Jódal Kálmán
Az örök dilemma: tömegkultúra és (vagy) elit kultúra

A Kalligram szeptemberi számáról

Stephen King, James Bond, cyberpunk, fantasy, Matrix. Lehet-e, kell-e, érdemes-e foglalkozni ezekkel a tömegipari kultúrtermékekkel komolyabb, elemzőbb szociológiai-filozófiai-poétikai szemszögből? A folyóirat sugallata szerint (és saját véleményem szerint is) egyértelműen igen. Na már most a tömegkultúra és a vájtfülű kultúra kölcsönösen átvesz egymástól különböző tartalmakat, technikákat, hangulat- és eszmevilágot, nézőpontokat (valahogy úgy van ez, mint a folklorizáció és a folklorizmus közötti interakciókkal). Az új évezred kulturális arculatát a kommersz és az elit produkcióinak együttes jelenléte, szimbiózisa és kölcsönös átjárhatósága adja. Az internet erre csak rádob még egy lapáttal. Egy folyóiratszámban természetesen lehetetlen átfogó s mindenre kiterjedő körképet adni erről a különös, tarka kultúrkonglomerátumról, de elgondolkozni elgondolkozhatunk az olvasottakon, hiszen a folyóiratok, újságok, tévéműsorok, reklámok folyamatosan alakítják-átalakítják (hogy ne mondjam, manipulálják) az aktuális, menő kulturális piacot, öltözködés- és viselkedésmódot, a legtágabb értelemben szemlélve.

Persze minden kultúra rétegkultúra, de vannak átfedéses területek, és a határok is állandóan módosulnak. Ezenkívül a két pólus - a kommersz és az elit - meg sem lehet egymás nélkül (gondolok itt a népi-konzervatív, vidéki, illetve az urbánus-kozmopolita ellentétekre is), mivel mindig kell valami, amitől hol elhatárolódunk és messzire szökünk, hol beemeljük bizonyos elemeit a "saját" rétegkultúránkba, amely folyamatosan változik: húsz-harminc évvel ezelőtt (legalábbis Kelet-Európában) a képregény, a tévésorozatok, a rockzene, majd később az alternatív zene mindössze szubkulturális trendekként voltak elkönyvelve, míg ma már (legalábbis az emberek nagy részének az agytekervényeiben) az az általánosan elfogadott vélemény, hogy ezekben a műfajokban is lehet művészit, maradandót alkotni, és - mint a Kalligram szeptemberi száma bizonyítja - komoly, olykor integráló, olykor elutasító felhangokkal, de mindenképpen szükséges ezekkel a jelenségekkel foglalkozni, mert már rég beszüremlettek a pórusainkba. Vagy ahogy egy pszichológus ismerősöm mondta: Ha a valóság nem tetszik, egyszerűbb megváltoztatni a valósághoz fűződő viszonyunkat és hitrendszerünket, mint magát a valóságot. Tehát: Proust és Tolkien, Umberto Eco és Clive Barker fölött egyformán süt a nap, és csak rajtunk és pillanatnyi hangulatunkon múlik, melyik könyv után nyúlunk (ez vonatkozik a filmre, a zenére és az összes többi kulturális médiára is). És ez így van jól.