Boda Olivér
Demi-Vierge-portré

 

Egymással szemközt állunk: ugyanaz az arc:

Kislányos, életrekeltett ceruzarajz,

Félénk, végtelenkék, álmot-rejtő szemek

Minden pillantásuk új szerelmet temet;

Festett, érző, ajkat-dajkáló ajkak

Lelkünkben a változás angyala jajgat:

Elkerülhetetlenül múlnak az évek,

Megszűnnek - akkor tudod meg, mennyit értek.

Nézlek: fehér-arany hajad rendetlenül

Válladra hull, elsimítok esetlenül

Egy nyughatatlan, lázadó tincset

Anémiás arcodról - Mennyrontó díszlet

Gondolom, majd belátom, hogy tökéletes

Volt úgy, ahogy szemedre árnyékot vetett

S visszasimítom; jobbról vékony hajfonat

Lóg gyermekivé téve züllött arcodat:

Mint akasztófa sodrott kötele, olyan,

Szó nélkül kötném fel rá magam s boldogan

Nézlek: csókra vársz,

S nyelvem félve ér a holt, hideg tükörhöz.