvedélyesen ropják a félkör közepén. Hirtelen baljós csend támad, ijesztően nyikordul a konyhaablak, az udvarra kirepül a táncosok lába elé - egy csokor virág)

 

V É G E L S Z Á M O L Á S

 

NATÁLIA,

HANG,

GÁBRIEL,

MIHÁLY.

 

NATÁLIA: (a rét közepén fekszik, szája lassan mozog, sarkában ott a kedvenc virága a veres margaréta.Nagy felhő suhan az ég közepére.Szférák zenéje)

HANG: N a t á l i a !

NATÁLIA: (szeme meg se rebben )

HANG: (egy fokkal keményebben) N A T Á L I A!

NATÁLIA: (pókerarccal kérődzik)

GÁBRIEL: Süket vagy?!

HANG: Andante maestoso, Géjb!... Capito?

GÁBRIEL: (hallgat)

HANG: Süket vagy?!

GÁBRIEL: (durcásan) Értettem... Finomkodunk a tehénnal.

NATÁLIA: Tehén az öreganyád!

GÁBRIEL: Hát micsoda?

NATÁLIA: Neked: Natália

HANG: És nekem?

NATÁLIA: (hallgat)

HANG: É S N E K E M?!

NATÁLIA: Neked: balek.

HANG: Hogyhogy balek?

NATÁLIA: Hát győzött az eszme? - Nem... Jötte-e a világ vége? -Nem...Hülyét tetszett belőlem csinálni.

GABRIEL: Nagy eset!

HANG: Csitt!... (Natáliához) Azt gondolod nem győzött? - Győzött!

NATÁLIA: A francba! Egy igaz lelket sem találtam!

HANG: De...Nem is egyet.

NATÁLIA: Felsorolná?

HANG: Hosszú!

NATÁLIA: Ezek az én csetlő-botló barátaim,ezek igaz lelkek?

HANG: Hát...nem egészen.

GÁBRIEL: Nekümk mán a rongyos is jó...

HANG: Lelöklek!

NATÁLIA: Akkkor is....hülyét csinált belőlem.

HANG: Jegyezd meg jól: az eszmei harchoz elsősorban hülyék kellenek.

NATÁLIA: (keserűn) Hát köszönöm.

GÁBRIEL: Néha már-már azt hiszem,a hülyéket jobban szereted, mint másokat,hisz mindig ott vannak az élen.

HANG: (szigorúan) Nem a legmegfelelőbb pillanatot választottad a hőzőngésre.

GÁBRIEL: Bocsánat!...Be fogom fogni.

NATÁLIA: Az jó lesz.

GÁBRIEL: Cokeresz!

HANG: (nyomatékkal) Ez már befogás?

GÁBRIEL: (drámaian) Fel is mondhatok...

HANG: Helyes!... (kiált) Mihály!

MIHÁLY: (távolabbról) Szólitottál uram?

HANG: Szeretnél arkabb lenni?

MIHÁLY: Naná!

HANG: Mert vannak itten olyanok, akik megúnták.

NATÁLIA: Ne rugja ki... Nie kommt etwas besser...

MIHÁLY: Mit mond?!

GÁBRIEL: Nem tud nyelveket,azért is vice-ark...Egyébbként köszi Natikám.

NATÁLIA: Natikám?...Most már Nati?

HANG: Kicsit nagy a pofája,de azért lehet szeretni.

NATÁLIA: Hm...

GÁBRIEL: Kér...khm...rágódjál egy kicsit ezen.

NATÁLIA: (felhorkan) Mu?!

HANG: (elvágja a kócódást) Na most már semmi akadálya, hogy boldog legyél.

NATÁLIA: Nagyon megtisztelő,de fél munkáért nem fogadhatok el...

GÁBRIEL: Fél munkáért - fél szentség.

HANG: (feldühödik) Kotty belé!

NATÁLIA: Nem keveslem, dehogy...csak...

HANG: Csak?

GÁBRIEL: Csak?

HANG: (rendreutasítja) Nem te kérdezel itten!

GÁBRIEL: Értetten...Vétel.

NATÁLIA: Végiggondoltam alaposan...Nem jó kilógni a sorból. Barátaim akkor szerettek,mikor kiderült,hogy teljesen tehetetlen vagyok... És egy kicsit sem idegesítette őket,hogy a megmentésükön fáradozom...Ebben viszont igazuk van... M i n d e n k i  m e n t s e  s a j á t  m a g á t!

(taps)

HANG: Gábriel!

GÁBRIEL: Bocs!... Azt hittem tetszeni fog.

HANG: És a Gondviselés az smafu?

NATÁLIA: Ha már itt tartunk... (meggondolja magát) De inkább nem!

HANG: Mondd csak bátran.

NATÁLIA: Nem fog megsértődni?

HANG: Úgy segítsen meg saját magam!

NATÁLIA: De csakugyan nem?

HANG: Á!

NATÁLIA: Én ugyanis...

GÁBRIEL: Nyögd már ki!

HANG: G É B!

NATÁLIA: A Gondviseléssel kapcsolatban..

HANG: Igen?

NATÁLIA: Hol gondviselés az, hogy kénesőt, izzó parazsat készült a világ nyakába szórni?

HANG: Ugyan!... Méghogy én??

NATÁLIA: Dehát mondtad... Még a pontos dátumot is kijelölted... Ötven napja lázban égek... Kéneső... Vulkán... Dögvész...

GÁBRIEL: Dögvész?

NATÁLIA: Az hát.Még a hiéna is elhányta magát hallatán.

GÁBRIEL: Nem azért hányt.

NATÁLIA: Akkor is... Tulajdonképpen mi volt ez a tüzesménkűs dolog?

HANG: He-he... Csak vicceltem...

NATÁLIA: (fenakad a szeme, majd golyóbisai összefutnak. Megforgatja a margarétát szájában, lassan megrágja és - lenyeli.)

 

V É G E