Cédulák, szárnyak
SÓSÉK. Az első hó ellenállhatatlan, még ha lány is az ember, vagy ha mint a kisujja, olyan magányos. Ha nincs szánkód, marad a saját készítésű csúszka. Csúszkát készíteni könnyű, csak egy kancsó vizet kell a gyalogútra önteni, vagy a havat kell sokáig-sokáig csuszolni a cipő talpával, míg végül, apránként, fekete és tükörsima nem lesz a korábban még porzó fehérség. Az első csúszás után következik a második, a többit már számolatlan. Ninának, Nanának és Nenának van korcsolyája. Otrombák voltak, csikorogtak, vastag élük végén fogazott fékkel. Nick cipőjére egy felcsatolható fémszerkezet került, olyan mint egy protézis, állítható hosszal és szélességgel. Én hangtalanul siklom Mamangina szobapapucsában, annak a talpa selyemsimaságú. Mély és meleg, párja vesztett harisnyákkal kitömött, le ne csússzon a lábamról. Misike mestere a finom, apró ugrásoknak, sőt, még a kecses piruetteknek is – az apja kocsiscsizmájában csúszkál, sarkán ezüsthangú vaspatkóval. Ő a korizás koronázatlan királya. Az anyukája, Sós néni, teával és forró, fahéjas fánkkal kínál bennünket, miközben Mamangina pálinkával dörzsöli dermedt ujjainkat. A szépen berendezett budiba megyünk pisilni, a művirágosba, mindenki egyszerre, ott toporogva az ajtó előtt. Átfutok a sínen, elmegyek Sósék budijába, remélve, hogy így mindenki érteni fogja: Misi is, meg minden, ami vele kapcsolatos, nagyon tetszik nekem.