Harkai Vass Éva: atlantisz: süllyedő városok szigetek

VI.

sokszor gondoltam arra ha az apám
találkozna anyámmal mit mondana neki
megismerné-e egyáltalán
megkérdezné mi történt vele
miért lett alacsonyabb
s azok ott a lábán visszerek?
mi az a fehér a fején
mióta nem festi vörösre a haját
vagy azóta
a gyöngyházszín paróka jött divatba talán?
s egyáltalán: mit csinál ilyenkor vasárnap délután?
majd ötven évének fölényével
mosolyogna diadalittasan
lám ő nyerte meg a játszmát
ezt megúszta ettől megmenekült
rólam nem esne szó én nem lennék ott
ezek az intimitás terei égi légyott

*

huszonöt év múltán majd újra
arra gondolok ha találkoznék veled
megismernél-e – s megszólítanál?
megkérdeznéd hogyan tudtad
egybetartani a széttartó szálakat
látom még fested a hajad somolyognál
azzal a nagyon ismerős félmosollyal
amit azóta is oda képzelek
fényképeid józsefattilás komor arcéleire
de mintha kevesebb lenne belőled mondanád
arcod is megnyúlt megfogyatkozott
jobban kiemeli az ajkak
jellegzetes rajzolatát
jó receptre futottál? sikerült végre
egy hatásos fogyókúrára találnod?
s csak mosolyognál diadalittasan
ötvenkét éved fölényével
a citroën szélvédője mögül
lám te se le se föl
azóta is nagyszerűen tartod magad
semmi öregség és semmi panasz
ezt a játszmát megnyerted megmenekültél
s én mi mást tehetnék csak bólogatnék
ezt aztán megúsztad férfimunka volt
és akkor szemembe tűz a nap
és eltűnnek a fantomalakok
felkelek mosakszom öltözöm
ügyintézek és bevásárolok
cédulára kerül ami nem tapad meg
az emlékezet falán
alma hús kávé cigaretta
saláta túró sajt banán

*

ha reggel felkelek fövenyre lépek
a süppedő homoksárga szőnyegen
az ablakon túl hullámzik az út a járda
gépkocsik szelik a hullámokat
még nem úszom be egy ideig várok
amíg magasabbra emelkedik a nap
a hálószoba fövenyén túl a galéria nádasa
a fürdőszoba köves partjáról
egy lépés a tenger ahová nyáron
fürdőruha nélkül sétáltunk be
a konyha partja kavicsos
a keverőcsapból morajló vízben
hűtőszekrény és tűzhely úszik
körben lebegő bútordarabok
mire a nádas sűrűjén átvágok
tél és este lesz
a földszinti nappalira leszáll a dér
csendek csendjének mélyén
fehér füveken lépkedek
puha gyapjúszálak között úszom
mostani életemből ki a régibe be
ha lenézek a tenger ezüst mélye feldereng
ez már az éjszaka lefelé úszom
minél mélyebbre le
körmöm holdfélkörein
csigák kagylók és őskövületek
ha fentről nézed mindezt
pannon tél sárga hold alatt
a fent és lent között kigyúló csillagok és ablakok
a csillagok és ablakok alatt az utcán
holdezüst arccal vonulnak
ismerős és ismeretlen alakok
vízöntő voltam s újra az vagyok
vizet zúdítok perjékre porcfüvekre
zizeg a tél dagály van
dér kristálylik fehér füveken

*

mit mondjak: átrendeztem a lakást
rá sem ismernél
már semmi sem az ami volt
a lépcsőre deszkaborítás került
és átfestettem a falakat
csak a nappali fehér füve maradt a régi
éjjelenként lépteink alatt
miközben az álom vize mossa
mossa az ásványízű partokat

2007. márc.–július