Bordás Győző: Csukódó zsilipek. Forum. Újvidék, 1995.
Bordás Győző regénytrilógiájának második kötete sajnos nem jelzi (a fülszövegen kívül) folytatásjellegét, így ha az olvasó korábban nem találkozott a trilógia első részével, az 1992-ben megjelent Fűzfasíppal, a Csukódó zsilipekben in medias res találja magát, némely történetbeli utalás pedig egyenesen az elkötetlen szál benyomását kelti a narráció fonatában. A regény az egyéni sorsok alakulásának ábrázolását illetően a folytatásjellege miatt darabos, nem így azonban a történetmondás, illetve a Pichler (Pechán) József festőművész központi figurája mögött meghúzódó tényleges "hős", a kor, a Herceg János-i értelmezésben "módosulások" idejének nevezett kor ábrázolásában.
A kötet, akárcsak a trilógia első része is, keskeny, de lényeges történéseket görgető időszeletet ölel fel. Az első könyv 1914 derekán zárja az események elbeszélését, a második a világháborút átugorva, 1918 legvégétől halad 1923 őszéig az Ú-ként jelzett kisvárosban élő, Pichler József és családja vonzáskörébe tartozó mikroközösség korabeli életének feltárásában. Már a regény szövegének második mondata előrejelzés-értékű: "Apám ekkor már aludt a kocsin, így azt sem vette észre, hogy városunk névtábláját kicserélték" - emlékezik vissza a történetnek a gyermek- és serdülőkor határán lévő narrátora, a háború megpróbáltatásai után hazatérő festő fia, jelezvén a felnőttéválás éveit végigkísérő "módosulásokat", az utcanévtáblák, az oktatási nyelv, a magatartásformák cseréjét, a háború előtt természetes együttélésben társult magyarok, németek, szerbek és ruténok között észrevétlenül, tégláról téglára emelkedő elválasztó falakat, az élet kilátása előtt csukódó zsilipkapukat.
Már a Fűzfasíp kapcsán feltételezhető volt, hogy a szerző nem művészregényt, és nem kulcsregényt kívánt írni, bár ezek elemei világosan kimutathatóak a szövegben, hanem a polgári életnek a néhány alakon át fókuszált képét jelenítette meg. A második kötetben a fő hangsúly a hatalomváltás által előidézett (a mával időszerűségben összecsengő) változások, egzisztenciális összeomlások, beszűkülések, levegőtlenségek ábrázolására tevődik át. E keserű módosulások érzékeltetésében igen kiegyensúlyozott a szerző, a tételes megfogalmazások helyett gyermekkorú narrátorával észreveteti, tudatosítja a tényeket, amelyek némelyike ugyan égbekiáltó jogtiprásnak tűnik, de az adott körülmények között mégsem egyéb, mint egy-egy rendelet vagy előírás következetes betartásának következménye.
Az elbeszélt történet hitelességét hivatottak szavatolni a helytörténeti ismereteknek a regénybe való beépítései, a korabeli reklámfotók, a Kossuth-szekrény cukormakettje, a Dürkopp-kerékpár stb. szerepének túlhangsúlyozása, illetve az epizódoknak a jelentőségük fölé való nagyítása. A cselekményes, az egyéni sors és a közösségi lét számos vetületét ábrázoló történet éppen az epizódok túlhangsúlyozása, valamint a narrátornak a gyermeki látószöget a mindentudó elbeszélő pozíciójával ötvöző megjelenítése miatt valóban regényszerű, de néha harsányan kirí a szövegből a konstruáltság - éppen a hitelesítő elemeknél; a gyermekkorból idézett versikéknél, a mozgósított, háborúba induló hadnagy körülményes előadói stílusában, a szövegbe illesztett kordokumentumok terjengősségében észlelhető ez leginkább. Ezeken a helyeken a részletek gazdagsága terheli a kompozíciót, és itt a regénynek nem a történet hitelesítésében van problémája, hanem az elbeszélői szituációt kellene hitelesítenie.
Ennek ellenére Bordás Győző kiváló elbeszélő, mértéktartó, pontosan mérlegelő, részletező, de nem bőbeszédű, nyelvében és stílusában magával ragadó; regényének tárgyát a legalaposabban ismeri. Művének ragyogó oldalai közül - a megállapítás egyedülállósága miatt - feltétlenül ki kell emelni azokat, amelyeken a szerző a történetbeli ifjú festő szemével láttatva: a port dicséri. A délvidéki irodalomban a por szinte kivétel nélkül a sivárságot, a primitivizmust, az értéktelenséget jelképezte, szerzőnk ezzel szemben áldásnak és adománynak látja a port. Ódaszerű, gyakorlati észlelésekkel alátámasztott magasztaló sorainak csupán a bevezetője a következő bekezdés: "Az a valami ezüstszürke, mint a galambok tolla, illatában a búza, a dohány és a mandula szagának együtteséhez, ízben pedig a száraz zöldborsó és a korpa keverékéhez hasonlítható. Nos, ha a Teremtő letekintene, és egy más földrész idegenjének a mi nadrágszíjnyi, Duna és Tisza közötti területecskénket venné szemügyre, azt mondhatná: 'Íme, a por, a por legfinomabb és legnemesebb oázisa.' Igen, a porunk miatt szerethetett, ha szeretett egyáltalán bennünket a Mindenható és nagyon valószínű, hogy csöppnyi szeretete jeléül adta a legkisebb ajándékot, mi adható, a port, amit szívesen vallunk magunkénak."
Az olvasó pedig kíváncsian várja Bordás Győző Ú-beli, Vajdaság-regényének harmadik kötetét, a kisebbségi sors lehetséges irodalmi megfogalmazását.