Böndör Pál: Eleiai tanítvány

Kulcs

Személyi számod tizenegy számjegyből álló számsor, ahol az első számjegy mindig nulla. A második a köztársaságot vagy a tartományt jelöli. Ez már része az alapszámnak. Az alapszám nyolc számjegy. Marad tehát még a tizedik és a tizenegyedik számjegy, ezek az ellenőrző számok.
Az alapszám első, harmadik, ötödik és hetedik tagját szorzod kettővel, a másodikat, a negyediket, hatodikat és a nyolcadikat pedig eggyel. A szorzások eredményeit összeadod, azzal, hogy ha a szorzat eredménye két számjegyű, akkor a két összetevő számjegy összegét veszed összeadandónak. Tíz és az összeadás eredménye egyeseket jelölő tagja közötti különbség adja a tizedik számjegyet.
Marad még az utolsó számjegy, azt pedig így kapjuk: az alapszám számjegyeit szorozzuk, az elsőt hárommal, a másodikat kettővel, a harmadikat héttel, a negyediket hattal, az ötödiket öttel, a hatodikat néggyel, a hetediket hárommal és a nyolcadikat kettővel. A szorzatok edményeit összeadjuk és osztjuk tizeneggyel. A maradékot kivonjuk tizenegyből, ez személyi számod utolsó számjegye.
Megjegyzés: ha az osztás eredménye nem adna maradékot, vagy a számsorban három egymást követő számjegy azonos lenne, a számot nem vesszük figyelembe, elhagyjuk.
Személyi számod a kulcs.
E számot nem cserélheted ki, halálod után nem örökli
senki.