Meghívó a visszavonulás kertjébe

Kedves, nyugalomra vágyó, jóakaratú, boldog Városlakó!

A Napraforgó utca 12-ben lakok Új-Zentán, így a házamtól mindössze néhány percnyire van a városi kert, melynek gondozásával megbíztak. Attól függően, mikor melyik évszak van hatalmon éppen, ültetek, ások, vermelek, füvet nyírok, ágakat metszek, locsolom a bokrokat és a virágokat. Amikor elvégeztem a dolgom, vagy ha csak szeretnék megpihenni kicsikét, leülök a fűbe elmélkedni; máskor a sűrű lombok alatt taichit gyakorolok, néha pedig sikerül meglesnem a mókusokat, és jót mulatok incselkedéseiken. A városi főépítész hozatta őket Bosznia-Hercegovina hűvös erdeiből, és úgy tűnik, mára egészen megszerették, otthonuknak tekintik a visszavonulás kertjét.
A visszavonulás kertje - aki belép kapuján, annak bensőj
ét hamarosan átjárja valami kellemes, meghitt, jótékony érzés, lassan eláradó nyugalom. Határtalan jóakarat, baráti légkör veszi körül az embert, hazaérkezett: haza, ahova mindig is kívánkozott. Olyan helyre, ahol megszűnik minden félelem, ahol gondtalanság, derű, kedély honol.
Gyere hát, hallgassuk együtt a gyönyörű tollú verebeket, meg a hulló levelek zörejét! Ha este jössz, meg tudjuk keresni a sötét ágak közt nyíló réseken a csillagokat is. Látogass el a visszavonulás kertjébe, keress meg engem és Arleq
uint, aki mellesleg kiváló fűzfafilozófus, elsőrangú bölcseletfaragó, vagyis a lehető legjobb társaság szemlélődésben és párbeszédekben egyaránt! Ha jössz, esetleg hozz magaddal ezt-azt: dugványt, hajtást, magot, csemetét. Elültetjük majd valamely alkalmas helyre, s amikor legközelebb itt jársz, együtt fogjuk megöntözni, megmetszeni, megcsodálni.
Arlequin szerint, aki a segédem a kerti munkákban, jó, ha az ember békés egyetértésben van a földdel - hiszen részben mi is lomb, kéreg és szirom vagyunk...

Üdvözlettel,
Danyi Zoltán városi kertgondozó
(kert@zetna.org.yu, kert@zetna.org)

A Zynthanova korábbi felhívásai továbbra is érvényben:
Kivonulás, városalapítás (
nova@zetna.org.yu) - gyűjtősodor
Volt egyszer egy ország (orszag@zetna.org.yu) - Üzenet