Zynthanova, Szonett-sor 1-17.
Tamás Csaba

 

A képzeletnek játszi ihletője

Vezessen át a titkok erdején

Zsibong az utca, zászlaink lobognak

Kitárva íme gyönge szárnyaink

Szakadj te hű kebel, omolj te vér

Nyugalmat ád az élet majd talán

Nevét vigyázza büszke, boldog őse

Körülragyogja drága béke-fény

Talán ha ő is újra harcba szállna

Ne hagyja eltemetni ünnepét

Ütött az óra, készen áll a gálya

Hogy átevezze vésznek tengerét

Sebezte lárma, várta sanda hír

Od'adta volna érte mindenét

Ha látta csillagát, ki kérdte tőle

Feláldozott-e gyermeket, hazát

"Kiirtanám, ki én", de bánja már

Hisz ősz fejére ifjak átka száll

A lába botlik ócska fába, kőbe

"Még él a méla Béla, él Balázs"

S "a Villa Negra nem apácazárda"