Fehér Kriszta
Ünneprontás

(Illusztrálta: Török István)

Ahogy ujjad a könyvbe szorítod a megfelelő szónál,

mikor látni véled közelgő felkiáltásaival.

Forgácsolt, szétszálkosodott padok alatt fetrengenek

újságpapirosban a mindennapi megnyilatkozások és

félszeműek tapogatják a kukák belsejét,

mint Feszty-körképet.

Ágyadon, paplanos, szagoslepedős ágyadon

cipőtlen, lyukasharisnyás laza órák,

melyeket cigarettázva igazgat figurává egy-egy filckalapos nap.

Fújtatva képernyőre szkenneled érzelmeid,

majd kinyomtatod egy óriásplakátnak

a csikorgó kálomista templom oldalára.

Hátad mögött a ballal megfogod jobb kezed ujjait és

savanyúcukorszerűen szopogatod az illúziót,

hogy a tóban szörnyek laknak és tündérek a szék lábánál.

Majd nagyot ásít a telefon,

amikor készen vagy a minden-napra-egy-szlogeneddel,

mely szerint kezeljük ünnepként saját világtalan létünket.