- szögeket ver
a plafonba. fényesre csiszolt
- acélszögeket
a padló repedéseibe, az utca
-
- lomha
bazaltkockái közé. isten
- árnyékát
célozza minden ütésével,
-
- a hortyogó
isten minden rezdülését követi
- könyvszagú,
szigorú tenyerének íve.
-
- kezének
sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult
- város -
izgága repedések, pergő idővakolat,
-
- ikonná meredt
dögszagú emlékhuzat -
- a kalasnyikov
ritmusára ropjuk már a
-
- béketáncot,
koponyánkon ütemre koccannak
- a
szétfröccsent betűk. betűzd, tűzd be, tűzd ki
-
- a málló
házfalakra: hic fuit deže kostolanji, és tömd
- szádba a
kozmás szólepényt. - jöttek azután afféle
-
- versturisták,
bronzképű kultúrlovagok. naftalingolyó
- szemükkel
mérték, kutatták sosemvolt emlékeinket.
-
- kezének
sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult
- város
- mondták és bekukkantottak az üregekbe,
-
- be a padló
kámfor repedéseibe,
- bele a buta
bazaltkockák közé,
-
- bele a város
tátongó végbelébe,
- még oda is
bedugták izgága, kíváncsi naftalinszemük.
-
- s mi
illemtudó bennszülöttek büszkén mutogattuk a titkot,
- melyről bárki
többet tudhatott nálunk.
-
- - csak néha,
különösen lusta és különösen poros délutánokon,
- amikor
álmosan legel a butaság a flaszter kátyúiban,
-
- és árnyék
suhan át a délutáni szunyóka fölött,
- mertük
elhinni, talán mégis itt járt közöttünk.
