Szögi Csaba
Nyitány záráshoz
 
Amerre vándoroltam, azt mondták, szemét, mocsok, punk. Azt is, trágár, ponyva és sehova sem vezet. Bűzlik az alkoholtól és kábítószergyanús. Igen. Mindezt vállalom. Sőt. Még sok mást. Még csak nem is sejtik, mennyi mindent.
Nincs felesleges szó.
 
-
nem kell más
csak egy korty víz, végre más
ez az íz, mely
mélyre ás
a gyógyszer íze a szájban
méreg a májban, minden
nap ez idő tájban
gyönyörködöm a falban, a
tájban
soha nincs időm mélyebbre
ásni
elélvezni
fogam vénádba vájni, az
kő, papír, olló
holló
kibaszott repertoár
s az ár
menj a picsába már
trágár a vers, amit írok
sírok, rohadt dolog, de
könnyek, papírok
ugyanaz, nem is kell
más
csak láss, ott a padló, a deszka
padlás
csak te érted, kedves, szenvedj
mindenem nedves
csak a torkom száraz, a
válasz isten csendje
torkosok rendje
s nem kell már, aki elénekelje
bánatom, örömöm kit érdekelne
látom a kiutat, a sorompó zárva
égetem a hidakat, nincs visszaút tárva
lelkem öledbe hullva sorvadó lárva
nézem a képeket a válaszra várva
de zárva, a sorompó zárva
nem élem
meg, hogy elénekeljem
az énem
elfolyik a vérem
széthasadok
ördögök, angyalok
megbaszom az egeket, a földeket, a réteket, aggokat, véneket, talán gyűlölöm az életet, leszopom a hullám, elsodor a hullám, nem én, nem én vagyok a trágár
csak a vérem, a vérem a galád
-
sóhaj, apró fekete-fekete óhaj
a méreg már a szájban, a kulcs
a zárban, csak ülök a bárban
lágyan lüktet a vér az érben
a pohárban a szesz csak egyre
gyarapodik
-
telhetetlen unalom, míg ugatom
a vonatom a síneken elúszott
mi lecsúszott a torkomon, ma este
az agyam már monoton gépezet
a bárlégy szétesett, keleten és
nyugaton ugyanaz az unalom az
uralom
-
szent anzelmó tüze járja át testemet, mely immár megfosztatott az anarchiától
hozzám a halál szerb nyelven szólott, okreni se!, azt mondta, ez most jó jel, vagy rossz jel, fordulj csak meg, ő ott áll mögötted, egyfolytában, szinte óv, ki beszél most belőlem? (belőled? senki), itt kavarog az egész kozmosz az agyamban, a meghasadt elmémben, még robinson crusoe péntekje is itt mormol valamit a maga érthetetlen nyelvezetén, nagyon jó volt a kender, amit úgy kábé két órája elrobbantottunk, robbantsuk hát fel a világot
-
maline
crvene
kretale
na mene
ukusne
mirisne
jer liče
na pičke
kada hodam, uvek gledam njene voćnjake
nerviraju mene ove pičke malene
jebem maline
jebem maline
jebem sve voće
pa mi puše svi ko hoće
-
ha leírod a dolgaid, lehet az gonosz, vagy rossz, maga a démon és a piszok keveréke, te akkor is őrized, nem égeted el, pedig mit mondott joyce, ne alkoss, égess, de te nem égeted el, a tiéd, őrized, néha kiöklendezel egy keveset, de sosem az egészet és gyűlik, csak gyűlik a Piszok
 
(Zenta, 2002. október)