Ladik Katalin: Bukott angyalok

 

Lomb ! Lomb ! Hallom a vizektől

 

Csak élni, mint virágok a fényben,

a lüktető olaj ritmusára, Szodoma!

Tán lágyabb mandulafa ágán,

hol a gyönyörtől a hernyót is kettévágják,

virágnak tükör, ami a víz a szomjúhozónak.

 

Az ember mégis vágyódik, s szárba szökken.

Álmodik egy árnyéknélküli létről.

Velence harangoz : Phőnix maga elájulva.

Akkor mi ez a zaj? Akik a levegőben siklanak,

hol sem szégyen, sem vágy nem gyötri őket,

akárcsak az angyalokat?

 

A lomb kifordulhat önmagából.

És aki a levegőben lóg,

átfolyik a dolgok túlsó oldalára,

csak él, szorongva, gyötört mandulafa ágán,

s álmodik a csillogó levesről.

 

A lüktető hernyó ritmusára rügybe szakad.