Samu János Vilmos
Tollszirmok

Amikor a szervesség és unalmas halál-lét között, pehelylábakon átlibben-oson egy alig-van csókocska, pihés finomság, sóhaj-lehellet, a remegve kettényitott ajak nedves hússzirmáról elsodort, csillanó mosoly, halkan megcsörrenő éjszakai zápor langyos illata,
és a szétszakadó párna tollvirágzása behavazza a véletlenül kibukó bimbócska epertejszín cukorcsúcsát, félelemfekete fürtökbe kapaszkodik, és fehéren billeg, aztán tollanként ki-kilengve a semmibe hajózik és mézszínű bababőrt cirógat, szálas sörtécskéivel csiklandósan hízelkedik, majd távolabb suhan-pördül, akárha egy keblet formázó kéz markolná, sikertelenül utánanyúlna és gyengéden, hosszan üldözné, szóval ilyenkor megvidámodik a Hold, és a szemhatár ragyogni kezd.

Kibontotta valaki a Párnakönyvet, álommadár lebben.