- Heinermann Péter
Sziveri János
(1954-1990)
-
- A KOS JEGYÉBEN
-
- Tiberis, Pó helyett higgadtan
- lúgozza Muzslát a Bega.
- Én születtem ott - nem
- Dante, Poe, Lope de Vega.
-
- Gyermekből a felnőtt kifőtt,
- akár faggyúból a szappan.
- Lékelt ladikként haladok,
- s hulla evez a habban
-
- Kínálom magam, érdes szenet:
- csiszolatlanul is ragyog!
- Eleget rongált féltve a testem -
- kellett, ha nem, cserben hagyott.
-
- Csontig nyilall a fegyelem,
- kordában tart, mint folyót a part.
- Egyengeti a lényegem,
- amit más varként elkapart.
-
- Levedli majd, alighogy élvezi
- - akár kedves a selyemruhát -,
- feltárva tényeit vetkőzi le
- versem a meddő ornamentikát.
-
- Díszlik a kései cikornya,
- mint sarkamon a törés.
- A gyűlölettel leszámoltam,
- szemléletnek az kevés.
-
- Tékozlom magamat élveteg,
- de senki lábához nem rogyok.
- Születtem a Kos jegyében,
- s gyarapodom - bár elfogyok.
-
-
- Sziveri János, a vajdasági magyar irodalom enfant terrible-je, majd élete során "lézengő árva apostola"(Bábel), március 25-én lenne 50 éves. Költőként azt vallotta, hogy "senki sem szabhatja meg hogyan és mit írjon". Olymértékben hiányzott belőle a kompromisszumkészség, hogy kényszerhelyzetben inkább az önrombolást választotta. Losoncz Alpár Időszerűtlen hittel c. cikkében megállapítja: "Nem ismerek senkit közülünk, aki olyannyira szemben állt volna a vajdasági magyar kultúra intézményes rendszerével, mint Sziveri János."
- A költő eképpen vall életútjáról:
- "Dióhéjban: bánáti/bánsági gyerek vagyok, akárcsak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc. Nagybecskerek, ma Zrenjanin, mellett születtem, Muzslán, 1954-ben. A századelőn Nagybecskerek komoly magyar kultúrával rendelkezett. Itt közölte első írásait Fülep Lajos! Nekem persze ebből már semmi sem jutott. S bár szüleim ma is Muzslán élnek, én viszonylag korán elszármaztam onnan. Az általános iskola elvégzése után a Csontváry képeiről ismert Neretva menti Mosztárba mentem pilótaképző katonai gimnáziumba. A katonai szigor elől menekülni kellett, és a becskereki polgári gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ott sem fogott sokáig a hely, s elmentem villanyszerelő inasnak. Ezt már befejeztem, bár igen nehezen, hiszen nem érdekelt engemet a villanyszerelés. Ekkor már közölte verseimet az Új Symposion, a Híd... Egy-két évet az újvidéki bölcsészkaron is lehallgattam, ahonnan Bori Imre riasztott el, aki 1978-ban vissza akarta vetetni tőlem a Sinkó-díjat, a Magyar Szó című napilapnak adott alkalmi kijelentésem miatt. Majd Pancsovára kerültem újságírónak, később pedig Újvidékre főszerkesztőnek, az Új Symposionhoz. Politikai okokból menesztettek. Ezután egzisztenciális mélypont következett. Temerinbe költöztem, majd - Csantavéren át! - Szabadkára, a színházhoz dramaturgnak. Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem - szellemtelenség? - vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés... Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme - Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörű gyümölcsösével. Ha időnként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépből, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben." (Életregényem szinopszisa)
- Sziveri János első verseit a múlt század 70-es éveiben jelenteti meg a Képes Ifjúságban, majd az Új Symposionban publikál. Képzőművészeti esszéket is ír. 1974-ben a becskereki Városi Könyvtár díját nyeri el, szerbre fordított verseivel pedig kiérdemli Karlóca város Aranypecsétjét. A vajdasági magyar irodalomba 1977-ben a Szabad gyakorlatok című első verseskötetének megjelentetésével vonul be, s egy évvel később munkásságát, a fiatal magyar irodalmárok legrangosabb elismeréseként számon tartott Sinkó Ervin Díjjal tüntetik ki. 1980 és 1983 között az egyetemes magyar irodalom egyik legrangosabb folyóiratának, az Új Symposionnak a főszerkesztői posztját tölti be. Íme egy részlet Kalapis Zoltán Sziveriről írt életrajzi cikkéből: a költő "lapszerkesztőként elkerülhetetlenül a politika szomszédságába került, s így közelről láthatta, hogy a korábbi, liberálisabbnak mondott áramlatokat dogmatikusabbak váltották fel, amelyekkel ő, aki csak a költészet törvényeit ismerte fel, s kizárólag az erkölcsi-etikai szempontokból indult ki, nem tudott egyetérteni, még kevésbé azonosulni velük. Költőként ugyanis azt vallotta, hogy senki sem szabhatja meg, hogyan és mit írjon. Két világ, két törvényszerűség került ezúttal is - ki tudja hányadszor - egymással szembe. Az összeütközés kimenetele nem volt kétséges: a politika kíméletlenül leszámolt azokkal, akik megszentségtelenítették, leleplezték módszereit, frazeológiájának tarthatatlanságát, s elhallgattatták, szétszórták, sárba taposták őket."
- Zalán Tibor, író a Szomorkás visszatekintő - és nem értem, hogy miért címet viselő tanulmányában megállapítja: "Ha Sziveri - vagy az akkori új symposionisták nagy része - csak bátor lett volna, akkor talán nem áll elő a válsághelyzet. De ezek az urak és hölgyek, akkor még fiúk és lányok, nemcsak bátrak voltak, de merészek is, s ebben a kategóriában benne van az önsorsrontás, a felelőtlenség, sőt a túlvállalt felelősség; elsősorban benne van pedig a kiszámíthatatlanság."
- A politikai kiátkozás olyan méretű volt, hogy Sziveri, a kiebrudalt főszerkesztő még egy művelődési egyesület titkári állását sem tölthette be. A menesztett szerkesztőség többi tagjára - közöttük heten Sinkó-díjasok - szintén a számkivetettek sorsa várt. Figyelemreméltó, hogy a Magyar Írók Szövetsége is védelmébe vette a fiatal, rebellis vajdasági írókat, de hiábavaló volt minden tiltakozás.
- A hosszadalmas vita öt-hat év múltán ismét felízott, de most már a Sziveriék ellen szólók lepleződtek le. A kényes ügy kapcsán országszerte mintegy ötven cikk jelent meg. 1989-ben, hat évvel a szerkesztőség feloszlatását követően az Új Symposion alapítója, a Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szervezet epilógus gyanánt kimondotta: Sziveri János főszerkesztőt s vele együtt a szerkesztőség tagjait erkölcsi valamint politikai szempontból alaptalanul meghurcolták. Sajnos, a jóvátétel túl későn érkezett, mivel költőnk a jelzett évben - már nagybetegen - gyógykezelésre Budapestre költözött. A gyilkos kór leküzdhetetlennek bizonyult. A bánsági származású poéta 1990. február 1-én elhunyt.
- Itt és most nem az Új Symposion-ügy górcső alá vétele a célunk, hanem inkább a Sziveri életét, egészségét és művészetét perdöntően befolyásoló lelki-szellemi mozzanatokat szeretnénk előtérbe helyezni. (A Symposion-mozgalom részletes és a korabeli dokumentumok hasonmásával gazdagon illusztrált krónikáját A kultúrtanti visszavág címmel Csorba Béla és Vékás János állította össze s jelentette meg előbb 1993-ban szamizdatként, majd 1994-ben az Illyés Alapítvány támogatásával.)
- Görömbei András Napjaink kisebbségi magyar irodalma című művében a következőképpen méltatja a lázadó költőt: "Sziveri Jánost gyakran emlegeti a magyarországi kritikai irodalom együtt Petri Györggyel és Szőcs Gézával, mint annak az új költői iránynak egyéni hangú képviselőit, amelyik a költészetet annak esztétikai vesztesége nélkül tudta politikai eszmék nyílt kifejezésének terepévé is avatni. Versei tele vannak ironikus fordulatokkal, szarkasztikus elemekkel, kihívóan nyers, depoetizáló, naturalista jellegű kifejezésekkel. Szemléletére a heroikus irónia jellemző: a költői személyiség kétségbeesik a világ tényei és önmaga kiszolgáltatottsága láttán, illúziótlanul számba veszi ezeket a tényeket, megrendül, de összeomlását nyersen ironikus kacagással, bohóckodással akadályozza meg. Kétségbeesését iróniával avatja erőforrássá. Költészetének egyik alapkérdése mindvégig az ön-meghatározás: személyiségének és költészetének mibenléte, értelme gyötri leginkább. Erősen szenved a kicsinyes és leszorított létezéstől, a szűk perspektíváktól, az értelmetlenség, reménytelenség tudatától, s kiépíti az önvédelmi esztétikai övezetet, a 'lebegés iróniáját'. Ennek a különös esztétikai minőségnek változatos, bár költészetében meglehetősen gyakran ismétlődő eszközeit alakította ki: a kihívóan nyers, feleselő rímelést, a naturalista szókincset, a posztmodern ironikus idézést, klasszikus szövegek travesztálását, a távoli képzetkapcsolásokat, szótöréseket, a villonos hetykeséget, a többértelmű szavak ironikus játékát, elméleti tételek ironikus idézését, lírai műfajok parafrázisait stb. Előbb gazdagon alkalmazta a szürrealisztikus látomáselemeket, majd a klasszikus fegyelmet, erőteljes gondolatiságot választotta. A jellegzetesebbnek minősülő Sziveri-hang kiformálása, a nyers politikai és önelemző 'lebegő irónia' a nyolcvanas években válik meghatározóvá költészetében, szoros kapcsolatban politikai meghurcoltatásával, leváltásával az Új Symposion főszerkesztői posztjáról."
-
- PRÓFÉCIÁK
-
- nem Páris, sem Bakony:
- vér és takony.
- Hol a léptek, s a lépték is
- csak olcsó recsegés - -
- Feledés jár át.
- De őrzi a cserép cserepek
- szubsztanciáját - - -
-
- és dúl a dal - feldúl.
- Fordul a tömeg
- szervezeti fantom
- agy lendkereke.
- (Lehet-e kegyvesztett a vezérürü?)
- Röpköd az ürü
- lék,
- mint szoba-konyhában a legyek.
-
- Falhoz, falon,
- s faltól falig: a képlet.
- Megállok.
- Kovakő szívvel ama teleologikus télben.
- Szél rágja a fákat -
- s fejemet. Ha kihalok kihalok.
- És bennem tér terem.
- Megmozdul az enyészet terve.
- S minden kihal velem - - -
-
- ha eláraszt a ragyogás,
- afféle prófétikus férfigagyogás.
- Nem "hízik" rajtam a hús,
- dobon szárad a bőröm.
- A nyelvet is alig töröm -
- s tűröm.
- Lelkem az egekben totyog.
- S félek, ha hallom, hogy
- élek.
-
- Romlik az érték
- és értékítélet. Mértékegységet bont
- - s asztalt - a báli
- gyársereg.
- S mint ki fejében hordja végbelét,
- döfödi az Ég
- a Föld ölét: össze-szét, föl-le.
- Nyakig szarban
- a tárgyak - - - -
- Elfutok, de bevárlak.
-
- "Ady ismert versének depoetizált, negatív parafrázisával indul ez a vers. Ady számára Párizs jelentette a menedéket, a védelmet az 'Irán-szagú, szittya sereg' üldözése elől. A 'Paris, az én Bakonyom' messze látó költője számára tehát a távlat és menedék egyaránt adott volt. Sziveri János szarkasztikusan naturalisztikus rímmel nyomatékosan jelzi a teljes távlattalanságot. Majd a 'léptek' és a 'lépték' szintén ironikus kapcsolásával és negatív minősítésével ("csak olcsó recsegés") a cselekvés lehetetlenségét és értelmetlenségét fejezi ki. A szétesett társadalomban, a töredékessé vált emberi létben csupán emlék lehet az emberi lényeg átélése, innen a filozofikus sorok nosztalgikus és egyben ironikus ('cserép cserepek') hangvétele. A második versszak ismét alkalmazza a variációs ismétlés által teremtett iróniát már a nyitósorában, majd a szómetszéses sortagolás és a szómetszéses, látszat-önrímes ('vezérürü - ürü-lék') szerkesztéssel a társadalmi irónia szólal meg szarkasztikus erővel, egyben előkészíti a vers zárószakaszának nyers naturalizmusát. A versben mindvégig ellenpontozza a tapasztalatokat a költői személyiség keserűsége, megrendültsége. A harmadik szakaszban ez a pusztulással való szembenézésben konkretizálódik. A potenciálisan a tüzet, életet, azaz távlatokat birtokló személyiség 'teleologikus télben' jelenik meg, teljes reménytelenségre ítélve, ezért illúziótlanul, keserű tehetetlenséggel, beletörődéssel mondja: 'Ha kihalok kihalok'. A 'kihalok' a szokatlan igekötőkapcsolás és az ismétlés folytán ironikus, de értelme szerint tragikus is, hiszen a 'meghalok' igével szemben a 'kihalok' totálisabb, teljesebb pusztulást jelent, kihalni az szokott, akinek nincs folytatása. Ezt a teljes pusztulást nyomatékosítja az utolsó sor, ennek mély fájdalma ('S minden kihal velem' -) sugallja azt, hogy az enyészettel szemben itt egy gazdag, értékes világ áll, mely azonban menthetetlenül pusztulásra van ítélve. A nyomaték itt a fizikai pusztuláson van. Sziveri János költészetében tragikusan egyéni szín a nyolcvanas években a gyógyíthatatlan beteg haláltudata, s halállal szembenéző tartása.
- A fizikai halál ellen bizonyos értelmű vigaszt, menedéket a költészet, a maradandó alkotás jelenthetne. Ezt a vigaszt sem találja az illúziótlanul előretekintő költő, a harmadik strófa nemcsak kiteljesíti a fizikai pusztulás képzetét, hanem be is vezeti a negyedik strófa szellemi táját, helyesebben annak iróniáját, lehetetlenségét. A vers zárószakasza groteszk Kosztolányi-allúzióval fejezi ki a költő vágyaiban élő világ teljes ellehetetlenülését, apokaliptikus végjátékát. Majd kiteljesedik az 'ürülék'-motívum, elfoglalja a tárgyi világot. Ezzel párhuzamosan fölerősödik a halál-képzet is, méghozzá úgy, hogy a személyes pusztulás az ettől a 'nyakig szarban' lévő világtól való meneküléssé is minősül ('elfutok'). A személyes pusztulás fájdalmát hetykén ellenpontozza az, hogy fölsejlik a zárósorban a mindenkire érvényes enyészet-törvény tudása ('de bevárlak'). Sziveri János próféciái, jóslásai tehát egyfelől a világ ironikus, naturalisztikusan apokaliptikus bemutatását, másrészt ebben a közegben a többre kívánkozó személyiség szenvedését, pusztulását mutatják meg. E kettős tragikum fölött az ítélkezés szarkazmusa, iróniája és az elemző értelem pontos működése tart egyensúlyt." (Görömbei András: Napjaink kisebbségi magyar irodalma, 305-306. p.)
- A Szájbarágás (Terpesz) című vers szintén a személyes tragikum előrevetítése, az is jellegzetesen sziveriesen:
-
- TERPESZ
- In memoriam K. J.
-
- üres a pörkölt káposztás tál
- Kajári Jóska elhaláloztál
- nyakunkon a tél s a nyakadon hurok
- feszül mint a húr a kóckötél
-
- hol vagy hol nem vagy
- nem vagy művész bűvész sem vagy
-
- hiszen te már egyáltalán nem vagy
- jaj mennyit kell az élőnek kiállni
- hányszor kell még a belünket kihányni
- maradni ha akarunk élőnek
-
- pofázik a gyomorszáj
- ennyi az emlék
-
- írásban és szóban
- élted élted
- iskolaszolgai pózban
- Kajári mortusz Kajári
- ahogy itt lógsz
- tekinteted olyan tanári
-
- pofázik a gyomorszáj
- ennyi csak az emlék
- feltorlódnak a gyermeki elmék
- lajcsi aki osztrák rágógumibagót rág s
- aki él még pista a rác
- aki erős és erős
- gyurka a vegyészpilóta ki az államokban doktor
- meg butykos - két évtizede szinte
- kenguruk után futkos
- meg a többiek akik még félnek
-
- meg akik már nem élnek
- bartamiska szétlőtt agya s
- horvátpista
- a rendőr aki az álmokat őrzi
- nehogy elszabaduljanak
- nehogy elszabaduljon a pokol
- pedig 20 éve sincs még hogy együtt
- álmodtunk
- mindez ez mind
- ami köt
-
- milyen ripacsok vagytok ti privát hulláim
- olyan ócskán játszottátok el a halált
- ennyi lenne csak ha valaki már nem él
- Jóska olyan parlagi nyakadon a kötél
-
- s nézel csak nézel
- nézel ránk
- képviselők között te
- képviselőfánk
-
- a levegő akár a zselatin
- igyekszem szokni lejjebb csúszott
- az ég a kelleténél
- egészen a számig s most nagyokat harapok
- amolyan üres harapás ez
-
- a levegő akár a zselatin és
- és égbe döfködött fogvájók a sovány csillagok
- villogok
- s rágom az űrt üres harapással
-
- csillagporos a kalapom
- megtudták hogy csillagok közt lakom
-
- mindenből elegem van
-
- kell ennél több
- kell-e ennél több
-
- az ég lecsúszott mint a gatya
- kilátszik a teremtő fara
- lemeztelenedtek a fönséges tervek
- amiket velünk etetni mertek
- szelíd s vad
- állatidomárok
-
- állott vizet a borba ne ásványt
- nehéz elviselni a látványt
- a látványodat
- borotválják csöndben macskabajszodat
- orrlikadból kiállnak a szőrök
- az éjszakában sanda rendőrismerősök
- patalléroznak
- egymás nyomában
- gázolnak nyom a nyomban
-
- könnyű neked már nem vagy egyáltalán
- nem szürkül tovább kobakodban az állomány
- de mit kezdesz most egyesegyedül abban
- a testreszabott deszkatokban
-
- írásban és szóban
- Kajári Kajári
- élted élted
- iskolaszolgai pózban
- s most hogy nyakadon hurok
- s feszül mint a hárfahúrok
- föntről lefelé
- tekinteted végre: olyan tanári
-
- Vajda Gábor A szellem születése című tanulmányában Sziveri János költészetéről értekezve megállapítja: "A vallomás abban a néhány versben a legteljesebb, ahol a költő egy-egy élethelyzetben a maga testi valóságában, vagy pedig a közelmúlt történelmi-'művelődési' eseményeihez való kapcsolatában áll elénk. Ezek közül már csak azért is kell az Appendix címűt elsőként megemlíteni, mert már az indítása couleur locale jellegű, vagyis vajdasági gyökerű. "Négy éve már hogy elmúlott az ősz" - állapítja meg Sziveri 1987-es keltezésű versében s ezzel az 1983-as évre utal, amikor őt és társait a hatalom durván ellökte a fiatalok művészeti folyóiratának kormányrúdja mellől. A hatalom, mint ismeretes, akarata ellenére, ostoba módon megnövesztette azokat, akiket erőszakosan kicsinyíteni akart. Hogy Sziveri nem csupán áldozatként, hanem költőként is jelentős, arra a költeménye is tanúbizonyság. Rendkívüli ellentmondásnak a belső (esztétikai) egysége teszi rendhagyóvá. Egyfelől egy olyan valaki áll a versek mögött, aki pokolnak érzi az életet és búcsúzik tőle, miközben betegségének érzékelhető tüneteit, anyagi körülményeinek sivárságát, létélményének tartalmatlanságát is megemlíti, sőt, a neki átmenetileg menedéket adó városnak, Szabadkának is féljobbot mond. Másfelől viszont az a félelmetes önuralom nyűgöz le, amely közvetlenül vádló szavak helyett tárgyilagos mérlegelésnek, öniróniának és humornak ad helyet lazán ritmizált sorokban. Sziveri eljutott oda, ahol a legtöbb embert pánik fogja el s inkább átkozódik vagy költőként elhallgat, semhogy önmagát, önmaga rezdüléseit önfegyelemmel figyelhetné. Az Appendix költője úgy mutatja be helyzetét, saját kínjait, mint a körülötte levő dolgokat. Nem elfogult, nem patetikus, nem bosszúálló. Vállalja sorsát, amelyért saját magát is felelősnek tartja. Ezért nagy hatásúak ezek az egyszerű rímképletű, szótagszám szerint rendezetlen, egyhangú kopogású sorok. Egyfajta természetességben, kiküzdött egyensúlyban rejlik az Appendix titka."
-
- APPENDIX
-
- négy éve már hogy elmúlott az ősz
- összerezzenek akár az őz
- mégsem veszem komolyan
- állapotom nem olyan
-
- lehengerel részvéttel az inger
- viaskodom magánérdekeimmel
- tanul a vesztes saját kárán
- rejtőzöm a felfoghatóság határán
-
- bárhová nézek te vagy akit látok
- egységben élünk miként az átok
- beszélem veled e hétvégi nyelvet
- minek keresni szerelemben elvet
-
- hullanak a vakító hópelyhek
- megfelel ez a célszövetséges helyzet
- kifelé befelé jól mutatunk
- egymás kevéske örömén mulatunk
-
- tántorgom részegen is tiszta fővel
- idővel sem békülök meg az idővel
- elvetélt perceimet licitálom
- kicsit valóság ez kicsit álom
-
- nagy a füst mégsem melegít a kályha
- éppúgy mint régen bebújunk az ágyba
- hideg a szoba a falak vizesek
- saláta emlékeimből végleg kiesek
-
- az Isten önmagán belül tart most szemlét
- kérdőre vonja magamagát a nemlét
- nemes szentvadakat hergel
- sajátos kérdéseimre válaszokat termel
-
- természetszerűen sarlatán de van
- ha erre gondolok eláll a szavam