Nagy Zsuzsa

Mese az édenkert majdnem

megtörtént visszaállításáról,

a félelmek vezetéknevének eredetéről

és egyebekről

 

(Egyúttal Éváról zárójelben másképpen)

 

Elhatározta a félelem, hogy nem fog többé félni,

inkább fog egy nagykefét s elindul a világ lelkét kikefélni.

Magánál kezdte a félelem a csutakolást,

ünneplőbe öltözött s elvégezte a szentgyónást.

Aztán nagykeféjét a hátára véve

elindult a világ világosságának közepébe.

Járt hétszázhetvenhét esztendőt s még egy napot,

mígnem a világ feneke előtt emelhetett végre kalapot.

Mert az vagyon ám az ő országa felé fordítva,

hogy szippantgathassanak belőle a félelmek

gyötrelemtől kínlódva, ordítva.

S időnként durrogtatott is bizony nagyokat a világ,

csúnya, vérengző háború keletkezett ott,

hol megérezték a szagát.

Illendőképpen bánt a félelemmel a világ feneke,

útba igazította, elmagyarázta,

hogy merre van a világnak eleje.

"Menned kell hetvenhét esztendőt s még egy napot

s az engedélyt a csutakolásra,

ha a világot jókedvében találod, lehet, megkapod.

S ment csak ment a félelem tovább

néha oly szorosan a világ mellett,

hogy akár meg is érinthette volna annak oldalát.

(Ezt megtenni azért mégsem merte,

nehogy még mielőtt kívánságával neki előhozakodik,

a világot feldühítse.)

Megérvén a hetvenhét esztendő s egy nap elmúltát

valóban megpillantotta a világnak ábrázatát.

Az éppenséggel sem csúnya sem szép nem vala,

de megörvendezteté a félelmet a világnak szava.

"Megengedem, elmehetsz bensőm bensejének közepébe,

de vigyázz, mert azt tizenhárom hétfejű sárkány vette őrizőbe.

Mire odaérsz, a sárkányfejedelem lakodalmát fogják ülni,

ki éppen most indul világszép királykisasszonyt rabolni.

Nézd, adok neked egy zacskó álomport,

hints belőle a sárkányok poharába,

mikor azok legnagyobb hévvel isszák a bort.

Aztán csutakolhatsz, nem bánom, reggelig,

míg lelkemnek leglelke ki nem fényesedik."

Megköszönte az álomport és a jótanácsot a félelem,

indult is nyomban tovább, hogy ne kísérje késedelem.

Miután járt hét esztendőt s még egy napot,

ricsajukat meghallva, a sárkányok közé óvatosan odaosont.

Mindegyikük poharába álomport hintett,

mire azok versenyt horkolva szanaszét elhevertek.

A szépséges királylány hős megmentőjét látva

sírva-ríva borult annak nyakába.

"Hős megmentőm, hős megmentőm" - ekképpen titulálta.

Igen megtetszett ez a félelemnek s az,

hogy ő még nagyobb félelmeknek lehet ím, a gyámolítója.

(Furcsamód, ekkor aznap éjjeli álma jutott eszébe,

melyben egy kígyó sunyin mellékúszott s hozzá e szavakat intézte:

"Félelem készülj, holnap egy asszony fog az utadba kerülni,

ha ésszel fogsz élni, azonnal megtapasztalhatod,

mit jelent az erősebbnek felülkerekedni.")

Mikor pedig a félelem azt is megtudta

- a kígyónak sugallatán előzőleg igen férfiasan elgondolkodva -

hogy mily hatalma s vagyona van e lány királyi atyjának,

nem tetszett neki ötlete többé a csutakolásnak.

"Ily alantas munka - gondolta - a félősebb félelmeknek való,

énreám menyasszonyom atyjának udvarában

vár most a sok alattvaló." (Mert hiszen azt mondani nem is kell,

hogy a történtek együtt jártak

az ásó-kapa-nagyharang hűséggel.)

Egy pillantást vetett még a félelem arra a helyre,

ahol a világnak lelkét, világosságának közepét

elrejtve lenni sejtette.

De a büszkeség lovat adott alája s kardot a kezibe

s a kincset érő fehérszeméllyel az ölibe,

(kire már inkább mint zsákmányra tekinte)

elvágtatott alattvalóknak s országoknak tetejibe.

S uralkodott azután a félelem rengeteg sok évig,

de félelme, ahogy azt hatalma meglelésekor képzelte,

nem szűnt meg sem egészen, sem félig.

Csakhogy ezután már nem reszketett és sírt mikor félt,

hanem, mivel alattvalói voltak,

gyakorolni kezdte az üvöltést.

Üvöltésének, mint a véres hús, olyan volt a szaga,

mely hamarosan az egész birodalmát bejárta.

Később a világ orrához is eljutott

s az sárkányok őrizte, tisztátalan lelkével

még nagyobbakat durrogtatott.

Nemsokára a megoszlás is elkezdődött a félelmek között,

aszerint, mikor félt, melyikük reszketett

s melyikük üvöltözött.

S mivel e két dolognak

rengeteg változata s kapcsolata is kialakult,

a félelmek neve elé megkülömböztetésül

vezetéknév is párosult.

Azóta van a félelmeknek vezetékneve

s lassan, ím, végéhez is elérkezett ez a mese.

Hogy így volt, tudom, magam is a port ott rúgtam,

sokat ittam, ettem, s majdnemhogy berúgtam.