Üzenet 2005/1.
Zalán Tibor
és néhány borús reggeli üzenet.

Hét X Ilia Miskának

x,
 
és eljött
ami elmúlt
a korokról beszélek
verőlegények
idejéről és az évek
mik ismét
itt zenélnek itt és
képletesen leverik nem
egészen képletes vesénket
hogy
volt harc
vagy valami a féle
ilyenek
jutnak eszembe
félbe hagyva mit el
se kezdtem e koranyári
zagyva esten írni de egy whiskys
pózba óvatlan vagy nagyon is óva beleestem
ismét
az idők
és az évek
korokról beszélek
verőlegényekről épp
amik és akik eljönnek ismét
leverni nem is képletes vesénket
helyet adva a lassúdad gyászzenéknek
 
xx,
 
és mégis
a nehéz évek
miket úgy utáltunk
színesednek bennünk
arcunk
fekete fehérből
lassan színesre vált
az ady-tér bitumenjén
gesztenyék koppannak noha
nem
emlékszem
hogy gesztenyefák
lettek-lehettek volna ott
én másnaposan idegen ágyból
kelve
ki épp a
falat támasztom
te érkezel kezedben
szatyorra hajazó aktatáska
hogy van de a válasz már nem
érdekel
vagy csak
nem hallatszik
el hozzád vagy nem
is mondom szarul tanár
úr kurvára és állatian szarul
de
akinek
mondanám
ha mondtam volna
már megint nincs jelen
csak ezüst füst lengedez
a félig nyitva maradt nagykapu
réséből vissza réséből vissza vissza rám
 
 
xxx,
 
sokat
ír mondtad
és égett a pofámról
a bőr pedig csak meg
akartam felelni neked végre
azt hallani hogy lesz magából valami
szobádig
hatoltam egy
csokornyakkendős
komoly férfin keresztül
vergődve ki csak mikszáth-
mondatokban terjeszkedett akkor
a nagy
költők csak
egyfélét írnak
de én sokféle nagy
költő akartam lenni még
délután megkerestem a tisza partján
juhász
gyulát te
hányfélét írtál
bolond alak és a
kalapod miért tartod
ilyen idétlen pózban a
lábad mellett ezen a szobron
képzeld egy jogászlányt annának
hívtam egész éjjel és nem tudom már
hogy
is hívták
így születik
a mítosz ha én
szállok ha én szállni
születtem de csak ittam
és a szállás valami rossz ágyon
megesett sokféle zuhanás volt na csak
ne
igyon
annyit a
végén megárt
olvasson többet
és keressen magának
nevet amit a mű fölé rak
ha a tiszatájban megjelentetem
a versét keresem nem találom keresem
 
 
xxxx,
 
és
most
hogy a
verők és a
vertek a trónus
lábánál hevernek és
egy tálból cseresznyéznek
elnézlek
hát érdemes
volt vagy lett volna
tönkremenni hogy most
a sok új és régi szolga dalolva
nevessen azon keveseken akik nem
vettek
ki a tálból
! nem érte meg
elmondom így érzem
kár volt te tudod s szégyen
most baleknek lenni akkor sem
volt érdem legfeljebb kényszerforma
mibe
a lélek
föltalálta
magát és mint
a nátha lázzal járt
és taknyot csapott a
falra hova írva volt hogy
panek hülye meg hogy kádár
a nemzet atyja nemezget hátulról
seggbe minket és mindenki nevetett
és mindenki tartotta és mindenki hagyta
 
 
xxxxx,
 
tápén
alkonyodik
az őzek a vízre
hajolnak majd arra
fordítod egyszer a lépted
már se egyetem se tanítványok
sem semmiféle fölösleges zárványok
a föld
szaga eltölt
szemüvegeden
pára letörlöd és túl
a másik parton ábrákat
formál az égen a nyári alkony
nézed
eltűnődsz
az
ember
után mi marad
néhány köteg újság
kivágatok zsákszámra
levelek kik vigyáztak rád
és kik voltak akkor is veled
amikor elgurulni álmodtad fejed
a
parton
lassan mész
lassított járásban
hullong a levél neszez
észre sem veszed a levegő
hideg üzenetét hogy minden mi
elkezdődött a végéhez tér meg egyszer
volt egy ember hol nem egyszer és mögötte
nem volt ott nem hullámzott nem sírt fel a tenger
 
 
xxxxxx,
 
és
voltak
akik akkor
elmentek vissza
se néztek és pergett
a könnyük úgy férfiatlan
titkon és káromkodtak ha látták
hogy szeged fölé húz a szivárvány
és
voltak
akik maradtak
akkor és azután a
hídon át ételhordóval
jártak biciklipumpával a
műanyag szatyorban és mahlert
fütyörésztek a déli harangszó mellé
míg rágta őket a rák akár a magány belül
és
voltak
akiket kivetett
az alom magából
és a hatalom vetett nekik
cserébe ágyat kiket a pénzszag
és az önimádat olyan magasra tett
hogy seggüket mutatják most arcuk helyett
és
voltak
akik éltek
és akik most holtak
és voltak akikből nem lett
férges földi hulla csak erkölcsi nulla
és
voltak
akik behódoltak
és akik nem és voltak
akikről nem fog szólni ez
a vers - sem majd a történelem
és
voltál
ott középen
elveszett elveszők
közt örökös főszerkesztő
mindünknek holtunkig a tanár
és mindünk elhagyottja voltál és lettél
hiába tudjuk már hogy a madár soha visszajár
 
 
xxxxxxx,
 
majd
vonatra ülsz
egy éjjel elindulsz és
reggelre a ködök közt leszel
eltévedt lovas vak ügetését hallod
mire a tápéi csönd nyugtalanul ráfelel
az
ablakon
kinézel a táj
ismerős és mégis
annyira távoli nem hallani
ahogy zúgva nő a fű a sírokon
sóhajtasz hallgatsz - elérted birodalmad
 
 
 
Létismeretlenes egyenletek
Egy elmaradt telefon miatt
 
Kiköp
a szálloda magából
szédelgek verejték áztatja el
ingem hallgatom a tenger verése
hogyan szelidül bele a szomszéd
hotel egész nap nyüzsgő latin zenéibe
 
Reggel
a parton kagylókat
szedtem miket a hullámok gazdáik
nélkül vetettek ki a finom parti homokra
messzire néztem de nem láttam túl
másnapos szemem hullámzó vérfüggönyén
 
A tenger
vöröslött-e játszva vért és
lebegést vagy valóban
megszakadt bennem valami
a szememen át szakadt meg a szív
adása megtántorodtam levert
a fény lebutított a várakozás
bár nem tudtam mire várok
ennyire nyugtalan így elveszetten itt
 
Itt holdsütésben
lovakat láttam a tengeren
vágtatni vállamra sólymok
ültek egy zongorából előtörtek
a megtébolyodott orchideák és az
ablak keretéről fejjel lefelé lógott az isten
Majd elmesélem
hogyan tördelt apró
szilánkokra az egyedüllét
szobám márvány hidegében
szobrász a magány kifaragja a láz
nyugtalan formáit és a sötét mélyén verdeső
jajdulásokat a reménytelenség durva tömbjeiből
 
Ha akarod
elmondom hogyan
roppantotta szét a tarkóm
a sás közé rejtőzött szárnyas
oroszlán hogyan prédikáltam
a larnacai templomtéren vakító
napsütésben a béna és néma madaraknak
 
hogyan
érkeztek meg
egymás után a hold
felől a denevérek sötét
esőként áztatva el a tengerpart
sótól és széltől és sóhajtól fehér szikláit
 
És hiába
vártam ismét
nem jött el a hajó
nem hozta árbocán a
szerelem vagy a halál ezüst
jeleit csak a három kígyó
tekeredett elő a tenger felől
a kikötő olajos betonjára hol
egyedül álltam várakozás nélkül
a régről itt hagyott sirályvijjogásban
 
És háromszor
fojtott meg a három
rettenetes tengeri féreg
Az éjszakáim
magányosabban
teltek mint ha egyedül
lettem volna mert már én
sem voltam velem üresség lakta
testem
visszhangtalan
sötét és álomtalan
tompaság a lelkem valahol
kint lebegett vacogott minden
éjjel a vizek fölött ahol egykoron
a nagyobb lélek lebegve megjelent és
már nincs ott és már soha nem fog oda visszatérni
 
Kulcsra zárt
ajtómon átjártak
a sötétséggel megrakott
vonatok testemen tolattak
keresztül a tehervagonok át
meg át reggelente szétvagdalt
összeroncsolt darabokra szaggatott
emberemlék-cafatokat rugdostak ágy alá
roppant bakancsaikkal a vidám tekintetű kalauzok
 
Ha nem aludtál
éjjel én úgy sajnálom
ahogy a platánfákat siratom
az abonyi
állomás előtt
melyeket szélvihar
döntött ki vagy térdre
rogyasztott a fejsze benzines fűrész
 
de az
is lehet ott
állnak a platánok
az állomás előtt most
is mint régen és mindig
csak az én beteges
és lelkiismeret-furdalásos
képzelgésem pusztította ki
őket hogy jobban tudjak magamnak
fájni ebben az értelmetlenül
megkoreografált sértődött szenvedésben
 
Ha nem aludtál
várakozva a hangra
téged szólító éjszakában
én szégyellem a némaságot
 
Lézengő ritterek
és bohócnak öltöztetett
sunyi katonák vittek fénytelen
ösvényeken a cézár palotájába
a kertben pávák rikoltoztak s terítették
szét pávaszemekkel villámló farkukat a
nyugtalan tenger felé az öbölben két hadihajó
vigyázta a kertet célzott ágyúkkal a sétány irányában
 
Hosszú asztalokon
roskadozó étkek füstöltek
s az üvegpadlón keresztül
látni lehetett a falvakban éhezőket
az elmocskolt kalapokat vállakat nyálukat
csorgató kóborkutyákat
futkározni a szennyhalmok között
trágyával megrakott szamárkordékat
nyiszorogni a kásás sáros utak kátyúiban
megcsonkított
koldusokat és elmocskolódott
tekintetű gyerekeket csellengeni
az utak mentén markukat éhesen az
asztal felé fölnyújtva könyörgőn morzsákért
csontokért
lerágott csontjaikért
fölnyúlni csontsovány
öregasszonyokat ülni a szaros
árokpartokon szakadt ruháikban
meztelen feketéllő bütykös csontlábbal
 
és a
tányéron
kukacok váltak ki
hemzsegtek elő a
barna sültből peregtek
ki az ezüstösen derengő
töltött csukából tekergőztek
föl a kaviárpöttyök alól a piros
csirkecombok rostjai közül
és bűzhödt húggyá poshadt
poharamban a drága
vörösbor a gyöngyöző
pezsgő az aranyló
whisky
 
Két oldalról
fogták karomat
vittek lóbáltak a fák
fölött rángattak röhögve
akár kötélen tornászó bohóc
lettem volna húztak a tengerparton
 
át a tengeren
át a hold és föld
között megszálkásodott
levegőben fehér házak között
felhők között és az ébredező angyalok
háza előtt húztak végig verejtékemben húztak
fejfájásomon
ráncigáltak keresztül
forgó földre állítottak a bohócnak
öltözött katonák Európát szétlézengő ritterek
Ha nem
hinnél nekem
úgy megaláz hitetlenséged
bizalmatlanságod
szétdönti önbecsülésem
még ég felé meredező romos
díszleteit és minden ami eddig történt
és mind a szenvedés csak rosszul
értelmezett színjáték volt hol
színész s néző összecserélte
a szerepét vagy csak a
rendező nem értette
jól a szövegkönyvet
és a
tragédiából
bohózatot rendezett
(ám ha ő tudta jól és ez
is megengedhető - a legtöbb
komédia mélyebb és megrendítőbb
a félreszerkesztett tehát nevetséges tragédiáknál)
 
ha nem
hinnél nekem
kinek mesélem majd
el amikor kiköpött a szálloda
magából és szédelegtem verejték
áztatta el ingem hallgattam a
tenger verését hallgattam
lassuló szívverésemet
hallgattam magam
halogattam a
csöndben