Sirbik Attila
Aura*

Az aura kiömlésének és milliónyi-apró, felvillanó fénygömbbé válásának¹ - eltűnésének fájdalmas, de szinte észrevehetetlen megismételhetetlensége teszi a (sokszorosítás sokat emlegetett ügyében) vádlottat mégis egyszeri megismételhetetlenné. A végleg eltűntet örökké visszaváró akarás hiábavalósága teszi értelmetlenné a diskurzus kibontását egy oda-vissza (önmagát soha meg nem mutató) ingadozó vágyról, amely mindig az exhibicionista rejtett önfeltárását célozná. Megszüntetné tárgyát, miután azt az alanyból áttranszformálta. Kilökné az alany auráját egy olyan keringési pályára, amely soha nem érintkezik a tárgyi világgal, és mindig csak a semmit fogná körül. A behatolás lehetősége az aura áttörésének érzékelése a bejutás, a behatoló szubjektumra vonatkozó/vonatkoztatott vágyat szüntetné meg. Az aurán kívül való elhelyezkedés örökösen perverz vágyban izzó irányultsága az újabb és újabb befogadásra való képesség aurafelszámoló gépezetévé válik, a mégis behatolás, egymásba-érés által.

Az elszakadás lehetőségét fel nem ismerő (a Másik nem az Én) mozgás, amely spirálisan sodródó, örvényszerű lassúságával sohasem képes a ki-lökésre, az el-dobásra, az engedésre.²

A "szülő" megkettőző valósága nem engedi a létre-hozót elszakadni a létre-hozottól (a diskurzus újabb hiábavalósága, amely egy kötőjelben kulminál(t)).³ A gyönyör beteljesülése (az aura teljessége) csak akkor képes megvalósítani önmagát, ha megelőzi a vágyat, és a behatolási kísérletet megelőzendő befogadóvá válik. Mindig már előbb létezik.

A megértés lényeges mozzanatait nem a befogadás jól megszokott formáiban kereshetjük, hanem egy belehelyezkedés által történő teljes feloldódásban, amely a megkettőzött én-re hasonlít (az egyik sohasem én).

A csupán másolat értelmetlensége.⁴ Mimetikus bezáródás. Az állandóan szertefutó gondolat -, amely folytonosan készenlétbe állítaná az újabbnál újabb lábjegyzetek sorát (a szövegből kiinduló lábjegyzet vagy a lábjegyzet szövegének beépülése a fikcionált virtuál-szövegtérbe) összefogásának képtelensége rajtaütésszerűen (számunkra láthatatlanul - aurálisan) csempészi szövegünkbe az értelmezhetetlenséget (amikor egy vizuálisan, teljes egészében kibontott kép a látómezőnkbe kerül, és leírhatatlanná válik s létre-jön az elbizonytalanítás).

Az elméleti sík részletes, szerteágazó kifejtése előtt az írás már át-billen a hallgatásba (figyelő pozíciót vesz fel). A csendben utazó aura értelmét veszi mindenféle elméleti meghatározottságnak. A mindig rejtőzködő, a soha magát nem-mutató, sejtelmes, lélegzet-visszafojtó impulzivitással hasadna m i l l i ó s z e r t e, ha mindenféle előkészület nélkül megvilágítanánk.⁵ A belül maradás állandó-feszült önmegtartóztatása azzal az egyszerű feladattal jár, hogy sohasem szabad az aura belső falához érnie. 6 Így a be-hatolás csakis az elsődleges, de lehetetlen (hiszen aurafelszámoló) át-hatoláson keresztül történhetne meg, de mivel ez megmarad az esszenciális, fel nem oldódó vágy formájában, létre-jön a deszexualizáció (ebben a létre-jövőben a belül maradás folyamatos szökésben van). Az áthatolhatatlanság révén a külső (a Másik) megközelítő két lehetőség elé állítható (ISZONY és FELMAGASZTALÁS). A felmagasztalás magában hordozza a megérinthetetlenség (örökös vágy) mámorát, az iszony pedig a soha meg nem érintés (örökös vonzalom), amelyet az undor hordoz. A folyamatos feszültségben tartás, a megérinthetetlenség fenntartja az időtlenség képzetét, hiszen mire létrejön az áttörés, megszűnik a tárgy (az, amire a szöveg irányul), kifordul önmagából (önmagává válik azáltal, hogy megszünteti a kettősséget⁷ vagy létre-hoz egy tudathasadásos állapotot önmagába zárva saját auráját) (feketelyuk-effektus).

*...tükör és ablak
1 A két fogalom között húzódó félkörív, mint egy kora reggeli kettős szivárvány érzékelése - amely csak percekig látható, aztán végleg nem mutatja magát - teszi lehetővé, a később értelmetlenné váló diskurzus kibontását.
2 A kizárólagos érvényességre igényt tartó interpretáció lehetetlensége csakis egy spirális pályán mozgó értelmet implikálhat.
3 Az örökös jelen pillanattól való elszakadás lehetetlensége teszi a gyönyört a vágy elérhetetlen céljává, amelyben mindig a vágy az elsődleges, míg a gyönyör a soha be nem teljesülő.
4 Mindig a már elmúlót projektálja az éppen jelenlévő (számára csak formális jelenlévőség) testbe. Itt most egy újabb lábjegyzet következne, azaz a lábjegyzet lábjegyzete az elmúlt szerelem hosszan kitartott lehelete.
5 A mondatban rejtőzködő ki nem mondottság az, amiről szó van. A mindig rejtőzködő elő nem bukkanhat az auragyűrű széttépése nélkül. Ha ezt mégis megkísérelné, önmagát számolná fel, és az aurán kívüli szférában válna immár megfoghatatlanná, nem-létezővé (vagy csak annyira felgyorsulna, hogy e szöveg sohasem lenne képes utolérni [ saját tartalma szökne el])
6 A két rész között, az auragyűrű és a belül maradás megfeszült felszíne között húzódik a már emlegetett kötőjel, amely örökösen a diskurzus hiábavalóságát generálja.
7 Aura és belső