Kukorelly Endre
Paprika

Lovas Ildikónak

Kedves Ildi. Néhány évvel ezelőtt volt olyan, hogy állítólag paprikát hamisítottak nagyban, összekeverték téglaporral, nem most találtam ki, ment róla a cikkezés. Kevés dolgot érdemes hamisítani, nem gondolnád, hogy például paprikát érdemes. Akkoriban egyszer teljesen véletlenül hazafelé igyekezve jelentősebb adaggal vásároltam a körúton, a Nyugati pályaudvar előtt, egy öregembertől. Csinos kis téglaszín nejlonzacskóba takarosan becsomagolva. Kérdeztem tőle, hogy nem hamisított-e. Vagyis előbb megkérdeztem, mennyibe kerül, mondott egy összeget, nem sok, elég olcsó, utána kérdeztem meg, nincs-e hamisítva. Rám nézett, és azt mondta, nincs. Számít a retorika. Vagy nem is tudom, mi dönt, valahogy biztos voltam benne, hogy oké a dolog, bár ilyet az ember már csak babonából sem ismer be. Nem szívesen ismered be, hogy őszinte gesztusok lefegyvereznek, igyekszel megmaradni egy fejlődéstanilag biztos jóval korábbi attitűdnél, a gyanakvónál. Gyanakvó vásárló, nincs egyáltalán rászorulva, annyira nem is kell az a vacak, csak szórakozik. Azt hiszem, velem az lehet, hogy valamiképp gyárilag nem gyanakszom. Azt kérdezed, hogy vagyok. És hogy vegyem komolyan a kérdést. Na jó, komolyan veszem: röviden megmondva, jól. Ez nem gondolnám, hogy nem veszélyes, jó és veszélyes és én nem szívesen hősködöm. És nem állítom, hogy nincs rám hatással, amit politikai korrektségnek neveznek, vagy nincs hatással rám a morál, ,,azokról az uralmi viszonyokról szóló tanítást értve ezen, melyek közt az "élet" nevű jelenség keletkezik" (Nietzsche). Azt se mondanám, hogy hatásuk kizárólag irritáló, ellenkezésre ingerel, nem vagyok dafke, szerintem. Ha elmondom, amit gondolok, nem pusztán szórakozásból, korántsem krakélerségből kerülök szembe a dominanciával, hanem, mondjuk így, egyfajta gyanútlanságból. Melyhez valamiként azért ragaszkodnék is, ennyiben mégiscsak ,,szórakozom", bár érzem közben a veszély ízét, és sokszor visszaemlékszem ébredéskor nyomasztó álmokra, ha aztán szinte azonnal el is felejtkezem róluk. Hát körülbelül ebben a hálóban képzelj el, nem tévesszen meg alkalmankénti blazírt fizimiskám, döntsd el magad, hogy akkor ringatózom-e vagy kapálózok. Vagy mindez. Ha dolgozom, biztos jól vagyok, épp mint Lenin. Plusz lányok és foci. Most Feldafingban lakom, kilátással a Starnbergi tóra, itt írta úgy különben Thomas Mann a Varázshegy egy részét, meg Babits a Halálfiait. Én viszont épp Bulcsú Károly költeményeiről olvasok Aranytól (A. J. Prózai Dolgozatai, kiadja Ráth Mór, 1884), legjobb szórakozás, nulla veszély, ilyeneket szólt a Bulcsú, hogy aszongya, ,,Egy tót alszik rokkant ágyon / Ázva vágyon igen nágyon", isteni, fogom szavalni Anettnek. Egész kedvem kerekedett közben Bulcsúzni. Ha összecsukom Aranyt, úgy ragyog, de tényleg, az aranyozás a lapszéleken, mint hajnali fél 6 felé a fölkelő nap a tótükörben. Már ha nincs köd. Azért nem gondolnám, hogy Paradicsom.

(2002. november 20.)