Éppen ennyi
Valamiképpen szabályozhatóde mint a lélegzet csupán ha jó
erős iramban futsz domb hajlatán
mikor a részidő csak furcsa szám.
És hajnalonta az ágyban marasztal
– ilyenkor bizonyára neve is van –
valami csalfa félálomba rángat
édeskés képekkel táplálja lázad.
Elkap de aztán gyorsan el is enged
így provokálja lankadó figyelmed
mindig múlóban akár egy betegség
mégis recseg-ropog minden ereszték.
Úgy működik ahogyan a hasonlat
– a fán hagyott gyümölcs befele rothad –
ha néha több – másszor már kevesebb
hogy így csonkán legyen a teljesebb.
Oly elmosódott mint iratok alján
a pecsét. Egy-egy pillanatra aztán
kiélesedik mégiscsak a kép.
És éppen ennyi... ennyi már elég.
