Barométer. Az ex-YU magyar közérzeti irodalom antológiája.Válogatta és szerkesztette Dr. Székely András Bertalan. Bim-Bam. Szabadka, Thurzó Lajos Közművelődési Központ. Zenta, Logos. Tóthfalu, 1997.
Mérhető-e a közérzet súlya?
Aligha, vagy ha mégis, akkor biztosan nem barométerrel. Ezzel szemben a közérzet megfogalmazható. Ezt teszik az írók, versben, novellában, regényben, drámában, esszében, tanulmányban. Ám az írásokat nem az teszi verssé, novellává, regénnyé, drámává, esszévé és tanulmánnyá, hogy megfogalmazzák a közérzetet. Esetünkben azt, hogy milyen kisebbségben élni. Milyen egyszerre két országhoz tartozónak hinni magunkat. Milyen rádöbbenni, hogy sehová se tartozunk. Herceg János szavait idézve, hogy kettős koporsóba vagyunk bezárva. erről szólnak a kisebbségi írók művei - még akkor is, ha ezek az evidenciák nem nyernek explicit megfogalmazást bennük. Mégsem ettől lesz jó vers a vers, jó novella a novella. Tény, hogy a közérzet változásával az irodalmi alkotások tartalmi és formai jegyei is módosulnak, és ezeknek a jegyeknek az egybevetésével fogalmat alkothat a kívülálló olvasó is a közérzet nem is súlyának, hanem terhének alakulásáról. Gondoljunk csak a Híd folyóirat legutóbbi Versek éve című antológiájára és bármelyik azt megelőzőre. Az antológia szerkesztője azzal, hogy számon kérte a költőktől az adott pillanatban való jelenlétüket, eleve egy közérzeti látlelet-gyűjtemény kialakítására adott lehetőséget. A korábbi Versek éve bármelyike és a legutóbbi egyaránt a kisebbségben levés állapotát fogalmazta meg a költők sajátos nyelvén és egyéni szempontjaikat érvényesítve. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbiban ez az állapot már nem csupán az evidencia szintjén jelentkezett, hanem sokkal kifejezettebben, hangsúlyosabban, jószerével kizárólagos témaként, hol a beletörődő panasz, hol a kilátástalan lázadás felhangjaival körítve. S ez a gondolati-tartalmi beszűkülés, a kelepcébe csaltság és csapdába ejtettség rettenetéből fakadó egyszólamúság nem válik az irodalom javára. A közérzetnek az irodalmi alkotáson belüli megjelenése tehát végső soron érzékelhető, tapasztalható, arányítható, de nem értékkomponensként, hanem csak mint referencia. Más szóval, a közérzet irodalmi "tükröztetésének" csupán az irodalom ismérveivel lehet mércét állítani, nem pedig fordítva, hogy az irodalmat a közérzet "tükröztetésének" foka szerint ítéljük meg.
Természetesen mindenkinek szíve joga azt és úgy olvasni, amit és ahogyan a kedve tartja. Sőt, az olvasottakról alkotott véleményét valamilyen formában a közönség elé is tárhatja. Megesett már, hogy szívgyógyász szépirodalmi antológiát állított össze, ezzel szemben ritkán fordult elő, hogy költővel gyógyszert írassanak fel, hacsak nem rendelkezik orvosi képesítéssel is. Ennek értelmében a válogatások, a reprezentáns antológiák mindig valamilyen sajátos, leginkább egyéni szempontok alapján készülnek. Tekintettel arra, hogy az antológia nem értékelő összeállítás, hanem inkább virágfüzér, miként a görögök is értették, vagyis gyűjtemény, elképzelhető, hogy szerkesztése közben a válogatót nem feltétlenül irodalmi szempontok irányítják, hanem esetleg irodalmon kívüliek. Az irodalmárnak persze lúdbőrözik a háta, ha a munkáját ilyen, irodalmon kívüli szempontok alapján minősítik, vagy sorolják ide vagy oda, noha meglehet, hogy a válogatás a legjobb szándékot tükrözi, és nemes célt szolgál.
Ilyen antológia Székely András Bertalan Barométere. Alcíméhez (Az ex-YU magyar közérzeti irodalom antológiája) nyelvészeinknek joggal lesz hozzáfűznivalója, ennek ellenére világos a szerkesztő szándéka. Azt kívánja ugyanis rekonstruálni, hogy "milyen életérzés jellemezte a vajdasági, horvátországi és szlovéniai magyarságot az elmúlt évtizedekben". Ahhoz, hogy ezen céljához "a líra precíziós műszerét" óhajtja felhasználni, bizonyára az irodalomelmélet művelői szólnának hozzá, a vizsgált időszak pontosabb lehatároltságát pedig az irodalomtörténészek kérnék számon, bár talán igazságtalanul, hiszen ebben a kérdésben a történelem kínál néhány feledhetetlen evidenciát. Jegyezzük meg azonban, az antológiát szerkesztő Székely András Bertalan kisebbségkutató, művelődésszociológus, ezért a munkája során a szakterületének igazodási pontjait érvényesítette, nem pedig az irodalom és az esztétika mércéit. Így történhetett, hogy "a volt Jugoszlávia magyar irodalmának karakteres és nem elhanyagolható vonulata"-ként "a patriótának nevezhető szál" jelenvalóságát jelöli meg, és ezt értékszempontként érvényesíti.
A patriotizmust Székely András Bertalan Illyés Gyulával és Kurucz Gyulával egyetemben a nacionalizmussal ellentétes fogalomként értelmezi, és ez eddig rendjén is van. Hozzá kell azonban fűznünk, hogy a patriotizmus - még ebben az értelmezésben sem - nem irodalmi értékkategória, hanem társadalmi és erkölcsi alapelv, és mint ilyen, inkább a szociálpszichológia és az etika fogalomkörébe tartozik. Persze a hazafiság, vagy tágabb értelemben a hazaszeretet feltételezi a haza érdekeivel és történelmi sorsával való törődést, a múltból örökölt hagyományok tiszteletét, a lakóhelyhez való ragaszkodást, amelyek - ismétlem -, erkölcsi, nem irodalmi követelményekként számon kérhetők egy-egy alkotás tartalmi vonatkozásaitól.
A Barométer természetesen nem a hazafias versek gyűjteménye, hanem ténylegesen a közérzeti irodalom antológiája, amely a vajdasági, horvátországi, szlovéniai magyar írók valóságélményének megfogalmazásait gyűjti egybe, a válogató egyéni ismérvei alapján. És itt kell elmondani, hogy nagyon jó, hogy létrejött ez az antológia, s az is jó, hogy a szerkesztő nem azt igyekezett dokumentálni, amit a volt Jugoszlávia magyarlakta vidékeinek valamelyikéről lehet belátni, hanem azt, ahogyan az itteni irodalmi törekvések kivetülése Magyarországról áttekinthető - persze nem intézményesen, hanem az egyéni érdeklődés arányában. A színvonalas kiadványairól egyre ismertebb zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ, a szabadkai Bim - Bam Kiadó és a Tóthfalusi Logos Grafikai Műhely pedig régi hiányt pótló kiadvány megjelenését tette lehetővé Székely András Bertalan munkájának támogatásával.
A kötet tartalmi felosztását igen sommásan, a következőképpen foglalta össze a szerző:
"A kötet hat fő részre tagolódik. Először a bácskai, bánsági, baranya-szlavóniai s muravidéki táj mozaikjai jelennek meg a költészet kaleidoszkópján, kiegészítve néhány az anyanemzeti kötődést illusztráló ecsetvonással. Ezt követi e népcsoportok kisebbségi háromnegyed évszázadának talán legsötétebb időszaka: a 40-es évek közepének, második felének, az 50-es évek elejének a felidézése. A délvidéki magyarság sorskérdéseinek a szociológikus számbavétele - a tudomány és a líra egymást felerősítő eszközeivel - képezi a harmadik nagy egységet. A negyedik blokkban az imént taglalt léthelyzet tudati lecsapódásai, a kisebbségi skizofrén életérzés lenyomatai kaptak helyet. A máig zajló 1990-es évtized hamleti kérdést felvető traumája: a délszláv háború magyar szempontú végiggondolási kísérlete olvasható a következő fejezet verseiben, novelláiban, tanulmányaiban, riportjaiban. A kötetet a megmaradásba vetett hit, az egyéni és közösségi tartás irodalmi példái zárják, végül a kötet alkotóiról olvashatunk dióhéjban."
Tény, hogy a gyűjtemény sok jó lírát fölvonultat, irodalmi élménnyel gazdagítja olvasóját, felidéz és tudatosít egyszerre. És jó a gyűjteménybe felvett szerzők nevét így, együtt látni. Vitatkozni ugyan lehetne, hogy ki, illetve mi maradt ki a válogatásból, de ennek eldöntése a szerkesztő szíve joga, értékkoncepciójának, tájékozottságának, szándékának a függvénye. Megszámolható, hogy melyik (volt) országrészt hányan képviselnek, illetve, hogy melyik szerző milyen gyakorisággal szerepel, de felesleges. Fontosabb, hogy könyveink sora egy ilyen reprezentatív antológiával gyarapodott.
Nem hallgatható el azonban a fogyatékossága sem. Az előszó dátumozása arra enged következtetni, hogy a válogatás 1996-ban elkészült, a kötet 1997-es évszámmal jelent meg, de csak 1988 derekán. Ez a tény magyarázatot adhatna a kötet alkotóit felsoroló bio- és bibliográfia hiányosságaira, ha abból csupán az elmúlt másfél évben megjelent könyvek adatai maradtak volna ki. Arra azonban már ez sem mentség, hogy egyes szerzők korábban megjelent lényeges művei kimaradtak a (Művei, nem pedig Főbb művei-típusú) felsorolásból, sem arra, hogy egyazon település különböző elnevezéssel tűnik fel a szerzők születési helyeként. S tegyük még hozzá: egy ilyen fontos, s mindenképpen rangos kiadvány esetében az elírásokra, a sajtóhibákra jobban illik ügyelni.