Bicskei Flóra – Körbezárva
1. kép

(Egy albérleti lakás konyhája. Katalin, az anya a konyhaasztal mellett áll, Áron az asztalnál ül, vacsora után vannak egy hétvégi estén, Áron bulizni indulna, trendi cucc van rajta, a sérója belőve. Sápadt, megviselt, az AIDS első jeleivel, de a tekintete élő és fénylő, már-már megszállottságig vad.)

KATALIN: Kurvázni, mi? Mindig csak kurvázni, meg inni, meg bulizni. Mi lett a vége? Én mindig mondtam, hogy ez lesz a vége. Én mindig tudtam. Azt hiszed, kiteheted ma este itthonról a lábad? Nem mész te innen sehová. Áron, van fogalmad róla, hogy érzem magam, amióta beteg vagy? Van fogalmad róla, milyen így élni? Lassan úgy néznek rám miattad, mintha leprás volnék. Mit gondolsz, mi játszódik le ilyenkor az én fejemben? Semmit sem jelentek neked, egyszerűen nem ezt érdemlem. Nem tudom, meddig fogsz még élni, de addig én viselek gondot rád – tehát kénytelen leszel tudomásul venni, hogy az lesz, amit én mondok neked! Mindennél jobban szeretlek, hát hogy képzeled, hogy ezt csinálod velem? Itthon maradsz ma este is! Szombat este veszélyes a város. Az én kicsi fiammal annyi minden rossz történhet, nem akarok mobilcsörgésre ébredni hajnalban, hogy eltűntél vagy történt veled valami. A saját érdekedben itthon maradsz! A saját érdekedben nem mész sehová. A saját érdekedben a négy falat fogod bámulni egész hátralevő életedben. Ki ne tedd azon az ajtón a lábad! Be akarsz baszni, mi? Haverozni, nőzni, kefélni, miközben a szerencsétlen, magányos anyád itthon ül, és aludni sem tud miattad. Nem mész sehová, a kurva mindenedet! Nem fogsz haverozni! Nem fogsz szórakozni! Nem fogsz táncolni egy lánnyal! Nem fogsz mélyen a szemébe nézni! Nem fogod megcsókolni! Nem fogod megérinteni! Nem fogod megb... (elhallgat , majd halk, kétségbeesett hangon folytatja.)

Te belőlem jöttél ki...(nézi) A véremből vagy, a húsomból, a sejtjeimből, a fájdalmamból... Te... Te... Te az ENYÉM vagy!!! És ...nem akarlak elveszíteni, mert olyan kevés időnk maradt, érted? Kevés az időnk.

ÁRON (lehajtott fejjel, összekuporodva ül egy széken): Jó, nem megyek sehova.

KATALIN (kitör): Ki ment el ahhoz a kurvához, akitől elkapta a kórt? Minden alkalommal ezt csinálod. Teszel rá, mennyire szeretlek, mi több, a leghalványabb fogalmad sincs arról, mennyit kínlódtam, hogy mindenetek meglegyen, Kittivel. Minden pénzemet rátok költöttem, holott néha legszívesebben elmentem volna táncolni. Táncolni kifulladásig. Sörözni, pezsgőzni, forogni megállás nélkül egy gyönyörű klubban, ahol száz meg százféle fény villódzik a falakon, a megváltásom fényei... Eh, mit tudsz te erről. Jobb lenne, ha elmennél dolgozni. Valamit, akármit... talán akkor nem pörögne azon az agyad, hogy mi vár ránk, mert én is tudom, hogy nagyon nehéz, csak... ( hirtelen váltással szinte görcsösen belekapaszkodik a fiúba) más HIV pozitívoknak segít a mindennapos meló, ha úgy élnek, mint mások, ez, amit te csinálsz, hogy bezárkózol, ez aggaszt engem, érted? Facebook, ostoba könyvek meg az a sok homokos énekes, akiket hallgatsz, a csajok, akiket a neten bámulsz, meg a tévében... A gyomrom felfordul tőlük. Ha azt hiszed, viszed így valamire, meg kell mondanom neked, hogy zsákutcában vagy. Mihez kezdjek veled? Te már félig halott vagy. Mit csináljak veled? Én ezt nem bírom, érted, nem bírom! Kifárasztasz és megbetegítesz. Pedig, Isten látja a lelkem, hogy én nem ezt akartam. Én nem így akartam. Én nem tudtam, hogy...

ÁRON (hangtalanul zokog)

ANAEL: Szülőnek lenni nehéz.

(Áron átkerül a saját maga által felépített világába.)

Zene: IAMX Nature of Inviting

< Személyek | 2. kép >