"LENNI AKAROK"

Mirnics L. Zsuzsanna: Varázsbot fonákja. Forum Könyvkiadó. Újvidék, 1998.

Ha esetleg a költészet fonákját kívánta bemutatni Mirnics L. Zsuzsanna a Varázsbot fonákja című verseskötetében, akkor többé-kevésbé még sikeresnek is mondhatnánk vállalkozását, bár csak annyiban, hogy nem az ihletett költészet felmutatása lett munkájának eredménye.

Kötete az elsőkönyveseket felsorakoztató Gemma-sorozat 34. darabjaként jelent meg. A fiataloknak több mint két évtizede esélyt kínáló sorozatban számos kiváló kötet látott napvilágot, tehetséges szerzőknek nyitott később kaput a sorozatban való megjelenés. A költők esetében egy-egy kötet a sorozatból vagy az ihletettségről, vagy a verstani ismeretekkel párosuló kitartó kísérletezési kedvről tanúskodik. Mirnics L. Zsuzsanna könyve ezekkel szemben pedig mintha csupán az egyéni költői hang megtalálása felé vezető út dokumentálását szolgálná. Néhány kivétellel talán az íróasztal fiókjában is maradhattak volna ezek a versek.

Költői megszólalásában két irányzat szegül egymásnak szembe: egyfelől a szó poétikájára, másfelől pedig a mondat poétikájára építkező költészet. Az előbbi a képteremtés aktusaként fogalmazza meg a poézist, és ebben otthonosan mozog a szerző. Az ilyen jellegű költészet a válogatottan szép szavak harmonikus egységét építi az élmény fölé. S mivel a szép és a harmonikus fogalmaknak konvencionálisan hasonló az értelmezésük, a versben teremtett képek viszonylag nagy mértékben képesek közvetíteni az alkotói szándék által megfogalmazott értelem és a vers receptív értelmezése között. Mirnics L. Zsuzsanna költeményeinek ez a vonulata egy konkrétan behatárolható életérzést és létfelfogást fogalmaz meg. Kulcsszavai között olyanokat találunk, mint a "celofán-lét", "üvegház-lét", vagy a "rózsa", ami jelképpé növekszik a költeményekben, de nem az üvegházban nevelt virágé, hanem a szabadon létező virág szimbólumává. A szabadon élőé. "Lenni akarok" - zárja le egyik versét a szerző, amit bátran értelmezhetünk úgy is, hogy "élni akarok". Az akarás a versek tanulsága szerint azonban csak szándék marad: éppen az élet hiányzik a költemények nagy részéből.

Nála az élet metaforája a vasbilincs és a celofánpapír sátor, amelyek foglyaként bölcselkedik. Reflexióinak egyik központi témája az idő. Nem árt megfigyelni, mit mond verseiben erről: az idő törik, őrlődik, szétomlik, "a pillanat mint a törött szemüveg / önmagába tükröződve / magába zuhantan létezik". Felfogható, behatárolható a költő lét-érzése és -értelmezése. A probléma a kifejezésben van. A versekben ugyanis az említett, ha nem is túl eredeti, de harmonikus képek közül találunk jó néhányat. Olyanokat, mint a "fekete bokrok késelik az eget", vagy "kevély templomtornyok bűzös tövén", ám olykor a stilisztikai eszközök bőséges alkalmazása lesz a vers kerékkötője. Mesterkélt metaforát még mesterkéltebb megszemélyesítő szinesztéziával megfejelni kamaszos szertelenségre vall. Az olyan versmondatok, mint "a nap szemhéjainak sorozatvetőin tapogatózik a lét", vagy "kuvikok csőr-éle énekel bennem és velem", nem utalnak kiforrott költői nyelvre. Ezekkel szemben ügyesek a különös, kötőjeles szóösszetételei, amelyek megakasztják a versolvasás folyamatosságát, visszatérítik a képi-gondolati befogadást a reflexív értelmezés igényéhez: "nem-szakadva; mély-nyugodt; más-rózsák; cső-kút; kör-mocsár; autó-négylábúk; nem-szó".

A versek másik csoportja, mint jeleztem, a mondat poétikájára épül. Ezekben a verset a megértés tetteként értelmezi és kezeli Mirnics L. Zsuzsanna. Verseskönyvben, ciklus címeként furcsán hangzik a Rendszer szó. Ám ugyanilyen furcsán szólnak a benne foglalt versek is. Fókuszuk a Rendszer, ami bizonyára valamiféle ambivalens jelkép; utalhat - gondolhatjuk - az emberi agyra, a világegyetemmel mért világra, az emberiség tautológ történelmére, a megismerésre és a hozzá vezető gondolkodásra, magára az emberre, s végeredményben a szerzőt foglalkoztató központi fogalomra, a létre. Ebből eredően a filozofikus-reflexív költészet valamilyen megnyilatkozási formáját várjuk a versektől, de nem lelünk bennük igazi élményt, vagy mondjuk életet, csupán a lét értelme fölötti elmélkedés szokványos megfogalmazásait, olyan suta versmondatokkal megtűzdelve, mint például: " - két szupergyerek az elektromágneses hullámok / erdejében a lét peremére gondol - ".

Mirnics L. Zsuzsanna versei nem nőttek túl a magánjellegű közlésen. Amíg egyfelől korszerűek szeretnének lenni, másfelől a kamaszkori romantika sallangjai béklyózzák őket. Ezek a versek, ritka kivétellel, se párbeszédet, se polémiát nem folytatnak az olvasóval, mert a költőnek nem sikerült bennük leírni a világot, sem annak a megismerését célzó folyamatot. A szerzőnek Lao-ce tanácsát tolmácsolhatom: "Felejtsük el a művet, amit befejeztünk." S mártózzunk meg az új kezdés mámorában.