Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)
A hátravetett idő elmélete Mundek Pilpellel, illetve nélküle

Valamely isten háta mögötti kisvárosban egy betegesen szerény rajztanár nekilát, hogy új világot teremtsen magának. Fölkavaró bibliát alkot, amelyben a saját léptéküket meghaladó dolgok titokzatos biológiája, az alkotás varázslata lesz az imádat tárgya. Az ősminta egy régi, elveszett salabakter, amely magában hordja az első gyermekkori olvasmányok káprázatát.

Holmi képes újság volt az a salabakter, képtelen hirdetéseivel kopaszodás elleni csodaszerről és egyébről, ám mégis maga a Könyvek Könyve. A színtiszta Autentikum. A rajztanár, akiből író lesz, egész életét e Könyvek Könyvének szenteli. Maradék éveit annak újjáalkotására szánja. Egész életműve erről szól. Magánlevelei is, elméleti fejtegetései - majdnem mind. Azaz inkább így: erről szól az a kevés, amit meghagyott a háború, a kegyetlenség meg a nemtörődömség.

Két könyve maradt ránk; rajzaiból sem az összes. És ma sem tudjuk, hová temették őt magát: Bruno Schulzot. Merthogy így hívták ezt az egy nímand náci tiszt fejbe lőtte, félénk embert, akinek két kötete is elég ahhoz, hogy a huszadik század legnagyobb írói között tartsák számon - mind Európában, mind Amerikában. Sőt, Japánban, de akár Grönlandon is. Az ő neve tehát Bruno Schulz, aki pedig könyvet írt róla: Jerzy Ficowski lengyel költő.

Ficowskit - vallomása szerint - egészen ifjan, 1942-ben, Schulz halála évében ejtette ámulatba a schulzi Fahajas boltok páratlan világa. Tüstént levelet küldött kedvenc írójának, azonban választ már nem kaphatott. (Lehet, egyébként sem kapott volna, mert Bruno szívesebben levelezett nőkkel.) Ebből a hiányérzetből ült le aztán évekkel később Ficowski megírni a saját Könyvek Könyvét - az imádott Brunóról. Művének címe ez lett: A nagy eretnekség régiói. És ebben aztán majdnem minden benne van: a megtalált autentikumtól az elveszett művek fejezetig. Csak mintha - minden igyekezet ellenére - maga Bruno Schulz illant volna el mögüle. De nem kell ezért Ficowskit kárhoztatni. Valószínűleg Schulz lénye ilyen megfoghatatlan.

Amúgy tömve van érdekes dolgokkal e Nagy Eretnekség... Mint Schulzék rőfös üzlete a régi Drohobyczban. Tele van a schulzi mitológia magyarázatával, a schulzi észbontó fantomok meg a valóság kapcsolatának vizsgálatával stb. Ficowski említést tesz a valószínűleg örökre leghíresebb drohobyczi író kudarcos felfedezőútjairól is a szűkebb nagyvilágban, illetve egyéb életrajzi adatokkal szolgál. Pluszban. Ám ami tényleg figyelemre méltó, az a schulzi idézetek perfid válogatása. Ficowski egy ponton idézi Schulz előbb főtt, később aszpikos rákká lett, majd végül elhunyt apjának szavait: "Nincs halott anyag. A halottság csupán látszat, amely mögé az élet ismeretlen formái rejtőznek". És akkor ebben benne is van az egész Bruno Schulz-i irodalmi alkotás lényege. A hátravetett idő elméletével együtt.

Viszont kár, hogy A nagy eretnekség régióiban alig található illusztráció. Például egy se a szerző korában megbotránkozást kiváltó, mazochisztikus rajzai közül. Ezeken uralkodni vágyó nők láthatók, némelyikük korbáccsal. Lábuk előtt törpe növésű férfiak csúsznak-másznak. Alakjukban általában Schulz vagy egyik barátja, bizonyos Mundek Pilpel boltozatos koponyája, vagy a művész sógora: Hoffman mérnök, illetve más közeli ismerőseinek képmása ismétlődik. Egy-kettő belefért volna a könyvbe, de mindegy. Így is jó. Örvendünk neki többen.

(J. F.: A nagy eretnekség régiói, Palatinus, 2001.)